Somogyi Néplap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-16 / 269. szám
<1 Világ proletárjai, egyesüljetek ! Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XL. évfolyam, 269. szám Ara: i,40 Fi 1984. november 16., péntek KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1984. november 15-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1984. november 15-én ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság tagjai, a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei és a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai. A Központi Bizottság megr tárgyalta és elfogadta Kádár János elvtárs előterjesztésében a Politikai Bizottságnak a XIII. kongresszussal kapcsolatos javaslatait. • Úgy határozott, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusát 1985. március 25-ére hívja össze. A Központi Bizottság az alábbi napirendű javaslatot terjeszti a kongresszus elé: 1. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolója a XII. kongresszus határozatának végrehajtásáról, a párt feladatairól. 2. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának jelentése. 3. A fellebbviteli bizottság jelentése. 4. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság tagjainak megválasztása. A Központi Bizottság megtárgyalta és elfogadta a kongresszusi irányelvek tervezetét, és úgy határozott, hogy a vita alapján véglegesített dokumentumot december elején nyilvánosságra hozza. Az irányelveket a kommunisták taggyűléseken, küldöttértekezleteken és párténtekezleteken ' vitassák meg, a pártonJkívüliék véleményét is kérjék ki, és tegyék meg észrevételeiket. A Központi Bizottság felkéri a Hazafias Népfront Országos Tanácsát, a Szak- szervezetek Országos Tanácsát, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságát, a Magyar Nők Országos Tanácsát, az Országos Szövetkezeti Tanácsot, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének országos elnökségét és a Magyar Tudományos Akadémia elnökségét, hogy a kongresszusi irányelvéket tárgyalja meg és véleményezze. A Központi Bizottság megvizsgálta a párt szervezeti szabályzatát és a pártszervektől beérkezett ide vonatkozó javaslatokat. Eddig a szervezeti szabályzat alapvető módosításának és általános megvitatásának igénye nem vetődött fel. A párt tagjai az irényelvek vitája során a szervezeti szabályzatot érintő észrevételeiket, javaslataikat is megtehetik. A Központi Bizottság e javaslatokat áttekinti, és az indokolt módosításokat a kongresszus élé terjeszti. (MTI) Művelődési központok konferenciája Kiállítás nyílt iskolai felszerelésekből A művelődési intézmények együttműködésének eddigi tapasztalatait vitatják meg az általános művelődési központok vezetőinek harmadik országos konferenciáján, amely csütörtökön kezdődött Egerben az ifjúsági házban A háromnapos tanácskozáson az intézmények vezetőin kívül a Művelődési Minisztérium, valamint a megyei tanácsok képviselői is részt vesznek. Kis Sándor, a Heves megyei pártbizottság titkára megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy az alapfokú közoktatás és a közművelődés szervezésigazdálkodási integrációjában a Heves megyeiek kezdeményező szerepet vállaltak és az utóbbi tíz évben itt jött létre a legtöbb ilyen komplex intézmény. Működésükről Kovács Sándorné, a Heves megyei Tanács elnökhelyettese adott részletes tájékoztatást. Mint elmondotta, az országba elsők között a Heves megyei Besenyőtelken épült meg 1974-ben úgynevezett komplex művelődési intézmény. Ott immár tíz év óta egyazon szervezeti és gazdálkodási keretben működik az óvoda, az általános iskola, a napközi, a könyvtár és a művelődési ház. Heves megye tanácsa 1975-ben határozatot fogadott el a komplex intézmények létesítéséről. Ugyanabban az esztendőben hagyták jóvá a megye hosszútávú fejlesztési tervét, amelyben rögzítették, hogy az általános iskolák bővítése, illetve újak építése során figyelembe kell venni a könyvtár, a klub, a művelődési otthon, a mozi és a sportlétesítmények iránti igényeket is, és szakaszosan megvalósítható komplex épületegyütteseket kell kialakítani. A tanácskozással egyidejűleg kiállítás nyílt Egerben a több célra hasznosítható iskolai technikai felszerelésekből, iskolai bútorokból, taneszközökből. Megkezdődtek a munkásőrség egységgyűlései Országszerte megkezdődtek a munkásőrség egység- gyűlései, amelyeket a következő hetekben tartanak meg. A tanácskozásokon a munkásőrparancsnokok beszámolnak a testület Ragjainak a népgazdaság, a közélet és a fegyveres szolgálat terén végzett idei munkájáról. A rendezvényeken részt vesznek és felszólalnak a párt-, az állami és társadalmi szervezetek helyi vezetői, valamint a társ fegyveres erők és testületek képviselői, s a gyűléseken a beszámoló párt -taggyűlések állásfoglalása alapján értékelik a testületi tagok párt- megbizatásainak végrehajtását. Ezeken a fórumokon sokezer munkásőr mondja El véleményét a párt politikájáról, társadalmi életünkről is. A gyűléseken számba veszik a kongresszusi és a fel- szabadulási munkaverseny eddigi eredményeit. A Komárom. a Baranya, a Nóg- rád, a Veszprém és a Borsod megyei munkásőrök például sokezer tonna szén terven felüli termelését vállalták, amellyel elsősorban a lakosság jobb ellátását szolgálják. A mezőgazdaságban dolgozó munkásőrök Vas, Szabolcs-Szatmár, Fejér. Bács-Kiskun, Békés és Szolnok megyében az őszi betakarításban segítettek. A budapesti, a Heves, a Hajdú-Bihar, a Zala, a Somogy és a Pest megyei munkásőrök kommunista műszakokat szerveztek, ezek munkadíját óvodák, iskolák, egészségügyi intézmények bővítésére, fejlesztésére ajánlották fel. A beszámolókban szólnak arról Is, hogy az egységek, az alegy ségek jó színvonalon hajtották végre gyakorlataikat, s az őszi lövészeteken jó és kiváló eredményeket értek el. Vidékre látogatott a magyar államfő Losonczi Pál ma Báli szigetére indul Találkozó a magyar kolóniával Mozgalmas napja volt csütörtökön az Indonéziában tartózkodó Losonczi Pálnak és kíséretének. A magyar államfő vidékre látogatott: megtekintette a Citeureup városkában levő Tungsram villanyégő- és fénycsőgyárat, a Gunung Mas teaültetvényt és a tropikus flórát bemutató világhírű bogori botanikus kertet. Az Elnöki Tanács elnökét Subroto megbízott iparügyi miniszter kísérte el a magyar technológiát alkalmazó indonéz üzembe. A magyar államfőt és kíséretét szállító konvojt indonéz és magyar zászlócskákat lengető iskolások fogadták a dzsakartától húszegynéhány kilométerre levő üzem felé vezető úton — az itt lakók számára hazánk nem csupán egy távoli európai ország, hanem a mindennapokban is ismert valóság, amióta 1978-ban megkezdte termelését az évente 24 millió villanykörtét és 5 millió fénycsövet gyártó üzem. A magyar li- cencre alapozott üzem 340 munkást fglálkoztat, technikai igazgatója, Rozman Ervin a budapesti Tungsram- ból érkezett. Még valaki tökéletesen beszélt magyarul az üzemben: az egyik indonéz mérnök, aki Budapesten végezte iskoláit. Másfajta élményt nyújtott újabb harminc kilométeres autózás után — miközben feltárult a buja vegetációjú. sűrűn lakott táj megannyi szépsége — az 1000 állandó és 600 szezonmunkást foglalkoztató Gunung Mas állami teaültetvény és szárítóüzem. Itt a vulkanikus hegy- láncolattal a háttérben hindu motívumokat idéző tánccal köszöntötték az Elnöki Tanács elnökét, majd az állami gazdaság munkájának, a tea- termesztés és -szárítás technológiájának ismertetése után Losonczi Pál és kísérete közelről csodálhatta a fürge ujjú szallmakalapos indonéz íteaszedő asszonyok boszorkányos ügyességét. Itt a magyar államfő házigazdája Achmad Affandi mező- gazdasági miniszter volt. A bogori botanikus kert gazdag növényzettel, a leggyakoribb trópikus faóriá- sokfcal, színpompás virágokkal, számtalan pálmafajtával kápráztatta el a magyar vendégeket. Itt Muhammad, Bogár kormányzója köszöntötte az Elnöki Tanács elnökét és kíséretét, és ebédet adott tiszteletükre a bogori elnöki palotában. Délután R. Subrapto, Dzsa- karta kormányzója a városházán fogadást adott a magyar elnöki pár tiszteletére. Losonczi Pál felesége számára érdekes külön programot szerveztek a házigazdák; szerdán a Taman Im- pian Jaya Ancol pihenőparkot és az itt levő művészeti piacot tekintette meg — közben egy indonéz művész gyorsportrét készített róla, és átnyújtotta a vendégnek. Kedden egy szociális létesít mény megtekintése szerepelt a külön programban. A szívélyes hangulatú találkozón Losonczi Pál a többi között hangsúlyozta- Suharto elnökkel folytatott személyes megbeszélése, csakúgy, mint a többi párhuzamos tárgyalás megerősítette nézetét, miszerint a jövőben a nagy földrajzi távolság ellenére is ki lehet alakítani a mainál jobb és szélesebb együttműködést, főleg gazdasági és kereskedelmi síkon. Este az Elnöki Tanács elnöke a nagykövetségen az indonéziai magyar kolóniával találkozott — családtagokkal együtt mintegy negyven honfitársunk él, dolgo zik a távoli országban, de a kapcsolatok élénkülésével ez a szám növekedhet. Az indonéz sajtó, rádió, televízió előkelő helyen számol be az államfői látogatás eseményeiről. Dzsakarta három angol nyelvű indonéz újsága közül az Indonesian Observer első oldalas, négyhasábos szalagcíme: Indonézia és Magyarország megegyezett a gazdasági együttműködés bővítésében. A lap belső vezércikkében megállapítja, hogy a nagy földrajzi távolság és a társadalmi berendezkedés különbsége ellenére még számos lehetőség a két ország közötti kereskedelmi, műszaki és tudományos együttműködés számárai. A lap emellett a nemzetközi feszültség enyhítését, a fegyverkezési verseny lefékezését is olyan célként jelöli meg, amelynek elérése mindkét országnak szívügye. A látogatás igen fontos, mérföldkőnek tekinthető a kapcsolatok fejlesztésében — szögezi le a dzsakartai lap. Pénteken Losonczi Pál és kísérete búcsúlátogatást tesz Suharto elnöknél, majd a 480 kilométerre keletre levő Dzsogdzsakartába utazik, ahol megtekinti a közeli, híres Borobudur buddhista szentélyt, innen pedig Báli szigetére repül. Áruszállítás a Duna—Fekete-tenger csatornán A Duna—Fekete-tenger csatorna májusban történt hivatalos megnyitása óta most először közöltek adatokat a csatornán történő áru■■ 5 ^-«<■! «■ »ár * Tovább épül az észak—déli metróvonal. Az építők jelenleg a II JB szakasz Újpest vasúti megállóhely déli vonalszakaszának földmunkáin dolgoznak. Az új 2,8 kilométer hosz- szú szakasz az Arpád-hídtó] az Újpesti Áruházig húzódik. (MTI-fotó — Varga László) szállításról. E szerint az eredeti útvonalat mintegy 400 kilométerrel megrövidítő csatornán eddig 2,3 millió tonna rakományt szállítottak. Bukarestben bejelentették, hogy különleges hajókon megérkezett az agigeai kikötőbe, a tengerhez az első élőállat-szállítmány, amelyet a nyugat-németországi Regens- burgból a Közel-Keletre visznek. Eddig főként érceket, foszfátot, műtrágyát és terméskövet szállítottak, ez utóbbit elsősorban a dél- constantai kikötő építéséhez. Korábban csak arról tudósítottak a román sajtóban, hogy külföldieket sétahajózásra vittek a csatornán, s néha riportot közöltek egy- egy szállítóhajó áthaladásáról. Az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága október 26-án hozott határozatában foglalkozott a csatornán történő szállítással is. Feladatokat szabtak meg annak érdekében — hangzik a határozat — hogy minden feltételt kialakítsanak a dél- constantai kikötő és a Duna —Fekete-tenger csatorna maximális kihasználásához. A PVB ugyanezen az ülésen megvitatott több . javaslatot arról, hogy külföldi cégeknek kedvezményeket és garanciákat nyújtanak a csatorna szabadkikötői részében történő beruházásokhoz, s a csatornán történő árutran- zithoz.