Somogyi Néplap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-02 / 258. szám

1984. november 2., péntek Somogyi Néplap 5 Huszonötéves a főiskolai tanítóképzés Kiállítás, művészeti est Haydn-művet szólaltatott meg a Cantus kamarakórus Heisz IKároly vezényletével. A ka­posvári Barokk együttes működött közre. A somogyi tanítóképzés hagyományai egy évszázad­nál korábbi időkbe vezet­nek, Csurgón alakult meg az első olyan intézet, ahol nép­tanítókat neveltek. Később Kaposvár lett a tanítókép­zés központja s huszonöt éve felsőfokú intézet műkö­dik a megyeszékhelyen. A negyedszázados jubileumot ünnepelik most. Tegnap Ka­posváron képzőművészeti kiállítás nyílt az évforduló tiszteletére a Kilián György Ifjúsági és Úttörő-művelő­dési Központban; a főiskola művésztanárainak munkái­ból. A Kaposvári Tanító­képző Főiskola és a főisko­la szekszárdi tagozatának hallgatói ezt követően mű­vészeti esten mutatkoztak be. Az elmúlt 25 év alatt a Kaposvári Tanítóképző Fő­iskolán mintegy négyezeröt- százan szereztek oklevelet. A művészeti nevelés hang­súlyt kapott az oktatásban. A főiskola képzőművészta­nárainak tegnap este meg­nyílt kiállítását dr. Horváth Sándor, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője méltatta. — A pedagógiai hivatást és az alkotói elhivatottsá­got méltóan kifejezi ez a tárlat. Az alkotás mellett az oktatásra és nevelésre lelki- ismeretesen figyelmet for­dítanak a főiskola művész­tanárai — mondta megnyi­tójában. Szólt a főiskolán tanult nemzedékek művé­szeti nevelésének fontossá­gáról és azokról a generá­ciókról, amelyek élen jártak a vizuális kultúra fejleszté­sében. A tíz művésztanár képei­ből, szobraiból válogatott kiállítás megnyitója után a Kaposvári Tanítóképző Fő­iskola és a főiskola szek­szárdi tagozatának hallgatói művészeti esten mutatkoz­tak be. Dr. Schablauer Zol­tánná docens, főigazgató-he­lyettes köszöntötte a vendé­geket. — Főiskolánk a felsőfokú tanítóképzés negyedszázados évfordulóját ünnepli. A ma­gyar tanítóképzés lényege­sen hosszabb időre tekint vissza, 1828-ban nyílt meg az első intézmény Egerben — hangzott el. a tegnap est: műsor megnyitójában. A mintegy kétórás műsor ízelítőt adott a főiskola mű­vészeti együtteseinek és elő­adóművész tanárainak a te­vékenységéről. A 25 év első éveit leszámítva működik a főiskola női kara, 1976-tól Klausz Róbert vezetésével. Két ízben nyerték el az egyetemi és főiskolai kóru­sok kategóriájában a feszti­válkórus minősítést. Az idén a Magyar Rádió em­lékplakettjével tüntették ki az együttest. Rendszeresen szerepelnek a Magyar Nem­zeti Galéria vasárnap dél­előtti kórusmatinéin. Jövőre meghívást kaptak a Magyar Néprajzi Múzeum kórusbe. mutatójára. A Kaláka nép- táncegyüttes 1976-ban ala­kult, mintegy kétszáz alka­lommal mutatkoztak be. Az együttest Kocsis Mihály ve­zeti. A Cantus együttes He­isz Károly vezetésével 1974 óta működik. Az együttes rendszeresen részt vesz fi- harmóniai koncerteken ; a legutóbbi bemutatón feszti­válkórus minősítést kaptak. Műsorukon főleg az elmúlt korok művei szerepelnek. A Kaposvári Tanítóképző Főiskola negyedszázados ju­bileumára küldöttség érke­zett a lengyelországi test­vérintézményből, Olsztyn- ból. A háromtagú küldött­séget dr. Jan Sikora do­cens, a pedagógiai főiskola rektora vezeti. Tegnap átte­kintették a két főiskola együttműködési megállapo­dását, ezt kiegészítették, majd a vendégek Szennába látogattak, s ott a szabadté­ri néprajzi gyűjteménnyel ismerkedtek. Szombaton a főiskola szekszárdi tagoza­tán tesznek látogatást. A Kaposvári Tanítóképző Főiskola negyedszázados év­fordulója ma ünnepi üléssel folytatódik. A kishatármenti kulturá­lis kapcsolatok újabb ese­ményéről kaptunk hírt Nagyatádról: szombaton 17 órakor a jugoszláviai kop- rivnicai Podravka fotó és filmklub kiállításon mutat­kozik be a Gábor Andor Művelődési Központban. Ti­zenkét fotós szerepel mint­egy száz képpel. A kiállítás november 18-ig tekinthető meg. Délebbi városunkban, Bar­cson mától négy napon áí galamb- és díszbaromfi-ki- állítást rendeznek a Móricz Zsigmond Művelődési és If­júsági Központban. A kiál­lítást ma reggel 9 órakor nyitják meg. A borongós november is ígér még szép kirándulóidőt, ám sokan ilyenkor indulnak múzeumlátogatásra, kiállí­tásokra. A kaposvári Latin- ca Sándor Művelődési Köz­pontban Gyertyás László fo­tóművész kiállítása látható. Ma délelőtt tizenegy órakor megnyílik Szász Endre gra­fikusművész kiállítása a Ki­lián György Ifjúsági és Út­törő-művelődési Központ­ban. A Hollóházán élő és dolgozó — egyébként több évig Kaposváron is élő — grafikus kerámiafalat készí­tett a megyei tanács új székházéba, ezt szintén ma délelőtt tizenegy órakor avatják föl. Barcson a Dráva múze­umban Tenk László festmé­nyeiből rendezett kiállítás látható. A gyerekekről sem feled­keztünk meg e heti prog­ramajánlatunkban, bár az eddig felsorolt rendezvé­nyek nekik is sok élményt ígérnék, mivel valamennyit betervezheti a család a hét­végére. A kaposvári Kilián ifjú­sági házban szombaton di­áknap lesz. A pályaválasztásra is gon­dolnak sokan, hiszen az ál­talános iskola nyolcadik osz­tályos tanulói már mérlege­lik, mi tévők legyenek : Ka­posváron az Édosz művelő­dési házban talán ötletet meríthetnek a húskombinát és a megyei sütő- és édes­ipari vállalat termékbemu­tatóján. A könyvbarátoknak ajánl­juk a kaposvári Cseri fiók- könyvtár ifjúsági klubjának péntek délutáni — 18 órai — rendezvényét; Kell a jó könyv címmel vetélkedőt rendeznek. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom ünnepe a jövő héten, szerdán lesz. Eb­ből az alkalomból kiállítás nyílik a megyei könyvtár­ban a megyei fotópályázat anyagából. Előtte egy nap­pal az Édosz művelődési házban a nyugdíjasklubban filmest lesz, mely a Szov­jetunióról, s a kedvelt üdü­lőhelyről, Szocsiról diabe­mutatót rendeznek. ' A ka­posvári Ságvári úti fiók- könyvtárban ugyancsak no­vember 6-án az asszonyklub tart megemlékezést az év­fordulóról, itt irodalmi vá­logatást mutatnak be. So­kak emlékezetes olvasmá­nya John Reed könyve, a Tíz nap, amely megrengette a világot. Ai ebből készült film címe: Láttam az új vi­lág születését. A kaposvári Vörös Csillag filmszínház tűz: műsorára november 5- től. A hét végén a Szabad Ifjúság filmszínházban Az elveszett kutya című szovjet filmet vetítik. November a megyei egész­ségnevelési hónapok nyitá­nya. számos rendezvény mellett ezúttal a 7-i, sió­foki programra hívjuk föl olvasóink figyelmét. Fut a város címmel sportnapot rendeznek a városban. H. B. Öt megyéből Boglárlellén Kiállítás íaz ifjúsági házban Számítástechnikai statisztikai évkönyv Könyvtárosok továbbképzése Megnyitották az egészségnevelési napok megyei rendezvénysorozatát A kötet a korábban ha­sonló címmel megjelent ki­adványok folytatása: bizto­sítja a publikált adatok to­vábbvezetését, s ezáltal mó­dot nyújt az összehasonlítá­sokra. A KSH szerkesztésé­ben és a Statisztikai Kiadó- vállalat gondozásában köz­readott évkönyv áttekinti a számítástechnika hazai helyzetét, legújabb eredmé­nyeit. Számot ad számítás- technikai eszközállomá­nyunk mennyiségi és érték- beni gyarapodásáról, mű­szaki színvonaláról, összeté­teléről és kihasználtságá­ról. Ismerteti a számítógé­pen végzett munkák és a számítástechnikai alkalma­zások jellegét, mennyiségét, bevételeit és forrásait, va­lamint az e célra fordított költségeket. Tájékoztat to­vábbá a szakterületen fog­lalkoztatottak létszám-, szak- képzettségi és béradatairól. A mutatókat alapvető nép- gazdasági ági, ágazati, SZAB felügyeleti és szektoronkénti csoportosításban közli. A nemzetközi összehasonlítást néhány összefoglaló, a világ, az Amerikai Egyesült Álla­mok és az európai tőkésor­szágok eredményeit bemu­tató tábla szolgálja. Ma fejeződik be a könyv­tárosok továbbképzése Bog- lárlellém- A tanfolyamon öt megye — Baranya, Bács- Kiskun, Somogy, Tolna és Zala — csaknem száz főhi­vatású bibliotékáriusa vett részt. A gyermekkönyvtáro­sok külön szekcióban fog­lalkoztak területük problé­máival. Az első napon hangzott el dr. Román L ászióné, a pécsi és Lisztes László, a kecskeméti megyei könyvtár igazgatójának előadása. A pécsi igazgató azzal foglal­kozott: mi a feladatuk a könyvtáraknak a szakirodal­mi információs ellátásban, eleget tesznek-e ennek a feladatnak és mit tehet azért, hogy ez a szolgáltatás folyamatosabb, tökélete­sebb legyen. Baranyában, mivel nincs külön művésze­ti, néprajzi és mezőgazdasá­gi szakkönyvtár, a megyei könyvtár vállalta ezeket a funkciókat. Közvetítő sze­rep, partnerviszony az in­formációellátás országos központjaival című előadá­sában Lisztes László a könyvtár tárgyi és személyi feltételei mellett hangsú­lyozta a közvetítő feladat fontosságát a közművelődé­si és a szakkönyvtárak kö­zött. A két előadást másnap élénk vita követte. Felszín­re kerültek a különböző földrajzi területeken műkö­dő és egymástól eltérő ta­pasztalatokkal rendelkező könyvtárosok gondjai, ered­ményei, tervei. Ezután Szita Ferenc, a kaposvári megyei könyvtár igazgatója az intézmények kapcsolatrendszerérői és a szakirodplmi tájékoztatás­ról tartott előadást. Mottója ez volt: nemcsak az üzleti vállalkozásoknak . a feltéte­le a piackutatás, a könyvtá­raknak is fel kell mérniük a „piacot” — az igényeket — és hatékony propagandával kell az olvasókat tájékoz­tatni a szolgáltatásokról. Előadásában dr. Nagy Atti­la a tájékoztatás személyi feltételeiről, a könyvtáros személyiségéről és pedagó­giai szerepéről szólott. A gyermekkönyvtárosok továbbképzésén öt megyé­ből ötvennégyen vettek részt. Dr. Vekerdi Tamás, az Országos Pedagógiai In­tézet munkatársa előadásá­ban a kiscsoportok lélekta­nával, a kisközösségek mű­ködésével foglalkozott; ele­mezte azokat a módszereket, melyeket a könyvtáros al­kalmazhat egy gyermekkel, illetve gyermekcsoporttal. Fioláné Komáromi Gabriel­la, a Kaposvári Tanítókép­ző Főiskola docense szóvá tette: a kritika nem foglal­kozik megfelelően az ifjú­sági és gyermekirodalommal, kevés a lapokban az. ilyen témájú írás és ezek egy ré­sze meglehetősen gyermeteg. Zsolnai József, az Oktatás- kutató Intézet főmunkatár­sa a legújabb — Kaposvá­ron is meghonosított — ol­vasástanítási kísérletekről szólt. Előadását filmvetítés követte. Ezenkívül a szak­ma több kiválósága tartott még előadást. Az adatok megdöbbentőek. Magyarországon ma minden tizedik ember szívinfarktus­ban hal meg. Egy felmérés szerint a somogyi középisko­lások 50 százaléka rendsze­resen dohányzik, s jelentő­sen megnőtt a keringési za­varokban szenvedők szá­ma ... Mindezeket tegnap délután Nagyatádon hallot­tuk a városi pártbizottság tanácstermében, ahol az őszi—téli egészségnevelési napok megyei rendezvény­sorozatát nyitották meg. Hamvas János, a városi ta­nács elnöke a szervezők ne­vében külön is üdvözölte az elnökségben helyet foglaló Tóth Jánost, a megyei párt- bizottság titkárát, valamint Dorcsi Sándort, a városi pártbizottság titkárát. Dr. Űjsághy Erzsébet, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője meg­nyitójában, majd dr. Mán- doki Rózsa, az Országos Egészségnevelési Intézet munkatársa szakmai előadá­sában az egészségügyi intéz­mények és a különböző szer­vek mielőbbi együttműködé­sét sürgette, hiszen az egész­ség megőrzése nem lehet csupán az orvosok és a szak­emberek feladata. A helyes életmódra való nevelés, a rossz táplálkozási szokások megváltoztatása, a káros szenvedélyekről való leszok- tatás közügy, hiszen csak az egészséges ember képes a társadalom teljes értékű épí­tésére. Munkahely, család vagy baráti környezet, iskola kölcsönös érdeke a cselek­vés. Az utóbbiról hallottunk érdekes megállapításokat Pordány H. Lászlótól, a megyei tanács művelődési osztályának helyettes veze­tőjétől. Elgondolkoztató dol­gokat mondott. Zsúfoltak a városi iskolák, a világítás gyakran nem felel meg a követelményeknek; szélsősé­ges a fűtés is. És ha már zsúfoltságról beszélünk: gond van a napközis konyhákkal, mert olyanok a körülmé­nyek, hogy az egyik csoport­nak már 11-kor kell ebédel­ni, a másiknak csak fél há­romkor lehet, bizony, nem beszélhetünk korszerű táp­lálkozásról. Támogatást ad a megyei pedagógiai intézet is, mert a továbbképzéseken és felkészítéseken rendsze­resen szerepelteti a témát. Az iskola erőfeszítése azon­ban önmagában nem elegen­dő. A tények vitára késztet­nek. S ehhez alkalom is lesz: a következő hetekben Nagyatád több klubjában, intézményében és üzemében tartanak majd egészségne­velési előadásokat, s ott bár­ki elmondhatja a vélemé­nyét, és kérdezhet is. A tegnapi megnyitóra az atádi áfész elhozta új, kor­szerű élelmiszereit, a kór­ház pedig ugyancsak egész­séges ételek kóstolójára hív­ta meg a vendégeket. A kór­házban rendezik meg az ál­talános iskolások gyermek- rajz-kiállítását is, amelynek témája szintén az egészség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom