Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-02 / 231. szám

1984. október 2., kedd Somogyi Néplap 7 KARÁD 850 ÉVES Kevesen, de még élnek a fálubán néhányan, akik em­lékeznek az ötven évvel ez­előtti évfordulóra: Horváth János, a népművészet meste­re, az egykori gyöngyösbok­réta alapítója frissen idézi fél évszázad múltán is Ka- rád ünnepét. A falu színpa­dáról egyenesen Európa nagy színpadaira lépett a fiatal táncos. Azóta sem járta úgy senki a karádi kan ásztán­cot. .. Az ötven éve ünnep­lők a felnőtt gyerekeikkel, kis unokáikkal és Karád sok vendégével 1984. szep­tember 30-án gazdag prog­rammal emlékeztek meg az egykori mezőváros, a ma két­ezer-háromszáz lakosú tele­pülés létrejöttének nyolc- százötvenedik évfordulójáról". Azt tartják, a faluban nin­csen ház, ahol ne őrizné­nek karádi hímzést. Most az ünnepre előkerültek a szé­pen díszített blúzuk, ingek is. Apró és felnőtt büszkén viselte. Karád bemutatkozott a Kossuth-parki általános iskolában rendezett kiállítá­son is. A település régmúlt­járól néhány régészeti lelet mesélt. A Karád népművészetéből ízelítőt nyújtó kiállítás azt is érzékeltette, hogy megyénk ügyes kezű hímzőasszonyai is szívesen merítenek az itteni forrásból. Herk Mihály nyu­galmazott tanár, az egykori tanítók példáját követve szorgalmasan gyűjtötte a fa­lu történetót dokumentáló emlékeket. A helytörténeti gyűjteményben megkülön­böztetett hely illeti azokat a fényképeket, plakátokat, amelyek a karádi pávakör országos sikerét idézik. Karádi nóták Kodály Zoltán, mint ahogy az iskola falán elhelyezett emléktábla is hirdeti, 1933 és 1938 között többször is megfordult a faluban. Az el­ső évben már érdemesnek tartotta Kodály, hogy az ösz- szegyűjtött népdalkincs alapján megkomponálja négy tétieilíből álló Karádi nóták című művét — ezt a község fennállásának nyolcszázadik évfordulójára el is készítet­te. Tudományos tanácskozáson vasárnap délelőtt Olsvai Im­re, Pesovár Ernő, Vikár László Karád népzenei és néptánchagyományairól tar­tott előadást. Herk Mihály nyugalmazott tanár a készü­lő falutörténet kötetből ol­vasott föl. A tanácskozást dr. Kanyar József kandidá­tus, a megyei levéltár igaz­gatója vezette. A falu múltját vallató, je­lenét kitünően ismerő Herk Mihály történelmi kalauza 1135-től, az első olyan írá­sos emléktől, amelyben Ka­rád neive is szeretjei, vezet a máig. Kora vaskori, bronz­kori leletekből tudják, hogy időszámításunk előtt 900-tól 400-ig is éltek a környéken. 1944 őszén a kutatók Árpád­kori temető nyomaira buk­kantak a községben. Fényes Elek, a leíró statisztika egyik legkiválóbb művelője az ezernyolcszázas években ké­szített följegyzésében Igái járásban a székely telepü­lés mellett népes mezővá­rosként mutatja be Karádot. 1881-től egy évig itt tanított Gárdonyi Géza. Az iskola falán emléktáblán örökítet­ték meg nevét, az egyik tan­terem ajtaján pedig ezt ol­vastam: Gárdonyi Géza tan­terem. Itt, a községben írta a fiatal tanító első versét... Karád hullámzó völgyei, dombjai között 1905-ben in­dult meg a vasúti közleke­dés — három kilométerre a falutól. A gőzparipának ak­kor örültek volna igazán, ha közelebb visz az útja a falu­hoz. A nyugalmazott tanító egykori munkahelyét bemu­tatva büszkén mondta, hogy a mai karádi gyerekek kor­Táncosok felvonulása a Kossuth Lajos utcában Gárdonyi Géza emléktáblája a régi iskola falán szerű, jól fölszerelt általá­nos iskolában tanulhatnak. Olsvai Imre a somogyi és tolnai népzenei hagyomá­nyokról tartott előadásában a táj népdalkincseit elemez­ve a sajátos karádi változa­tokat elemezte s mutatta be hangfelvételekről. A karádi nóták pávamotívumaira kü­lön is fölhívták a figyelmet. Nagy tetszést aratott az a hangfelvétel, amelyen az egyik legeredetibb karádi szokás, a karácsonyi dudálás hallható. Az egykori iskola- mesterek ilyenkor a kántor­ral együtt muzsikáltak. A templomban együtt szólt az orgona és a duda. Somogy tánchagyományai szintén gazdagok, értékesek. Harminc éve jelent meg nyomtatásban a Somogyi táncok című kötet. Pesovár Ernő azokkal a tánctípusok­kal foglalkozott előadásában, amelyek Karádon is megta­lálhatók. Az egykori fegy­vertáncok „családjába” tar­tozik a kanásztánc, az üve­ges- és söprű-, néhány lako­dalmi tánc is, ezeket kanász- nóták kísérték. A karádi rez­gő ügyességi tánc önálló tánctípussá vált. Ezt a tán­cot harminc éve készült filmfelvétel segítségével idéz­te föl az előadó. Vikár Lász­ló Kodály Zoltán karádi gyűjtőútját elevenítette föl, és saját gyűjtéséből — a mintegy ezerháromszáz kará­di népdalból — egy csokor­ra valót állított össze. Hangverseny, folklórműsor Reggel a kaposvári Kon­cert fúvószenekar játszott Karád hangulatos parkjában, a Kossuth parkban. Az ün­nepi szónok, Sarlós István beszéde után a Somogy me­gyei Pedagógus férfikar, a helyi pávakör és a balaton- máriai áfész női kara adott műsort a szabadtéri színpa­don. A pedagóguskórus Heisz Károly vezényletével Kodály Zoltán FöLszállott a páva című művét szólaltatta meg. Karád kétszáz évesnél idő­sebb templomában Zeke La­jos orgonaművész, a pedagó­guskórus és a kaposvári Tiotoris régizenei együttes adott hangversenyt kora dél­után. A falu délután újra eleven .képet mutatott. A Ka­rádot köszöntő ünnepi folk­lórműsor előtt menettánc­cal mutatkoztak be az együt­tesek. A helyi óvodások, kis­iskolások voltak a nézősereg kedvencei. A felvonulás alatt beszél­gettem Reich Károly Kos- suth-díjas grafikus művész­szel, aki gyerekéveinek em­lékezetes nyarait a faluban töltötte, ő tervezte a most ünneplő Karúd zászailiját ere­deti helyi hímzésmotívumok fölhasználásával. — Tudom, grafikai mun­kásságában hiába keressük a népművészet közvetlen ha­tását. — A népművészet elsősor­ban személyiségemet gazda­gította, de sok áttételen ke­resztül művészetemre is ha­tott. Ugyanazt a célt fo­galmaztam meg magamnak, amit egykor a népművészet névtelen alkotói: örömet kí­vánok szerezni rajzaimmal az embereknek. A nyolcszázötven éves Ka­rád ünnepi zászlaját Keresz­tes Rozália és Berényi La- josné hímezte. Berényi Lajosné: — Szü­leim a gyöngyösbokrétában táncoltak a nyolcszázadik évfordulón, én ezzel a hím­zéssel kívántam hozzájárul­ni a mostani ünnephez. A Kossuth parkban a sza­badtéri színpadon táncosok, pávakörök, zenekarok ünne­pi műsorát láttuk. Karádi óvodások, általános iskolá­sok ropták, ismét hallottuk a helyi pávakört, láttuk a f el nőt t-tán ccsoport o t. A nézők között volt Hor­váth János, a népművészet mestere is. Sokáig ő tanítot­ta táncolni a karádiakat. — Karád mai ünnepére újra föléiedt a községben a tánchagyomány. Jó látni, hogy ismét táncolnak a fia­talok, a gyerekek. Húszéves voltam, amikor Karád nyolcszázéves évfordulóján táncoltam; én voltam az el­ső táncos. Paulini Béla, a gyöngyösbokréta elnöke meg­látott, s fölkért, hogy táncol­jak szólót. 1938-ban Cannes- ban szerepeltem, majd Brüsszelben, Bécsben. Horváth János bácsi meg­hatódva nézte a karádi ap­róságok táncát, ő két éve nem táncolhat... Az ünnepi műsorban a nyolcszázötven éves községet köszöntötte műsorával az an- docsi pávakör és a citeraze- nekar, a Dél-balatoni Kul­turális Központ Sió gyer­mekcsoportja, a balatonmá- riai áfész női kara és a So­mogy Táncegyüttes. Este bállal ért véget az egésznapos ünnepség, e ked­ves somogyi település törté­nelmi múltjához, gazdag na- gyományaihoz, jelenéhez méltó megemlékezés. Horányi Barna HÍREK Október J_ Kedd Petra A nap 5.45 órakor kél, s 17.21 órakor nyugszik; a hold 14.25 órakor kél, s 22.21 órakor nyugszik. Á várható időjárás: A néhány órás napsütés mellett dél, délnyugat felöl időnként erősen megnövekszik a felhő­zet, szórványosan eső, záporeső. néhol zivatar várható. A délnyugati szél többnyire élénk, a Dunántúlon napközben gyakorta erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, ked­den 20—25 Celsius fok között alakul. Kitüntetések A Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozatát kapta dir. Németi László, a megyei tanács osztályvezető­je, ezüst fokozatát dr. Ko­máromi József, a fonyódi nagyközségi tanács vb-tit­kára a Fegyveres erők nap­ja alkialmálbótl, a polgári vé­delem téréin végzett mun­kájukért Honvédelmi ér­demérem kitüntetésben ré­szesült 10 évi munkájáért Kutnyák Ferenc, a Sefiag Műszaki Erdészetének nagy­atádi lakatos bniigádvezetöje. — Tanműhelyt és labora­tóriumot építettek Barcson az erdészeti, vízépítési és vízgazdálkodási szakközép- iskolában. A somogyi és ba­ranyai vízügyi szervek 2,5, a helyii tanács 2,2 millió fo­rinttal járultak hozzá a költségekhez. A nagyarányú társadalmi munkával épült oktatási Objektumok a jövő évtőll induló technikuskép­zést segítik. — Szemészeti szakvizsgá­latot tartott a helyi Vörös- kereszt szervezésében a sió­foki kórház szemészeti osz­tályainak Szénit gyöngyi Al­bert munkaibnigádja az ádán- dl öregek otthonában. öt- vennyolk; idős embert vizs­gáltak meg, s a siófoki Ofo- tért-üzlet dolgozói a meg­rendelt szemüvegeket már Ádándira is szállították — megkímélve az idős embe­reket az utazás fáradalmai­tól. — A zenei világnap al­kalmából a hétvégén Buda­pesten és Gödöllőn szerepelt a berzencei férfikórus az amatőr énekkarok hangver­senyén. — A kismamák klubja is­mét megkezdte foglalkozá­sait a kaposvári Latinka művelődési központban. A tegnap délutáni összejövete­len A terhes nő életmódja címmel dr. Faragó László megyei szülészfő orvos tar­tott előadást, majd a témá­hoz kapcsolódó . filmet vetí­tettek. Valutaárfolyamok október 2-től Vételi Eladási Pénznem árf. 100 egys. forintban Angol font 6 077,63 6 453,57 Ausztrál dollár 4 077,33 4 329,53 Belga frank 79,18 84,08 Dán korona 443,49 470,93 Finn márka 775,22 823,18 Francia frank 522,70 555,04 Görög drachma a) 39,18 41,60 Holland forint 1 423,67 1 511,73 Japán yen (1000) 199,38 211,72 Jugoszláv dinár b) 25,33 26,89 Kanadai dollár 3 716,78 3 946,68 Norvég korona 556,63 591,07 Kuvaiti dinár 16 370,49 17 383.09 Olasz lira (1000) 25,84 27,44 NSZK-márka 1 604,16 1 703,38 Osztrák schilling 228,24 242,36 Portugál escudo 30,50 32,38 Spanyol peseta 28,84 30,62 Svájci frank 1 954,99 2 075,91 Svéd korona 569,20 604,40 USA-dollár 4 909,51 5 213,19 a/ A vásárolható legmagasabb bankjegycímlet 500-as. b/ A vásárolható legmagasabb bankjegycimlet 400-as. Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok válto­zatlanul az 1984. július 31 -i közlés­nek megfelelően vannak érvényben. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : _ 11-510 S 115 évvel ezelőtt, 1869. október 2-án született, és 79 éves korában. 1948-ban halt meg Mohandas? Ka- ramcsand Gandhi — Mahát- ma Gandhi — indiai politi- kus. a nemzeti felszabadító mozgalom kiemelkedő veze­tője, az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt alapítója és 1934-ig elnöke. Előkelő család gyermekeként a lon­doni egyetemen végzett jo­got, majd, rövid ideig Bom- bayben folytatta ügyvédi gyakorlatát. 1893-tól 1914-ig az egyik indiai kereskedel­mi cég jogtanácsosa volt Dél-Afrikában. ahol a hin­duk mozgalmát vezette az angol és a búr földbirtoko­sok, tőkések diszkrimináci­ós politikája ellen. Az első világháború után Indiába visszatérve a nemzeti függet­lenségi mozgalom legnépsze­rűbb vezetője lett. Az ál­tala alapított párt elnöki tisztségéről ugyan 1934-ben lemondott, de befolyását, a párt vezetésére haláláig megőrizte. Tanításainak lé­nyege az erőszaknélküliség, a kasztrendszer és a vallá­si ellenségeskedések elítélé­se, a faluközösségek, vala­mint a kézműipar fejleszté­se volt. Az angol hatóságok újból és újból bebörtönöz­ték. Egy indiai reakciós párt fanatikus tagja gyilkolta meg. Ncpe Gandhit életében, a Mahátma — „Nagy lélek” — névvel illette. — Cseri Lászlónak, a Du­nántúli Napló fotóriporteré­nek munkáiból nyílik ma kiállítás Nagyatádon a TIT klubban. A tárlatnyitást be­szélgetés követi. — Biztonságtechnikai és munkavédelmi vetélkedőt tartott a KW KlSZ-tbiaott- sága a hétvégéin a megyei ifjúmunkás és szakmán kás- tanulónepok alkalmával. A versenyen 7 siófoki KISZ- szervezet csapata vett részt. — Ifjúsági találkozót szer­vezett a hét végére Sikon- dáin. a DRW KlSZ-bizottsá- ga. A sport- ás kulturális programokon, valamint a vezetők áitfaíl tartott válla­lati fórumon 120 fiatal vett részt. Nyereménybetétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár tegnap Budapesten tartotta a nyereménybetétkönyvek III. ne­gyedévi sorsolását. Mindazok \ szeptember 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyereménybetétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó bárom számjegye (számvégzo- dése) megegyezik az alább fel­soroltakkal. az 1984. III. ne­gyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett szá­zalékát nyerték. Számvégződés ? Nyeremény ° 111 50 160 25 164 50 184 25 248 25 253 25 312 25 336 50 474 50 513 25 546 25 558 25 598 50 603 25 738 100 769 25 803 100 854 25 863 25 874 250 A nyereményt a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fiók. takarékszövetkezet vagy posta- hivatal október 18-tól fizeti ki. — Az Áramszolgáltató Válla­lat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1984. októ­ber 3-án 7—16 óráig a Május 1. utca páratlan oldalán a Dimit­rov utcától a Virág utcáig, a Május 1. utca páros oldalán a 32-es házszámtol a Hársfa ut­cáig. a Szántó Imre utcában a Dimitrov utca mindkét oldalán, a Május l. utcától a Bajcsy- Zsilinszky utcáig; 1984. október 4-én 7.00—16.00 óráig az Arany János utca mindkét oldalán a Honvéd utcától a Lenin utcáig, a Honvéd utcában a 61-es út­tól az Arany János utcáig, a Buzsáki utcában az Arany Já­nos utcától a Bem utcáig Áramszünet lesz. (72304) Hagyományok őrzője — a karádi tájház

Next

/
Oldalképek
Tartalom