Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-31 / 256. szám
2 Somogyi Néplap 1984. október 31., szerda Folytatta munkáját a KGST ülésszaka Szűrös Mátyás találkozója a brit miniszterelnökkel Margaret Thatcher brit miniszterelnök hivatalában fogadta Szűrös Mátyást, az MSZMP KB titkárát. (Folytatás az 1. oldalról) lyek legfőbb célja, hogy megnövelje Kuba, Mongólia és Vietnam exportkapacitását. A szervezeten kívüli országokkal folytatott együttműködésről szólva a beszámoló kitért többek között a KGST-nek Jugoszláviával és Nicaraguával fenntartott kapcsolataira. Jugoszlávia ma egy húsz évvel ezelőtt kezdődött egyezmény értelmében vesz részt a KGST munkájában. E két évtized alatt a tagállamokkal folytatott kereskedelmének értéke jelentősen megnőtt, tavaly elérte a 8,5 milliárd rubelt. A KGST tagországai jelenleg 40,5 százalékkal részesednek Jugoszlávia teljes külkereskedelmi forgalmából. Idén februárban lépett életbe a KGST és Nicaragua közötti együttműködésről szóló megállapodás. Ez év szeptemberében tartotta meg első ülését a KGST és Nicaragua együttműködésével foglalkozó vegyesbizottság. Megvitatta a gazdasági és műszaki együttműködés jelenlegi helyzetét és távlati lehetőségeit, meghatározva annak konkrét területeit. Nyikolaj Bajbakov. a KGST tervkoordinációs bizottságának elnöke számolt be a tagállamok 1986—1990- es időszakra vonatkozó nép- gazdasági terveinek egyeztetéséről. Közölte, hogy lényegében befejeződött a kétoldalú koordinációs tevékenység első szakasza. Az együttműködés konkrét területeiről szólva megemlítette: több tagállam megállapodott arról, hogy 1995-ig, illetve 2000-ig érvényes hosszú távú kétoldalú programot dolgoz ki a kapcsolatok fejlesztésére. Az érdekelt országok megvitatták, miként kapcsolódhatnak be a Szovjetunió élelmiszeriparprogramjának megvalósítáA meglepetés ezúttal az volt, hogy — a meglepetés elmaradt. Hiába lehetett már hetek óta elemzéseket, találgatásokat olvasni a világsajtóban a Japánban küszöbön álló hatalmi csatározásokról, a várt politikai kötélhúzásra most nem került sor — helyesebben szólva a színfalak mögött zajlott le. A hét elején kellett volna elkezdődnie a távol-keleti szigetország kormányzópártján belül az elnökválasztási kampánynak, a Nakaszone Jaszuhiro miniszterelnök ellen sorompóba lépő jelöltek hivatalos jelentkezésének. A Liberális Demokrata Párt (L DP) berkeiben minden második esztendőben történik a pártvezér megújítása, s ilyenkor szinte törvényszerűen kiéleződik a meglehetősen heterogén párt különböző frakciói közötti, amúgy is megszokott vetélkedés. Hiszen az elnöki poszt elnyerése egyben — az LDP abszolút parlamenti többsége következtében — automatikusan a kormányfői tisztség birtoklását is jelenti a győztes politikus számára. A hatalmi versenyfutás mostani elmaradása a jelek szerint éppen e felismeréssel magyarázható. Az LDP belső ügyeit kézben tartó vezetők felmérték, hogy a kormánypártot amúgy is számtalan támadás éri az ellenzék részéről bel- és külpolitikai téren, így nem lenne tanácsos újabb belharcokkal soraikat szétzilálni. Ezért került sor a kulisszák mögötti megbeszélésekre az utóbbi hetekben, olyan jelölt kiválasztása céljából, aki minden frakció számára elfogadható. A vitát végül a szakértők szerint a Lockheed-féle megvesztegetési ügyben vád alá helyezett volt minisztereisába, szovjet élelmiszeripari és könnyűipari létesítmények rekonstrukciójába Megállapodás született arról is, hogy Csehszlovákia, Magyarország és a Szovjetunió közreműködik lengyel ipari létesítmények építésének befejezésében. A KGST tanácsülése a beszámolók után a tagországok küldöttség-vezetőinek felszólalásával folytatta munkáját. A KGST ülésszakán hétfőn elmondott beszédében Nyikolaj Tyihonov miniszterelnök, a szovjet küldöttség vezetője kitért a szocialista országok gazdasági fejlődését meghatározó külső tényezőkre, a nemzetközi helyzet alakulására. Határozottan bírálta az Egyesült Államok militarista politikáját, és leszögezte, hogy a Szovjetunió senkinek sem engedi meg az erőfölény megszerzését. A szocialista gazdasági közösségen belüli együttműködésről szólva Nyikolaj Tyihonov leszögezte: a tagországoknak tökéletesíteniük kell kooperációjukat, hogy erősödhessen egységük és összeforrottságuk. Rámutatott arra is, hogy a KGST legfontosabb stratégiai célkitűzései közé tartozik a népgazdasági tervek egyeztetésének tökéletesítése, és o tudományos-műszaki haladás meggyorsítása. A szovjet miniszterelnök részletesen kitért arra is, hogy a tagországok megkülönböztetett figyelmet fordítanak a KGST három gyen gébben fejlett tagja — Kuba, Mongólia és Vietnam — fejlődésének. Céljuk az, hog> gazdasági fejlettségük szintje elérje a többi tagországét A jelenlegi tanácsülésen in tézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy az ezt szolgáló erőfeszítések mind észszerűbbek és hatékonyab bak legyenek. nők, Tanaka állásfoglalása döntötte el, aki — elítélése ellenére — változatlanul a legbefolyásosabb frakcióvezér az LDP-n belül. Az ő, s persze saját létszámában azonban jóval kisebb csoportjának támogatása elegendő volt Nakaszonének, hogy eleve lefutottá, így feleslegessé tegye a versenyt. Az esetleges ellenjelöltek, Mijazava Kiicsi volt és A be Sintaro jelenlegi külügyminiszter ezért vissza is léptek, s úgy tűnik, immár az 1986- os elnökválasztási forduló esélyeit tartják szem előtt. Nakaszone tehát nyílt háborúskodás nélkül győzött. A kormányfőt a tervek szerint ma erősítik meg hivatalában, s napokon belül megtörténik a kabinet átalakítása is. Ez ugyanis, a magas rangú pártposztok velejáró újraelosztásával együtt természetesen ugyancsak hagyományos, befejező része a japán pártpolitika kulisszák mögötti tárgyalásainak. Maga a kormányfő egyébként sok újdonságot nem ígért újabb két éves periódusára. Nyilatkozata szerint külpolitikai téren változatlanul az Egyesült Államokkal fenntartott viszony erősítését tartja elsődlegesnek, belpolitikai téren pedig folytatódik a nadrágszíjmeghúzó gazdasági irányvonal. Am mivel ez a takarékossági alapelv a költségvetési bizonyítékok alapján meglehetősén felemásan érvényesül (az oktatásban, társadalom-biztosításban például következetesen, míg a katonai kiadásoknál nem), a megfigyelők többsége azt jósolja, hogy Nakaszone második miniszterelnöki időszaka az elsőnél várhatóan viharosabbnak ígérkezik. Sz. G. Margaret Thatcher, brit miniszterelnök kedden fogadta Szűrös Mátyást, az MSZMP Központi Bizottságának titkárát, aki a brit kormány meghívására hivatalos látogatáson Londonban Vezető amerikai tudósok egy népes csoportja, köztük Hans Bethe Nobel-díjas fizikus, Jeremy Stone, az Amerikai Tudósok Szövetségének igazgatója, Carl Sagan, a világhírű csillagász, hétfőn ismét elítélte Reagan elnök űrfegyverkezési terveit. A tudósok a veszélyes következményekkel fenyegető és rendkívül költséges tervek megakadályozása végett arra szólították fel az ország lakosságát, hogy - a novemberi választásokon a Demokrata Párt elnökjelöltjére, Walter Mondatéra szavazzanak. Cari Sagan a sajtókonferencián azt mondotta, hogy az „űrvédelmi” terv, amelyet Reagan elnök terjesztett elő, nem csökkenti, haAz új-zélandi földrengés- jelző intézet kedden újabb francia kísérleti atomrobbantásról adott hírt. A kísérletet szombaton, a csendes- óceáni Mururoa korallzátony térségében hajtották végre. A hat kilotonna erejű robbantás idén már az ötödik tartózkodik. A szívélyes, nyílt légkörű találkozón véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről és a magyar— brit kapcsolatokról. (MTI) nem növeli a nukleáris háború kirobbanásának veszélyét. A terv várható költségeit Sagan ezer milliárd dollárra becsülte, ugyanakkor megvalósíthatatlan elképzelésnek minősítette. Jeremy Stone, a tudósok szövetségének igazgatója azt mondotta, hogy a Pentagon állításaival ellentétben egy ilyen rendszer kiépítése korántsem jelentene teljes védelmet az Egyesült Államok számára. Hasonlóképpen vélekedik a Nobel-díjas Hans Bethe is, aki a sajtókonferencián másokkal együtt aláhúzta: a tudósok jórésze szerint egyszerűen lehetetlen megvalósítani azt az — állítólagos — védelmi rendszert, amelyről Reagan elnök beszél. francia atomkísérlet . volt ebben a körzetben. David Lange új-zélandi miniszter- elnök újólag nyilatkozatban tiltakozott a Csendes-óceáni országok nevében a térségben végrehajtott nukleáris kísérletek ellen. (MTI) Ismét országos [tiltakozási napot tartottak Chilében. A rendőrségi beavatkozásnak halálos és sebesült áldozatai is vannak. (Telefato — AP—MTI—KS) Elmaradt meglepetés Amerikai tudósok az űrháború ollen Francia atomkísérlet Kötélhúzás az ötödik helyért Vajon ki lesz az a szerencsés, aki január elsejétől helyet foglalhat a patkó alakú asztalnál? Ez a kérdés foglalkoztat számos diplomatát New York-ban, ahol — ősz lévén — megintcsak esedékessé vált az ENSZ Biztonsági Tanácsa tíz nem állandó tagja közül ötnek az új- jáválasztása. „Gólok” már születtek, de végeredmény még nincs. A Biztonsági Tanács az Egyesült Nemzetek főszerveinek egyike. A világszervezet tagállamai az ENSZ gyors és hathatós cselekvésének biztosítása érdekében a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért a fő felelősséget a Biztonsági Tanácsra ruházzák — így szól az alapokmány. A Tanács tagjainak száma 15, ebből állandó tag a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína. A tíz nem állandó tagot a Közgyűlés választja meg, éspedig évenként ötöt, hogy a Tanács fokozatosan kerüljön megújításra. A választott tagok megbízása két évre szól, a lelépő tagokat nem lehet nyomban újra megválasztani. A BT nem állandó tagjainak megválasztásánál két szempontot kell figyelembe venni: a) A tagállamok által a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához, valamint a szervezet egyéb céljaihoz nyújtott hozzájárulás mértéke; b) A méltányos földrajzi elosztás. A méltányos földrajzi elosztás elve azt jelenti, hogy a különböző földrészek államaik számának arányában legyenek képviselve a BT- ben. A hidegháború éveiben ezzel kapcsolatban sok bonyodalom adódott: a nyugati szavazógépezet Görögországnak és Törökországnak, majd a Fülöp-szigeteknek, illetve Japánnak juttatta azt az egy helyet, amelyet egy korábbi hallgatólagos megállapodás szerint Kelet-Európának kellett volna megkapnia. Később, szintén a keleteurópai hely kárára, kialakult a lényegében alapokmányellenes „megosztott tagság” gyakorlata. Erre akkor került sor, amikor tíz— húsz szavazás után sem kapta meg egyik jelölt sem a kétharmados többséget. Ilyenkor az egyik jelölt visz- szavonult azzal a kompromisszumos ígérettel, hogy a következő évben ő töltheti be a helyet egy évre. Így „osztozott” Lengyelország Törökországgal, Románia a Fülöp-szigetekkel, majd Csehszlovákia Malaysiával. Az 1965. augusztus 31-én hatályba lépett alapokmánymódosítás után a közgyűlés határozatban rendelkezett a nem állandó BT-helyek elosztásáról is. E szerint öt helyet az afrikai és ázsiai, egy helyet a kelet-európai, kettőt a latin-amerikai, kettőt pedig a nyugat-európai és más államok (pl. Kanada, Ausztrália) kaptak. Azóta tiszteletben tartják a kelet-európai szocialista országok számára fenntartott egy helyet. (Magyarország 1968—69-ben volt a BT tagja). Jelenleg ez a hely az Ukrán SZSZK-é. (A Szovjetunió ENSZ-tagsága és ezen belül állandó BT-tagsá- ga mellett Ukrajna és Belorusszia még külön ENSZ-tag- sággal is bír, s — mint kelet-európai szocialista ország — bármely más államhoz hasonlóan beválasztható a Biztonsági Tanácsba.) Ukrajna, India, Egyiptom, Burkina Köztársaság (a volt Felső-Volta) és Peru mandátuma jövőre jár le, míg ez év december 31-én Málta, Nicaragua, Pakisztán, Hollandia és Zimbabwe távozik a BT-ből. Abban már megegyezés született, hogy Máltát és Hollandiát Ausztrália és Dánia, Nicaraguát Trinidad és Tobago Köztársaság, Pakisztánt pedig Thaiföld váltja fel. Nincs azonban megegyezés az afrikai hely betöltésében. Négy titkos szavazással sem sikerült eldönteni, Etiópia vagy Szomália legyen-e Zimbabwe utóda. Az afrikai államok csoportja hivatalosan Etiópiát jelölte, ám Szomáliát támogatta az arab államok többsége, a nyugati országok, valamint néhány a - „szavazási tömbfegyelmet” be nem tartó nyugatbarát afrikai ország is. Az utolsó voksolás 83:72 arányban Etiópiának kedvezett ugyan, de ez még kevés a kétharmados többséghez, ami 105 szavazatot igényelne. New York-i diplomáciai körökben úgy hírlik, hogy felmerült egy harmadik, kompromisszumos jelölt: Tanzánia. Paul Lusaka, a közgyűlés — afrikai, zambiai — elnöke egyelőre nem jelölte meg az újabb szavazás időpontját. A történelem eddig nem azt bizonyította, hogy a Biztonsági Tanács nem állandó tagjai döntő világpolitikai szerephez -jutnának megbízatásuk időtartama alatt. A BT-tagság azonban mindig politikai presztízs kérdése, s az eredmény — ha korlátozott mértékben is — a nemzetközi hangulat fok- mérőjelként fogható fel. Ilyen értelemben nem kedvező, hogy a haladó Nicaragua után nyugatbarát rendszer kapta az egyik latin-amerikai helyet, a megürülő ázsiai posztot pedig az a Thaiföld nyerte el, amely jelenleg a délkelet-ázsiai feszültség, az indokínai országokkal való szembenállás legközvetlenebb góca. Megjegyzendő, hogy Thaiföld csak igen nehezen, a negyedik szavazási menetben győzött — Mongólia ellenében. E kedvezőtlen módosulás ellenére leszögezhető: bármelyik ország foglalja is el Zimbabwe helyét, az aligha várható, hogy az új összetételű Biztonsági Tanács új álláspontra helyezkedne a világot legérzékenyebben érintő válságok megítélésében. VIDÁM SZÍNPAD Minket nem lehet elfelejteni Nádas Gábor szerzői estje 1984. november 19-én 17 és 20 órakor a KAPOSVÁRI SPORTCSARNOKBAN Bodrogi Gyula Csala Zsuzsa Lehoczky Zsuzsa Verebély Iván Kovács Erzsi Voith Ági Lorán Lenke Nádas György Faragó Vera Zana József Csákányi László Kállai Ilona Markos György Dobránszky Zoltán Kiss Gabriella Konferál: Molnár Margit Kísér a KÉKESI EGYÜTTES Aki mindig közbeszól: SZUHAY BALÁZS A Somogy Kereskedelmi Vállalat Somogy Áruházának divatbemutatója. Rendezte: KALMÁR TIBOR Jegyek a rendezvényirodában kaphatók: Kaposvár, Május 1. u. 8. Telefon: 11-103 (72430)