Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-30 / 255. szám

Negyven év — negyven könyv Öt megye csapatának vetélkedője Somogyi Néplap XL. évfolyam, 255. szám 1984. október 30., kedd Géró Mihály ezredes, a Somogy megyei Területvé­delmi és Hadkiegészítési Pa­rancsnokság parancsnoka köszöntötte tegnap Kapos­váron azokat a csapatokat, versenyzőket, amelyek és akik csatlakoztak a hazánk felszabadulása 40. évfordu­lójának tiszteletére indított olvasópályázathoz. A Negy­ven év — negyven könyv címmel meghirdetett vetél­kedőisorozat területi, maga- sabbegység-szintű döntőjét első alkalommal rendezték meg a somogyi megyeszék­helyen. A házigazdákon kívül a szomszédos Baranya, Tolna, Fejér és Zala megyei kiegé­szítő parancsnokságának versenyzői bizonyították, szeretik a könyvet, szeret­nek olvasni, új ismeretek­kel gazdagodni. Már a csapatok szellemes, rövid bemutatkozása is er­ről vallott. A székesfehérvá­ri, a zalai és a házigazda megye csapatának kapitánya sikert aratott bemutatkozá­sával. Előzőleg már megtör­tént a sorsolás, a csapatok számot húztak, majd meg­kezdődött a nyolc fordulóiból álló vetélkedő. Az első nehéz feladat elé állította valamennyit : két­perces felkészülést követően másfél perc alatt kellett el­mondani egy több száz olda­las regény tartalmát, ismer­tetni, hogy mi volt a re­génnyel az író célja és ho­gyan ábrázolta hőseit. Ez a házigazdáknak sikerült leg­jobban.. Egymás után eleve­nedett meg a Budapesti Ta­vasz, a Húsz óra, a Hideg napok, a Makra cselekmé­nyei. A versenyzők igyekez­tek a rendelkezésükre álló rövid idő alatt is beleélni magukat az írók képzeletvi­lágába, a történtekbe. S a közönség' nemcsak figyelem­mel kísérhette a verseny­zők felkészültségét, hanem játszhatott is: aki legjobban eltalálta; hogy a zsűritől melyik csapatot hány pon­tot érdemei, jutalmul egy- egy könyvet kapott. A nyolc fordulóban volt többek között olyan feladat, hogy folytatni kellett a já­tékvezető által a könyvből idézett részt, felismerni, hogy az ismertetett cselek­mény melyik író művében fordul elő stb. Végül is a zsűri elnöke köszönetét mondott vala­mennyi versenyző lelkes já­tékáért, s kihirdette az ered­ményt: győzött, a nyolc for­dulóban 68 pontot szerezve a házigazda kaposvári csa­pat. Ök jutottak tovább — az olvasópályázat döntőjére. Sz. L. RIVALDAFÉNY Tánc és próza műfajában két kiváló, népszerű művész mu­tatkozott be Kaposváron, a Kilián György Ifjúsági és Út­törő-művelődési Központ színpadán. Galambos Erzsi és Haumann Péter a Rivaldafény című közös műsornak emlé­kezetes pillanatait örökítette meg fotóriporterünk Ma műtik meg a harmadik sérültet A Német Szövetségi Köz­társaságban autóbuszbalese­tet szenvedett pécsi diákok szülei a Volán mentesítő já­ratával vasárnap Giessenbe utaztak, ahol a Leöwey gim- • názium kórusa tartózkodik és amelynek klinikáján a sé­rült gyerekeket ápolják. Az illetékes rendőrhatóság és az Ibusz soron kívül elké­szítette számukra a szüksé­ges utazási okmányokat, il­letve ellátta őket valutával. A Frankfurttól 50 kilomé­terre fekvő Giessen határá­ban csütörtökön este az autópályán egy kamion ugyanis hátulról belehajtott a pécsi autóbuszba, amelyen 41 gyerek és 3 kísérő tanár utazott. Az ütközés követ­keztében három kislár.; olyan sérülést szenvedeti, hogy be kellett szállítani őket a város egyetemi klini­kájára. A többiek egy helyi autóbusszal megérkeztek szálláshelyükre. A Leöwey gimnázium igazgatósága a baleset órái­tól kezdve állandó telefon- kapcsolatot tart. fenn a Gies- senben lévő diákcsoporttal, és folyamatosan tájékoztat­ja a helyzetről az érdeklő­dő hozzátartozókat. A vasárnapi információ szerint a három sérült kö­zül Jankó Ágota szombaton délután elhagyta a klinikát. Parasztcsák Máriát azonban belső zúzódás és gyomorvér­zés gyanújával megműtöt­ték. Mint kiderült: nincs sú­lyos sérülése, így hamarosan ő is fölkelhet, Tóth Éva me­dencecsont-törést szenve­dett; állandó megfigyelés alatt van. s előreláthatólag ma fogják megműteni. Gies sen város polgármesteri hi­vatala magára vállalta a felmerült költségeket. A pécsi gyerekek a terve­zett programnak megfelelő­en ma indulnak haza. Mestermunkák Alkotó ifjúság ’84 címmel nyílt tegnap kiállítás a Ki­szöv kaposvári székházában. A múlt héten Barcson a belső-somogyi fiatalok mu­tatták be munkáikat, most pedig a külső-somogyi ipari szövetkezetek fiataljai. A pályázati anyagból ötven terméket állítottak ki, közü­lük tizenöt részesült elisme­résben. A megyei szövetségben hagyomány, hogy kétéven­ként területi kiállításokon mutatják be a szövetkezeti fiatalok alkotókedvéről ta­núskodó anyagot. Céljuk, hogy segítsék a fiatalok szakmai fejlődését. A pálya­munkák nagy része — mond­ta megnyitójában Czigány Károly, a Kiszöv Osztályve-, zetője — azonnal a terme­lésbe állítható, korszerű ter­mék. Meggyőzően bizonyí­tották ezt a kiállított női ruhák, amelyek divatosak, elegánsak, szépek. S ugyan­csak gondosan megmunkált faragott bútorokat láthatnak az érdeklődők. A kerámiá­kat pedig szinte már mű­vészi igénnyel formálták meg a fiatal fazekasok. Biczó Péter, a Kiszöv me­gyei elnöke abban a re­ményben adta át az okleve­leket, hogy a kivételes szak­mai tudásról árulkodó tár­gyak a hétköznapokban, a termelésben is megjelennek. S a kiállítás látogatói nem­csak a székházban, hanem az üzletekben is találkozhat­nak e míves tárgyakkal, ter­mékekkel. A legjobbak áprilisban — a Teszövvel és a Mészövvel rendezendő közös — megyei kiállításon vesznek részt. A mostani bemutató péntekig tekinthető meg. Javult az ételmérgezéses diákok állapota Tegnap délután elhagy­hatta a szolnoki Hetényi Gé­za Kórházat az a nyolc ta­nuló, akit szombaton a ceg­lédi állami tangazdaság cif­rakerti részlegéből szállítot­tak be étélmérgezés gyanú­jával. A kórház fertőzőbe­teg-osztályán elmondták : a bakteoirológiai vizsgálat ki­mutatta, hogy a megbetege­dést enyhe lefolyású dizen­tériafertőzés okozta. Jól érzi magát az a há­rom tanuló is, akit a buda­pesti Korányi kórházban ápolnak. üj falazóblokk Külföldi és magyar válla­lat, valamint egy magyar termelőszövetkezet közre­működésével új típusú épí­tőanyagok sorozatgyártását kezdik meg hazánkban. Az együttműködést gazdasági társulás formájában szer­vezték meg; a partnerek arra számítanak, hogy rövi­desen megkezdhetik a kor­szerű, ám hulladékanyagok­ból gyártott építőszerkezetek sorozatgyártását. A gazdasági társulást az Agrober és az újfehértói téesz hozta létre. A közös vagyonból — ezzel indult a társaság — ötven-ötven szá­zalékos arányban részesül­nek. A partnerek az osztrák Durisol cég technológiai li- cencét vásárolták meg; en­nek alapján hulladékanya­gokból — például faforgács felhasználásával — korszerű falazóblokkot, panel szerke­zetet, födémeket és nagyobb oldalfalakat is előállíthat­nak. Az új építőanyag elő­nye, hogy gyártásához a ha­gyományos téglafélékhez ké­pest lényegesen kevesebb energiára van szükség. A belőle készült épületek falai igen gyorsan felhúzhatok. Az új panelgyártó üzemet már építik az újfehértói tsz- ben, az első építőanyag-szál­lítmányok várhatóan a jövő év elején hagyják el a léte­sítményt. A gazdasági társu­lás időközben újabb belföl­di licencszerződést kötött: a tulajdonában levő technoló­giát eladta a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat­nak, s ott szintén új üzem építését tervezik. Parasztok. Lengyel tévéfilmsorozat Wladyslaw Reymont re­gényéből. A tizenhárom részes sorozat hetedik része, Az er­dő című epizód — ismétlésben — ma délelőtt 9 óra 55 per­ces kezdettel kerül a televízió műsorára Tarka sorok SZILÁNKOK Jellemzés Ha X. megsimogat egy veszett rókát, csak a rókának eshet baja... Pincérek figyelmébe Ne feledjük a régi sza­bályt: mindig a vendég­nek van igaza, még ak­kor is, ha igaza van. Udvariasság A királyok udvariassá­ga a pontosság. Az alatt­valók udvariassága az, hogy nem nézik az órá­jukat. Szerény ember — Nekem már az is nagy örömöt szerez, hogy több mint tíz perce nem történt velem semmi rossz. Egyetértés Az értekezlet végén a résztvevők egyhangúan megszavazzák, hogy kár yolt összeülniük. Portré- Y. szívvel-lélekkel har­col mások boldogtalan­ságáért. Könyvtár — Ezen a polcon az elmúlt harminc évben szerzett, színig teleírt munkakönyveim vannak. Szülői szemmel — Valami olyan szak­mát szeretnék a gyere­kemnek, amiben túlje­lentkezés van. Nosztalgiahullám Ismét népszerű Y., aki soha nem volt népszerű. Aranylakodalom A szeretet és gyűlölet közötti kellemes átmene­ti állapotban töltötték el az elmúlt ötven évet. G. Sz. Hasonlít Egyik fiatal piktor portrét festett egy hölgy­ről. A hölgy nézi a ké­pet és méltatlankodik : — De kérem, nagyon öregnek festett. — Ez az, asszonyom — szólt a festő —, ez a kép még tíz év múlva is hasonlítani fog. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 408 Ft Index: 25 967 ISSN 0133-0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom