Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-24 / 250. szám
> Világ proletárjai, egyesüljetek ! \Ÿ' Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A XL. évfolyam, 250. szám Ára: 1,40 Ft 1984. október 24., szerda A» ENSZ születésnapján „A szerződő országok azzal az elhatározással hozták létre az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy megmentik a jövő nemzedéket a háború borzalmaitól.. Hitet tesznek az emberi jogok, a személyiségi méltósága, a kis és nagy országok egyenjogúsága mellett...” Az ENSZ alapokmányából vau ez a néhány sor, amely 39 esztendeje ezen a napon lépett hatályba. A világszervezet létrehozásáról 1943-ban Moszkvában határoztak a szovjet—amerikai—angol— kínai négyhatalmi értekezleten. 1945-ben 51 volt az alapító államok száma, ma több mint másfél száz ország tartozik tagjai sorába. Ilyenkor az ENSZ-napján általában az a szokás, hogy megvonjuk a világszervezet eddigi működésének mérlegét. Méltatjuk eredményeit, szemére hányjuk hibáit, türelmetlenül kérjük számon azoknak a magasztos célkitűzéseknek a megvalósítását, amelyért a második világháború szörnyűségeitől meggyötört emberiség oltalmazására létrehozták annak idején. Csakhát az ENSZ nem nemzetek feletti szervezet. Azok az országok formálják arculatát, amelyek aláírták alapokmányát. S immár több mint másfél száz ezeknek a száma. Több mint másfél száz akarat hat tehát a New York-i üvegpalotában; ahogy nagyon találóan mondani szokták: a mindenkori világhelyzet sűrűsödik össze ebben a magas épületben. S a világhelyzet mindjárt megalakulása után hosszú két évtizeden át nem kedvezett az ENSZ tevékenységének. Csak a gyarmatok felszabadulása, a fejlődő államok megszületése és izmosodása, a szocialista országok megerősödése és növekvő nemzetközi tekintélye tette lehetővé azt, hogy a hetvenes évektől már nem úgy tekintettünk az ENSZ-re, mint egy szavazógépezetre. És gyorsan reméltük az alapokmány minden betűjének valóra váltását, úgy véltük, a kedvezőbb nemzetközi környezetben, az enyhülés oltalma alatt képes lesz megoldani az emberiség minden gondját. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya azonban csak egyesült erőfeszítéssel valósítható meg. Ehhez viszont ismét csak hiányzott egy nagyhatalom, újra az Egyesült Államok kormányzatának akarata, sőt az ENSZ történetében példátlan módon még az is megtörténhetett, hogy 1983 őszén a közgyűlés ülésszakán nem vehetett részt — amerikai gáncs oskodás miatt — a szovjet külügyminiszter. Az az Andrej Gromiko, aki 39 éve ott volt San Franciscóban az alapító ülésen. Sokan ma szkeptikusan szólnak az ENSZ jövőjéről. Azzal érvelnek, hogy soha nem töltötte be igazán küldetését, vagy hogy napjainkra elfogyott hajtóereje. Nem így van. Bizonyság erre az alapokmányból idézett néhány sor. Napjainkban — sajnos — aligha lehetne ennél helyénvalóbb munka- programot felkínálni az emberiség számára, hiszen tudjuk: a veszély nagy, túl nagy ahhoz, hogy tovább várjunk az elhárításával. Jövőre az Egyesült Nemzetek Szervezete 40 esztendős lesz. Kívánjunk szép születésnapot — magunknak. Kocsi Margit Akadémikusok Boglárlellén A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége kedden látogatást tett a Balaton- boglárt Mezőgazdasági Kombinátban. Meghívott szakértőkkel kiegészített ülésén a testület megvitatta a hazai kertészeti ágazatok fejlesztésének és a kutatással váló kapcsolatainak kérdéseit. Többek között megállapították, hogy erősíteni kell a nagyüzemi és a háztáji kisegítő gazdaságok közötti ésszerű munkamegosztást. A többszektorú kertészeti termelés egyebek között sikeresen hasznosítja a tudományos kutatás eredményeit. Az ülésen részt vett és felszólalt Váncsa Jenő, mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter. Megköszönte az elnökség munkáját, s elmondotta, hogy az elhangzott javaslatokat a minisztérium a hetedik ötéves terv kidolgozásakor figyelembe veszi. Nemzetközi ifjúságpolitikai tanácskozás Befejezés előtt a barcsi kenyérgyár Barcs és a vonzáskörzetéhez tartozó helységek kenyér- és péksütemény-ellátását hosszú távon oldja meg a hamarosan átadásra kerülő kenyérgyár. A negyvenötmilliós beruházás befejező munkálatait végzik a csehszlovák TMS cég és a hazai vállalatok szakemberei. Most élesztik a két alagútkemence vezérlőegységét, a hét elején megkezdődött a gázkazánok próbaüzeme. A 18 tonna l6 óra kapacitású kenyérgyár belépésével leáll az elavult barcsi és homokszentgyörgyi sütöde Tanácskozás a mezőgazdaság ár- és pénzügyi szabályozásáról Háromnapos tanácskozás kezdődött kedden „Ifjúság, társadalom, ideológia” címmel. A Magyar Tudományos Akadémia, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete és politikai főiskolája, valamint a KISZ Központi Bizottsága rendezte konferencián hat európai szocialista ország, továbbá Kuba és Mongólia ifjúsági szövetségei, illetve ifjúság- kutatással foglalkozó in - tézményei képviseltetik magukat. Az eszmecserén mintegy 100 hazai és 40 külföldi szakember — szociológus, pszichológus, politológus, történész és filozófus — tanácskozik a szocialista országok ifjúságának társadalmi helyzetéről, az egyes országok ifjúságkutatási eredményeiről. Megvitatják a nemzedékváltással, a fiatalság világnézet:, tudati arculatáról, és jövőképének formálásával kapcsolatos kérdéseket. A szimpóziumon, amely a szocialista országok tudományos akadémiáinak együttműködésében tevékenykedő „ideológiai harc a mai világban” elnevezésű munka- bizottság budapesti ülésszakához kapcsolódik, Huszár István, nz MSZMP KB társadalomtudományi Intézetének főigazgatója tartott bevezető előadást. Elöljáróban utalt arra, hogy mind a politikai elemzések, mind az elmúlt tíz esztendő alatt fellendült nemzetközi tudományos együttműködés eredményei alapján megállapítható: a szocialista közösség országaiban az ifjúságpolitika számos hasonló problémával küzd a 80-as évtized első felében. Épp ezért tág tere van a nemzetközi tapasztalatcserének. minden szocialista ország erőfeszítései joggal számíthatnak a testvérországok érdeklődésére. A továbbiakban áttekintést adott arról: ifjúságpolitikánk formálásában, ifjúságpolitikai gyakorlatunkban milyen meggondolások vezetik hazánkat, hogyan ítéljük meg a továbblépés lehetőségeit. Hangsúlyozta : a 80-as évek elejére az ifjúság társadalmi helyzetét korábban hosszabb távon meghatározó tényezők jelentősen megváltoztak. Az ifjúsággal összefüggő másik fontos kérdésről, a fiatal nemzedék sajátos érdekeiről és szükségleteiről szóllva az előadó kifejtette: a feszültségek a fiatalok önálló pályakezdése és család- alapítása körül sűrűsödnek. E gondok határozottan növekedtek az elmúlt évtizedben. ITövekvő problémát jelent a korábbi évtizedekhez viszonyítva a dolgozó fiatalok megfelelő szakmai és munkaköri előrehaladásával kapcsolatos feltételek megteremtése. Emiatt a fiatalok, különösen a férfiak körében csökken a szellemi pályák vonzása. Az ifjúságpolitika szempontjából kiemelkedő jelentősége van a nevelési és képzési rendszer erőteljes minőségi fejlesztésének — mondotta végezetül —, az általános és a szakmai képzés reformja ugyanis nagymértékben befolyásolja azt, hogy az ifjúság miként tud majd megfelelni a változó követelményeknek.^ A MÉM-hez tartozó vállalatok, intézetek igazgatói kedden a minisztériumban a mezőgazdaság jövő évi feladatainak teljesítéséhez szükséges anyagi-műszaki feltételekről, valamint a közgazdasági szabályozók alakulásáról tárgyaltak. Megvitatták a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos tennivalókat is. A tanácskozáson megjelent és felszólalt Faluvégi Lajos, a kormány elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke. Villányi Miklós mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár előadásában az idei év várható eredményeivel kapcsolatban kiemelte: a nép- gazdasági terv minden eddiginél nagyobb feladatokat támasztott a termelőkkel, gazdálkodókkal szemben. Az esetenként kedvezőtlen időjárás ellenére az ágazatok ösz- szességében megfelelnek a várakozásnak. Mindenekelőtt az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó ipar eredményei meghatározóak, de a búzatermesztők is segítették az előirányzat teljesítését. Elmaradtak viszont a várakozástól a kertészeti ágazatok, ez azonban jórészt az időjárással hozható összefüggésbe. Az államtitkár a továbbiakban a jövő évi feladatokat ismertette. Ezeket az idei várható teljesítményekkel összehasonlítva általában újabb előrelépés szándéka jellemzi. A növénytermelők magasabb hozamokkal számolnak, az állattenyésztésben viszont ezúttal az elképzelések szerint megáll majd az évek óta tartó lendületes fejlődés. Az államtitkár ismertette a mezőgazdaság ár- és pénzügyi szabályozásában jövőre bekövetkező változásokat. Elöljáróban utalt arra, hogy az élelmiszergazdaság terv- előirányzatai összhangban vannak az átalakított szabályozókkal. Azok várható hatása kettős; egyfelől kedvezőtlenül érinti a gazdaságokat — mindenekelőtt például a kémiai anyagok vásárlásánál —, másfelől viszont ösztönzi az elmaradó ágazatok felzárkózását, és lehetővé teszi az eddiginél magasabb teljesítmények ösztönzését a keresetszabályozás oldaláról. Hangsúlyozta, hogy az új szabályozóknak gyorsan át kell menniök a gyakorlatba, ahol ennek a követelménynek nem tesznek eleget, ott rövid távon is súlyos hátrányba kerülhetnek. Egyebek között elmondotta, hogy a műtrágya beszerzési ára jövőre 8 százalékkal emelkedik, drágábbak lesznek majd a növényvédő- és gyomirtószerek, ám nem teljes körben. Emelkednek, bár kisebb mértékben a gépek, pótalkatrészek, építőanyagok, egyes energiahordozók, valamint egyéb anyagok árai. A mezőgazda- sági kisgépekért 11 százalékkal kell többet fizetni. Kedvező viszont, hogy emelkedik a nagyüzemi árkiegészítés a szarvasmarha-ágazatban — a tejtermelésre és a vágómarhára egyaránt —, a juhászat termékeiért szintén többet fizetnek, és nagyobb lesz a cukorrépa felvásárlási ára, ugyanúgy mint áz export téli almáé. Esetenként az árakat a minőség alakulása szerint az eddiginél jobban differenciálják, például a napraforgó- és a cukorrépa-termesztésben. Villányi Miklós ismertette a beruházások-, valamint a kedvezőtlen adottságú üzemek támogatási rendszerét, az adózás és a keresetszabályozás új vonásait. Ez utóbbi új lehetőségeket kínál a teljesítménnyel arányosabb bérezés bevezetésére. A gazdaságok és vállalatok három forma közül választhatnak, és ez lehetővé teszi, hogy jobban figyelembe vegyék a helyi adottságokat, körülményeket.