Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-23 / 249. szám

Gyászjelentés A PM Ellenőrzési Főigazgatóság Somogy megyei Igazgatósága, veze­tése, párt- és szakszervezeti bizottsá­ga mély fájdalommal tudatja, hogy dolgozónk, DEUTSCH JÓZSEF október 20-án, 56 éves korában vá­ratlanul eltnmyt. Szeretett munka­társunk emlékét kegyelettel meg­őrizzük. • • • Fájó szívvel tudatom mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, DEUTSCH JÓZSEF főrevizor váratlanul elhunyt. Temetése 24-én, szerdán délután 14 órakor lesz a bö- hönyei temetőben. Minden külön ér­tesítés helyett. Gyászolják: felesége, anyósa és a Csendes család • * » Drága jó férjem, édesapánk, apó­sunk, nagyapánk, ID. DÖMÖTÖR JANOS elhuny. Temetése október 24-én 12 órakor lesz a leilei temetőben. A gyászoló család. • • • Mély fájdalommal tudatjuk azok­kal akik ismerték és szerették, hogy IFJÜ GYURKŰ JÓZSEF 29 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Temetése október 23- án, ma 14 órakor lesz a nagybaj omi temetőben. A gyászoló család. o e • Fájdalommal tudatjuk mindazok­kal. akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LÁSZLÓ 44 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése október 25-én, csütörtökön délután 14.30 órakor lesi a kaposvá­ri Keleti temetőben. A gyászoló csa­lád. • • • Fájdalommal, megtört szívvel tu­datjuk, hogy szeretett gyermekünk, AMBRUS BEAT A KATALIN hosszú szenvedés után. l£84. október 22-én, életének 6. évében örökre itt­hagyott bennünket. Temetése 1984. október 26-án, pénteken 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család. • • • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk és nagyapánk, PIRKHOFFER FERENC 1984. október 17-én csendesen el­hunyt. Temetése 1984. október 25-én, csütörtökön fél 1 órakor lesz a ka­posvári Keleti temető ravatalozójá­ban. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Tisztelettel köszönöm mindazok­nak. akik édesanyám, PAP JANOSNÊ volt felsőmocsoládi lakos temetésén megjelenésükkel, koszorúikkal együttérzésüket kifejezték. Gyászoló leánya * * % Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, isme­rősöknek, akik felejthetetlen halot­tunk. VINCZE FERENC temetésén részt vettek, koszorúik­kal. virágaikkal, fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek A gyászoló család. • • • Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak. akik szeretett testvérem, nagybátyánk, BRAUER MARTON, volt boglárlellei lakos temetésén részt vettek, virágaikkal, részvét- nyilvánításukkal fájdalmunkban osz­toztak. A gyászoló család. • • • Ezúton mondunk köszönetét a Szakszervezetek Megyei Tanácsa ve­zetőségének és dolgozóinak, a Pa­tyolat vállalat vezetőségének, a ro­konoknak és mindazoknak, akik fe­lejthetetlen férjem, édesapám, CZEBEI KAROLY temetésén részt vettek, mély gyá­szunkban fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és fia. INGATLAN Háromszobás csa­ládi ház mellék- épülettel, 1200 n-öl telekkel eladó. Vár- da. Meggyes u. S0. (1196) Fiatal házaspár Siófokon házat ven­ne. Nyugdíjas lakó nem akadály, eset­leg eltartási szer­ződést kötne vele. Ajánlatokat: ..Egy­más megbecsülése” jeligére, a siófoki szerkesztőségbe (44107/a) Kaposváron, az Ezredév utca 19., fszt. 2. alatti gázos öröklakás eladó. Ér­deklődni 17 óra után a helyszínen vagy a 11-870-es telefonon. (1148) Négyszobás ház mellékhelyiségek­kel 600 négyszögöles kerttel, azonnali be­költözéssel eladó vagy bérbe vehető. Böszénfa, Szigetvá­ri utca 1. (857) Kaposvár központ­jában téglából épí­tett társasházban új, H. emeleti, három- szobás lakásomat el­adnám vagy elcse­rélném Balatonföld- vár és Siófok kö­zött levő családi, esetleg hasonló tár­sasházra. Érdeklődni a 13-510-es kaposvári telefonon. (856) Másfélszobás lakás eladó. Kaposvár, Füredi u. 65., VI. emelet 2I-es ajtó. Érdeklődni lehet (hétfőtől csütörtö­kig) este 7—8 óráig. (Készpénz + OTP-át- vállalás.) (44) Kaposvári kétszo­bás, 50 m2-es, ga- rázsos társasházrész eladó. Érdeklődni a 13-419-es telefonon egész nap. (1187) 3ÁRMÜ KC-s rendszámú Trabant speciál el­adó. Érdeklődni, Görgeteg, Széchenyi u. 16. sz. alatt. (77993) Másféléves Trabant eladó. Gyánó Péter, Mezőcsokonya, Kos­suth u. 23. (961) Skoda 105 S új­szerű állapotban el­adó. Érdeklődni 16 órától : Mennye, Arany János u. 2. (970) PB-s Zsiguli Com­bi friss műszaki vizsgával eladó. Ká­nya, Fő u. 186. (44009) PX-es Wartburg Limousin (12 000 km- rel) és a Tóth La­jos közi sorgarázs­ban garázs eladó. Érdeklődni lehet : este 7 óra után, a 11-724-es kaposvári telefonon. (1190) Sió hétvége — de ezzel nincs vége! „Őszi Sió-vásár” a Siófok és Vidéke Áfész Sió Áruházában október 25-től 31-ig. Kiemelt őszi—téli ellátás, egyes cikkek 20—50 százalékos árengedménnyel. Hűtőszekrény és fekete—fehér itv-csereakció, tapétavásár. Október 25ten és 30-án vásár és kóstoló a Kaposvári Tejipari Vállalat tenmékedbőil. Október 27-én a Kaposvári Húskombinát kóstolóval egybekötött árubemutatója. 27-én 11 és 15 órakor divatbemutató az áruházban. 12 árától Komár László dedikálja nagylemezét. 27-én és 28-án különleges, egyedi aram y ékszerek árusítása. Hasmáit, tört aranyékszerét újra cseréljük. Hétvégi nyitvatartás iparcikko6ztályunkon : szombaton 8-tól 17 óráig, vasárnap 8-tól 15 óráig, az ABC-osztály szombaton 6 órától, vasárnap 7 árától tart nyitva. VARJUK önt is a sió ÁRUHÁZ ÉS ASKÄLA-COOP KÖZÖS RENDEZVÉNYÉN! (72447) ZN-es 126-os Pols­ki Fiat eladó. Ka­posvár, Április 4. utca 25., Szmodlcs. (1003) CN-es Trabant jó állapotban, új mo­torral eladó. Rei­chert Imre, Kőrös­hegy, Petőfi u. 83. (44024) Jó állapotban le­vő ZS-es Lada 1200- as eladó. Érdeklőd­ni: Fodor István, Fonyód, Szivárvány út 104. (44022) 0 km-es Opel As- cona 1,6 literes, dí­zel, metálzöld, 1985- ös modell eladó. 1126 Budapest, Hol­lós! Simon út 30. Kövesdy. Telefon : 352-429. .545) TN-es Trabant Speciál friss mű­szakival eladó. Ér­deklődni: Görgeteg. Petőfi u. 9. (77870) Trabant eladó — friss műszakival. Ér­deklődni: Tab, Sza­badság u. 12. Szí­jártó. (77941) LAKAS Budapett-békás me­gyeri 34 m2-es taná­csi lakásomat ka­posvári kétszobás tanácsira cserélném. Ajánlatokat a 22-es számra a kiadóba. EGYÉB Szőlőoltvány I Ár­engedménnyel ren­delhető. Szakismer­tetőt díjtalanul kül­dünk, Gyöngyös, Fostafiok : 139. (952) Esküvői ruhák kölcsönzése, modem és romantikus fazo­nokban : Fonyód, Sándor u. 38. (77951) Hordóvásár! Min­den csütörtökön dél- előt a nagyatádi piactéren. Házhoz­szállítás, garancia. (599) Magyartanár kor­repetálást vállal iro­dalomból és nyelv­tanból. Jelentkezése­ket 27-es számra, a kiadóba kér. (27) Kaposvári belvá­rosi, udvari 30x30- as üzlethelyiség ki­rakatlehetőséggel — műhelynek is meg­felelő — bérleti joga eladó, sürgősen. Ajánlatokat az 1112. számra, a lapkiadó­ba. ( 1112) Boroshordóvásár ! Minden pénteken a kaposvári zöldség­piacon kisipari bo­roshordót árusítok. Nagy Gábor. (1021) Figyelem ! Még a régi helyen új árukészlettel várom vásárlóimat. Adok, veszek gyermek, felnőtt- runaneműt, cipőt, régiségeket, bútort. Böngészde, Kaposvár, Búzavirág u. 1. (1156) ALBÉRLET Kaposméröben — másfélszobás, kony- hás, fürdőszobás la­kás üresen kiadó. Érdeklődni: Kapós- mérő, Rákóczi u. 1. Temesiné. (035405) Külön bejáratú bútorozott szoba, konyha kiadó. Ka­posvár, Bartók Bé­la u. 7. (036410) Fiatal házaspár hosszú időre lakást bérelne. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat Horto­bágyi László, 7400 Kaposvár, Szigligeti utca 5. címre ké­rek. (864) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Kétszobás, kertes családi ház 1985. jú­niusi beköltözéssel sürgősen eladó. Ér­deklődni: Kaposvár, Szigetvári u. 82. (036328) Nagyméretű csa­ládi náz beköltöz­hetően eladó. Ka­posvár, Benedek Elek u. 35. (036297) Siófokom három- szobás, üdülőöveze­ti, gázfűtéses Örök­lakás eladó. Ta­nácsház u. 23., D lph. H. em. 25. (036299) TC-s Trabant sür­gősen eladó. Boglár- lelle, Vágóhíd u. 24. Osztopáni. (036306) Boglárlellén telek, megkezdett építke­zéssel, téglával, épí­tési engedéllyel ela­dó. Irányár : 400 OOO Ft. Érdeklődni : Lel- le. Pipacs bisztró. (44117) Siófok-Sóstón 100 négyzetméter alap- területű kertes ház 170 n-öl telken ela­dó. Érdeklődni na­ponta : Kuzsinszky Bálint u. 16. Lu­kács. (44095) Bábonymegyer, — Dózsa u. 14. alatt kétszobás családi ház 400 m-öl telken eladó. Érdeklődni a helyszínen. (44099) Siófok, Devecseri u. 21/a. ikerházrész eladó. (44102) Kaposvárhoz 15 km-ire Mezőcsoko- nyán háromszobás családi ház 830 n-öl telekkel eladó. Ér­deklődni lehet egész nap. Mezőcsokonya, Táncsics M. u. 59. Valkó Ferenc. (1070) Nagykanizsától 10 km-re Pogányszent- péter, Dózsa u. 70. új összkomfortos, ötszobás lakóház sürgősen eladó 550 ezer Ft + OTP-át- vállalással. Érdek­lődni a fenti címen vagy Csurgó, Petőfi téri virágboltban. Telefon: 277, Hor­váth János. (44111) Siófokon három­szobás + 1,5 szobás, összkomfortos ház 245 n-öl telken el­adó. Cím : Vasvári Pál u. 52. Hermecz. (44100) Balatons zabadiban 250 n-öl beépíthető telek eladó. Érdek­lődni : siófok, Dó­zsa György u. 2$— 40., H. lph. IV. 15. Tamás. (44107) Siófokon a Klap­ka u. 29. sz. alatt 70 négyszögölön, kü­lön bejáratú két­szobás, konyhás, előszobás, fürdőszo­bás házrészemet el­adnám Érdeklőd­ni: 17 óra után. (44094) Eladó egy 38-as nöl, kapucnis irha­bunda, egy 38-as női fél irhakabát, egy 54-es nöl feke­te báránybunda. Ér­deklődni : Kaposvár, Zrínyi u. 14. (1192) Üj négyszobás, összkomfortos csalá­di ház 388 n-öles te­lekkel eladó. Érdek­lődni : Somogyvár, Május 1. utca 40., mindennap. (1032) Otvöskónyi zárt­kertiben 422 n-öl szőlő, kert jó álla­potban levő épület­tel, pincével eladó. Érdeklődni: Nagya­tád, Április 4. u. 23. (44110) Kaposvár, Kanizsai u. 29. sz. szoba, konyha, fürdőszobás nyárikonyhás, ker­tes házrész beköl­tözhetően eladó. Irányár: 260 000 Ft. Érdeklődni : vasár­nap délelőtt, Sipos János. (036314) Elcserélném bel­városi 5 szobás, kertes családi háza­mat 2 és fél szobás lakásra. Ajánlato­kat a 036344. számra, a hirdetőbe kérek. (036344) Kaposvár, Kecel- hegy 22. sz. alatti 2,5 szobás, komfor­tos ház melléképü­letekkel, kb. 200 n- öl kerttel eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen. Irányár: 750 000 Ft. (036329) Eladó Kaposváron 3 szobás, különálló házrész. Azonnal beköltözhetően, ol­csón. Érdeklődni : Kaposvár, Marx Ká­roly köz 8„ fszt. 1. (036342) Kaposvár, Kinizsi ltp. 4. Hl. 2. sz. alatt 53 m2-es alap- területű lakás ga­rázzsal eladó, azon­nal beköltözhetően. Érdeklődni minden­nap 17 óra után (Kovács). Telefon : 12-255. (2099) Balatonberényben 389 n-öl területtel 4 helyiségből álló ház eladó, víz, villany van. Érdeklődni: Sréninger Istvámné, Balatonberény, Bé­ke u. 8. (Baranya üdülő.) (40004) Bábonymegyer, Ságvári Endre u. 88. sz. alatt kétszoba- előszobás, komfortos családi ház 930 négyszögöles, gaz­dálkodásra is alkal­mas telken eladó. Azonnal beköltözhe­tően. Érdeklődni mindennap a hely­színen : Vargáné vagy Siófok 11-570- es telefon. (44163) Trabant személy- gépkocsi eladó. Ér­deklődni Nagyatád, Szabó D. u. 23., vagy hétközben a 287-es telefonon. (44085) Jutában 230 n-öl, kertészkedésre alkal­mas terület eladó. Érdeklődni a jutai italboltban. (036318) Siófokon szoba ki­adó két fiatal lány vagy házaspár ré­szére. Érdeklődni : Táhácsház u„ 24., Hl. 47. 444104) KB-s Dacia eladó. Érdeklődni lehet Nagyatád, Zalka Máté u. 12. Telefon: 742 vagy 33. Csere is érdekel. (44182) Központi helyen 30 m2-es üzlethelyi­ség átadó. Ajánlato­kat az 1155. számra, a kiadóba. (1155) Eladó 5 éves ma- gyartanka kijáró te­hén, 2 hetes bika­borjával. Szentgá- loskér, Lapapuszta, Kovácsné. (036302) Angol nyelvtanitás és nyelvvizsga-elő­készítés : Kaposvár, Damjanich u. 42—46., I. lph. 1/4. (036305) UC-s Zsiguli, — ugyanott libatömő gép eladó. Kovács, Toponár, Móra Fe­renc u. 9. (036320) Választási mala­cok eladók. Kapos­vár, Vörös Hadsereg útja 174. (036319) Vennék 5—20 kW teljesítményű három fázisú áramfejlesz­tőt. Ar- és típus­megjelöléssel. Eladó 2 hengeres Multíkár dízel felújított mo­tor, valamint egy teljesen új Trabant motor. Nébli József kútásó. Kaposmérő. Dózsa u. 86. (1081) 3 mázsa nagysze­mű napraforgó ela­dó. Szentlászló, Zrí­nyi u. 4. (44118) PGN 15 DM típu­sú olajégő és egy 3 m3-es tartály eladó. Boglárlelle, Szondy Gy. u. 24. (44115) Eladó egy négyé­ves, friss fejős te­hén borjúval, egy négyhónapos hasas üsző és egy csődör szamár. Ordacsehi. Fő u. 47. (44116) Két kancacsikó el­adó. Tarr, Zamárdi felső, Sióíoikl u. 30/a. (44093) Házörzésre kivá­lóan alkalmas ku­vasz kankutya — 13 hónapos — 1000 Ft­ért eladó. Nagyatád, Ady Endre u. 25, (44109) Pemo szekrénysor eladó. Sipos, Kapos­vár, Tóth L. u. 9. (036327) Választási malacok eladók. Ugyanott 380 V-os betonkeve- rőgép eladó. Bárd­udvarnok, Bárdi- bükk 27. Herzsenáth. (036343) K 25-ös Zetor eké­vel, fűkaszával, kör­fűrész, félkész kis- traktor, gumikocsi eladó. Marcali, Geis- ler É. u. 6. Palacs- kó. (036363) Kétszobás, össz­komfortos lakás bú- torozatlanul, be­költözhetően kiadó. Béke u. 55., V. em. 2. Érdeklődni: Ka­posvár, Béke u. 55., V/l. 19—20 óráig. (036371) Már most gondoskodjon gyermeke karácsonyi ajándékáról! DILI-DOMINÓ ! Ügyességi játék iskolás korúaknak. Megvásárolhatja a Somogy Kereskedelmi Vállalat vidéki és kaposvári szaküzleteiben, valamint a Somogy Áruházban. (72331) Tájékoztatjuk az üzemeltetőket, hogy ia fűtési szezonban, is folyamatosan végezzük a KAZÁNHÁZI BERENDEZÉSÉK javítását, karbantartás át, új berendezések üzembe helyezését; GAZ ÉS OLAJÉGŐK hibaelhárítását, hatósági bemérését, beszabályozását és beszerzését; KAZÁNOK, BOJLEREK, HŐCSERÉLŐK vízkörteűenítését, szavazását, tisztítását, szerkezeti vizsgára történő felkészítését. A megrendeléseket írásban a következő címre kérjük: Agro-Industria Innovációs Vállalat FLEXO tüzeléstechnikai kirendeltség 7401 Kaposvár. Pf.: 125. A kirendeltség, sürgős ügyben a 11-631-es telefonszámon vagy Kaposvár, Désd Huber István u. 7. sz. alatt érhető el. (72273) 1 MAI í L MŰSOR Csiky Gergely Színház: 19 órakor: CSERESZNYÉSKERT. — Nagykanizsán. Kaposvár, Vörös Csillag, du. 3, 5 és este 7 órakor: SERIFF AZ ÉGBŐL Szabad Ifjúság, de. 10, du. 4 órakor: A KÉT ARANYÁSÓ, du. G és este 8 órakor: ESZKIMÓ ASSZONY FAZIK (16). Mozimúzeum, du. fél 6 órakor: F1LMMÜZEUMI HETEK : BORSALINO. Marcali, este 7 órakor: O, KEDVES HARRY! Barcs, este 7 órakor: A SZALAMANDRA (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.05: Torna. 8.10—9.30: Iskola­tévé. 9.30: Parasztok. 10.20 i Hí­res spanyol operaénekesek. 14.55—16.05: Tskolatévé. 16.10: Hírek. 16.15: A Himalája meg­hódítása. 17.10 : „Életet az évek­nek”. 17.40: Egészségünkért. 17.50: Képúj sá”. 17.55: Sakk- matt. 18.15: „... veled pedig játszani szeretnék”. 18.50: Mini stúdió ’84 19.10: Torna. 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az One-lin család. 20.55: Stúdió ’84. 21.55: Kockázat. 22.25: Tv-hiradó, 3. Budapest 2. 17.45: Paul Klee 18.55: Napi 200 millió ... a háttérben. 19.30 : Misi a komputer. 20.00 : Szép szó. 20.40: A bölcs csizmadia. 20.50: Tv-híradó, 2. 21.15: Ho­gyan húzzuk ki a bálna záp- fogát? Csehszlovák tévéfilm. Jugoszláv tv 15.10: Videooldalak. 15.20: Moslavina. 15.50: Bijeli Potoci. 16.10: Hírek. 16.15: Akarni kell, merni kell. 16.45: Jugoszláv ko­sárlabda-bajnokság: Radnicki­Budocnost. 17.00: Magyar nyel­vű tv-napló. 17.45: Adás gyer­mekeknek. 18.15 : Tv-naptár. 18.45: Szórakoztató adás. 19.30: Tv-napló. 20.00 : Belpolitikai adás. 20.45: Lotióhúzás. 20.55: Antikvár könyvek vásárát rendezzük meg Kaposváron a megyei könyvtár előadó­termében (Csokonai u. 4.) október 22-én, Z3-Jm, 24-én és 25-én. NYITVA: hétfőn, kedden 9-4Ő1 16 óráig, szerdán 9-től 18 óráig, csütörtökön 9-tőd 12 óráig. Födösleges, kiolvasott könyveit a helyszínen megvásároljuk. SZOMBATHELYI ANHKVARIUM (253744) Brezny. Amerikai film 22 35: Tv-napló. Osztrák tv I. 9.00: Hírek. 9.05: A ml vilá­gunk. 9.30: Angol nyelv. 10.00’ Iskolatévé 10.30: Kórház a vá­ros szélén. U.20: Hétfő esti sport. 12.15: Vasárnapi osztrák képek. 13.15: Hírek. 17.00: Hí­rek. 17.05: A mi világunk. 18.00 : Holmes és Yoyo. Tv-filmsoro- zat. 18.30 : Mi. 19.00 : Ausztria — ma. 19.30: Tv-hiradó, 1. 20.15: Argumentumok. 21.45: Tükörké­pek. 22.30: Hírek. Osztrák tv II. 17.30: Orientáció. 18.00: Oszt­rák képek. 19.15: Találkozások fákkal. 19.30: Tv-híradó, 1. 20.15: Dallas. 21.00: Csúfondá- roskodók 21.15: Tv-hlradó 2. 21.45: Kettes klub. Hírek KOSSUTH RADIO 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Társalgó. 9.44: Esik az eső 10.00: Hírek. 10.05: Ér­dekes szigetek. 1Ó.25: Éneklő Ifjúság. 10.40: Haydn: D-dur szimfónia. 11.10: Nóták. 11.40: A sötétség mélyén. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer mat 12.45 : Hangverseny délidőben. 13.45: Filmzene. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Daloló, muzsikáló tájak. 15.00: Élő vi­lágirodalom. 15.20 : Dzsesszme- lódiák. 16.00: Hírek. 16.05: Kér­hetek valamit? 17.00: Társada­lom és Iskola. 17.30: Fúvósze­ne a XIX. századból. 17.44: A Szabó család 18.14: Hol volt, hol nem volt. .. 18.30 : Esti ma­gazin. 19.15: Kilátó. 20.00 :Disz- kotéka 21.00: Operettkettősök. 21.30: Tudomány és gyakorlat. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Székely Ist­ván zongorázik. 23.30 : Opera­áriák 24.00: Hírek. 0.10: Nóták. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30— 7.59 : A Petőfi rádió reg­geli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.08: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00 : Hírek. 9.05: Napközben. 12.10: Ragti- me-f elvételekből. 12.30: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik, 13.00: Hírek. 13.05: Pop­hullám. 14.00: Zenés délután. 17.30: Kamaszpanasz. 18.30: Gramofonsztárok 19.00 : Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Könnyű emlékek, hova tűnte­tek.. .” 20.19: Nóták. 21.00: Hí­rek. 21.05: Pantaleón és a hölgyvendégek. 21.30: Válogatott felvételek. 22.30: Foglalkozása: karikaturista. 23.00: Hírek. 23.20: A tegnap slágereiből. 24.00—4.30: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hírek 9.03: Pauk György hegedül. 9.58: Magyar művé­szek opera felvételeiből. 10.45: Népdalfeldolgozások. 11.21: Év­századok mesterművei. 13.00: Hírek. 13.05: Világújság. 13.20: Kórusmuzsika. 13.40: Operahár­masok. 14.07: Interfórum — 1984. 15.30: Labirintus. 15.45: Őszi dal. 16 00 : Yehudi Menuhin hegedül. 17.00: Iskola­rádió. 17.30: Üj lemezeinkből. 19.00: Hírek. 19.33 : Operakóru­sok. 20.00: Ismael Miranda fel­vételeiből. 20.30: Eszmék fagga­tása. 21.00: A Berlini Filharmo­nikus Zenekar Richard Stra- uss-hangversenye. 22.12 : vizs­gálódás egy falugyűlés nyomán. 22.32: Josquin des Prés kórus- műveiből. 23.00: Dzsessz. 23.3Q— 23.33: Hírek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom