Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-14 / 242. szám
1984. október 14., vasárnap Somogyi Néplap 5 Személyiségfejlesztés az iskolában Cseresznyéskært SZIRMOK A SZÉLBEN Lukáts Andor. Igó Éva és Jordán Tamás. „Le kell vezetni a demográfiai hullámot." Nem éppen a legszebb magyarsággal fogalmazott egy általános iskola igazgatója, de a lényeget mondotta ki kétségtelenül azon a tanévnyitó értekezleten, amelyen egy óra erejéig vendége lehettem riportanyag gyűjtése okán. Az ötveníkilenc tagú testület semmilyen vitába sem bocsátkozott. Azon töprengtek inkább, vajon a felduzzadt alsótagozatos létszámnak honnan szerezzenek újabb húsz ebédét, s legalább még egy napközis nevelőt, lévén, hogy két fiatal tanítónő jövő év elejétől gyermekgondozási segélyre megy. Az országos statisztikáról itt nem esett szó. Pedig tán érdemes elidőzni kicsit annak a bizonyos „hullámnak’' néhány adatánál... 1975-ben született hazánkban a legtöbb gyermek, összesen több, mint 180 ezer. A jelzett év előtti és utáni három-három esztendő isikiugró születési adatokkal jelentkezett. Az iskola nyelvére fordítva, mindez azt jelenti: egészen ennek az évtizednek a végéig tart az általános iskolákban a nagylétszámú évfolyamok oktatása. Azaz nem két párhuzamos osztály, hanem a legtöbb helyen négy, sőt hat tanul egymás mellett egyazon évjáratból. Majd a folyamat jellegéből adódóan már ebben az évtizedben átcsap a hullám a középiskolákba. A felsőoktatás a nagylétszámú korosztályok jelentkezését elsőizben a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején érzékeli. Nem kerülhetnek hátrányba Ez idő alatt roppant sok gonddal keli megbirkózniuk a különböző oktatási intézményeknek. Ugyanakkor érvényesülnie keli annak az elvnek is, hogy a nagylétszámú gyermeki, fiatal korosztályok, (amelyeknek örül társadalmunk, s amelyek az ország későbbi munkaerő- utánpótlását, nagy értékét jelentik), nem kerülhetnék hátrányba a demográfiai apály idején született, szerényebb létszámú korosztályokhoz képest. Olyan képzést kell kapniuk, amely magába ötvözi a kor minden reális követelményét a sze- mélyiségformálás tekintetében is. Azt írta a minap a Magyar Tudományos Akadémia műszaki tudományokban élvonalbeli tagja e témájú cikkében: „Értelmetlen egyfajta „örök" műveltségről beszélni. Az emberi környezet időiben és térben változik s ennek megfelelően .. . változik a műveltség is ... Az ember élete, életminősége függ attól, hogy mennyire érzékenyen reagál és menynyire dinamikusan követi környezetének változásait. Ebbe a környezetbe beletartozik a technikai környezet változása is" .. . Tovább fejtegetve a gondolatmenetet : az iSkoLai nevelésre nem kisebb feladat hárul, mini hogy a lehető legsokoLda- lúbb képzettséget adja —.de legalábbis próbálja meg nyújtani alsó- és középfokon is. Oktatási központok A pedagógia legfrissebb megfigyelései megegyeznek abban, hogy az iskolának, tanítási funkcióján túl, a személyiség fejlődésére a korábbinál több oldalú hatást kell gyakorolnia. Nagyon egyszerű példával kezdve a sort: aligha lehetett volna, mondjuk ötven évvel ezelőtt, az akkori elemi népiskolában bebizonyítani, hogy a korszerű testnevelés tanításához — az úszásoktatás is hozzátartozik ... Továbblépve: több megyében működik ma már olyan oktatási kultúr- ház—sportcsarnok—Iskola együttes, amelyben valóra váltható, megteremthető a személyiségfejlesztés sokoldalúságának, sokarcúságá- nak modellje. Tehát az a képzési együttes, amelynek eredménye: a könyvtári búvárkodásban is otthonos, egy s más sportban járatos, magát a közösségi életben jól feltaláló diákgyerek. Lehetne arról is szólni, hogy a kézügyesség kifejlesztése, bizonyos Sajátos, néhol már a tehetség szintjét súroló képességek kibontakoztatása úgyszintén fellelhető ezekben az oktatási centrumokban: szakkörökben, tanfolyamokban, műhelyekben, a rajzolással, festéssel, fényképezéssel, vagy akár a kézimunká- zással. S ha hozzátesszük ehhez, hogy hetvennél több ilyen oktatási centrum működik már szerte az országban, kisebbek, nagyobbak, nem egyforma szervezettséggel, de azonos célokkal és pedagógiai indítékokkal —. akkor bízvást elmondhatjuk, hogy a modern kor személyiségnevelésének útján már megtettünk néhány lépést. A képességek kibontakoztatása A nagylétszámú korosztályok képzése, a demográfiai hullám levezetése természetesen sok köznapi tennivalót követel manapság a lakótelepi. nagyobb városi iskolákban. Tény az is, hogy a személyiségfejlesztés kívánatos és elengedhetetlen pedagógiai útja sokhelyütt most még sokkal inkább óhaj és későbbi célkitűzés, mint reális, jelenleg is megoldható feladat. De fokozatosan megtehető, a későbbiekben pedig általános követelményként jelentkező lépésekről van szó. S a kilencvenes évek oktatásában, intézményeiben. alsó fokon csakúgy, mint a középiskolai oktatásban feltétlenül a mainál jobban érvényesülhetnek a személyiségfejlesztés jegyeinek kibontását szolgáló módszerek. A reformáló folyamat, az oktatásfejlesztési koncepció, amelyről — elemzések, viták formájában — manapság igen sok szó esik a tantestületekben, megvalósítása során a képességek teljesebb kibontását is célul tűzi ki. Eszközként pedig a személyiségformálás mainál árnyaltabb. gazdagabb módszerei kinálkoanak. Várkonyi Margit „Ha valaki ma csodálkozva megkérdezné, miért vesszük elő megint a Cseresznyéskertet, egész egyszerűen azt felelném: azért mert remekmű.” (Giorgio Strehler) Bunyin tudta, hogy egész Oroszországban nincs egyetlen olyan nemesi udvarház, mélyet cseresznyés övez. Bunyin nem tudta, hogy az a cseresznyéskert, mely fölött éppen a hóhéraié fejszék kopognak egyhangú rekviemet — igenis létezik; Csehov színpadi hattyúdalában Trofimov ki is mondja: „Egész Oroszország a mi kertünk!" A gyümölcsös egyszerre valóságos és nem létező; jelkép, mely legtöbb gondot a díszletervezőnek jelenti: miként jelenítse meg úgy, hogy az ne legyen otrombán valóságos. David Borovszkij a Vígszínházban satnya cseresznyefákkal tartatta meg az udvarház bútorzatát, így túl célzatos szimbolizmus áldozata lett, amikor a fejszék csattogásával szinte súlykolta az élőadás, most hull darabokra a nemesi világ ... Az idézett Strehler Piccolo Teatróbeli előadásán a ilaza menyezet-égbalt drapériáján levélformák fürtö- södtek. (Ezt az ötletet a kaposvári Ivanov előadás falra fröccserutett sáros levelekkel ismételte.) Egy szegedi Cseresznyéskert drapériadíszletén még a virágok is tűdből voltak. Itt és most, a Csikv Gergely Színház évadnyitó bemutatóján a kert Szlávik István díszletében földre pergett sziromszerű jelzésekkel van jelen. Maga a díszlet klasszicista oszlopok rendjéből áll, indirekt módon sugalva, hogy évezredes, örökkévalónak tudott világ omliik össze. (Ez az érzetünket csak erősíti a harmadik felvonásvégi már- már haláltáncszenű, móri- czian duhajos mulatozás.) Mi is történik a színpadi vonatérkezés és indulás közötti négy felvonásban? Szinte semmi. Csakhogy a csellóin semmi vibrálóbb, ka- tartikusabb, mint a véres vitákkal. válogatott halálnemekkel megrendíteni kívánó dráma más szerzőtől. Pedig itt még a Csehovnak tulajdonított dramaturgiai törvény sem érvényesül, a puska — akarom írni: revolver — sem sül el a darab végén Jepihodov könyvelő (Helyey László) kezében. Ranyevsz- kaja hazatér Párizsból — ahová kisfia halálát feledni menekült — az ősi birtokra, melyet elárvereznek. Az ítéletre várakozás érleli felnőtté; megérti és elfogadja, hogy addigi életük lezárult. A gyökérvesztés gyötrelmét átélve indul vissza Párizsba. Szélfelkapta cseresznyevirág sziromként röpülnek a többiek is; kavarognak, hogy aztán földre hullva valahol belevesszenek a sárba. A többiek ... Bátyja, Ga- jev éppoly tehetetlen-szép. dekadensen kifinomult, irányításra és cselekvésre alkalmatlan ember, mint ö. Ha az örök erkölcsi törvénykezés nem tiltaná kánonnal az incesztust, azt mondhatnánk: egymásnak teremtődtek, őseik egy rend tartóoszlopai voltak, ők ezt a terhet már képtelenek viselni. Aztán Varja. Lopahin, Trofimov, Jepihodov, Sarlotta Ivanovna... Érzelmileg valameny- nyien önmagukat be nem teljesítő lények. Csehovnak talán egyetlen darabja sincs, amelyben ennyi az aggszűz. az öreglegény. Nincs egyetlen ember, akiről világosan sejlik, hogy házasságban él, vagy szeretői viszonyban. Ranyevszkaja párizsi szeretője is szélhámos.) Magánéleti kudarcuk társadalmi helyzetükre is érvényes. A „cseresznyést" nemcsak az új tulajdonos emberei fej- széziik, így vagy úgy ők is hóhérolják. Itt már a cselédek is csak annyira alázatosak, amennyire érdekeik kívánják. Mintha valamennyien valamiféle átmeneti állapotban lelédzenének : a világban az egyetlen fix pont Firsz, az inasmatuzsálem, akit az évezredes tegnap felejtett itt. (Tóth Béla ajándéka ez a szerep, melyet ő tökéletesen be is tölt.) Ugyanakkor az egész társaság képtelen átlépni a holnapba. Lopahin, az újgazdag is megérti ezt egy villámfényes pillanatban : nem a kor embere. Trofimov, a rebellis eszméknek élő öregdiák álmodja a jövőt, de voltaképpen megnyomorított, tett- sorvadásos figura, akár a többiek. Ascher Tamás, aki Turge- nyev Egy hónap falun című drámájával készüLt Cse- hovra, fontos előadást rendezett, a strehleri mottó jegyében; szigorúan vett aktualitásokat ne keressünk e rendezésben. Csehovhoz hű abban is, hogy a farce-elenieket, a kisstílűség komikumát, a befejezetlenség-ál- lapotú emberi viszonyok pszichológiáját nagyszerűen vitte színre. Ezzel szemben viszont — s ez valószínűleg szarkasztikus rendezői személyiségéből adódik — nem tudja kiteljesíteni a birtokos testvérek halkabb, kevésbé végletes jeleneteit, noha készséggel elismerem, éppen a gyerekszobái együttlétük- kor nagy pillanatokat teremt; a néző megérti, nem véletlen ez a gyerekszobái darabexpozíció, a kötődést mate- rializálja, melyet fivér és nővér érez az öreg udvarház iránt. És az is igaz, hogy bizonyos hiányérzetünkben nem a rendező ludas: egyszerűen hiányoznak a korban is megfelelő színészek a szerepekre. Ezekkel együtt is sikeres Igó Éva bemutatkozása és Jordán Tamás Ga- jév-alakítása. Csákányi Eszter görcsös, boldogtalan Var- jájának egyetlen munkája, gesztusa többet mond el a figuráról, mint tucatnyi tanulmány: tudjuk, mitől lett ilyen toulcsámő-zsandár. Lukáts Andor jobbágysorból emelkedett újgazdagja — ember! Emlékezetessé ott teszi, ahol részeg boldogság és maró szégyen között li- blkókázva kiáltja világba, • íhogy övé a birtok. S vele tudat alatt Rany-evszkaját is birtokolni véli. A cseresznyés kivágatása freudista értelemben a voit birtokos réteg kasztrálása. Cserna Csaba remek „orosz Csörgheő Csuli”; pályájának mérföldköve ez a szenzációs alakítás. Bezerédy Zoltánnak ismét a nyegle, ostoba fickó jutott. Kristóf Kati, Gyuri- cza István jó szolgálatot tesz. Nagy Mari tüllfinom Anyájával nagyot lépett előre a rangsorban. Számomra a két legkiválóbb alakítás Pogány Judité, a talányos, semleges nemű csodabogár Sarlotta Ivanovna szerepében — valóságos jutalomjátékká változtatja a kitűnő színésznő —, és Máté Gáboré Trofi- movként. Leskó László A Magyar Állami Operaház pénteken mutatta be a Gisedle című balettet. Képünkön: a címszereplő Polgár Ildikó, valamint Albert gróf szerepében Dózsa Imre Virágok között élek Éppen a virágok között hajladozott a 86 éves néni, miikor bekopogtam siófoki otthonába, ősz haja külön színfoltot alkotott a virágágyás ezernyi színében, Becézgette, simogatta .növényeit, melyék viruló szirmokkal hálálták meg gondoskodását ezen a harmat- cseppes kora őszi reggelen. Munkáját abbahagyva őszinte Lelkesedéssel kezdett beszélni életéről, közel kilenc évtizednyi múltjáról. — 1898-ban születtem Győrben — mondta Kovács Teréz —, majd néhány Budapesten töltött év után újra visszakerültem szülővárosomba!, ahol egy zárdában tanultam. Ebben az időiben súlyos betegség kerített hatalmába, amelyből Békéscsabán egy tüdőszanatóriumban gyógyultam fel. A családunk édesanyám halála után szétszéledt az országban, én Győrben maradtam. Gyerekek mellett voltam peszton- ka, egész életemben vonzódtak a picinyekhez. A sors tragédiája, hogy én sohasem ■hozhattam a világra gyermeket. Néhány emlékezetes és nagyon szép esztendő után, amelyet kis lurkók gondozásával töltöttem, újra Budapesten vállaltaim állást. A legnagyobb kézimunkaüzletben játékokat készítettünk, szorgalmasan gyűjtögettem a pénzemet. A harmincas évek végén ismerkedtem meg a férjemmel, illetve az élettársiammal, mert nem esküdtünk meg. De azt a — sajnos csak — néhány évet, melyet együtt töltöttünk, soha nem felejtem el, emlékét 1949 óta sem koptatta el az idő. Visszatérve a páromra: arisztokrata származású magasrangú tiszt volt. A szülei — az apja főiskolai tanárként dolgozott — nehezen fogadtak el engem, szerintük nem voltam hozzáillő párja fiuknak. De az idő ezt is orvosolta, látva boldogságunkat és egymás iránt tanúsított szerelmünket, ők is megszerettek, egyenrangú családtaggá váltam. A háború szétszakított bennünket, akkor még nem tudtam, hogy örökre. Férjem hadifogságba esett, 3 évig volt távol a Szovjetunióban, halálos betegen tért haza, és hamarosan meghalt. — Hogy vészelte át egyedül a háborút? — Egy presszóm volt a Bethlen téren, de mint any- nyi más a háborúban, ez is megsemmisült. Ezután kénytelen voltam bérmunkát vállalni, varrtam egy nagy szalonnak. 1944 márciusától, a zsidóüldözések 'kezdetétől számos ismerősömnek segítettem, különböző helyeken bújtattam őket. Miután a szovjet csapatok bejöttek az országba, egy nő feljelentett bosszúból, mert az ő férjén már nem tudtam segíteni, koncentrációs táborba került és meghalt. Szerencsére az általam megmentett zsidók egy emberként mellém álltak, s így felmentettek a koholt vád alól, miszerint besúgó voltam. — Ebből az időből kire emlékszik vissza szívesen? — Budapesten élt egy barátnőm, Kepes Magdának hívták, egyébként Gábor Andor unokahúga volt. A rendkívüli intelligenciával megáldott és csinos lánnyal együtt varrtunk, bedolgoztunk egy divatáru üzletbe. Gyakran; meglátogattuk Gábor Andort, akinek kedvessége. csodálatos humora élénken él még az emlékezetemben-. A barátnőmnek — Magdinak — a háború után az az ötlete támadt, hogy menjünk el Angliába. Angolul tanultunk, megszereztük az útlevelet, de én mégis úgy döntöttem, hogy ez az én hazám, nem tudtam elhagyni. Ő elment, sokáig leveleztünk: megtudtam, hogy később Párizsban telepedett le és ott él vagy talán már csak élt. — Mi történt később? — A hosszúihosszú évek szorgalmas munkája során megtakarított pénzen vásároltam Siófokon 1953-ban egy kis földet, rajta egy vályogházzal. Ebben a szőlő- pincében éltem 10 évig, béres kukoricaföldeket műveltem. Miikor összegyűlt egy munkát vállaltam, krumpli kis tőiké, belefogtam a házépítésbe. Nagyon nehezen fejeztem be, berendezésében pedig a szerencse segített. 1974-ben két -autót nyertem g épkocs in yeremén y betét - könyvekkel. Áruikból sikerült úgy felszerelni a házat, hogy nyaranta vendégeket tudok fogadni, turistáknak adom ki a lakást. — Hogyan él ma? — Mint láthatta, virágok között élek, ezek a növénycsodák jelentik életemet. Reggel korán felkelek, végignézem az ágyásokat, teszek-veszek a kertben, ápolom a virágaimat. A tél eljöttével egy kicsit én is meghalok vel ük ... Tamási Rita
