Somogyi Néplap, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-11 / 213. szám
1984. szeptember 11., kedd Somogyi Néplap 3 Kulcsszerep a szakembereké A megyei ipar fejlődése az 1965-től számított ipartelepítéssel kezdődött. A hőskorszak első tíz évében létrejött szakmunkásképző intézményekben eddig 26— 28 ezer ember kapott képesítést. Ma közülük az ipari ágazat üzemeiben 16 ezren dolgoznak. A szakközépiskolák négyezer végzett diákja jól látta el az ipari ágazatban a középvezetői műszaki és köz- igazgatási feladatokat. Az újra induló iskolarendszerű technikusképzéstől pedig a minőség javítását várjuk. Az ipartelepítések velejárója volt az is, hogy a felsőfokú szakembereket „importálni” kellett: 1965—1975 között a területi szervek meghatározó tevékenysége volt ez. Az utolsó nyolc évben lelassult a szakemberek számának növekedési üteme. Betöltött és „üres” helyek A szakemberek letelepítésekor három alapvető tényezőre figyelni kell. Az egyik, hogy az üzemekben a_ vezetői posztokat be kellett tölteni. Ez az 1965—80 közötti időszakban volt domináns tényező. Jelenleg a vezetői posztok 60—65 százalékát, ezen belül az első számú vezetői beosztások 78 százalékát felsőfokú végzettségűek töltik be. Emiatt nincs szégyelnivalónk, még akkor sem, ha a főkönyvelői posztokon csupán tíz százalék a felsőfokú képesí- tésűek aránya. A másik két tényező, amely a felsőfokú végzettségűek iránti igényt támasztja, a műszaki fejlesztés, illetve a vállalati belső irányítási rendszer fejlettségi szintjej fejlesztési igénye. Ezen a területen már kisebb az üzemek mozgástere. Oka ennek az, hogy tervszerű gyártmányfejlesztés, konstrukciós tervezés az élelmiszeriparon, kívül csak néhány üzemben (Mezőgép, VBK.M) folyik. Eseti jellege ellenére figyelmet érdemel még a Tungsram Elektronikai Gyárában, a Csepel kaposvári és a Danu- via nagyatádi gyárában, valamint a Kaposplastnál folyó munka. Az átlagosnál jobb a helyzet a technológia karbantartása, fejlesztése, a segédüzemi és kiegészítő folyamatok tervezése terén. Ma alapvető a termék- szerkezet korszerűsítése, de ehhez korszerűtlen a vállalati belső irányítási rendszer; pontosabban fogalmazva: a megyei üzemek többségében nincs fejlesztési hatáskör. Elimairadott a gyári gazdasági érdekeltség és önelszámolás is, és emiatt kevés a közgazdasági, pénzügyi, számviteli és kereskedelmi szakember. A megye ipari üzemeiben dolgozó felsőfokú végzettségűek 70 százaléka szakirányú műszaki, 8 százaléka gazdasági, kereskedelmi, 22 százaléka egyéb felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezik. Viszonylag jó az arányuk Kaposváron és Tabon. gyengének minősíthető Marcali üzemeiben. A szakemberek 30 százalékát négy-öt vállalat foglalkoztatja, és van tizenkét üzem a megyében — közülük tíz könnyűipari, ezen belül is négy önálló szövetkezet —, ahol nem dolgozik egyetlen fel sőfokú végzettségű sem. A továbblépés lehetősége A megyei pártbizottság tavalyi iparfejlesztési határozata kimondta, hogy adottságainkra, tartalékainkra építve erősítsük megyénk iparában az intenzív, minőségi jegyeket. A haladás egyik fontos tényezője a dolgozó, alkotó szakember. Erősítenünk kell a fejlesztő termelő tevékenységünk szellemi hátterét. Ahogy eddig, ezután is partnerek kívánunk ebben lenni. Igényelni kell a vállalati fejlesztési, elszámolási hatáskörök decentralizációját, ez ad alapot a szakmai tevékenység és létszám fejlesztésére. Szét kell törnünk azt az ördögi kört, amely szerint: „nincs szakember, ezért nem kap hatáskört az üzem, illetve nincs érdemleges műszaki fejlesztési .feladat az üzemben, tehát nincs szükség képzett szak emberre”. Az egyetemi, főiskolai tanulókat ösztöndíjjal, letelepedést segítő juttatással köthetik magukhoz az üzemek. Aki ma ösztöndíjat kap, az három-négy év múlva lép munkába. Addig sok minden változik, s a fogadás feltételeit addig meg is lehet teremteni. Ma kevés az ösztöndíjas, s ez azért van, mert az üzemek egy része azt gondolja, minek kössön ösztöndíjszerződést, biztosítson lakást, amikor nincs arra biztosíték, hogy a pályakezdő az üzemben marad pályafolytató is. Véleményem az, hogy amíg kevés a szakember, a fluktuáció jelenlegi mértékét nem lehet csökkenteni. Alig van jelenleg olyan munkás, akit főiskolára küld a vállalat. Igaz, az egyéni teher jelentős, de a vállalati támogatás nem erőt'et- jes. Ehhez területi szerveink eddig is, most is próbálnak segítséget nyújtani. A könnyűipar szakember- ellátásának javítására 1982- ben tettünk erőfeszítéseket: a Könnyűipari Műszaki Főiskola levelező tagozata nem hozott sikert; az előzetesen jelzett 40—50 jelölttel szemben a felvételi előkészítőn Dél-Dunántúlról harmincán vettek részt, és ketten tettek sikeres felvételi vizsgát. A lehetőséget ismét ki kellene használni, ehhez az üzemi és egyéni érdek összefogására volna szükség. Szakmai igényességet Fontos az üzemi értelmiség fokozott anyagi-erkölcsi megbecsülése, a szakma' presztízs visszaállítása. A nagyobb mértékű bérfejlesztésen túl olyan lehetőségekre is gondolok, amelyekkel eddig nem éltünk kellően. Néhány példa erre: a kisvállalkozásokban egy re több felsőfokú végzettségű vesz részt, műszaki, fejlesztésre azonban nem szerveződnek gmk-k. Nem lett életképes a műszaki fejlesztő leányvállalat létrehozásának egyik üzemünkben felvetődött ötlete sem. Az MTESZ megyei szervezete évek óta meghirdeti szakmai pályázatát; nagyon kevés műszaki, üzemi szakember vesz részit. Pedig ez előrelépést jelenítene legalább az erkölcsi elismerésben. Együttesen kell végiggondolnunk, hogy milyen módon növelhetjük szakembereink számát, fejleszthetjük szakmai foglalkoztatásukat, növelhetjük anyagi- erkölcsi elismerésüket. Erre jó időpont a mostani, hiszen lassan a VII. ötéves tervidőszakra készülünk, s ennek részeként területi és üzemi szervek összefogásával lehetne tervbe venni közös szolgálati lakásépítéseket, napirendre tűzni és megalapozni az üzemi önállóság fejlesztését. Végsősoron szolgálni a kiemelkedően fontos műszaki haladást, a piaci követelményekhez igazodó termék- és termelés- szerkezet korszorűsítését. Ebben a munjeában a vállalatok a tanácsok maximális támogatására, segítésére és közreműködésére számíthatnak. Dr. Orosz László a megyei tanács osztályvezetője A felajánlások nyomában Feszített terv Feszített terv szerint dolgoznak a munkások az FMV kaposvári gyárában. A feladatokat még megtetézték: a szocialista brigádok a pártkongresszus és a fel- szabadulási évforduló tiszteletére még többet vállaltak. Schenk Imre műszerész elmondta: — Vállalásaink, között szerepel, hogy csökkentjük a veszteségidőket és ezáltal többet termelünk. Bár eddig is eléggé jól kihasználtuk a munkaidőt, még mindig van min javítani. — Az ön esetében ez mit jelent? — Én például gyorsabban, jobban megcsinálok egy kisebb speciális szerelési műveletet, mint a társaim. Úgyhogy az mindig az én dolgom. Van olyan munka, amelyben más jobb nálam, azt ő végzi... Látszatra ez pofonegyszerű, azonban a brigádon belüli szervezettcég javítására volt szükség, hogy mindenkinek a legmegfelelőbb munka jusson. Egy másik üzemrészben Kovács Mihályné így beszélt: — Azt vállaltuk, hogy egy műszercsaládból a tervezettnél több darabot gyártunk. Szombaton és vasárnap is bejöttünk, hogy a brigád vállalásait teljesíteni tudjuk. Szívesen áldozunk a gyárért is, mert az FMV sikere a miénk is. És az sem mellékes, hogy többletteljesítményünkért több viszonzást kapunk. — Hányán vannak a brigádban? — Tizenhatan dolgozunk együtt. Nem egyformán bírjuk az iramot, de ez természetes, mert nem egyforma erős mindenki. De olyart ember nincs, aki magához mérten ne a legtöbbet igyekezne teljesíteni. Vidékről is bejönnek a szombati műszakra zokszó nélkül. Bízunk abban, hogy van értelme annak, amit elvég- zünk. Fajtaváltás a dohánytermesztésben Nagyüzemek helyett most a háztáji Tavaly rossz évük volt a somogyi dohánytermelőknek. Fodor József, a nagyatádi beváltó vezetője mondta : tíz-tizenöt évenként ki kell bírni ilyet is, csa khogy ez kedvét szegte a nagyüzemeknek. Míg korábban a környék legkedveltebb növénye volt a dohány, ma mindössze három nagyüzem — a görgetegi, a lá- bodi és a homokszentgyör- gyi — foglalkozik vele, Hogy az idén mégsem lesz kevesebb dohány, mint tavaly, az elsősorban annak köszönhető, hogy a háztájiban újra szívesep foglalkoznak vele. A nagyüzemeknek ma már ráfizetéses a 'dohánytermesztés, részben azért, mert nincs elegendő kézi munkaerő, részben azért, mert gépesíteni sem lehet. Néhány esztendeje hoztak be az országba néhány amerikai kombájnt, de abból is csak Homok- szentgyörgyre és Görgetegre jutott. Bizonytalan az alkatrészellátás, újabb berendezéseket nem lehet vásárolni. Szükségszerűen előtérbe kerül a háztáji. Ám nem mindegy, hogy a kis területeken mit termelnek. Az utóbbi években jelentős fajtaváltozáson ment át a termeltetés. A hevesi dohánynál például százszázalékos változtatást vezettek be, a gazdák örömére, hiszen mig a korábbi fajták mázsánként 6503 forintot értek, az új 9000 forintnál is többet hoz a konyhára. A minőség javítása érdekében egyre több Virginia dohány kell, de ma már ezt is csak a háztájiban kell megtermettet - ni. Csakhogy szükség van a mesterséges szárításra is. ez pedig nem egyszerű. Ezért az idén kísérletképpen az egyik legynagyobix szuloki termelőnél, Deutsch Ferencnél felállítottak egy kisebb szárítót. A jövőben egyre több ilyen berendezésre lesz szükség. Nagyatádon elmondották, hogy fizetési kedvezményt biztosítanak a beszerzéshez, jó jövedelemhez juitihat a gazda, s még arra is van lehetőség, hogy a szomszédok dohányát is szárítsák, mert van rá lehetőség. Ha egy termelő évente 25 mázsa száraz dohányt tud átadni, akkor 250 ezer forint jövedelemhez jut: egy berendezés ára pedig 150 000 forint, ezt 4 év alatt kell kifizetni. Nagyatádon és környékén a vége felé közeledik az idei dohányszedés. Mondják, az idén mindenki megtalálta a számítását. Hét évtized a határban Ezen a szeptemberi napon izzó napsütés gyötörte a határban dolgozókat A kis somogyi falu — Bonnya — utcái néptelenek volták, az emberek a napsütés utolsó erőfeszítésére fittyet hányva munkálkodtak a mezőn. Az ősz-illatú, de a legforróbb nyárra emlékeztető munkanapon indultam Vas Domonkos keresésére. Tisztes korára gondolva otthonában kerestem, a kis ház azonban üres volt, a gondozott falusi udvart álmosan ülte meg a meleg. — Ha a Vas bácsit keresi, a krumpliföldeken találja meg, napközben soha nincs itthon. Nyolcvanhat évére gondolva ismeretlenül is mély tiszteletet éreztem iránta. Valóban a kapát szorongató emberek között fedeztem föl. Derekát meghajtották a nehéz fizikai munkával töltött évtizedek, ám kedélye mit sem változott. Hány nyár munkás hétköznapjai vannak mögötte? Cinkos mosollyal válaszolt: — Hatvannyolc. Ha a két számot megfordítja, megkapja a koromat. Túl soknak tartom ezt a számot, fiatalabb- nak érzem magam! Munkabírása nem egy kilencedik évtizedét taposó embert jellemez. Szellemi frissesége sem marad el ettől. — 1897. augusztus 4-én születtem — Domonkos napján — Zalaszántón. Nyolcán voltunk testvérek, ma már csak egy öcsém él. 1903-ban kezdtem iskolába járni, és a kötelező hat osztály elvégzése után 1910-ben már idénymunkás voltam. Jártam aratni a megyehatáron túlra is. — Mennyi volt a fizetése? — Bizony nagyon kevés. A kaszások 45, a kötözők 35, a marokszedők pedig 25 koronát kaptak. Keményen megdolgoztunk érte. Hajnaltól késő estig a határban voltunk, sok éhes száj várt bennünket otthon. 1915-ben Pest megyében voltam summás, júniusban besoroztak. Az első világháború számomra Pozsonyban kezdődött. Néhány hónap alatt megtanultam németül, majd Dél-Tirolban síelni is. Tüzérként szolgáltam, mindig a legforróbb pontokon vetettek be bennünket. Megfordultam Doberdótól Galíciáig sok helyen, és nagy szerencsével, 1918-ban ép bőrrel kerültem haza. — Hogy alakult az élete a Tanács- köztársaság idején? — 1919-ben beléptem a Vörös Hadseregbe. Elkeseredett harcot folytattunk a tanácsrendszer győzelméért. Leverése után hosszú hónapokat töltöttem a kecskeméti internáló táborban, majd hazakerülve újra kezdődtek a sum- másévek. 1936-tól gazdasági cselédként dolgoztam. A második világháborúban már nem soroztak be. A felszabadulás után — a földtisztás idején — kerültem Somogyba, azóta itt élek ebben a kis faluban. Később részt vett a termelőszövetkezetek szervezésében, volt szövetkezeti vezető, termelőszövetkezeti elnök és tanácselnök-helyettes. Ma a falu legöregebb lakója a mindenki által nagyrabecsült „Vas bácsi”. Verseivel, dalaival — amelyeket maga írt a summásvilágról — szórakoztatja hallgatóit. Közkinccsé teszi a hét — munkával töltött — évtized emlékeit. Tamási Rita
