Somogyi Néplap, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-02 / 206. szám
1984. szeptember 2., vasárnap Somogyi Néplap 3 Csernyenko válasza a Pravda kérdéseire Bányásznapon (Folytatás a l. oldalról.) Az SZKP KB főtitkára válaszában kitér arra is, hogy Washington tárgyalási készségről beszél az űrfegyverkezés kérdésében, sőt úgy fogalmaz, hogy delegációt is küld Bécsbe. ‘Valójában az űrfegyverkezés megakadályozását az Egyesült Államok kormányzata nem akarja. Szándékai arra irányulnak, hogy a világközvélemény előtt igazolja kozmikus fegyverkezési terveinek megvalósítását. Éppen emiatt nem kapott pozitív választ amerikai részről a szovjet tárgyalási javaslat. Az amerikai fél a tárgyalás céljainak megvitatásakor mindenekelőtt e tárgyalások témakörének megváltoztatására törekedett. A Szovjetunió azt javasolja, hogy zárják ki a fegyverkezési verseny világűrre való kiterjedésének lehetőségét; teljesen mondjanak le a kozmikus támadóeszközökről, .így a műholdelhárító fegyverekről is. Vagyis, hogy ne érje háborús fenyegetés a földet a világűrből, a világűrt a földről és a világűrből. Legelső lépésként a Szovjetunió azt javasolja, hogy a tárgyalások megkezdésével egyidejűleg kölcsönösen fagyasz- szák be a kozmikus támadórendszerek kipróbálását és hadrendbe állítását. Egy ilyen megállapodás nemcsak, hogy elejét venné a kozmikus fegyverkezési hajszának, hanem elősegítené más stratégiai fegyverzetek korlátozása és csökkentése kérdésének megoldását is — hangoztatta Konsztan- tyin Csernyenko. A republikánus párt kongresszusán elhangzott beszédekből, az ott elfogadott választási programból következtetni lehet arra, hogy miként tekint a világra az Egyesült Államok jelenlegi kormányzata, milyenek a szándékai, s meg kell mondanom, hogy benyomásaink lehangolóak — állapítja meg az SZKP KB főtikára. Míg a népek holnapjukat féltve felelősségtől áthatott politikát várnak el a kor^ mányoktól, amely a nemzetközi béke megerősítését szolgálja és elősegíti a fegyverkezési hajsza radikális korlátozását és megszüntetését, a válsággócok .felszámolását — Washingtonban a katonai erő durva alkalmazásának szándékát hangoztatják. Washingtonban egyszerűen elveszítik realitás- érzéküket. A világ radikális módon megváltozott — hangoztatja Konsztantyin Csernyenko. A problémák erővel nem oldhatók meg. Mások kárára a saját biztonság nem növelhető. Téves, manapság az olyan számítgatás, hogy katonai fölényre lehet szert tenni egy remélt nukleáris háborús győzelemmel. Ismétlem, a Szovjetunió maga nem törekszik katonai fölényre mások felett, de nem enged meg fölényt maga felett sem. El kell ismerni azt a tényt, hogy a mi két államunk csakis egyenlő félként kezelheti egymást a másik törvényes érdekeinek figyelembe vételével. Ennek nincs ésszerű alternatívája — szögezte le Csernyenko. Konsztantyin Csernyenko a Pravdának adott válaszában újfent hitet tett amellett, hogy a konfliktusokat békés eszközökkel kell rendezni az érdekelt felek álláspontjának figyelembevételével a nemzetközi biztonság megszilárdításának célját szem előtt tartva. Az SZKP KB főtitkára példaként említi a közel- keleti helyzetet. Az ottani események megmutatták, hogy a béke nem teremthető meg különalkukkal és még kevésbé katonai beavatkozással. A térségben gyökeres javulás csakis minden érdekelt fél közös erőfeszítésével érhető el. A genfi tárgyalásokra visszatekintve Csernyenko kifejtette: az Egyesült Államok képviselői korántsem építő szándékkal érkeztek oda, hanem olyan megoldást szerettek volna elérni, ami az Egyesült Államoknak katonai fölényt biztosított volna a Szovjetunió fölött. Csakis az egyenA magyar hajózásra nagy feladatok várnak az év hátralevő részében: a külkereskedelem ilyenkor szokásos hajrája, valamint a mező- gazdasági termények idényjellegű szállítása erőpróba elé állítja a vállalatokat. A Mahartnak — az utóbbi heteket leszámítva — az egyîk legnagyobb gondja az volt, hogy pótolja a múlt év végi és az idei tavaszi kedvezőtlen időjárás miatti elmaradásokat, hogy ezek már ne nehezítsék az amúgy is feszítettebb utolsó negyedévet A hátralevő exportszállílőség és a felek egyenlő biztonsága elvének szigorú betartásával lehet komoly és eredményes tárgyalásokat folytatni. Az vezetett a genfi tárgyalások megszakadásához, hogy Washington megtagadta ezt az elvet. Túlságosan sok olyan kérdés- van napjainkban, amely megvitatásra és megoldásra vár. Es meg is kell oldani azokat. Határozottan meg akarom erősíteni készségünket a párbeszédre, a tisztességes és komoly tárgyalásokra, amelyek olyan megállapodások létrehozását eredményezik. Olyanokat, amelyek figyelembe veszik minden ország és nép biztonságának érdekeit. Mi így értelmezzük a párbeszédet — fejezte be Konsztantyin Csernyenko a moszkvai Pravdának adott válaszát. tások során nagy tételben viszik a hajók külföldre — elsősorban az NSZK-ba és a földközi-tengeri országokba, sőt még a Távol-Keletre is — a különféle kohó- és gépipari termékeket: mintegy százezer tonnányit fuvaroznak el december végéig. A műtrágyaexport lebonyolítása szintén a jelentős őszi feladatok közé tartozik. Több komplett gyárberendezés is vízen teszi meg az utat a megrendelőkhöz; így például Algériába kulcsra kész csirkefarmot, valamint takarmánykeverő és tápkészítő üzemeket szállítanak a magyar hajók. Az import árúk forgalmában az ipari nyersanyagoké; a széné, és a vasércé a főszerep. Ez utóbbiakból az őszi-téleleji időszakban 200 ezer tonna érkezik ví- ziúton. Jelentős mennyiségű foszfátféleség is utazik a vizen, ezt a műtrágyaiparunk számára nélkülözhetetlen alapanyagot Marokkóban, Algériában, Tunéziában rakják a magyar hajókba. Az Egyiptomból, Szíriából rendelt gyapot ugyan csak több hajórakományt tesz ki. A belföldi szállítások évközi megoszlása viszonylag egyenletesebb, mint az export-import , fuvarozásoké Ebben a forgalomban főként építési anyagokat, követ, kavicsot, sódert, cementet, emellett házgyári elemeket, olajtermékeket visznek nagy mennyiségben az uszályok. A fuvarozási igényeket maximálisan kielégíti a hajózás. Évtizedekkel ezelőtt honosodott meg nálunk a szakmai napok intézménye, amikor egy-egy kiemelkedő szakma dolgozóit köszönti az ország. Az idei bányásznap — amely már a 34. a felszabadulás óta — mindenekelőtt az ország 166 ezer szén-, szénhidrogén-, illetve érc- és ásványbányászának belső ünnepe. A bányásznap alkalmával őszinte megbecsüléssel gondolunk azokra, akik évi 25—26 millió tonna szenet, 2 millió tonna kőolajat, 6,5 milliárd köbméter földgázt, 3 millió tonna bauxitot, 2 millió tonna fémes és nemfémes ásványi nyersanyagot- adnak az országnak, ök hozzák a felszínre a föld mélyéből az uránércet is, amely — a számunkra nélkülözhetetlen külföldi feldolgozást követően — lehetőséget nyújt arra, hogy fűtőanyaggal lássul el a paksi atomerőművet. A hazai bányászat évi mérlegéhez tartozik mintegy 50 millió tonna különböző építőanyag. (Gondoljunk például a családiház építők által kedvelt pilisvö- vörösvári kőporra!) Bányászok — közelebbről a Bányászati Aknamélyítő Vállalat munkásai és mérnökei — dolgoztak és dolgoznak még a pécsi, egri, budafoki, szentendrei, szekszárdi városrészek alatt húzódó pincelabirintusok megerősítő munkáin, sőt, még a pesti metró^ legújabb szakaszának építkezésén is jelen vannak. A többi között köz- műalagutat építettek valóságos műszaki bravúrt hajtva végre, hogy a munkálatok ellenére se kelljen elterelni a felszíni forgalmat. " Visszatérve a kulcsfontosságú energiára és ásványi nyersanyagokra; az ország közvéleményét az elmúlt 12 év viharos világgazdasági eseményei megtanították arra, milyen kiemelkedő értéket képviselnek korunkban az energiahordozók, a véges mennyiségű természeti kincsek. Már ezért is megkülönböztetett figyelem kíséri a bányászok munkáját, életét. A bányász ismerősök elbeszéléseiből, a televízió jóvoltából szinte mindenki tudja nálunk, hogy a bányászkodás nehéz, férfias szakma maradt az automatizálás korában is. Ismeretes, hogy az ország legmélyebb ércbányái már több mint 1200 méter mélyre nyúlnak, ahol már mintegy 50 fokos a kőzethőmérséklet, amihez ugyanilyen forró víz társul. A bányászok mégis mélyítik az aknákat; emberi tartózkodásra, munkavégzésre alkalmas vágatokat, fejtéseket alakítanak ki ott — így az ország hozzájuthat a nélkülözhetetlen nyersanyagokhoz. Az ország közvéleménye ezért követte megértéssel azt a hírt, hogy a Minisztertanács a közelmúltban — az ország szűkös anyagi erőforrásaiból is — további százmilliókat juttat a bányászati munkahely-korszerűsítési és bérfejlesztési gondjainak enyhítésére. Ezért fogadjuk megnyugvással, hogy — noha az utóbbi években kevesebb pénz jut állami lakásépítésekre, mint korábban — a hatodik ötéves terv időszakában is felépül nyolcezer bányászlakás az ország bányásztelepülésein. A bányászok iránt érzett megbecsülésünket fejezi ki az is, hogy — a több évtizedre visszanyúló tradíciót folytatva — az idén is hűségjutalmat osztanak ki közöttük; ezeknek együttes összege ebben az évben eléri az 1,2 milliárd forintot. Jellemző közvéleményünk érzelmeire, hogy 1983 nyarán, amikor megtudták, hogy bányászati alapítványt hoztak létre a bányaszerencsétlenségek áldozatai hozzátartozóinak megsegítésére, tömeges adakozás indult meg az ország nem bányász foglalkozású állampolgárai, a bányászattól eltérő profilú vállalatok körében is.v-Ma már 25 millió 378 ezer forintot ér el az alapítvány összege, s ebből 8 milliót külső személyek és cégek - adtak össze. Az alapítvány kamataiból — az idei bányásznapon először — 471 ezer forintot osztanak ki 31 szerencsétlenül járt bányász családja számára. Tiszteljük, becsüljük a bányászokat azért is, mert ez a munkásréteg mindig a magyar munkásmozgalom egyik legszilárdabb bázisa volt történelmünkben. Maga a bányásznap is erre utal, a tatabányai csendőrsortűz áldozataira emlékeztet — azokra, akik nem akartak és nem tudtak belenyugodni abba, hogy leverték a Tanácsköztársaságot. Az ország idősebb nemzedéke még emlékszik arra. hogy 1945-ben, amikor kizárólag a széntermelés mennyiségétől függött az ipar, a vasút energiaellátása, a bányászok tízezrei nélkülözve, két-három szem sültkrumplival a zsebükben szálltak le a föld mélyébe... A hajdani széncsaták ma már deres hajú hősei is ott lesznek az idei bányásznapon, s együtt ünnepelnek fiatal pályatársaikkal. M. L. rr Őszi csúcs előtt Méröautornaiakat készít a Mikroelektronikai Vállalat szovjet és NDK-megrendelésre. A szerelőbrigádok vállalták, hogy felszabadulásunk 40. évfordulóját -és a p ri áíáSÍ. kongresszusát munkafelajánlással köszöntik: terven 'elül két mérőautomatát készítenek exportra. HÉT SOMOGYI KRÓNIKÁJA Az év harmincötödik hetében elbúcsúztunk a nyártól. Ránk köszönt az első ,.ember“-es őszi hónap, s nemigen van család, amelynek életében ne jelentene ez fontos változást. Először megy iskolába a gyerek vagy az unoka, vagy felsőfokú tanulmányait kezdi meg a nagyobb diák, esetleg a szakképesítés birtokában először áll munkapad mellé... Ez a szeptemberi forduló azonban másra is emlékeztet: 45 évvel ezelőtt robbant, ki az emberiség legpusztítóbb háborúja. A X. szak- szervezeti világkongresz- szus állásfoglalása alapján ezért fordult békefelhívással a Szakszervezetek Országos Tanácsa a szervezett magyar dolgozókhoz, hogy a gyászos évfordulón újólag nyilvánítsuk ki békevágyunkat, hallassuk szavunkat a béke világméretű megőrzéséért. A magyar dolgozók — és a szűkebb hazánkban. Somogybán élők — napról napra újabb 'bizonyítékait adják, hogy kiegyensúlyozott viszonyok. békés körülmények között akarják folytatni országépítő munkájukat. Rohamosan terjed a pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére kezdeményezett versenymozgalom. A múlt héten értesült a közvélemény az IKV 29 brigádjának vállalásáról, s két nagyhírű mezőgazdasági üzemünk, a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát es a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet dolgozóinak munkafelajánlásáról. Ez a békevágy, a felelősség a holnapért legfőbb kifejezője az értéket teremtő munkának. S napjainkban újólag ennek adják bizonyítékát a somogyi dolgozók ezrei. A szeptemberi fordulónak minden gazdálkodási egységben jelentősége van. Az ipari üzemekben, a szövetkezetekben — a múlt héten például a Kiszöv végezte el ezt a munkát — gondosan mérik, értékelik az évi teljesítményeket, s a tényeket összevetve a célokkal új intézkedéseket tesznek — - hogy a meghatározott termelési, társadalompolitika: feladatokat megoldják. A mezőgazdaság körültekintően készül az őszi csúcsidőszakra. Ha a csapadékhiány miatt nehéz körülmények között is, de mindenfelé szántó traktorokat lehet látni; előkészítik a talajt az ósál gabonák számára. Egyre több nagyüzem lát hozzá az állatállomány téli tömegtakarmányának, a silókukoricának a betakarításához A barcsi Vörös Csillagban például a múlt héten már két műszakban, éjjel-nappal végezték ezt a munkát. Helikopterek vegyszerezik a napraforgót, hogy gyorsuljon az érés, mielőbb kezdeni lehessen a termés betakarítását. A szakemberek kampányterveket készítenek az őszi munkák zökkenőmentes végzésére; munkahelyi közösségek tanácskoznak arról, hogy személyre szólóan, milyen feladatokat kell végezniük Más vonatkozásban most van ideje a jövőt szolgáló tanulságok összegezésének. Ahogy szinte minden héten a mögöttünk levőn is volt tapasztalatcsere, bemutató. Ezúttal a gabonaprogram egyik fontos részterületével, a kukoricatermeléssel foglalkoztak két megye, Baranya és Somogy szakemberei a KSZKV és a bajai rendszer szervezésében. Nyárbúcsúzó. Csendesedik a Balaton, kedvezményesen lehet pihenni a kempingekben. S véget ért a megye másik pontján a növekvő hírű Dráva menti nyár rendezvénysorozata. Az események gerincét jelentő nemzetközi rézfúvós kamarazenei tábor és verseny az idén szakmai szim- pozionnal zárult. Három földrész képviselőinek véleménye igazolja: déli városunk nyári rendezvénysorozata nemzetközi rangú. Vörös Márta