Somogyi Néplap, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-14 / 216. szám

2 Somogyi Néplap 1984. szeptember 14., péntek FOLYTATÓDIK A PAJZS—84 ÊnternacÊonaÊista harci egységben Kormány­alakítás Izraelben Tegnap megalakult az új izraeli kormány, élén Simon Peresszel, a munkapárti tö­mörülés elnökével, aki bel­ügyminiszter és vallásügyi miniszter is. Helyettese Jichak Samir, a Likud-blokk vezére, egyben külügyminisz­ter. A Munkapárt és a Likud közös kormányzatában Sa­mir mellett miniszterelnök­helyettes lett Jichak Navon volt államelnök, aki a Mun­kapárt színeiben a művelő­dési és kulturális tárcát is megkapta. A két vezető párt mellett még hat csoportosu­lás delegál minisztereket a kormányba, közöttük a Ja- had („egység") párt, élén Ezer Weizman volt hadügy­miniszterrel. Jelenlegi be­osztása: a miniszterelnök mellett működő tárcanélküli miniszter. Ariel Sáron egy­kori hadügyminiszter most az ipari és kereskedelemügyi minisztérium élére került. A kormányalakítást köve­tő vitán' Peresz azt állította, hogy Izrael hajlandó tár­gyalni arab szomszédjaival, elsősorban Jordániával ar­ról, amit „valós béké”-nek nevezett. Katonai téren az or<«ág ^gfontosabb feladatá­nak Éjszak-Izrael védelmét nevezte. — Ennek biztosítá­sa után — jelentette ki Pe­resz — hazahívjuk erőinket Dél-Libanonból. Hangsú­lyozta, hogy Izrael megpró­bálja „továbbfejleszteni” az Egyiptommal kötött külön­békét, enyhíteni igyekszik ennek jelenlegi, fagyos álla­potain. A százhúsz főnyi knesszet- ben — parlamentben — a munkapárti likud-kormány- nak kilencvenhét szavazata van, a bizalmi vitát a késő esti órákban követő szava­zás tehát csak formalitás Tegnap kiemelték az első uránhexafluoriddal telt tar­tályokat a belga partok kö­zelében elsüllyedt francia uránszállító hajó. a Mont Louis roncsából. A viharok következtében kettétört ha­jótestet végre megközelít­hették a könnyűbúvárok, akiknek sikerült felszínre hozniuk az első tele tartá­lyokat. Egyelőre nem tud­ták megállapítani, mennyi maraó't a harminc tartály­ból a hajóroncsban, és mennyit sodort el esetleg a A Pajzs—84 hadgyakorla­ton részt vevő csapatok csü­törtökön — az előző napok­hoz hasonlóan — pontosan végrehajtották a harci fel­adatokat. Az akciókat a megfigyelőhelyről megte­kintették a Varsói Szerződés tagállamai és más szocialis­ta országok katonai küldött­ségei. élükön a honvédelmi miniszterekkel. Köztük he­lyet foglalt Viktor Kulikon. a Szovjetunió marsallja. a Varsói Szerződés tagállamai Egyesített Fegyveres Erői­nek főparancsnoka, Anato­liy Gribkov, az EFE törzsé­nek főnöke. A gyakorlatot Martin Dzúr hadseregtábor­nok. Csehszlovákia nemzet­védelmi minisztere irányí­totta. Ezen a napon a gyakorlat Zavargások Sowetóban Késő éjszakáig tartottak a zavargások szerdán Sowetó­ban. Johannesburg legna­gyobb- feketék lakta elővá­rosában. A kormányzat ál­tal elrendelt gyülekezési ti­lalom ellenére Dél-Afrika több más városában, egye­temi negyedében is voltak tiltakozó megmozdulások Steve Biko néger vezető ha­lálának hetedik évforduló­ján. A dél-afrikai rezsim kar­hatalmi erői Sowetóban gu­milövedékekkel és könny­gázzal oszlatták szét a tö­meget. White Cityben. Mo- folóban es Grahamstown egyetemi városban is rátá­madtak a tüntetőkre. vihar. A víz radioaktivitását és esetleges vegyi szennye­zettségét állandóan mérik. Bajt eddig nem tapasztal­tak. A belga illetékesek sze­rint a nagyobb szennyezési veszélyt a teherhajó tartá­lyaiban maradt mintegy 45U tonnányi fűtőolaj jelenti. Ennek egy része már kiszi­várgott és szétterült a parti vizeken, veszélyeztetve a fürdőhelyeket és az élővilá­got Ostende és Blankenber- ge között. vezetése a szovjet és a csehszlovák harckocsizók- nak parancsot adott a tá­madásra. mert úgy ítélte meg, hogy a csehszlovák és a bolgár csapatok előnyös harci feltételeket alakítot­tak ki. A harckocsizok tá­madását a légierő és a tü­zérség támogatta, s így azok sikeresen behatoltak az „el­lenség" védelmi vonalába. A támadás gyorsítására be­vetették a szovjet és a csehszlovák deszantegvsé- geket. Ismét szerephez ju­tottak a műszakiak, akik segítették a csapatok előre­haladását. A testvéri hadseregek ka­tonái a Pajzs—84 hadgya­korlat harmadik napján is nagyszerűen bizonyították internacionalista egységüket. Látogatás kényes időszakban A NATO egyesített kato­nai szervezetéhez tartozó or­szágok vezérkari főnökeit magában foglaló Katonai Bizottság Cornelis de Jager holland tábornok, a bizottság elnöke vezetésével csütörtö­kön Portugáliába és Spa­nyolországba indult hivatalos látogatásra. A vezérkari fő­nökök rendszeresen elláto­gatnak az atlanti szövetség egy-egy tagországába. Feltű­nést kelt azonban a spanyol- országi látogatás, mivél ez az ország még nem tagja az egyesített katonai szervezet­nek, csupán a NATO poli­tikai szervezetének. Megfigyelők rámutatnak: a NATO legfőbb katonai tes­tületének spanyolországi lá­togatására olyan kényes idő­szakban kerül sor, amikor a madridi kormányzat még nem döntött arról, hogy csatlakozzék-e az ország a NATO katonai szervezeté­hez. tehát alárendelje-e had­erői egy részét a közös NATO-parancsnokságoknak, és népszavazást készül tar­tani erről a kérdésről. A TASZSZ a hírhez fűzött kommentárjában rámutat: a katonai-politikai tömb kép­viselői látogatásának célja, hogy Spanyolországot a NATO-hoz való teljes csat­lakozás folyamatának meg­gyorsítására bírják. Mentik az elsüllyedt uránt A „felszabadítás teológiája" Leonardo Bott Rómában, riporterek kérdéseinek kereszttü­zében A hittani szent kongregá­ció — a hit tisztaságáért fe­lelős vatikáni „minisztéri­um” — vezetője előtt felel tanaiért Leonardo Boff fe rencesrendi szerzetes. a „felszabadítás teológiája' néven ismert elmélet egyik kidolgozója és terjesztője Az egyház egyébként már hivatalosan és nyilvánosan el is ítélte az elméletet, „tarthatatlanoknak, az egy­házra nézve károsoknak” nevezve az abban megfo­galmazott elveket, amelyek elsősorban a latin-amerikai katolikus papság körében terjedtek el. A brazil teológust hivata­losan nem is az elmélet, ha­nem egy 1981-ben kiadott. „Egyház: karizma és hata­lom” című könyve miatt idézték meg a Vatikánba. Az egyház hivatalosan ..ve­szélyesnek” minősítette a „felszabadítás teológiája” elméletre épülő művet, amelyben a szerző „az in­tézményes egyház új arcu­latát" vázolta fel. elsősor­ban a latin-amerikai való ság tükrében. Leonardo Boff szerint az egyháznak fel kell adnia „tradicionalista szel­lemét" és „önkényuralmi módszereit”. A brazil teoló­gus úgy véli, hogy az egy­házi intézmények megvá- toztathatatlansága. a doktrí­na érinthetetlensége. az egy­ház merev törvényei és a hierarchia elit jellege „az elnyomás elképzelhetetlen formáit” teremti meg az egyházon belül és kívül „A katolicizmus olyan totált? reakciós, erőszakos elnyomó ideológiává változhat Latin­Amerikában. amilyenről számos katonai diktatúra álmodik.” Az ezredfordulón a világ katolikusainak a fe­lét a latin-amerikai konti­nens szegényei alkotják majd és ezt az egyház nem veszi figyelembe — véleke­dik Botf. Egyebek között éppen ezt az „oszlálykoncepciót” te­kinti veszélyesnek a Vati­kán. A „felszabadítás teoló­Egységet akarnak zártkörű ülésen Elie Karami lett a falangisták vezére A libanoni politikai skála legkülönbözőbb árnyalatait képviselő újságok és számos bejrúti vezető is üdvözölte a kormánynak azt a döntését, hogy hétfőtől kezdve három napon át zártkörű tárgyalá­son igyekeznek egyezségre jutni a miniszterek az or­szág sorsát meghatározó alapkérdésekben. A mérsé­kelt an-Nahar nevű lap szerint e határozat meg­könnyebbülést jelent a liba­noniaknak, bár igazán csak akkor fognak örülni, ha a megbeszélések sikerrel jár­nak. Az al-Anvar nevű kon­zervatív lap viszont azt han­goztatta, hogy az igazi dön­téshozók nem tagjai a ka­binetnek — a megoldás a regionális és a nemzetközi erőviszonyoktól függ. Katonai téren viszonylagos nyugalom volt csütörtökön az országban, bár éjjel Szűk el-Garb térségben három órára kiújultak a tüzérségi összecsapások a druz milíci­ák és a hadsereg jobboldali egysegei között. Néhány lö­vedék a bejrúti nemzetközi repülőtér közelében csapódott be. de sem emberéletben, sem anyagiakban nem kelet­keztek károk giája” elleni egyházi doku mentum szerint a széles körben elterjedt elmélet hí­vei a marxista elemzés mód­szereit alkalmazzák. nem veszik figyelembe. hogjr a marxizmus és a hit kibékít­hetetlen ellentmondásban áll egymással”. A dokumentum szerzői, élükön Joseph Ra­tzinger bíborossal, a hittani kongregáció vezetőjével — a vele folytatandó, feltehető­en bizonytalan ideig elhúzó­dó „beszélgetések” során kelt Boffnak tisztáznia ma­gát — abban marasztalják el az elméletet valló papo­kat. hogy átvették a marxiz­mus történelemszemléle­tét. amely az osztályharcot állítja a társadalmi fejlődés középpontjába. A hittani kongregáció ve­zetőivel folytatott „beszélge­tésekre ' elkészített védőira­tában Leonardo Boff Aqui- nói Szent Tamásra hivatko­zik. Ami pedig a „marxista szemlélet" vádját illeti, Boff szerint a „felszabadítás teo­lógusait” csak olyan mér­tékben érdekli a marxiz­mus. amennyiben segít job­ban megérteni a kizsákrhá- nyolás realitását és jelezni az olyan népellenes rend­szer, mint a kapitalizmus túlhaladásának lehetőségeit Király Ernő A Kataeb (falangista párt vezetősége csütörtökön for­málisan is megválasztotta a legnagyobb jobboldali poli­tikai erő elnökét, aki az el­hunyt Pierre Dzsemajel aka­ratának megfelelően Elie Karami lett. A megszállt déli ország­részben a legutóbbi 48 óra alatt hat támadást intéztek az ellenállók izraeli katonák és zsoldosaik ellen. A jeru- zsálemi rádió elismerte, hogy az egyik akció követ­keztében Nabatije közelében meghalt egy katonájuk, társa pedig súlyosan megsebesült. Libanoni rádióadók szerint az ország területén 1982 óta 595 megszálló izraeli kato­na vagy tiszt vesztette éle­tét. Öt cseléd egy családban A kuvaiti hatóságok úgy döntöttek: ezentúl nem ad­nak beutazási engedélyt azoknak a külföldieknek, akik háztartási alkalma­zottként kívánnak elhelyez­kedni a gazdag olajország- ban. Mint a Gulf Dailv News című lap beszámolt róla. egy kuvaiti családra átlagban öt főnyi külföldi kiszolgáló személyzet jut — egyebek között cselédlány, szakácsnő és sofőr. A ház­tartási alkalmazottak több­sége Indiából. Sri Lankából, a Fülop-szigetekről és más ázsiai országokból szárma­zik. A francia egység kérdése Mitterrand elnök szocia­lista pártja sajátos módon a keménység mellett döntött Ezúttal nem a jobboldal — az idén immár megszokott — támadásaira válaszolt ilyen módon a kormányzó párt, hanem éppen a szövet­séges kommunista párt bí­rálatára. Emlékezetes, hogy az 1981- es elnökválasztás és a pár hónappal későbbi parlamen­ti választás fényes sikereket hozott a francia szocialista pártnak: Mitterrand lett az államfő és a parlament fon­tosabb részében, a képvise­lőházban abszolút többség­hez jutottak a szocialisták. Meglepetés volt hát, hogy ezek után a kommunisták is részesei lettek a kormány­zásnak, hiszen a parlamenti erőviszonyok ezt nem tették szükségessé. Ez az állapot az idei év derekáig áll fenn, annak el­lenére, hogy a két párt kö­zött mind több nézeteltérést okozott a gazdaságpolitika. Az első két év reformjai, baloldali jellegű változtatá­sai után 1983-tól kezdve a szocialista irányítás rátért a „szigor politikájára”, ami mind több engedményt je­lentett a tőkének, s egyre több terhet a dolgozó töme­geknek. Bár a rideg közgaz­dasági megfontolások ezt diktálták, a kommunista párt mind világosabban látta, hogy ezen az úton a balol­dal lassan elveszítheti tö­megbázisának jó részét. Ez a félelem beigazolódott az idén júniusban tartott közös pi­aci választásokon, ahol ri­asztóan sok szavazót vesztet­tek a kommunisták, jelezve, hogy korábi választóik je­lentős része szerint a párt a kormányban lévő kisebbségi helyzetben már nem képvi­seli elég kövekezetesen és főleg hatékonyan a munkás­tömegek érdekeit. Vesztesé­get szenvedett a szocialista párt is, s ezek a jelzések késztették az elnököt a kor­mány átalakítására. Csakhogy az új kormány­fő, Fabius éppen a szigorú, megszorító gazdaságpolitika híve, tehát gyakorlatilag megbízása a további jobbra húzódást jelezte előre. A kommunisták egyre éle­sebben bírálják ezt a ten­denciát: a hét végén, a l’Hu­manité ünnepén, a párt ve­zetői ismét felszólították a kormányt az irányváltásra. Nos, ennek hatására mondta le szerdán a szocialista ve­zérkar a két párt irányítói­nak soronkövetkező megbe­szélését. A sajtó pedig azon­nal feltette a kérdést: vége a balodali szövetségnek Franciaországban? A. K ÚJDONSÁG MILLA-TRIÓ KÜLLEME: EGYÉNI! TARTALMA: EGYEDI! HATÁSA: EGYEDÜLÁLLÓ! gyógynövény­kozmetikum pattanásos bőrfelületek ápolására. Dél-Dunántúlon forgalmazza a Somogy Kereskedelmi Vállalat. Viszonteladókat is kiszolgálunk! (72044)

Next

/
Oldalképek
Tartalom