Somogyi Néplap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-12 / 189. szám

4 Somogyi Népiap 1984. augusztus 12., vasárnap Nagyszabású árvízvédelmi gyakorlatot tartottak Győr körzetében az Észak-dunántúli Víz­ügyi Igazgatóság műszaki biztonsági szolgálatának szakemberei. A gyakorlaton számos olyan újdonságot mutattak be, amelyet a védekezés során kívánnak felhasználni. A víz­ügyi szakemberek itt látták először a Graboplast Pamutszövő- és Műbőrgyár vízzel meg tölthető gátmagasító tömlőjét, valamint azt az elmés; könnyen kezelhető buzgárfelfogót, amely kiküszöböli a homokzsákok használatát. Ismét nőtt a balesetek száma KSH-felmérés a közúti szerencsétlenségekről KAPOSVÁRI TÖRTÉNETEK Royák mester hegedűje Az úthálózat fejlesztése, a fongalomszenvezés és a bal­eset megélőzési m/unlka ered­ményeiként 1971—1982. között évről évre csőikként a sze­mélyi sérüléssel járó közúti balesetek száma, tavaly azon­ban megtört ez a csökkenő tendencia: a lakott területe­ken 2,3, a településeken kí­vüli útszakaszokon 5,2 száza­lékkal több baleset történt, mint egy évvel' korábban — állapítható meg a KSH most megjelent kiadványából. Az okok közt a leggyakoribb a járművek összetüközése, bo­rulása, s ezt legtöbbször — akárcsak a korábbi években — a járművezetők szabály­talan, gondatlan magatartá­sa idézi elő. Elgondolkodta­tó, hogy a figyelmetlenség­ből balesetet ökozó járműve­zetőknek mintegy 30 százalé­ka 24 éven aluli. 8. Ézsiás megborzongott. — Csak nem félek? — kérdezte önmagától. Üjra hallotta a kacagást s továbbment. Amint egy terebélyes cip­rus mögül kilépett, megpil­lantotta a lányokat. Egy kis tó partján hempergőz- í.ek a nedves fűben. Amikor fölálltak, fehér köntösük testükre tapadt, sejtetve szép idomaikat. A tavon lótuszok úsztak, s középen egy magányos hattyú. Szinte világított a hold fényében. Ézsiás lélegzet visszafojt­va figyelt, tenyere izzadt, gyomra összerándult az iz­galomtól és szíve oly heve­sen vert, majd kiugrott a helyéről. A fekete lány megfogta társa köntösének alját, las­san felemelte, majd kibúj­tatta belőle, aztán ő is kilé­pett ruhájából. Ott ragyo­gott a kis tó partján a két is tártéi szépségű test. össze- jlelkeztek, karjukkal kí­gyózva simogatták egymást Az éjszaka átforrósodott, i levegőből szikrák pattan­jak. Ézsiásnak már káprá- :ott a szeme, torka kiszá­radt. A két lány kézenfogva A gyalogosok — a korábbi évekhez képest — valame­lyest fegyelmezettebben köz­lekednek: bár tavaly még mindig az összes baleset 16 százalékában ők voltok a hi­básak, s csaknem 3 ezer bal­esetet idéztek elő. A balese­tet okozó gyalogosok leg­többször vigyázatlanul, hir­telen lépnek le az úttestre, illetve tilos jelzésnél kelnek át a járművek között. Évről évre nagyobb szere­pet játszik a balesetek létre­jöttében az alkohol. A múlt évben 3716 baleset okozója volt ittas, 8,2 százalékkal több, mint az előző évben. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik balesetnél „társtettes” volt az alkohol. A fogatolt járművek hajtói közül min­den második, a kerékpáro­sók és a segéd-motorkerék­párosok közüL minden har­madik, a motorkerékpárosok megindult a vízbe. Hajuk­ban fények vilióztak, és Ézsiás hallani vélte, mint sistereg a víz. Már csak a két egymás mellett úszó fe­let és a felvillanó fehér vál- lakat látta. A hattyú méltc- ságosan a lányok felé úszott. Ézsiás döntött. Villám­gyorsan leszórta magáról ruháit és belevetette magát a vízbe. Fejese kartácslö­vésként csattant a tücsök­hangú éjszakában. A konteszek riadtan lát­ták a hatalmas karcsapá­sokkal feléjük úszó alakot. A tó közepén voltak, mene­külésre nem volt érdemes gondolni. A hattyú méltat­lankodva, szárnyait bontva kiemelkedett a vízből, riká­csoló hangot hallatott, és pápaszemes fejével Ézsiás felé vágott. Kígyószerű nya ­ka meggörbült, aztán szi­szegve a tó sötétbe vesző része felé elúszott. Ézsiás prüszkölve, bugy­borékolva taposta a vizet a megrémült lányok előtt. — Jó estét, hölgyeim! Iga­zán nem gondoltam, ami­kor vízbe vetettem magam., hogy ilyen kellemes társa­ságra lelek. Csak ez a ma­dár, úgy látszik, ez nem szívlel engem. — Hogy kerül ön ide? — kérdezte a fekete lány. közü! pedig minden negye­dik ittasan vezette járművét a baleset időpontjában. A statisztikai adatok tanúsága szerint az országban jól el­határolhatók azok a terüle­tek, ahol az italozás miatt az átlagosnál jóval több baleset történik. Nógrád és Szabolcs- Szatmár megyében például minden harmadik, Budapes­ten minden tizedik baleset­nek oka volt a járművezető ittassága. A közúti ellenőrzé­sek során évente csaknem négyszázezer alkoholszonda- vizsgálatot végeznek, s min­den évben nagyobb arány­ban mutat ki a szonda alko­holos befolyásoltságot, tavaly például több mint 52 ezer esetben. A szondázás során ittasnak talált gépjárműveze­tők mintegy 30 százalékának gépjárművezetői engedélyét vonták vissza hosszabb rövi- debb időre. — Egyszerűen. Nem tud­tam aludni, s gondoltam sé­tálok egyet. Az éjszaka me­leg, megláttam a tavat, gon­doltam, fürdijk egyet. — ön leskelődött! — mondta indulatosan a feke­te lány. — Istenemre azt is meg kellene nekem bocsátaniuk. Ki fordítaná vajon félre a fejét ilyen látvány elől. — Paula, fázom — mond­ta a szőke lány. — Megyünk, Evelin — íe ■ lelte rá az. — Látta önt va­laki? — kérdezte szigorúan Ézsiást. — A jó öreg holdon kívül senki. *— Tudja-e, hogy nagy szemérmetlenséget követett el, Ézsiás úr? — kérdezte Paula. — Ugyan, kisasszonykám, hányszor fürödtem én már pucéran baráti társaságban éjszaka. Rendes nyaralás nincs is anélkül. — Önöknél ez szokás? — kérdezte tágra nyílt szemek­kel Evelin. — Mondhatnám. — Ha minket így meg­látnának, egész életünkben ujjal mutogatnának ránk. — És a két testvér petre­zselymet árulna a követke­ző megyebálon? — kérdezte Ézsiás. Olvastam, hogy különös szerkezeteket, meglepő ta­lálmányokat gyakran s hosszú évekre elítélt rabok készítenek. Az ilyen embe­reknek bőven van idejük e munkák elvégzésére. Előfor­dult, hogy valaki — egyet­len bicskával — tíz évig is elfaracsgált egy sakk-kész­leten vagy egy tökéletesen működő óraszerkezeten. Élt egy ilyen ügyes ember Kaposváron is. Igaz ugyan, hogy nem a börtönben, ha­nem jól felszerelt műhelyé­ben készítette el mester­munkáját. Mindene megvolt hozzá, a szorítok. gyalulj, vésők, fúrók, a nagy mű elkészítéséhez mégsem volt elég az élete. A történet 1911-ben kez­dődött, amikor nagy címek­ben hirdették az újságok, hogy Budapestről Kaposvár­ra költöznek a Royák tesi- vérek, s az Irányi Dániel utcában nyitják meg aszta­losműhelyüket és tisztelettel kérik a kaposvári közönség támogatását. Sokáig együtt dolgozott a két testvér, és rövid idő alatt nagy tekin­télyre tettek szert kiváló munkájukkal. Műhelyük­ben nemcsak asztalosmun­kák, hanem meghökkentő szerkezetek is készültek. Fából készült kerékpárok, „örökmgzgók’’, teknőepán- célból készült mandolinok, remekmívű, intarziás búto­rok, ládikák bűvös zárószer­kezetekkel. Nyugatra menni ragyogó dolog. Azonkívül nem is ol­csó dolog. Mi, magyarorszá­gi turisták általában erősen meggondoljuk, hogy külföl­di tartózkodásunk idején mire költsük pénzünket. Mert kell ugye, a szállásra, — Nem egészen — mond­ta Paula, miközben elérték a partot. Ézsiás fölállt, a víz csak fél combjáig ért. AJJétikus testén vízcseppek sziporkáz­tak, haja vállára simult. A lányok félrefordították fejüket. — Ugyan, nézzenek jó! meg; csak a rút testet kell takargatni! S mint láttam, önöknek sincs mit — mond­ta Ézsiás, karját melle előtt összefonva. A lányok felálltak. Szo­borszép testükön eljátszott a holtísugár. Ézsiáshoz Iá baltak, megálltak előtte: leplezetlen mohósággal néz­ték. Aztán kinyúlt karjuk; langykönnyűen végigsimí­tották domborodó izmait. Ézsiás hátra hajtotta a fejét, édes bódulatot érzett. Kezei kitárultak és magá­hoz ölelte a két nedves, re­megő lestet, beszívta hajuk illatát. « — Ily gyönyörűek volta­tok dédanyáim, szépanya­im, ily csodálatosak?! — szakadt fel melléből a só­hajtás. Először Paula bújt ki öle­léséből. Gyorsan magukra vették köntösüket. Ézsiás csak állt. és bámulta őket. — Öltözz, idegen; még meglát valaki, és bajt hozol ránk! — mondta Paula. Ézsiás lassan öltözni kez­dett. — Melyikőtök a pővére a másiknak ? — kérdezte. A két lány összenézett, aztán Evelin szólalt meg. — Nem vagyunk testvé­rek — mondta. — Nem? — nézett nagyot Ézsiás. — Hisz a gróf ... (Folytatjuk.) Az idősebb testvér halá­la után történetünk hőse, Royák József dolgozott to­vább a tisztes műhelyben, de ekkor már a Fő utca 9. szám alatt. Ott aztán külö­nös dolgok történtek. Sokféle hangszeren ját­szott, de különösen a hege­dűt kedvelte. „A hegedűnek lelke van” — mpndogatta, és nagy szorgalommal hoz­zálátott egy úgynevezett „rc- formhegedú” készítéséhez. Ez a hegedű nem volt kö­zönséges hangszer. Valami­vel nagyobbnak tervezte, mint az igazi hegedűt, hangja valahol a brácsák és a hegedűk hangszíne között mozgott, „hangja pedig 15— 20 méter távolságról sem halkult el’. Az ilyen hangú hegedűnek — ahogy ő mondta — „szilárd képvise­lő hangszerét eddig senki sem készítette el”. Ilyen lett volna tehát a „reform mes­terhegedű”, melyet többévi munika után 1937-ben Winter Sándor budapesti hegedű­művész társaságában be is mutattak Kaposvár közön­ségének. A közönség a Koronában várta a csodahangszer meg­szólalását. Amikor aztán a mester nagy gonddal kicso­magolta bűvös hangszeréi, az érdeklődő tekintetedet mosoly váltotta fel. A tok­ból ugyanis egy félig kész hegedű került elő. Nem volt bepácolva, a hangja is olyan volt, mint ggy közönséges étkezésre, s ha autóval me­gyünk, akkor benzinre is ... A siófoki Joó házaspár azonban másként gondolko­dott, s épp emiatt állt a bí­róság előtt. A 36 éves Joó Gábort a Kaposvári Városi Bíróság első fokon egyévi szabadságvesztésre és 10 ezer forint büntetésre, fele­ségét pedig 8400 forintos pénzbüntetésre ítélte. Az ügyet a közelmúltban tár­gyalta újra — már a me­gyei bíróságon — dr. Mózes Gábor tanácsa, mivel a vád­lottak enyhítésért és elkob­zás mellőzéséért fellebbez­tek. A másodfokú ítélet jó­részt helyben hagyta a ko­rábbi ítéletet, csupán Joó Gábor esetében módosított annyit, hogy a férfi szabad­ságvesztését kétévi próba­időre felfüggesztette, viszont a 10 ezer forintot 30 ezer forintos büntetésre emelte fel. A magánkereskedő J jó család (a szülők és a két gyermek) Barkas gépkocsin kelt útra 1983. szeptember 24-én, egy NSZK-beli isme­réséhez. A maximális valu­tát beváltották, sőt a sze­mélyenként megengedhető 100—100 márkát — amit magyar állampolgár magá­nál tarthat — is kivitték. Két hétig tartózkodtak kül­földön, közben átruccantak Franciaországba. Az egész nem került egy fillérjükbe sem — saját állításuk sze­rint ugyanis ismerősük min­den költségüket fedezte, sőt még különféle műszaki cik­keket is ajándékozott nekik, így a Joó házaspár vala­mennyi pénzét elkölthette. Nagyobb mennyiségű pipe­recikken kívül többek kö­zött videofelvevőt és leját­szót, kazettákat, nagyleme- ket, hiíi-tornyot, zsebszámo­lógépeket, Polaroid filmeket és egyéb műszak] árukat, hoztak haza. A vámnál, visszaérkezésükkor, kitöltöt­tek ugyan egy vánjárunyi- latkozatot, de arra csupán tíz tételnyi árut írták, s mélyhegedűé, csak valami­vel erősebb. A kudarcot a mester a pácolás hiányának tulajdonította, de mint mondta: a „lélek vize” el­készítésének titkára seho­gyan sem jött rá. Összefőzött gyökereket, füveket, gyantákat olvasz­tott, mindenféle kotvvalékot készített teknősbékapéncél- ból, szarvasbogár szarvából, mindhiába. Csak nem jött rá a titokra. A szomszéd iparosok — csupa heccből — át-átmentek hozzá, hogy megzavarják munkáját. Kü­lönféle ürügyekkel felemel­gették a fazék tetejét, amely alatt a pác főtt. Mivel azon­ban hogy belenéztek a fa­zekába, kiöntötte az egészet, mert szentül hitte, hogy ezzel megszűnt a „titok má­giája”, és újból kezdte a ke­serves- munkát élőről. Mindig újabb és újabb dolgokkal kísérletezett, de a hegedű pácolásának titkát sohasem találta meg. Meghagyta, hogy a maga által készített koporsóban temessék el. Ez a koporsó valamivel szélesebb volt a szokványosnál, és kevésbé volt díszes. Vastag tölgyfá­ból készült, kívül lakkozott, belül kárpitozott. Belső ol­daton egy kis rekeszben ott lapult a mesterhegedű. Royák mester talán meg a túlvilágon is a pácolás titkáról álmodik ... mindenből jóval kevesebbet, mint amennyit valójában hoztak. Joó Gábor — bevallása szerint — kinttartózkodásuk idején műszaki vizsgára fel­készítette vendéglátójának két személykgépkocsiját, s ennek fejében kapták in­gyen a szállást és az enni­valót, valamint a házigazda számos — korántsem kis ér­tékű — ajándékkal is elhal­mozta őket. A külföldi mun­kavállalásra azonban a vád­lottnak nem volt engedélye Joó Gábor korábban is el­fogadott már például video­magnót ajándékba itthon, külföldi állampolgártól, úgy, hogy semmiféle ajándékozá­si papírral nem rendelke­zett. Ráadásul devizahatósá­gi engedélye sem volt. Nyu­gati utazásuk előtt a siófo­ki piacon lengyelektől is vásároltak olyan árukat, amelyek sértik a devizajog­szabályokat. A vádlottak cselekményü­ket résziben beismerték. Vé­dekezésüket a bíróság nem fogadta el. Távoli ismerő­seik csak úgy nem ajándé­kozhattak nekik ingyen eny- nyi mindent, nem állhatták kinttartózkodásuk költségeit, postán csak úgy, szeretetböi, nem küldenek nekik 735 nyugatnémet márkát. Rá­adásul egyik „ismerősük” neve a siófoki és a kapos­vári bíróságon is ismerősen cseng, mivel hasonló ügyek­ben már szintén szerepelt „nagylelkű ajándékozó­ként ... A bíróság megálla­pította: ennyi áruhoz csu­pán a devizajogszabályok megsértésével juthatott a Joó házaspár, s megsértet­ték az 1974. évi 1. sz. tör­vényerejű rendelet jó né­hány bekezdésében leíró­kat. Az elkobzott tárgyak listája mintegy két oldalt tesz ki. A másodfokú ítélet jog­erős. Gy. L. Lévai József Túl sok volt az „ajándék” Megpróbálták kijátszani a devizajogszabályokat

Next

/
Oldalképek
Tartalom