Somogyi Néplap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-10 / 187. szám
>934. augusztus 10., pintek Somogyi Nétap 5 Régészeti szenzáció Segesden A virágzó gótika nyomai Somogybán Nem mindennapi telexüzenetet kapott szerkesztőségünk a napokban. Dr. Magyar Kálmán régész a segesdi ásatás irányítása közben régészeti ritkaságra bukkant. Egy középkori gótikus udvarház leletmentése során - attól alig száz méterre* - megtalálta az első somogyi gótikus templom maradványait. — Négy éve indítottuk meg az ásást — mondta Magyar Kálmán —, s most már kézzelfoghatóan is bizonyítjuk: Segesd az első államszervezés időszakában jelentős királyi, majd a középkorban virágzó királynéi mezőváros volt. Krónikák, birtoklevelek, egyházi iratok utalnak a segesdi is- pánságra. Az államszervezés időszakában Somogynak két ispánsági központja is volt: a somogyvári és a segesdi. Segesd akkor egyben főes- perességi központ is volt. Írásos feljegyzés van arról, hogy a muhi csatában súlyosan megsebesült Kálmán herceg, IV. Béla öccse ide érkezett betegen, a királyi lakba. 1245-ben újra említik Segesdet a király segesdi ispánja okán: prédi- umként, szolgákkal művel- tetett majorságként. 1270- től a királynék birtoka lett, s érdekes módon vármegyénként emlegették, amelynek Zala és Veszprém megyében, illetve Külső-So- mogyban is voltak birtokosai. Erzsébet királyné korában különösen virult, az egyik legjobb beszolgáltató ispánságként szerepelt. A XIV. században és a XV. század elején királynéi fennhatóság alatt fejlett kézművesiparral rendelkező mezőváros volt Segesd. — Ennek a nyomaira bukkantunk négy éve, amikor az első gótikus lakóházat kezdtük feltárni. Meggyőződésem, hogy jó néhány ilyen lakóház rejtőzködik még a föld alatt. Az ásatásokat megnehezítette az időközben felszínre került törökkori leletanyaggal való keveredés. Segesd hét ízben égett le, ötször a török uralom alatt.-c *■ Körüljárjuk az ásatásokat. Lemegyünk a gótikus lakóház pincéjébe; itt ;• földbe vájt gabonatárlóbar*. búzát és kölest is találtak. — Hatvan zsáknyi anyag Segesden a feltárás terméke: kerámiák, tálkák, poharak, kupák, csontok, kézműipari eszközök, balták, tűzgyújtó kövek, ékszerek, pecsétek ... Nem is tudnám felsorolni a gazdag anyagot, amit az itteni diákok segítségével feltártunk. Több bécsi, velencei készítésű kerámiát is találtunk; ez fejlett európai kereskedelemre utal. Magyar Kálmán most az igazi szenzációhoz hív. Több korai, föltehetőleg Árpádkor utáni csontvázra bukkant néhány napja az ásatások során. A sírok mellett egy gótikus építmény tégla alapja látszik. — Ez itt Somogy első gótikus templomának faltöredéke. Az ásatások most erre irányulnak. Remélhetőleg a nyárvég meghozza gyümölcsét, és teljesen elénk tárul a régészeti szenzáció. S ha csak romjaiban is, láthatóvá válik a középkori Somogy egyik legvirágzóbb települése, Segesd. B. J. Ahogy kifelé megyünk a nyárbói, egyre több a kulturális rendezvény. A mostani hétvégén több helyen színvonalas szórakozásra nyílik lehetősége annak, aki nemcsak passzív pihenéssel kívánja tölteni nyári szabadságát, hanem tartalmas kikapcsolódásra vágyik. A programok sajátossága, hogy minden korosztály megtalálhatja az őt érdeklő előadásokat. A megyeszékhelyen elsősorban az idősebbekre gondoltak a Kilián György ifjúsági központ munkatársai, amikor ma este hat és nyolc órára a Nyílik a rózsa című nótaéneklési verseny győzteseit hívták meg. Az esten fellépők között van egy kaposvári fiatalember is; Magyar Róbert, aki a televízió versenyén a zsűri különdíját kapta. (Képünkön.) Az ifjúsági ház napköziseknek is helyet ad a nyáron. A gyerekek ma délelőtt a Delta Ktsz-be mennek üzemlátogatásra, hétfőn délelőtt pedig a Szuper- zsaru című filmet nézik meg. Nagyatádon holnap (szombaton) a konzervgyár Radnóti Miklós klubjában diszkó lesz nyolc órától éjfélig. Barcson tovább folynak a Dráva menti nyár programjai. Holnap divatbemutatóval egybekötött videó-diszkó lesz, amelyen a fővárosi Kézműipari Vállalat összes üzemének termékeit a vállalat KISZ-tagjai és mane- kenjei mutatják be, vasárnap este héttől pedig ifjúsági táncestet rendeznek ; itt & Delfin együttes muzsikál. Továbbra is megtekinthető & városi tanács tanácstér rnében a Virovitica régen és nta, illetve a Dráva múzeumban a Hódmezővásárhelyi fazekasság című kiállítás. Marcaliban az ifjúsági ház galériájában a Kerámia az iparművészeiben címmel láthatnak kiállítást az érdeklődők, a könnyűzenét kedvelőknek pedig hétfőig kell várni, amikor a szakmunkásképző szabadtéri színpadán a Bikini együttes játszik, élén a magyar popműfaj egyik legeredetibb alakjával, Nagy Feróval. A szép virágok kedvelői válogathatnak a Nagybajomban szombaton és vasárnap rendezett virágkiállításon. A szombathelyi és Somogy megyei Kertészeti Vállalat közös kiállításán meg is vásárolhatják az érdeklődők a kiállított virágokat, méghozzá engedményesen. Ma este viszont a művelődési házban diszkó szórakoztatja a fiatalokat. A hétvégi tájoló ezúttal néhány hétfői eseményre is felhívja a figyelmet: Kaposváron például a Róma-hegyi villában a FoSZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK Rákóczi bevonul a Dóm térre \z iskola világa — Bulgáriában REFORM - VITÁKKAL A szegedi szabadtéri játékok színhelye, a Dóm tér mellett áll II. Rákóczi Ferenc lovas szobra. Kissé eltúlozva a dolgot azt is mondhatjuk, hogy e hét végén a nagyságos fejedelem bevonul a Dóm térre. Most mutatjálk be ugyanis Kacsok Pongrác Rákóczi című daljátékát a templom előtti deszkákon. Szeged és Rákóczi kapcsolata igen érdekes és tanulságos. Jól tudjuk, a képzőművészet sokszor megidézte: kuruc dalok, nóták, kesergők őrizték halhatatlanságát, költők rajzolták meg alakját, sorsát. A Szegeden élő író, Mocsár Gábor A város és a fejedelem című regényével adózott történelmünk nagy alákjának, az Aradi vértanúk terén pedig Vastagh György bronzszobra álil. Talapzatán ott az 1703-ban megfogalmazott maniifesz- tum kezdő sora: „Recmdes- cunt dttutina inelyiae gientis Hungarae vulnera ...” (Megújulnak a dicsőséges magyar nemzetnék régi sébei...) A szoborról anékdoták is születtek Szegeden. A Rákóczi- szobor eszméje 1906-ig vezethető vissza; akkor szándékoztak élőször a helyi Rákóczi Egyesület tagjai, többek között szegedi írók és újságírók szobrot állítani. Mondják, hogy Kanizsai, a lelkes újdondász egy alkalommal a Pacsirta utcai Bnankó-féle vendéglőben nem tudta kifizetni számláját, s mentő ötlete támadt: kivágott egy lelkes szózatot arról, hogy a kuruc fejedelem szobrának nem másutt, csakis itt, Rókuson keld állnia. A felbuzdulást tett követte, gyűltek az adományok egy kalapban. Az újságíró megszámolta a pénzt, s kijelentette: elsejéig majd én kezelem ... Alighogy 1912- ben Vastagh György elkészítette művét, legendák szövődtek körülötte. Azt beszélték többek között, hogy öntésikor kicserélték a szobor fejét. Ebből annyi igaz, hogy a szobrász szegedi emberről, Vékes Imréről mintázta Rákóczi arcvonásait. Aztán a lovon ülő alak a püspöki palota elé került, szemben a Hősök ikapujával. Most nemcsak szembe fordul Rákóczi a Dóm térrel, de be is vágtat a színpadra. Kacsoh Pongrác Rákóczi című daljátékát átdolgozva, modernizálva állítja színpadra Horváth Zoltán rendező. Az átdolgozó Ruitner Sándor, aki sokat foglalkozott nemcsak Kacsoh' művével, hanem az egész Rákóczi-iprob- lémalkörrel. „Nagy segítségemre volt az 1976-os 309 éves Rákóczi-év forduló irodalma. Ahogy mondani szokták, beteástam magamat, azt hiszem, érzékelni tudtam a szemléletmód változásait a századfordulótól napjainkig. A daljáték átdolgozásának törvényei egészen mások, mint például az operett esetében. A régi formáiban tótéi es történelmi személyek szerepeltek, akik egyáltalán nem hitelesen beszéltek. Ráadásai alkadt jó néhány szereplő, akinek az égvilágon semmi köze sem volt a történelemihez. Nem is igazából átdolgozni kellett, hanem a történelem nagy örök játékait behelyettesíteni jellegzetes daljáték-szituációkba, úgy, hogy a műfaj hitele se csorbuljon. Tulajdoniképpen vissza realizáltam a történetet.” Horváth Zoiltán meggyőződése szerint a hangsúly az átdolgozáson van. A régi mű mai ikövetelményeinek és ismereteink szerint nem állna meg saját lábán. A mű középpontjában most 3 fejedelem belső konfliktusai.Állnak, mélyebb emberi valósága került előtérbe. A rendező óhaja: „Csak egyetlen vágyamnak adnék hangot: jó lenne, ha hagyományteremtő darab válhatna belőle. Mert . a termékeny tradíciókhoz igenis ragaszkodni kell.” A szereplők: Rákóczi — Leblanc Győző, Berzeviczy Ádám — Virág József, Hes- seni Amália — Horváth Eszter, Ruthemi Magda — Pit- ti Katalin, Wratislaw gróf — ötvös Csaba, Siensiawski herceg — Gyimesi Kálmán, Lubomiinsíka hercegnő — Mészöly Katalin. A díszleteket Csikós Attila, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte, s Cser Miklós vezényel. Bemutató ma, ^májd 12-én, vasárnap és 14-én, kedden. Élénk vitákat keltett Bulgáriában az iskolareform — és ez aligha meglepő. Érthetően másként vélekednek a reform szellemi atyjai, a közoktatás vezetői, a katedra mögött állók, mint a nebulók és szüleik. Az eltérő vélemények a tankötelezettség kezdetének előbbre- hozatala, a középiskola egységesítése, a továbbtanulás új rendszerének kidolgozása körül csaptak össze elsősorban. A szülők és a gyermek- orvosok egy részének fenntartásai ellenére három évvel ezelőtt hatéves korra szállították le a tankötelezettség kezdetét. A pszichológusok es a pedagógusok akkor engedélyezik a hatévesek beíratását, ha azok előzőleg egy évig óvodába jártak, különleges tanterv alapján tanulnak és biztosítani tudják számukra a napközit. A gyermekorvosok fő ellenérve, az volt, hogy a gyermekek túlzott fizikai megterhelésnek vannak kitéve az iskolában hatéves korukban. A napközik általánossá tételé'vel ez a gond elhárul: a gyerekek tanítás után az iskolában ebédelnek, délután kötelezően alszanak. Jelenleg a hatéveseknek több mint a fele jár iskolába, s várhatóan két éven belül országszerte áttérnek az új szisztémára. Ezekben az osztályokban új tankönyveket es szemléltető eszközöket használnak. Bulgáriában a diákok 93 százaléka már most is foiytatja a tanulást a nyolcadik osztály elvégzése után, a tíz osztály befejezését pedig 1985-től teszik kötelezővé. Jelenleg három középiskola-típus van. A legtöbben az egységes, általános képzést nyújtó 11 osztályos iskolában tanulnak. Itt a tanulók az utolsó három évben korábban hetente egyszer részesültek gyakorlati oktatásban, a végzős diákok pedig a tanév vége előtti három hónapot szakmai gyakorlaton töltötték. Az utóbbi időben a 11. osztály egész tantervének összeállításakor még nagyobb mértékben a szakképzés követelményei kerülnek előtérbe. A szakmunkásképző szinten három évig tart. a leendő technikusok pedig négyéves politechnikumba járnak. Az említett középiskolákból kikerülő tanulók kivétel nélkül jelentkezhetnek továbbtanulásra. A felvételi pályázat útján történik. A jelentkezők a szaktantárgyakból és társadalomismeretből tesznek felvételi vizsgát, emellett a középiskola általános eredményét és a felvételi tárgyak középiskolai osztályzatát is számításba veszik. A középiskolát, végzett diákoknak megközelítőleg 20 százalékát veszik föl a főiskolákra, egyetemekre. A 11 osztályos iskola — a 10 -)- 1 elve és gyakorlata — érthetően elsősorban a továbbtanulni szándékozók és szüleik rokonszenvét nyerték el a legkevésbé. A tizenegyedik osztályban elsősorban szakmát tanuló diákoknak ugyanis ahhoz, hogy eséllyel felvételizzenek bármilyen főiskolán vagy egyetemen, kétségtelenül jelentős plusz munkát, a szülőknek pedig — a különórák révén — nem kis anyagi megterhelést kell vállalniuk. Az évek óta súlyosbodó társadalmi gondon, a diplomások túltermelésén azonban előbb-utóbb intézményesen is enyhíteni kellett. Ezt szolgálja a 11 osztályos szakképzés — egyrészt elősegítve, hogy a valóban tehetségesek és szorgalmasak jussanak be a felsőoktatási intézményekbe, másrészt nem hagyja elemi szakmai ismeretek nélkül a sikertelenül felvételezitte- ket, megkönnyíti számukra az elhelyezkedést. A középiskolai és egyetemi oklevéllel rendelkező fiatalok a társadalmi szükségleteknek megfelelően juthatnak álláshoz. A végzett diplomások az oktatási minisztérium és a szakképzettségüknek megfelelő ágazati minisztérium döntése alapján három évig kötelesek a kijelölt munkahelyen dolgozni. A három év elteltével más munkahelyet választhatnak. így gondoskodnak Bulgáriában arról, hogy a főváros és a nagyvárosok vonzerejét ellensúlyozva az ország minden területén a valódi szükségleteknek megfelelően, egyenletesen osszák el •* fiatal értelmiségieket. P. M. nómunlcás Kisszinpad .»untatja be Slavomir i4rtrzák\ A nyílt tengeren ctoifi szúrd játékát, ' >ate . .'ftïràjk. órai kezdettel. A rádM&e- baréból ismért WárJco3 György és Nádas György duó is Somogyba érkezük hogy „élőben” adjon szárnál tudásáról; e stábban láthatjuk még Verebes Istvánt, Sasvári Annamáriát, Bárányt Lászlót, Havasy Viktort. Kertész Jánost és Kocsis Csabát. Legelőször a nagyatádi közönséggel találkoznak — hétfőn este hat órakor, fél nyolckor viszont már Berzencén lépnek a közönség elé.