Somogyi Néplap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-28 / 201. szám

1984. augusztus 28., kedd Somogyi Néplap 3 A FÜREDI VÁROSRÉSZBEN Megnyílt a házépítők boltja széltek. Azt is tudom, hogy beadványt küldtek a megyé­hez ... De mondja csak, hi­szen vannak ott tisztességes, hozzáértő vezetőink ... Mi­ért kellett ebből ilyen cir­kuszt csinálni? Miért nem döntötték el ők, hogy jogos vagy jogtalan a kérés? Itt hetek óta nem lehet kimen ni az utcára, mert ordítozás van, ölre mennek az embe­rek, leginkább a kocsma előtt. Azt ígérték nekik: ez­után hajnalig nyitva lesz az italbolt, ha Niklára szavaz­nak, és elszakadnak Len­gyeltótitól. Már a rokon is köpköd a rokonra, a szom­széd se beszél a szomszéd­dal, úgy összeugrott a falu. Mondja csak: kelett ez vala­kinek! Fertőző demagógia Egy megtermett férfi öb­lös, időnként ordenáré han­gon kiabált közbe. — De az úristenit neki: a lengyeltóti tanács semmit sem adott, csak elköltötte a pénzünket. Mert ugye, em­berek, itt élünk Táskán. Hét éve tartozunk Lengyeltóti­hoz, de még mindig nincs fürdő a faluban, pedig van melegvizünk ... Majd, ha Niklához tartozunk, akkor . Senki se reagált rá, pedig már többen voltunk, mint a beszélgetés kezdetén. A fél­refordított arcokból, a lesü­tött szemekből láttam: a hangadókkal kár volna vi­tatkozni. Meghúzkodták, ki­kiabálták már a próbálkozó­kat a kocsma előtt... Igazmondás és demagógia, jogos igény és személyes ér­dek; a heiyzeticmeret teljes hiánya ütközik a valósággal. Amikor odébbálltam, hogy megetethessék még az állato­kat a falugyűlés előtt, egy pádon ülő, kedves öregasz- szony — aki nyilván „kihal­lotta” az előbbi eszmecsere lényegét — a múltrendszer­beli képviselőválasztás jel­lemző; epizódjával ajándéko­zott meg. „Tudja, az a má­sik jelölt kockacukrot adott nekünk, gyerekeknek, meg autóval vitt végig bennünket a falun. Persze, hogy az ő nevét kiabáltuk ... Ügy el­vert utána az apám, hogy az­óta se felejtem el. Azt hiszi, hogy most másképp van ... ?” Szeretném hinni. S ahogy baktattam a falugyűlés szín­helye felé — lassan beeste­ledett —,* gyülekezett a nép. Ha katona lennék, azt mon­danám: elszakadási hadmoz­dulatra készült a falu egy része — jogot kapott hozzá —, s a stressz, a megfélem­lítés úgy telepedett rá a töb­biekre, mint a Balaton fe­lől érkező viharfelhő: sötét árnyakkal, s nyomában a napsütés ígéretével. Jog és lehetőség Elárulhatom már a lénye­get: a járások megszűntek, a közigazgatási átszervezés le­zajlott, és Táska hangadói (és több környező falué is) megkérdőjelezték kijelölt hovatartozásukat. Jegyzőkönyvek sokaságéi olvastam el. A pártvezetőség egyhangúlag döntött Nikla mellett Lengyeltótival szem­ben; úgyszintén a pártszer­vezet — három tag távollé­tében. A tanácstagi csoport­ból ketten ide, ketten oda szavaztak. A népfrontbizott­sági ülésen tízből heten je­lentek meg; öten a maradás, ketten a Niklához tartozás mellett tették le voksukat. Színes és vonzó ez a kép. Még inkább az lenne, ha a lakosság valósághűen látná és értékelhetné a helyzetet. Az elszakadás jogosságát azonban csak egy érv tá­masztja alá, a többi koholt vád, rosszindulatú áskálódás terméke. Igaztalan vádak Utánajártam: Táska 1977- től Lengyeltóti társközsége. Azóta 7,5 milliót költöttek a Táska—Nikla közötti útra; évente 30 000 forinttal tá­mogatták a falu sportegye­sületét, új tűzoltószertái épült és konténeres gázcsere­telep (ami még egyszer ek­kora településen sincs a kör­zetben!); 850 000 forintba ke­rült a vízhálózat építése, a régi tanácsházból postahiva­talt teremtettek, befejezték a ravatalozót, s a hét év alatt összesen 9 millió 85 ezer fo­rintot fordítottak a falu fej­lesztésére. Orvosi rendelő, könyvtár, művelődési ház van Táskán, és tíz pár autó- buszjárattal oldják meg a közlekedést. A gyerekek Bu- zsákra járnak iskolába, óvo­dába, 46 csemete ott is ét­kezik. A személyi igazol­ványt, az útlevelet Buzsákon intézi a rendőrség, fogászati szakrendelés van Tótiban. A vádaskodás tehát mérhetetle­nül igazságtalan és vissza­utasításra méltó. Csakúgy, mint a demagógiával meg­félemlített emberek hallgatá­sa... Az „elszakadás” jogát azonban senki sem vitatta. Demokratikus módon aka­runk élni. Kérdés, hogy mennyi visszaélésre ad lehe­tőséget a rosszul értelmezett demokrácia. A falugyűlésén óriási a tö­meg. Alig fértek be a házba, s a hangerő a még elvisel­hető decibel sokszorosa. A tanácslnök higgadtan, rövi­den az állásfoglalás lehetősé­gét kínálta föl a falugyűlés­nek. Szavai nyomán hangor­kán támadt. Kicsi a falu, 649 lakója van. Mindenki tudja a másikról, hogy mi a véleménye. S akié ellenkező lehet vagy lehetett volna a két hangadóval szemben, azt erőszakosan lehurrogták, nem engedték szóhoz jutni. A fa­lugyűlés — elismerik vagy sem — botrányba fulladt. Titkosan nem lehet? Valaki megkérdezte: kéz­feltartással vagy titkosan is lehet szavazni. A válasz: a tanácstörvény nyílt szavazást ír elő. Igaz. Viszont nem tiltja a titkos szavazást... A munkavédelem irányítása Július 1-én a munkavé­delem állami irányításának összehangolására és egységes hatósági ellenőrzésére új or­szágos hatáskörű szervezet­eként megalakult az Országos Munkavédelmi Főfelügyelő­ség. Az OMF-nél az MTI munkatársának elmondták, hogy 1964 óta a munkavé­delem központi irányítását és hatósági felügyeletét a Szakszervezetek Országos Tanácsa végezte. Ugyanak­kor az Okisz és a megyei tanácsok mezőgazdasági szakigazgatási szervei is el­láttak munkavédelmi ellen­őrzési feladatokat. A mun­kavédelem szakmai irányítá­sát pedig a minisztériumok és az országos hatáskörű szervek látják el. A munkavédelem hatásági ellenőrzése tehát nem volt egységes, párhuzamosan több szálon futott. A munkavé­delmi tevékenység központi állami irányításában szük­ségessé vált a nagyobb össz­hang megteremtése. A Mi­nisztertanács ilyen céllal hozta létre az Országos Munkavédelmi Főfelügyelő­séget a munkavédelem álla­mi irányításának összehan­golására és egységes hatósá­gi ellenőrzésére. A főfel­ügyelőség a Minisztertanács közvetlen felügyelete alatt álló, országos hatáskörű szeirv. Ugyanakkor a Minisz­tertanács — munkavédelmi kérdésekben tanácsadó, ja­vaslattevő és véleményező szerviként — az Országos Munkavédelmi Bizottság megalakításáról is intézke­dett. Az Országos Munkavédel­mi Főfelügyelőség hatásköre kiterjed a munkavédelmi fejlesztési koncepció kidol­gozására, a munkavédelmi feladatok ellátásának irá­nyítására és ellenőrzésére, a munkavédelmi jogszabályok tervezetének kidolgozására és a munkavédelemmel ös­szefüggő egyéb központi te­vékenység ellátására. A fő­felügyelőség figyelembe ve­szi az Országos Munkavé­delmi Bizottság véleményét, továbbá együttműködik az államigazgatás központi és helyi szerveivel, a szakszer­vezetekkel és más társadal­mi és érdekképviseleti szer­vekkel. Közreműködik a munkawédélemmel kapcso­latos szabványosításban, biz­tonságtechnikai előírások ki­dolgozásában, a közép- és felsőoktatási intézményekben folyó munkavédelmi oktatás összehangolásában. össze­hangolja a munkavédelmi kutatást és a minősítő tevé­kenységet, valamint irányít­ja a munkavédelmi szakem­berképzést. A főfelügyelőség ellenőr­zési feladatát a fővárosi és megyei munkavédelmi fel­ügyelőségek útján látja el. A területi munkavédelmi félügyeílőségek közvetlen kapcsolatban állnak vala­mennyi gazdálkodó szerve­zettel. Felügyelői látják el a munkavédelem ellenőrzési feladatait. Megbolydult a falu Tegnap délelőtt átadták rendeltetésének — és bemu­tatták a szakembereknek — a házépítők boltját. A me­gyeszékhely füredi városré­szében példás gyorsasággal elkészült — az Építőipari Termelőeszköz-kereske­delmi Vállalat, a Kaposvár és Vidéke Áfész, valamint a Somogy megyei Állami Épí­tőipari Vállalat összefogásá­val — a kislakásépítők vagy lakást felújítók ellátását szolgáló üzlet. Létrehozását áprilisban kezdeményezték a megyei pártbizottság és a megyei tanács vezetői. Alkal­mas helynek mutatkozott er­re a füredi tsz használaton kívüli istállója. A megállapo­dást követően gyorsan mun­kához láttak az épület fel­újítását végző szakemberek, s rekord’ idő alatt megnyi­tották — az országban ti­zenharmadikként — a ház építők boltját. A tegnapi szakmai bemu­tatón — amelyen részt vett Kovács Béla, a megyei párt- bizottság titkára, Tolnai Sándor, a kaposvári városi pártbizottság első titkára, Dóri János és dr. Németi László, a megyei tanács osz­tályvezetői, dr. Kovács Fe­renc kaposvári, tanácselnök, valamint dr. Nemes Kálmán, a Mészöv elnöke — elmond­ták: majdnem húszmillió fo­rint értékű áru várja itt az érdeklődőket. A választékot és a készletet azonban nö­velni kívánják, s ehhez jó alapot teremt a Sáév ipari üzemeinek kapacitása. E bolt megnyitása azt is jelzi, hogy a változó gazda­sági feltételekhez alkalmaz­kodni kíván az építőipar, hiszen a gépkölcsönzéstől a különböző és beton és vas­beton termékekig egy sor olyan cikket kínál — vál­lalva a gyártást is —, ame­lyet korábban aligha készí­tett volna el a kislakásépí­tők megrendelésére. A rugalmasság jeleként is felfoghatjuk — egy országos hálózat részeként — a Ka­posváron megnyílt házépítők boltját. Hasznát elsősorban azok látják, akik otthonte­remtéshez vagy -felújításhoz fogtak. Hiszen egy sor után­járástól kíméli meg őket ez az üzlet, amelynek szabad területén — és a tető alatt — keresett cikkeket kínál­nak. Nem álltam se ide, se oda. Kínosan vigyáztam arra, ne­hogy kifejtsem állásponto­mat, mert isten őrizz „hon­nan jöttem”súllyal befolyá­solni az emberek akaratát. Csak kíváncsi voltam. Króni­kás; ha úgy tétszik: „helyszí­nelő”, s mint ilyennek ter­mészetesen volt — nem elő­re kialakított, hanem ott szü­letett — véleményem. Jártam az utcákat. Jó két órával előbb érkeztem Tás­kára. A kocsma előterében néhány ember sörözött még. A falu legfőbb meghatározó „intézménye” azonban már fél öt óta — felszólításra! — zárva. Falugyűlésre készült a nép, s az illetékesek úgy — és jól! — látták: csak utá­na nyisson ki újra a kocsma. A postáról fiatalasszony távozott, odamerészkedtem hozzá. — Jobb lett volna, hanem csinálják ezt — mondta, amikor a várható esti ese­ményről érdeklődtem. — He­tek óta egymásnak ugranak az emberek. Megbolydult a falu. Nekem aztán mindegy, hova tartozunk. Szentigaz, Marcali közelebb van, mint Siófok ... Hogy eljövök-e es­te? Eszem ágában sincs. Úgyse mondhatnám el, amit gondolok. Ebben a faluban már mindenkivel megtanul- tatták, hogy mit kell mon­dania ... A kerítés tövében öreg­asszony ült. Alighogy aggyon- istent köszöntem neki, már öten álltunk a ház előtt. Sor­ra bemutatkoztam a tisz­tesség megköveteli —, de csal? egyikük pillantott rám gyatfűsan. Beszélgettünk. — Nézze, kérem. Gyűjtöt­ték itt az aláírásokat: én se tiltakoztam nagyon, rábe­Azt tapasztaltam’ nem tu­dunk még élni a demokra­tizmus őszintén és tisztesség­gel felkínált lehetőségével. Nem becsülték egymás vé­leményét az emberek, nem is voltak kíváncsiak rá. Pe­dig akkor is a többség aka­rata dönt, ha stresszha.ás alakítja is ki ezt a többsé­get és akkor is, ha meghall­gatnék egymás véleményét. Képtelenek voltak rá a tás- kaiak ... Hosszul éreztem magam ezen a falugyűlésen. Ott, ahol a „hangadók” háttérbe vo­nulva, szótlanul élvezik a csetepatét, ahol „a demok­ratizmus jegyében” nem en­gedik szóhoz jutni az embe­reket, ahol az „elszakadás­nak” egyetlen jogos és meg­gondolandó érve van: az, hogy Marcali csakugyan kö­zelebb van Táskához, mint Siófok ... (ahova egyébként is egy életben kétszer, legfel­jebb örökösödési vagy bíró­sági ügyekben kell elutazni­uk az állampolgároknak ...) Eszembe jutott annak a szlo­vák paraszt bácsikának a története, aki a rádióripor­ternek azt nyilatkozta: há­rom országban is jártam már, de sohasem léptem túl a falu határát. Az országha­tár változott... Nem volt ez falugyűlés. Botrány volt Táskán. Miután annyira sem tisztelték egy­mást az emberek, hogy meg­hallgatták volna társaik vé­leményét, a vezetők kétség- beesetten azzal zárták le a nem létező vitát: „Szavaz­zunk, emberek!” A döntés felelőssége Az óriási többség Niklára szavazott. Joga volt hozzá. És Nikla fogadja őket. Még hátra vannak a vb- és a tanácsülések Lengyeltóti­ban, Nikién s a megyénél; azután az Elnöki Tanács döntését kell várni az ügy­ben. Ez már csakugyan de­mokratikus folyamat. Kinek- kinek a lelke rajta: miként készítette elő a döntést. A demokratizmusnak — kitűnt — nem elég a lehetőségét megteremteni: a döntés fe­lelősségére appellálni kell. s elérni, hogy az emberek tudjanak élni és eszükbe se jusson visszaélni a lehető­séggel. Lelkesen mentem, és szo­morú élményekkel tértem vissza Táskáról. Nem vélet­len, hogy „Útravaló a táská­ba” címmel mondtam el ta­pasztalataimat. A falugyűlés után az is foglalkoztatott: láncreakciót indíthat el ez a folyamat, s akkor semmi biztosíték arra, hogy hivata­los szerveink hosszú távon, évekig nem az előrehaladás szempontjából leglénye­gesebb feladattal kötik le majd energiájukat. A falugyűlés után termé­szetesen megtelt a kocsma, folytatódott a dáridó ... Jávori Béla „Félkezes” demokrácia Falugyűlés előtt, alatt és után

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom