Somogyi Néplap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
1984. augusztus, 19. vasárnap Somogyi Néplap KÖZELKÉPEK A gépek nem pótolják az embert — Szereti a mustárt? — Nem. Inkább tormái eszem. — Most mégis azt vágja ... — Lefogyott a kalászos, hát ez következett. — Aztán majd a napraforgó, a kukorica jön .. . — Nem, arra már nem futja az évi lehetséges 1260 munkaórából. — Pedig,, ahogy látom, menne még. amíg van mit kombájnolni... — Így igaz. Ha rajtam állna, meg sokáig csinálnám. Pedig két éve már. hogy nyugdíjba mentem. 18 év kombájnon A zselici dombtetőn, erdők közé ékelődve terül el a hetvenhektáros mustártábla. Új növény ez itt, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság bő- szénfai üzemegységében, az idén termesztették először Varga Laci bácsi a kalászosok, majd a lóbab betakarítása után került E—514-es kombájnjával erre a táblára. Ismeri a tájat, mint a tenyerét. Érzi maga alatt a gépet, magabiztosan irányítja lejtőkön, kaptatókon. Hatvanhétben ült először arató-cséplő nyergébe ... — SZK—3-sal kezdtem — emlékezik. — Egy-két év kihagyásával most ültem a tizennyolcadik szezonban kombájnra. Kezeltem már sok típust, s bár Claas Do- minátort még nem vezettem, azzal is boldogulnék Erre a német kombájnra úgy kerültem, hogy előzőleg John Derrel dolgoztam, nyúlkálok is most eleget a karok, kapcsolók után fölöslegesen, mert ami azon volt, ezen nincs ... Varga László 1951-ben indította be először a rábízott Hoffert. Igencsak kacska- ringós úton jutott el odáig. Az egykori béres negyvenhét nyarán tért haza hadifogságból szülőfalujába, ahol most is él: Szentgáloskérre. Egy évig édesapja földjén gazdálkodott, aztán munkát vállalt az állami gazdaságban. — Akkor lettem traktoros, amikor javában folytak az összeszántások. Táblák alakultak ki, s bizony, nem mindenki vette komolyan a rendelkezéseket. Akadtak, akik abban bíztak, hogy az összeszántásból nem lesz semmi. Emlékszem, Büssü- ben történt: káposzta-, mák- és sárgarépasorokat fordított ki az eke, mert a gazdák nem fejezték be addigra a betakarítást, mire bennünket odairányítoltak szántani ... A Hoffer után K—25-ös, majd Super Zetor következett, s hatvanhéttől mindmáig — és talán még jó néhány esztendeig — a kombájnokhoz kötődtem. Megtalált számítás Szentgáloskér és Bőszén- ía között nem kicsi a távolság, s a táj, a munkaterület is eltérő, mégis: Laci bácsi mintha saját faluja környékén járna, olyan otthonosan mozog ezen a vidéken. — Ismerjük mi a gazdaság minden zegét-zugát. A tátomi műhelyből indulunk cda, ahol éppen szükség van ránk — kombájnszezon előtt és után én is ott dolgozom —, s nem küldhetnek olyan területre, amelyik ismeretlen számomra. Sohasem azt néztem, hol kell munkába állnom a gépemmel, csak azt, hogy megtaláljam a számításomat. — És megtalálta? Töprengés nélkül válaszol: — Meg. Most például ezzel a viszonylag kis kombájnnal úgy tízezer forint Lassan négy évtized’, hogy a kaposvári malom főmolnára eljegyezte magát a gyöngyöző szemű, kényét et adó búzával. Sziráki József ma is tisztelettel beszél akkori mesteréről, aki lépésről lépésre, apránként tanít- gatta a mesterség szépségeire, fortélyaira, s mosolyogva emlékszik azokra az embert próbáló időkre is, amikor szakképzett létére segédmunkásállást vállalt, csakhogy molnár maradhasson. — Talán nem is baj, hogy így történt, legalább a létra minden fokát végigjártam. Közben nagyon sokat tanultam. Amikor kezdtem a szakmát, a molnárságon kívül érteni kellett az asztalos- és a lakatosmunkához is. Ha nem így lett volna, saját munkánkat nehezítettük, lassítottuk volna. Ma már műszerészek foglalkoznak a gépekkel. A kaposvári malom épülete műemlék, de a berendezések a legkorszerűbb igényeket is kielégítik. Óriási a változás. Aki csak a régit ismeri, nem is hinné. — Ez így igaz — bólint rá Jancsik Ferenc, a malom vezetője. — Még most is sokakban csak a zsákot cipelő, görnyedt hátú, lisztes molnár képe villan föl, ha erről a szakmáról hali — Nemrég egy csökölyi család fia jött el az anyjával, hogy szeretnének szétnézni, mert a gyerek molnár akar lenni, de a faluban mindenki lebeszéli. Képes lennél mégbetegíteni a gyereked? — mondták az anyjának. Eljöttem hát, hogy a saját szemükkel lássák, milyen' a munka a malomban. Remélem, három év múlva mint szakmunkással ebben a malomban találkozhatunk ismét a fiúval. — Molnárnak lenni ma is nagy felelősség, amikor már nem zsákokban, hanem tonnákban kell mérni a megőrölt gabonát — mondja a főmolnár. — Tavaly fejezték be a malom rekonstrukcióját, azóta naponta 200 tonnányi őrleményt készítünk, pe.rsze három műszakban, mert csak így lehet kihasználni a gépeket. A felújítást követően az országban ez a harmadik legkorszerűbb malom, de el kell mondanom, hogy bár a gépek megkönnyítik a munkánkat, az embert mégsem helyettesíthetik. Egy jó molnár az ujjaiban érzi a liszt minőségét; meghallja, ha valahol a gépek morajában változott egy őrlőhenger hangja, és jó szem is kell hozzá, hogy fehér és fehér között különbséget tudjon tenni. — Amikor én kezdtem a molnárságot — van ennek vagy harminc éve —, akkor mindezt munka közben, a templomban tanultuk meg — mondja az üzemvezető. — Most egy kicsit változott az oktatás menete; előbb szerzik meg a szakmunkás- tanulók az elméleti tudást, és csak azután gyakorlat közben tanulják meg a különböző fogásokat. A leendő molnároknak persze köny- nyebb feladatuk lesz, mint nekünk volt. amikor mi kezdtünk. Ma már a legtöbb malomban — s különösen ebben —, korszerű gépek segítik a munkát. Sokat változott a molnárok élete az elmúlt évtizedekben. Több búzát őrölnek, korszerű, erőt kímélő gépekkel. Egy valami azonban változatlan. A frissen őrölt gabona illata most is épp olyan Jtedves valamennyiük számára, mint hajdanán. Nagy Zsóka hettünk a kicsinkéből; az nekünk, a gyerekeknek sült... Feri bácsi vállamra ver: — Ezt nem én mondtam. Kőműves akartam lenni! A felszabaduláskor voltam szakmát választó legény, s akkor mint hétköznapi országépítőt azt becsültem a legjobban. Raktuk a falat álló nap, aztán már konyí- tottam valamennyit a csere- pezéshez is, pedig alig voltam tizenöt éves. A szegény család gyermeke nem ér rá válogatni; volt az utcánkban egy Csepeli nevű pék, s rövidesen ott találtam magam a pékségében. Szökni ugyan akartam tőle nem egyszer, a felesége ki- állhatatlan nőszemély volt A KENYERES MESTER Dúdol a pék,sül a kenyér „Dagaszd át, mosdd fel mé^ egyszer, szaladj ide, gyerünk fát vágni...” — ebből állt az egész napja. Akkoriban már voltak előírások az inasok foglalkoztatására, de az én mesterereméi ez egy mondattal elintéződött: — Itten ez pékség, nem babaház ... — Kevesen vagyunk a táblán, beszélgessünk oü — s már megyünk is az üzembe. Körötte fiatalok formáznak, gyúrnak, paskolják a dagasztott kenyérnek valót. Égy fejjel magasabb náluk, ahogy beáll, s jókedvvel kezébe kapja az anyagot. A társak hangulata is megváltozik. — Nem kéz kell ehhez, hanem szív. Az autojjpaii- zált gépsoron is megsül a kenyér, a vásárié mégis a hagyományosan készített kenyérhez ragaszkodik. — Ilyenhez, mint például az alföldi. Ügy vettem észre, ma már nem az árát panaszolják az emberek. Ha kapható mindig jó minőségű, friss kenyér a boltokban, akkor nincs panasz. A gond az, hogy a boltok nem mernek kockáztatni. Körülbelül tudják, hogy mennyire van szükségük, azzal kész. Pedig néha csak egyórás sorbaállással lehet megvenni azt a kenyeret. — Személyes sértésnek veszi-e Feri bácsi, ha hallja, hogy a boltban szidják a kenyeret vagy a pékeket? — Föl-fölmegy a pumpa, de sohasem szólok. Otthon sem válogatok a kenyérből. Harmincnegyedik éve vagyok pék; az emberek ezalatt mindig panaszkodtak a kenyérre, amíg csak haza nem vitték és az asztalra nem került... — Változott-e a péksors? Könnyebb-e ma a munkájuk? — Óriási a különbség. A technika segíti a munkánkat. Régen műszak sem volt. Este elmentünk kenyeret sütni, tudtuk, hogy például hetven mázsát kel! elkészíteni. Ha úgy alakult, másnap délben végeztünk. Fejlődött az üzemi demokrácia. a fiatalok lehetőségeket kaptak. Őszintébb a munkahelyi légkör. Egy valami azonban nem változott: igazán jó kenyeret csak kézzel lehet sütni. — Hogyan csábítaná, hívná a fiatalokat a szakmába? — Kemény dió. Kedvvel indulnak a szakmába, de ahogy ide kerülnek, néhány év alatt sokan belefásulnak. „Ennyit kell dolgozni, Feri bácsi?” — kérdik. Fiaim, mondom, az élet- benmaradásért sokat, hiszen a kenyér az életet jelenti .. . Körbe vezet az éjszakai műszakban, a kenyérsütés csínját-binját meséli. Hogyan csinálták harminc éve és hogyan most. Régi mesterekről hallok anekdotákat a „kenyerháborús” napokról. — Már kaptunk az idei búzából őrölt lisztet. Ezzel sütünk, a tavalyival vegyesen. Augusztus húszadikát is munkával ünnepeljük: az lesz az új kenyérén első dolgos napja ... Utánamint a világos ajtóból. Fehér nadrág, fehér sapka, lisztes, kenyérművész kezek. Ügy mondta búcsúzóul a pék-egyparancso- latot, ahogyan a harmincnégy év munkája sűrítette össze benne: — Becsüld meg a kétnapos kenyeret is!... Békés József körül keresek havonta, igaz, ehhez 260—280 munkaórát kell ledolgoznom. Amikor hozzáláttunk az idei aratáshoz, az elején nem volt ritka a napi 12—14 órás munka sem. — Jól kijövünk egymással, szeretek velük dolgozni. Néha megkérdezik: Laci bácsi, ezt vagy azt hogyan kell csinálni. És én szívesen útbaigazítom őket. S ilyenkor eszembe jut, hogy amikor én először ültem kombájnra, senki semmit sem. mondott, nem igazítottak el, rám bízták, boldoguljak, ahogyan tudok. Később, a John Deere kezelését már tanfolyamon tanultam ... Pihenés Hévízen — Nyugdíjba mentem, és otthon nem volt nyugvásom. Szóltam a vezetőknek: szeretnék visszamenni a műhelybe, mehetek-e. Szívesen beleegyeztek. Az idén megkértek, hogy vegyek részt az aratásban, ha én is úgy látom, hogy bírom. Vállaltam. Nem akarok én elvenni a fiatalok elől a keresetet, mondtam, de ha úgy látják, hogy szükség van a munkámra ... Hát így kerültem ide, a bőszén- fai mustártáblára is. és folytatnám tovább, ha nem járna le az 1260 óra . . . — ötvenegytől gépen ül, a határt járja. Az egészsége nem látta kárát? Mosolyog. A pihenő kom- bánjra néz, mintha azt mondaná: ezek a gépek már nem rázzák ki az emberből a lelket, aztán azt mondja: — Porckikopása másnak is van, ezzel még elélhetek jó ideig. Egyéb bajt ez a munka még nem okozott. Szeptember végén Hévízre megyünk üdülni a feleségemmel, ott majd kipihenem magam... Felbúg a gép motorja, s a nyugdíjas kombájnos'búcsút int. A bőszénfai határban fogy a hetven hektár mustár; a dűlőút mellett magas tarló jelzi, hogy ember és gpp megtette a magáét. Hemesz Ferenc Két óra híján kitelt a nap. A kenyérgyár sötét, szűk udvarában nyávogó macskacsönd. Az alacsony portás előttem lépked, bekukkant a lepkecsalogató, fénylő ajtón: — Itt a Kovács Feri, a táblán. Az a mackó-ember az... — Kis kölyök voltam, mindig a cserkészésen, a focin, a pecázáson járt az eszem, de amikor anyám a nagyanyámmal kenyeret sütött, hát lóval sem tudtak volna elvontatni a kemencétől. Mennyei öröm volt belesni a vöröslő kenyér- barlangba. látni, amint pi- rul-barnul a kenyér! Engedték kiszedni, s rögtön törNYUGDÍJ ÉS ARATÁS
