Somogyi Néplap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-01 / 179. szám
i Világ proletárjai, egyesüljetek ! ■■ ■ ■Hl • ■■ IM AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XL. évfolyam, 179. sióm Ara: 1,40 Ft 1984. augusztus 1., szerda llborkaszezon Itt a nyár a szabadság ezernyi örömével és a munka num kevesebb bosszúságával. Aki épp szabadságon van, arról megkülönböztetett figyelemmel gondoskodnak az üdülőhelyeken. Az üzletekben a megyeszékhelyről, de még más megyékből is toborzott eladpk hada gondoskodik arról« hogy a pultoknál, pénztáraknál rövidebb legyen a sorbanállás. Külön ütemtervek készültek az üdülőhelyek megkülönböztetett ellátására. Erősítést kaptak a Balaton-parti, orvosi rendelők is, és ugyancsak fölkészültek a nyárra az üdülőhelyi szolgáltatóegységekben; sűrűn járnak a vonatok és buszok. Egyszóval a szabadságon levőknek áll a világ. Jóval nehezebb ezekben a hetekben dolgozni vagy például valamely ügyesbajos dolgot elintézni. A tanácsi ügyintézés gyorsaságát például az év többi részében is éri jogos kritika. Hát még ilyenkor! Nemegyszer a szabadságon levő ügyintéző helyettesítőjének is csupán a helyettese fogadja az ügyfelet. Ebben nincs azonban mindig sok köszönet, hiszen az illető hivatalnok vagy épp most készül szabadságra és gondolatai máris a következő utazás körül járnak, esetleg épp saját programjának megszervezésével, útlevelének intézésével kapcsolatban van temérdek gondja. Kismama ismerősöm fo- gadkozott, hogy következő gyermekének születési időpontját gondosabban fogja megtervezni — hogy az apróság véletlenül se nyáron szülessen. „Ilyenkor nehezebben kerül elő orvos, és jócskán megcsappan az ápolók létszáma is. Az utóbbiak közül nem egy ráadásul nem is csinál titkot abból, hogy mennyire nehezére esik bármit is tennie az életük nagy eseményének időpontját ilyen hibásan kiszámító kismamákért”. Kollégáim a megmondhatói, milyen nehéz mostanság illetékest találni, valamely ügyben fölvilágosítást kapni. Nekem szerencsém volt. Az egyik nagy vállalat kongó irodáit végignyitogatva végül is megtaláltam a beruházásokról tájékozott osztályvezetőt. Nem úgy annak az a telefonáló, aki beszélgetésünk közben valamely szerződéskötéssel kapcsolatban próbált érdeklődni... „Nem, a kolléga nincs bent. A Péter is szabadságon van. Az igazgató elvtárs? Talán a jövő hét végén ...” Hiába, nyár van. Uborka- szezon. Félreértés ne essék: korántsem az egész évi munka után megérdemelt pihenésüket töltők ellen szólok. Nem ők tehetnek arról, ha a szabadságolások , ütemezéséből a helyettesítők munkájának megszervezéséből hiányzik a tervszerűség és átgondoltság. De az élet nyáron sem álhat meg. Az természetes, hogy az üdülőhelyeken megkülönböztetett figyelmet élveznek a szabadságukat töltők; emiatt azonban nem kerülhetnek hátrányba azok, akik munkájukat végzik. Annál is inkább mert valamennyi mai dolgozó tegnap még üdülő volt. Vagy épp holnap lesz az. A most szabadságon levőknek pedig rövidesen ismét helyt kell állniuk. Bíró Ferenc Kilencéves a helsinki zéróokmány Nőtt a veszély W ! , A bizottság titkárságának nyilatkozata A Helsinkiben zárult európai biztonsági és együttműködési értekezleten elfogadott záróokmány aláírásának kilencedik évfordulóján az európai biztonság és együttműködés nemzetközi bizottságának titkársága nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangsúlyozza: „Ma, jobban mint bármiikor, a közvéleményt mélyen nyugtalanítja az a veszély, amely a nemzetközi helyzet éleződése és a különböző típusú raké- tafegyverék európai telepítése (következtében fenyegeti az enyhülést. Az európai közvélemény, kifejezésre juttatva nyugtalanságát és az enyhülésre való ■ törekvését, tömeges méretű akciókat szervez a leszerelésért. Jelentős vallási, filozófiai, kulturális, politikai és társadalmi csoportosulások követelnek nagy horderejű politikai kezdeményezéseket.” A nemzetközi bizottság nyilatkozata arra szólítja fel a békeszerető mozgalmakat, hogy sokszorozzák meg akcióikat a nukleáris fegyverek befagyasztásáért, ami az atomeszközölk korlátozásának kiindulópontja lenne. Ezt követően lépjenek fel az atomfegyverek felszámolásáért Európában. Követeljék a nukleáris hatalmaiktól annak a kötelezettségnek az elfogadását, hogy elsőként nem vetnek be atomfegyvert és, hogy állapodjanak meg az erőszakról való lemondásról általában véve is a helsinki záróokmányt aláíró államok közötti kapcsolatokban. A békeszeretö mozgalmaknak küzdeniük kell a nukleáris rakétafegyverek telepítésének leállításáért Európa nyugati és keleti részén egyaránt — szögezi le a nemzetközi bizottság nyilatkozata. Szakszervezeti tanácskozás a munkaversenyről Tettek következnek Jó minőség, több termék Megduplázta exportját a ruhagyár A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny indításának tapasztalatairól tanácskoztak kedden a SZOT székházában az ágazati szakszervezetek és a szakszervezetek megyei (budapesti tanácsainak képviselői. Megállapították, hogy a közelgő pártkongresszus tiszteletére kiszélesedett fel- szabadulási munkaverseny a dolgozók nagy tömegeit mozgósítja olyan kezdeméTársadalombiztosítási vezetők eskütétele Kedden, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság vezetője előtt esküt tettek a főigazgatóság és a megyei társadalombiztosítási igazgatóságok vezetői. Mint ismeretes, az Elnöki Tanács és a Minisztertanács törvényerejű rendeletet, illetve határozatot hozott a .társad a lombi ztosítás i rá n y í - tási rendszerének korszerűsítéséről, mely szerint a társadalombiztosítást önkormányzati jellegű szervek közreműködésével az állam irányítja. A keddi eseményen Faluvégi Lajos miniszterelnökhelyettes köszöntötte az esküt tett vezetőket és kiemelte, hogy a társadalom- biztosítás állami irányítással az össztársadalmi érde kék talaján, az eddigi értékeket megőrizve és továbbfejlesztve fejtheti ki tevékenységét. A társadalombiztosítás irányításának korszerűsítésével, a kormány tanácsadó és véleményező testületének, az Országos Társadalombiztosítási Tanácsnak az életrehívásával lehetővé vált, hogy a társadalmi felügyelet még jobban érvényesüljön. Tanácskozásra gyűltek össze a Nagyatádi .Konzervgyár szociális taör igád-vezetői. Horváth László, az üzend pártbizottság titkára köszöntötte a csaknem ötven brigád vezetőjét, majd Jámbor László igazgató ismertette az első félév gazdasági eredményeit, beszélt a feladatokról. A gyár kellően fölkészült az idei szezonra, s ebben nagy szerepük volt a szocialista brigádoknak. A mostani feladat az, hogy valamennyi feldolgozásra alkalmas konzervipari nyersanyagot veszteség nélkül hasznosítsák. Fontos teendő, hogy a tőkésex portót teljesítsék s eleget tegyenek szocialista kötelezettségeiknek is a kiegyensúlyozott, jó minőségű belföldi ellátás mellett. A felszólaló brigádvezetők közösségeik nevében felajánlásokat tettek a párt XIII. kongresszusa, hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére. Vállalták, hogy harminc vagonnal több uborkát gyártanak tőkés exportra és terven felüli is készítenek almasűrítményt. A gyár 1—1,5 százalékkal növeli a belföldi árualapot, határidőre szállítja a konzerve- ket a szocialista országokba. A műszaki osztályon tevékenykedő szocialista brigádok a folyamatos műszaki kar ban tartással segítik elő a feladatúk megoldását. Az Orosházi Kazángyártó és Építőipari Szövetkezet társasági szerződést kötött az Intercooperation RT-vel a szövetkezet termékeinek exportjára. Az orosházi szövetkezet árucikkei — főként az ipari kazánok és pillangósszelepek — eddig nagyobbrészt a szocialista országokban találtak vevőre. Most arra számítanak, hogy a közös érdekeltség alapján növelni tudják tőkés exportjukat is. siteni tudó dolgozókat foglalkoztatunk. Ezt a tudást töibbek között az év végére tervezett tervezett 7,5 százalékos bérfejlesztéssel is szeretnénk honorálni. — A szakmai felkészültséget, hogyan egészíti ki a műszaki színvonal? — Az elmúlt három évben elég keveset fordíthattunk gépekre, műszáki berendezésekre. Az idén olyan beruházásokat tervezünk, amelyék gyorsan megtérülnék és hathatósan segítik a termelékenységet a minőség további javítását. Ezek közé tartozik például az félautomata vasálógépsor is. amelyet várhatóan az év utolsó negyedévében helyezünk üzembe. A munka szervezését gyorsítja, áttekinthetőbbé teszi a most épülő 600 négyzetméteres raktár is. Az előkészítés, a szabászat, valamint az anyaggazdálkodás részfeladatait könnyíti meg majd az év végén átadásra kerülő új létesítmény. N. Zs. Növekszik a kazánexport 30 vagonnal több árut értékesítenek külföldön Sokan, sok helyütt elmondták mór, hogy napjaink gazdálkodásában a termelés mennyiségi növelése mellett igen fontos szerepe van a minőségi munkának. Az ugyanis, hogy a „csak" használható mellett még jó és a szemnek is tetszetős, a megrendelők igényeinek megfelelő terméket tudjon készíteni egy vállalat, elengedhetetlen követelménye annak, hogy értékesítési lehetőségeit megtartsa, illetve újabb piacokkal bővítse a meglévőket. nyezésekre, amelyek szőkébb munkahelyi feladataik teljesítésén túl hozzájárulnak gazdaságpolitikai célkitűzéseink megvalósításához is. Mint arra a tanácskozás résztvevői rámutattak, az igazán értékes, formális elemektől mentes vállalások ott születtek, ahol a gazdasági vezetők az első félév eredményeit mérlegelve vitatták meg a dolgozókkal a soron következő teendőket. A szocialista brigádok többségének felajánlásai szorosan kapcsolódnak a legfontosabb vállalati célkitűzésekhez, s legfőképpen a gazdálkodás javítását vizsgálják. Felhívták a szakszervezeti aktivistákat: munkahelyükön igényeljék a g^pia- sagi vezetőktől és működjenek velük együtt abban, hogy folyamatosan értékeljék a munkaverseny eredményeit. a brigádok anyagi elismerése a*Miyos legyen teljesítménylSPRel. Végezetül hangsúlyozták, hogy most már a felajánlások tettekre váltásán a sor. Az első félév eredményeinek ismeretében a Kaposvári Ruhagyár Igazgatója, dr. Várni János méltán szól elismeréssel a dolgozók munkájáról és az üzleti kapcsolatok alakulásáról. — A korábbi éveikhez képest a termékeink értékesítésében jelentős változás tapasztalható. Ez év első felében annyi árut készítettünk tőkés megrendelésre, mint a múlt évben összesen, pedig már 1983-iban is megkétszereztük tőkésexport ú rikat. Ez azt jelenti, hogy az itt készült termékek 42 százUléká- val a különböző nyugat-európai, szaúd-arábiai és az egyesült államokbeli üzletekben találkozhatnak a vásárlók. A gondos ölőkészítő mimika eredményeként többek között jelentős együttműködési szerződést kötöttek az Egyesült Államokkal, amelyeknek keretében férfiöltönyökét és zakókat, női kabátokat és kosztümöket szállítaniuk a számúikra. — A megrendelések gyors növekedésére, a köztudottan szigorú minőségi követelményekre hogyan voltak felkészülve a dolgozók? — Partnereinik elégedettek munkánkkal, s azt hiszem, ez bizonyítja, hogy mind a kaposvári gyárban, minid pedig — egy-ikét kivételtől eltekintve — a megye különböző településein működő gyáregységeinkben megfelelően felkészült, a megrendelők egyéni igényelt is teljeKongresszusi felajánlás a nagyatádi konzervgyárban