Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-08 / 159. szám

1984. július 8., vasárnap Somogyi Néplap 5 Tengeren — magyar lobogó alatt Belső feszültségek, nyomor A karácsony csendesen te­lik el, a hajó egy nagy kiter­jedésű korallzátony védelme alatt áll. Alattunk a trópusi halak díszfelvonulása zajlik, csak ajkkor menekülnek, ha cápa vagy delfin tűnik föl a közelben. A partról nézve igen nagy a város. Port Sudánban sok a mecset, a katolikus temp­lom; néhány magas épület is van, és olajjal működő vil­lanyerőmű. A kikötőben nagy a mozgás, jönnek-men- nek a hajók. Várunk a so­runkra, amíg december 25- én este bejutunk a kikötőbe. Elképesztő szenny és hulla­dék mindenütt; kóborló csa­csik és kecskék takarítanak. Másnap megjön a rakodó csapat. Hegyi fekete arabok, nagyon fegyelmezett, szor­galmas emberek népviselet­ben, hagyományos hajvise­lettel, beletűzött, nagy fa­fésűvel. Valamilyen rendszer szerint csoportba állnak, s a trópusi hőségben napi há­rom helybeli fontért tíz órán át, munkadalokat énekelve, rakodnak. Egy ebéddel és két mohamedán imaszünet­tel kidolgozzák a napot. A városban a hirtelen, gyors elszegényesedés nyo­maival találkozom. A tenge­részek megerősítik benyo­másaimat. A hatvanas évek konjunktúrájában itt is megindult a fejlődés. A köz­lekedés, a kikötő, a mezőgaz­daság és az energiatermelés az import kőolajra épült. A parasztok egy része a váro­sokba tódult. Megnőtt az élelmiszerimport. Az olaj­válság azonban megállította, majd visszalökte a gazdasági növekedést. Az állam új gondokkal küzd : olajimport nagy terhekkel, élelmiszer­behozatal emelkedő árakon, ellátástalan munkanélküliek tömege. Az állam egyre job­ban elvérzik a világválság hatására. Belső feszültségek, egyre szélesebb körű nyo­mor, csökkenő árak a gya­potpiacon. Szomorú kép ez, még hö felületesek is az utas észrevételei. Ilyen ta­pintható közelségben érzé­kelni a kapitalizmus kegyet­len hatását a volt gyarmati népekre, nyomasztó élmény. December 30-án éjjel in­dulunk Port Sudánból. Út­irányunk: a Vörös-tenger, a Szuezi-csatorna, Tunézia, Sousse, majd a végállomás, Velence. Kaptunk és küld­tünk ünnepi, újévi üdvözle­teket, készülődünk a szil­veszterre. Meghatóan szép az este szilveszterkor a tenge­ren. A legénységi szalonban összejön mindenki, aki nincs szolgálatban. A parancsnok rövid beszédet mond, kö­szönti a személyzetet. Min­denki kap egy pohár pezs­gőt, és éjfélkor elénekeljük a Himnuszt. Szállnak az is­mert, szép dallamok az afri­kai éjszakában, a szikrázó fényű csillagok alatt. Meg­hatottság vesz erőt rajtunk. Közben tükörsima vízen ha­lad a hajó, körülöttünk ki­halt a tenger, se hang, se fény; magunk vagyunk. Új­év napján is sima a tenger, csak a mi hajónk szánt fod­rot fajta. Az. orrhullámok- han egész nap delfincsapat játszik. Az öregek párosával tanítják ugrani a fiatalságot, kényelmesen, dolgoztatják őket napestig. Éjjel aztán kemény szél vág le északról, menetirányunkkal szemben. Heves a hullámverés. Sze­rencsére közeledünk Port Suezhez. Az égbolt tiszta, tűző napsütés van, s a szél­árnyékban vidáman napfür­dő zik a személyzet. Január 4-én érkezünk Port Suezbe. A pilotállomás köizli, hogy néhány napig vámunk kell. Kis hajónk önérzetesen beáll a várako­zó hatalmas góliátok közé, nem egy közülük 150 000 tonnás. Van itt egy ausztrál birkaszállító hajó: Szaud- Arábiába viszi az állatokat Angliából. Utániként 200— 220 ezret. Japánok építették a hajót. Mire célhoz ér, a trágya kerti komposztfö ló­ként feldolgozva, műanyag zsákokban vár eladásra. A csatorna kijáratánál ál­lunk, a délnek tartó hajók mellettünk húznak el. Mó­dunk van látni az óriás tan­keréktől a speciális autó- és bárkaszállítóig sok fajtát, köztük a néhányszáztonnás, lerobbant arab és oiprusi lé- lekvesztőket is. (Folytatjuk.) * Pinczehelyi Károly Dél-balatoni képzőművészek tárlata Lellén Színek formák Ha valakiriek nincs sok ideje tárlatlátogatásra vagy csupán néhány napot tölt megyénkben s mégis meg szeretne ismerkedni a kör­nyék főbb alkotóival, érde­mes ellátogatnia Boglárlel- lére, a dél-balatoni képző­művészek kollektív tárlatá­ra. Az elnevezés nemcsak a közvetlenül a tó partján élő és munkálkodó művésze­ket takarja. A Tóparti Ga­lériában Somogy és Zala legnevesebb alkotóinak munkáit válogatták össze a rendezők. Mint Pogány Gábor mű­vészettörténész megnyi­tójában elmondta: a két megye művészeiben felme­rült az az igény, hogy szo­rosabban kapcsolódjanak egymáshoz, közös tárlatok­kal . jelentkezzenek. Ennek az együttműködésnek első lépése a lellei kiállítás. A résztvevők valamennyien a Művészeti Alap tagjai, fes­tők, grafikusak, szobrá­szok, iparművészek, ezen belül akadnak országosan elismert hírességek és pá­lyakezdők egyaránt. Ter­mészetesen nem törekedhet­tek teljességre. A válogatás alapjául a kiállító művészek közös szemlélete szolgált. Leitner Sándor alkotásai közül kettő is a képtár fa­lára került. Lágy, pasztell­színű festményei éppúgy közkedveltek, mint Szaba­dos János határozott, tiszta ábrái. A tér meghódítói kö­zül Szabolcs Péter kisplasz­tikái, a Tékozló fiú, a Jö­vőnk zárt, komor, fegyel-' mezeit világot tükröz. Cha­ron ladikjának hegyes íve kérlelhetetlen kegyetlen­séggel hasít az alvilág ví­Honty Márta: Európa elrablás*. zébe. Sokkal oldottabbak Bors István lendületes, könnyed térformái, a Ta­vasz, az ívelt vonalú Víz­parti térforma. Igényes, szép tűzzománcképek rep­rezentálják Honty Márta iparművész munkásságát. A népi ihletésű elemek har­monikus kompozícióba tö­mörülnek az Európa elrab­lása vagy a Göncöl rege cí­mű táblákon. A tárlat kiemelkedő érté­kű darabjai Gácsi Mihály grafikusművész linómet­szetei. A képek címe ro­mantikát sugall — Pastoral a XX. szd. végétől, Séta a tavaszi erdőben — a lát­vány ezzel szemben meg­döbbentő, kaotikus. Gro­teszk, elgépiesedett világ, aligemberek, fájdalmasan eltorzult természet tekint ránk a formák bizarr ka- valkádjából. A riasztó látomást meg­annyi festőién megfogalma­zott, lírai tájkép ellensú­lyozza Szirmayné Bayer Erzsébet, Gerő Kázmér, Ba­gó Bertalan festményein. Czinkotay Frigyes idilli Té­li utcája, az oldott, lágy színekkel megfestett Husz­Gácsi Mihály: Séta a tavaszi erdőben. Szabolcs Péter: Jövőnk ka-ház szemet nyugtató látvány. A Balaton vidékét idézik Szikra János és Pu­ltes József alkotásai. Az előbbinek a Balatonja szür­ke, melankolikus, az utób­bié viharos, zaklatott. Papp S. Gábor Balatoni történe­tek című táblája élénk szí­neivel és mesébe illő for­máival inkább az egzotikus Kelet hangulatát idézi. A fiatalabb festőnemze­déket képviseli Kertész Sándor két festményével, illetve Harangozó Ferenc grafikáival. Figyelemre méltó a pályakezdő zalai Béres János Csillagász cí­mű munkája. Érdekes szín­foltot jelentenek Kustar Zsuzsa üvegablaktervei, Ge­ra Katalin és Weber Klá­ra rézdomborításai. Tersztyánszky Krisztina Hangverseny Kőröshegyen Úton Bachhoz Zenetörténeti különlegessé­gekkel alaposan megfűszere­zett szellemi-lelki táplálékot nyújtott a szép számú kö­zönségnek pénteken este a kőröshegyi templomban ren­dezett hangversenyen a ne­ves orgonaművész Margittay Sándor és a Virágh László által vezetett nagyszerű Ars Renata énekegyüttes. A XVI —XVII. század hangszeres irodalma nálunk még min­dig különlegesnek számít, ám — mint a publikum lel­kes tetszésnyilvánítása bi­zonyította — már nem so­káig. A fölfedezéssorozat a spa­nyol Fra Thomas Santamaria négy kis fúgából összeillesz­tett orgonás fantáziájával kezdődött, majd a francia Raisonnak egy ugyancsak szakrális ihletettségű alkotá­sával, az olasz Girolame Prescóbaldimak egy világi fogantatású, dalszerű művé­vel és a német Samuel Scheidtnek Cantilena Angli- ca Fortunáé című jelentős szerzeményével folytatódott. Margittay — amellett, hogy sóhasam választotta az olcsó hatáskeltés romantikus mód­szereit — végig remekül ér­zékeltette azt a játékosságot, amely a Bach előtti évtize­dek muzsikáját a világnézeti és szerkesztési szempontok ellenére is jellemezte,, pianói finomak, légiesek voltak, már amennyire a nem ép­pen elsőrangú hangszertől tellett, és fortisisiimóitólí sem repedeztek meg a. vastag fa­lak. Hamis hanggal, hibásan rajzolt dallamvonallal sem találkoztunk a koncertnek ebben a felében. Sajnos, nem mondhatjük el ugyanezt azzal az a-moll cancertoval kapcsolatban, amelyet Vival­dinak két hegedűre és zene­karra komponált versenymű- véből J. S. Bach írt át or­gonára. Itt bizony, egy med­ve nehézkességével cammog­tak a dallamok, s az ujjak is egy-egy billentyűvel odébb tévedtek olykor a klaviatú­rán. A hangversenyt befe­jező három Bach-alkotás — köztük az életmű jegyzéké­ben 561. számmal jelzett ha­talmas a-moíil fantázia és fúga — azonban már a visz- szanyert biztonság jegyében hangzott fel, briliáns, de nem hivalkodóan külsőséges futamokkal, s csúcsíves épít­kezésmód kitűnő érzékelteté­sével, emelkedetten, ám ha­mis pátosz nélkül. Az Ars Renata együttes műsorán Banobieri- és Pa- lestrina-ikompozíciók, vala­mint a magyar reneszánsz korából származó énékek szerepeltek. A csoport 'tagjai­nak hanganyaga kitűnő, énéklésmódjulkban egy sze­mernyit sem találunk az ál­romantikus önmutogatásból, biztonságuk, ízlésük, össze­szokottságuk felsőfokú jelző­ket érdeméi, prodükdiójuk sohasem unalmas, holott a választott műveik közül ko­rántsem volt mindegyik a ze­nei fantázia rekordteljesít­ménye. Ami ,pensze nem baj: a kőröshegyi koncer­teknek legalább annyira fon­tos feladatuk az elveszett­nek hitt zenéi értékek újra­felfedezése, mint az ismert nagy művek ismételt bemu­tatása. Pénteken mindkettő sikerült. Lengyel András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom