Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-07 / 158. szám
Tengeren — magyar lobogó alatt Korallzátonyok között ISMERETLEN ISMERŐSÖK Amit a gyógyszertárakban látni lehet a gyógyszerészek munkájából, az csak egy töredéke annak, ami hivatásukat jellemzi. Az igazi csoda ott kezdődik, ahol az Idegeneknek tilos a belépés feliratú táblával jelzett ajtó bezárul a kívülállók előtt. Dr. Cyőrbíró Árpád, a Somogy megyei Tanács Gyógyszertári Központjának főgyógyszerésze . — A gyógyszerészet sokkal több annál, amit a betegek a tára, asztal másik oldalán álló kollégáink munkája alapján gondolnak. Az természetes, hogy a figyelem középpontjában a kenőcsöt, szirupot, fájdalmat enyhítő gyógyszereket kiadó munkatársaink állnak. Ez is része a hivatásunkkal kapcsolatos tennivalóknak. — A polcokon sorakozó gyógyszereket látva a kívülálló azt gohdolhatja, hogy a gyógyszertárakban dolgozóknak tulajdonképpen nincs más dolguk, mint a gyárból érkező csomagokat kibontani, csoportosítani és a receptek alapján kiadni. — Ez is a feladatunk, de a gyógyszerkészítés, a tárolás, az ellenőrzés is hozzá Hajnalban, a csillagok fényénél indulunk a hajókaraván 23. helyén. A fedélzeten a Csatornatársaság pi- lotkapitánya, az elektrotechnikus, aki a reflektorokért felel, egy evezős csónak háromtagú személyzettel, amely a hajó kikötőkötelét viszi partra, ha kell. Fizetett alkalmazottak. S mindegyikük vár valamit. Rangjuk szerint egy karton vagy egy doboz Marlboro cigarettát, lekvárt, mézet, befőttet. A csónakosok fő foglalkozása, hogy — az ég tudja, hol szerzett — áruikat eladják a tengerészeknek. Van igen jó minőségű népművészeti és iparművészeti portékájuk is. Vég nélküli alkudozások után kötnek 4—5 dolláros üzleteket. A csatorna keleti partjánál végződnek a Nílus öntözőcsatornái, így ezen az oldalon végeláthatatlan, élénkzöld vegetáció, pálmaerdők láthatók. Az egyiptomi hadsereg állásaiban maradt. Maguk tákolta, putriszerű, rendetlen házikókban szolgálnak a katonák a légvédelmi ágyúk mellett. A határ innen 3—400 kilométerre van a Sinai-félsziget túlsó oldalán. Áthaladunk a Keserű-tavakon. Ezek természetes, nagy tavak, amelyeket Le- seps a csatornaépítésnél figyelembe vett. Rajtuk álltak a háború miatt ittszoruló hajók hosszú évekig, amíg a csatornán újból megindulhatott a forgalom. Egy napig tart az út. Este, Port Suez után menet közben kiszállnak a kísérők. A Vöröstengeren folytatjuk útunkat Jordánia felé. Megkerüljük a Sinai-félszigetet. A korallzátonyok és az olajtermelés miatt kijelölt útvonalon haladunk. A félsziget keleti oldala mentén, nagy hegyek övezte öbölben hajózunk Aqaba felé. A part a száraz, tiszta levegőben díszletsze- rűen fantasztikus. Teljesen kopár sziklákat látok a barna minden árnyalatában, élesen kirajzolódva. A partokon egy lélek sincs. A víz és az ég mélykék, nyári meleg van, szikrázik a nap, ahogyan végigszórja fényét a vízen. A második napon, alkonyaikor az izraeli Eilat és a jordán Aqaba fényei között horgonyozunk. Hamarosan part mellé kerülünk, az ügynök meghív minket vacsorára a kínai étterembe. Az utcákon nyüzsögnek a japán légkondicionált autócsodák. A lakosság hagyományos viseletben jár, ma* * gas életszínvonalat élvez, szinte ingyen jut korszerű, komfortos házakhoz, amit az állam építtet. Büszke, jó tartású, barátságos emberek. Nem kéregét senki. A kikötő új, modern, igen sok hajó áll előtte. A város turistaközpont, 6—8 nagy szállóval, tele skandináv és német vendégekkel. Vitorláznak, vízisíznek, strandolnak. Az áru egy részét kirakták, és utána azonnal indultunk tovább Szaud-Arábiá- ba, Dsidda (Jeddah) útirány- nyál. Ideális, kellemes az idő. Napról napra melegebb van. December 10-én közelítjük meg a város kikötőjét. Légkondicionált, felhő- karcolós, modern nagyváros képe bontakozik ki. Háttérben a nagy forgalmú repülőtér, a korállba robbantott, hatalmas, korszerű kikötő, külön személyhajó-termi- nál, amely a mekkai zarándokok millióit fogadja a legmodernebb japán hajókon. Angol kapitány visz be bennünket a tengerről a kikötőhelyre. Ragyogó tisztaság, külön gépesített takarítócsapat dolgozik három műszakban. A rakodóeszközök Japánból valók. A 150 tonnás autódaru megszokott eszköze a kikötőnek. Egyetlen helybelivel találkozunk: a finánctiszttel, őt is csak az érdekli, hogy minden alkohol zár alatt van-e. A kikötőben azt sem engedik meg, hogy a hajósok a partra tegyék lábukat. Minden munkát ázsiai vendégmunkások végeznek, a rendőr is pakisztáni. Az ellenőrző tiszt helybelinek látszik, de a kocsijából nem száll ki. Több csatornán fogjuk a helyi tv-adást. Valami, az európai ember számára elképzelhetetlen konok, vad. tömény középkoriasság, vakbuzgóság és az abszolút hatalmú világi uralom nyomasztó jelenléte keveredik itt a legmagasabb színvonalú, az élet minden résébe behatoló szupertechnikával. Csak bámulom a képernyőt, s elveszni vélem valóságérzékemet. A tengerészek ezt már elengedik fülük mellett, csak az esti westernfilmhez jelennek meg. Az országba évtizedek óta fantasztikus pénzfolyam áramlik be, amelyet a királyi uralom erősítésére, a magas élet- színvonal és a modernizálás biztosítására használnak. Jócskán jut belőle arra is, hogy nemzetközi politizálásra, pénzspekulációkra fordítsanak nagy összegeket. Trópusi övezetben vagyunk, del tájban nyomasztó a hőség, ha nem fúj a szél. Senki sem bánja, amikor továbbindulunk. A szakképzetlen rakodók munkája után több vagon 'csempetörmelék borítja a raktárpadlót. Egy nap és egy éjjel átszeljük a Vörös-tengert, és kora reggel Port-Sudán előtt horgonyzunk. Átléptük a Ráktérítőt. Az újonc tengerészeket és engem kegyetlen szertartások közepette avatnak tengerésszé a kosztümös résztvevők a Neptun és a parancsnok előtt. Másnap karácsony. Szép, túlzásoktól mentes, emberi hangulatú ünnep. A tisztek egyenruhában, mi is kicsi- nosodva. Apró ajándékot kap mindenki. A gondolatok otthon járnak. A tengeren nem vidám ünnep a karácsony. (Folytatjuk.) Pincehelyi Károly Ha nyár, akikor napfény, zöld erdő, kék víz — sugallják az utazási irodák reklámfotói „nagytotálban”. Ha nyár, akikor ólomgőzös levegő, piszkosan kavargó vizek, permedé, szemét, veszélyeztetett emberek és pusztuló álatok — bizonyította a rádió „kisiközeliiiben”. Hatásvadászat és a meghök- kentés szándéka nélkül figyelmeztettek bennünket a héten négyszer is; amellett, hogy előrelátóbban tervezzük meg a jövő gazdaságát, érdemes volna több gondot fordítani viselkedéskultúránk alakítására, hiszen idővel az ember is megsínyli azt, amit ma a fű, a fa, a váz, az állatvilág. Remekül szerkesztett, pergő és izgalmas nagyriport- tal kezdődött a sor a múlt pénteken. Balogh István, az Élet és Irodalomból jól ismert környezetvédelmi szakember adott elkeserítő keresztmetszetet a fővárosunkat szabdaló vizeik, elsősorban a Duna szennyezettségéről, a levegő fertőzüttsé- géről, nem rejtve véka alá azoknak a felelősségét sem, ákiik az iparszenkezetet, a közlékedési rendet korábban kialakították. Balogh nem volt rámenős, agresszív, sem itt, sem szombaton, ' amikor egy másik riportja hangzott el ugyanerről a témáról a 168 óra adásában. Csak ügyesen közbekérdezett ott, ahol. az illetékesek által :s- mertetett statisztikák nyilvánvalóan kozmetilkázot- talk voltak, konokul visszatért a témára, ha a hivatal képyiistelője „elkente” volna a dolgot, egyszóval szívós volt, mint egy bulldog. Talán nem haszontalanul... Apropó, kutyák!'Kapcsolatunk sem velük, sem a természet más négylábú teremtményéivel nem zavartalan. Bár ők már jórészt kiemelkedtek a vadság korából, mi olykor egyik lábunkkal még a barbárság korában Medzünk — igazolta egy félelmetes riport a 168 órában. Budapesten — „ko- torékversenyt’ ’ rendeztek ! Kutyákat uszítottak menekülő kiisnókák után, és stopperrel mérték, hogy — mint a gyilkosán szellemes műsorvezető, Győrffy Miklós mondta — Frakk mikorikapja el Vuik irháját. A szervezők magyarázták a bizonyítványukat, a hallgatók — amint a telefonon érkezett vélemények összegzéséből kitetszett — tüzet okádtak. Aligha lehet azonban megoldás az ilyen barbár ötleték szerzőit és a többi állatkínzót egy oroszlánlketrecbe tuszkolni vagy Teofilo Ste- vensomnal együtt a ringibe küldeni, még akkor sem, ha a fekete kubai bunyós kesztyűs kézzel vágná fültövön őket. A viselkedésikultúra formálása mellett a törvény szigora is elengedhetetlen volna. Hazánkban pedig — s ezt jogos indulattal tette szóvá a műsorvezető —nincs állatvédelmi törvény, ellentétben az európai országok többségével, A társadalmi kezdeményezések ugyancsak csenevészek a növényék, az 'állatok,, a levegő és a vizek védelmére, holott összefogással — Szé- csi Éva szerkesztőnek az Amiről a világ beszél című műsorából is kiderült szerdán — könnyebben juthatnának egyről kettőre. A Rádió párizsi, bonni, moszkvai, berlini és prágai tudósítói irigylésre méltó környezetvédelmi intézkedéseikről, társadalmi kezdeményezésekről számoltak be, kivált- képpel a csehszlovák fővárosba akkreditált Udvarhelyi Szabolcs. A pénz, jól tudják, északi szoros zédunlkná! sem repeszti szét az államkasszát. A sok százezer taggal működő egyesületek azonban sokszor sikeresen szállnak harcba egy-egy e hamarikodott beruházási tar meghiúsításéért, a fuirizmu kulturáltabb szervezéséért, növény- és állatvilág véde, méért. Mert van „jogost vényük”, s mert minden' kénytelen őket komolya venni. E példa alapján t Ián nekünk is el keilen gondolkodni azon, nem vo na-e célravezetőbb létrehoz ni az állatvédőik, a várossze pítők kicsi és hatástalan» működő egyletei helyett eg ' valóban hatékony, az égés országot behálózó, s ner csupán a partikuláris érdf kék alapján tevékenyked környezetvédő egyesülete -Természetesen nem vas tag. r duzzasztott bürokráciává hanem működőképes heb szervezetekkel Lengyel André, Laboratóriumok csendje tartozik a munkához. Itt, a központban, s a megye valamennyi gyógyszertárában korszerű, jól felszerelt laboratóriumokban készítik, ellenőrzik a gyógyszereket. Df. Matolcsy István és dr, Nyitray László a galénusi, illetve az analitikai laboratórium vezetői órákig tudnának mesélni e hivatás szépségeiről. Mindketten három évtizedet töltöttek el ezen a pályán. A laboratóriumok után Nyitray László jogos büszkeséggel mutatja az általa gondozott, de valamennyi kollégája szakmai továbbképzését szolgáló könyvtárt. — Itt a világ szinte valamennyi országából található egy vagy több szakkönyv. Ez is hobbim, mint ahogy a munkám is az. Sajnos, a fiatlok nemigen ismerik ezt a hivatást; sem a szépségeit, sem pedig a nehézségeit. Valahogy kimarad abból a listából, amely a választható pályákat tartalmazza. Majnik László, a központ igazgatója is egyetért ezzei a véleménnyel. — Kevesen érdeklődnek a gyógyszerészet iránt. Ennek egyik oka feltehetően a kellő ismeretek hiánya, a másik az, hogy ezen a pályán nincs lehetőség valamiféle mellékállásra. Ez a munka teljes embert kíván, méghozzá olyant, aki képes és alkalmas az elmélyült és kitartó munkára. Arról is kevesen tudnak, hogy ezekben a laboratóriumokban nem csak kész receptúra alapján készítenek gyógyszereket, hanem kutatómunka is folyik. Sokan élnek ezzel a lehetőséggel és nagyon jó eredményeket értek el. A gyógyszertári központ laboratóriumaiban, raktáraiban nyugodt, csendes szavú emberekkel találkoztam. Olyanokkal, akik saját területükön valamennyien gondos és lelkes szolgálói hivatásuknak. A jó közérzet biztosítója számukra a munkájuk. Nagy Zsóka Növényi és állati dolgok
