Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-26 / 174. szám

Gyászjelentés Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy drága férjem, édes­apánk, apósunk, nagyapánk, BORBOLA MIHÁLY ny. honvéd alezredes július 23-án tragikus hirtelenséggel 65 éves korá­ban örökre itthagyott bennünket. Temetése Július 30-án, hétfőn 11 óra­kor lesz a siófoki temetőben. A gyá­szoló család. * « * A KPVDSZ Központi Vezetősége és a KPVDSZ Somogy megyei Bizott­sága mély megrendüléssel tudatja, hogy volt munkatársunk, TOTH .TANOS szervezőtitkár, életének' 64. évében rövid szenvedés után elhunyt. Te­metése, 1984. július 30-án, hétfőn 13 30 órakor lesz a kaposvári Keleti teme­tő ravatalozójából. A KPVDSZ Köz­ponti Vezetősége és a KPVDSZ So­mogy megyei Bizottsága. • • • Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy édesanyám, lányom, MATH® ERZSÉBET hosszan tartó, súlyos betegség követ­keztében, életének 65. évében, jú­lius 21-én elhunyt. Temetése július 26-án lesz a hetesi temetőben. Min­den külön értesítés helyett. Gyászoló fia és édesanyja. * # * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a Horizont Afész dolgozója, FEJES LÁSZLÓ 1984. július 23-án 41 éves korában elhunyt. Temetése 1984. július 26-án, ma 16 órakor a balatonkeresztúri te­metőben lesz. Horizont Afész hegesz­tő üzeme. » • • Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GURGEL GYÖRGY öreglak, Nagyhegy 10. sz. alatti la­kos életének 75. évében, f. hó 21-én elhunyt. Felejthetetlen halottunkat f. hó 27-én 13.30 órakor helyezzük örök nyugalomra az öreglaki temetőben. A gyászoló család. 1 o * Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett édesanyánk, nagymamánk, ÖZV. CSER JOZSEFNÉ Balogh Lidia volt szilvásszentmárfoni lakos el­hunyt. Temetése 1984. július 27-én, pénteken 14.30 órakor lesz a kapos­vári Nyugati temetőben. A gyászoló család. I INGATLAN Eladó félkész — de lakható — álla­potban egy családi ház. Kaposvár, Lö­völde u. 6. sz. M40KO) Kertes ésaládi há­zat cserélnék igé­nyesnek siófoki másfél szobás, össz­komfortos társas­házért, második emeletig. Cím: Ba- latonszabadi, Vak Bottyán u. 15/a. _______________(7709*) S iofokon ötszobás családi ház eladó Preimusz Tibor. Siófok, Wesselényi U. 50/b. (77085) Egyszobás, 35 m2-es gázos lakás eladó. Kp. 4- OTP- átvállalással. Mar­cali, Lenin út 3. II. lph. fszt. 1. (771*27) Egyszoba-konyha, spájzos házrész sürgősen eladó. Ka­posvár, Irányi Dá niel u. 21. Érdek­lődni: Matinénál. (14003) Kaposfüred. Re­zeda u. C. sz. alatti „Üjszász” típusú családi ház, köz­ponti fűtéses, eladó. Két és fél szobád lakást beszámítok. Érdeklődni: Ka­posvár, Kisfaludy u. 48/a. Egész nap. (5015) Nagyatádon, Pe­tőfi u. 38. sz. alat­ti ház, nagy telek­kel eladó. Érdek­lődni a helyszínen lehet, szombaton 9 óra után. (77134) Elcserélném két és fél szobás laká­somat kisebbre. Ér­deklődni: Kaposvár, Kinizsi ltp. 3/b., Vida. (14062) Kaposvár, Hajnal u. 24. sz. . ház. 3 szoba összkomfort­tal, garázzsal- eladó. (14077) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Barcson, a Hárs­fa u. 13. sz. alatti családi ház szabad kézből eladó. Ér­deklődni: I ugyanott. (77197) Kaposmérő, Kos­suth L. u. 7. szám alatti 3 szobás, jól megépített családi ház eladó, 412 n-öl telekkel. Érdeklőd­ni : ugyanott. _______________(1421?» N égyszobás, er- kélyes családi ház eladó. Kaposvár, Bocskai u. 18. Ér­deklődni : egész nap. (14098) Balatonfenyves, Egri utca 96. alatti nyaraló eladó. Ér­deklődni : egész nap. (14182) Siófok mellett kétszobás, össz­komfortos, közmű­ves családi ház be­költözhetően, ga­rázzsal eladó. Ér­deklődni: Ádánd, Árpád u. 5., vagy Budapest 168-168-as telefonszámon^ (77201) Siófoktól délre, 20 km-re családi ház beköltözhető­en eladó, faluköz­pontban. Komfor­tos, három szoba, két konyha, elő­szoba, garázs, pin­ce és egyéb gazda­sági épületek, kor­don szőlő, gyümöl­csös, 42 db termő fával. Kertészetre, méhészetre, gaz­dálkodásra igen al­kalmas 2 252 n-öl területtel -j- 571 n-öQ zártkerti szőlőföld olcsón eladó. Mun­kalehetőség. köz­lekedés ió. Irányár 650 000 Ft. Bábony- megyer, Petőfi u. 33., Bata József. 8658. (77206) Siófokon, a Ta.- nácsház u. 22-Jbep II. emeleti kétszo­bás, összkomfortos lakás kp. + OTP- átvállalással eladó. Érdeklődni nap- közpen a Sport presszóban (a szer­viz mellett) és a 11-227-es telefonon, este a helyszínen, III. lph. II/7. (77207) Balatonföldváron a benzinkút fölött panorámás, gázos telek eladó építési engedéllyel. Ér­deklődni: Szántód: Csemetekert u. 2. (77208) Siófok központ­jában egyszobás, összkomfortos ház­rész telekkel meg­osztva is eladó. Cím: Siófok, Kos­suth L. u. 21. Ér­deklődni szombat, vasárnap. (77209) Vennék Siófok belterületén 500J100 Ft készpénz 4- ÓTP-átváliLalással la­kást. Ajánlatokat Siófok 10-659 tele­fonra. (77210) Kétszobás, erké- lyes lakás eladó kp. 4- 150 ezer Ft OTP-ért. Érdek­lődni : a helyszínen, este 19 óra után. Tóth, Kaposvár, Béke u. 83. (54) Másfélszobás 45 m2-es szövetkezeti lakásomat kapos­vári egyszobásra, vagy garzonra el­cserélném — meg­egyezéssel. Kapos­vár, Honvéd u. 20/a. VII. em. 2. (14163) Toponáron a To­ponári út 121. sz. alatt 3 szobás csa­ládi ház, mellék- épületekkel és kerttel, őszi beköl- tczhetőséggel eladó. Valamint a Deseda tóhoz közel 3 db 300 n-öles telek a szőlőhegyen. Ér­deklődni : a fenti címen, 17 óra után, szombat—vasárnap egész nap lehet. (14164) Kétszobás, kertes családi ház garázs- zsal eladó. Kapos­vár. Győr u. 2., 18 óra után. (44) Kétszobás, étke­zős szövetkezeti la kás, garázzsal, kerttel eladó. Cím: Kaposvár, Tóth Ár­pád u. 12.. Bogdán. (14195' Kétszobás, kom­fortos házrészt (szoba-konyhás) ta­nácsira cserélnék. Ráfizetést kérünk Érdeklődni: Ka­posvár, Cseri út 37. (14193) Eladó kétszobás, fürdőszobás. ker­tes családi ház. ko­ratavaszi beköltö­zéssel, vagy elcse­rélném négyemele­tes házban I—II. emeleti másfél­szobás öröklaká­sért, megegyezés­sel. Béke-füredi és északnyugati vá­rosrész érdekel. Ér­deklődni 14—19 órá­ig, szombat, vasár­nap egész nap. Ka­posvár. Szigetvári u. 107., telefon: 14-591. (14246) TJ-s Trabant Li- musine, friss mű­szaki vizsgával el­adó. Megtekinthe­tő: 17 óra után, Fo­nyód, Szent István út 40.. Béres. (14185) V W 1300 Ady Endre utcai garázs- zsal, vagy külön­külön is eladók. Kaposvár, Rózsa Ferenc u. 5., Sárdi, 17 órától. (14180) Zaporozsecet cse­rélnék Trabanti a. ifj. Lóki György, Bárdudvarnok, Ka- posdada 12. sz., 7478. (14167) Fehér Wartburg Tourist (most vizs­gázott) eladó. Ka­posmérő, Hunyadi út 45. (14199) TG*s rendszámú 1200-as Lada eladó. Érdeklődni: Biró János, Kaposvár, Toponári u. 58. Tel.: 11-526. (14208» PD-s rendszámú 1300-as Lada friss műszakival, ímtfg- kímélt állapotban eladó. Szabados Károly, Kaposvár, Berzsenyi u. 41. sz. ház belső udvarán lévő garázssorban. Érdeklődni este 18— 20 óráig. (66) TB-s korállpiros Lada 1600-as eladó. Kaposvár, József Attila u. 15. (14217) Háromrészes szekrénysor eladó. Megtekinthető jú­lius 30-án, hétfőn 10—18-ig és kedden 10—18-ig. Cím: Mi­los Imre, Kaposvár, Rózsa F. u. 1. IV. em. 3. (34) Sötét színű diófa szekrénysor eladó. Érdeklődni : Ka­posvár, Kinizsi ltp. 18. V/2., 17 óra után. (14179) Betegség miatt el­adó 4 db 4 éves, jó fejős, 6 hónapos vemhes vörös friz tehén. Mester Jó­zsef, Mernyeszent- miklós, Kossuth út 28. (14196) Egy 6 éves, 4 hó­napos vemhes ma­gyartarka tehén és egy 14 hónapos magyartarka üsző eladó. Érdeklődni: Majipr János, Ka­posvár. Schönherz Zoltán út végéhez 200 méterre. (78) Nagyméretű bon­tott t^gla, faanyag, cserép eladó. Ér­deklődni: Kapos­vár, Búzavirág u. 7. I. em. 6., 17 órá­tól. V (14242) Siófokon kiadó tartós használatra 3 szobás családi Tiáz- rész. Siófok,- 'Sió u. 52. sz., Oletics. v <7€> Balatonfenyvesen a Tavasz u. 70. alatti vízközeli ikernyaraló fele (4 szoba, összkomfort) berendezve eladó. Érdeklődni a hely­színen augusztus 20-ig. (79602) Balatontól 6 km­re termő szőlő 500 n-öl területen sür­gősen eladó. Irány­ár : 50 000 forint. Érdeklődni : Papp Lajos, Látrány. Rá­kóczi u. 140. (77173) Eladó családi ház telekkel, Lengyel­tóti, Kossuth Lajos u. 40. alatt. Érdek­lődni: Biró Tamás, Somogyvár. Gyógy­pedagógiai Intézet. (77161) 2 szoba összkom­fortos, gázos, OTP-s öröklakás eladó. Kaposvár, Öési Hu­ber I. u. 1. II. lph. 3. em. 2. ajtó. (14110) Balatonmárián 70 m2-es új nyaraló 150 n-öl telken el­adó. Érdeklődni : Pelez Zoltán, Bog- lárlelle. Vasút u. 1. (14102) Eladó Fonyódon nagy vízparti tel­ken Sopron társas­üdülőben (II. e. 5.) egyszobás, kom­fortos lakrész be­rendezéssel. Irány­ár 550 ezer Ft. Ér­deklődni: a hely­színen vagy Bp. 117-510-es telefonon. (8682) Négyszobás csa­ládi ház eladó. Ka­posvár, Dimitrov u. 99. Érdeklődni: egész nap. (5030) Családi ház sür­gősen eladó. Méhé­szetre, gazdálko­dásra alkalmas. Kaposvár, Körtönye Bükk 50. sz. (14052) 100 m2-es, össz­komfortos házrész eladó. Kaposvár, Lenin u. 2/a., Pelez. (14101) Eladó Balaton­fenyvesen a Mun­kácsy u. 41. számú ház. (77151) Kaposváron más­fél szobás szövet­kezeti lakás, kevés OTP-vel, fizetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni : Hábet- ler. Juta, Szabad­ság u. 4/b. (14148) Mike, Kossuth L. u. 95. sz. alatti csa­ládi ház beköltöz­hetően eladó. Ér­deklődni: Kadarkút. Petőfi u. 16. (14121) Ikernyaraló fele eladó Balaton­fenyvesen, Berzse­nyi utca 16. sz. alatt. Érdeklődni: ugyanott. (13872) Balatonfenyves, Bornemissza u. 4. szám alatt 135 n-öl terület kisebb nya­ralóval eladó. (ABC-áruházhoz közel.) Érdeklődni : Kolozsvári László, 7626 Pécs, Erzsébet u. 13. (41) Kaposvár, Balla­kúti út 48. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni: 44. sz. alatt. (13915) Két és fél szobás, gázfűtéses lakás el­adó. Nagyatád, Jó­kai u. A. 1/3. Dr. Horváth István. So- mogyszob. Telefon : 23. (77111) Kaposváron, Fo­dor J. u. 22. sz. te­lek 344 m2, eladó. Érdeklődni : So­mogygeszti. Vörös Hadsereg u. 53. Es­te. (13768) 400 n-öl telek el­adó Nagykörűben. Gazdálkodásra, nyaralásra alkal­mas. Tóth. 1108 Bu­dapest, Kővágó u. 14. VII. 30. Telefon: 777-539. (8155) Mezőcsokonyán családi ház eladó, 1200 n-öl telekkel. Műhelynek, üzlet­nek alkalmas. A pincében gomba- termelési lehetőség. Érdeklődni: Pappné, Fő u. 13. (13923) Eladó Kaposvár, Kanizsai u. 5. sz. alatt s^oba, kony­ha, spájzból álló házrész beköltöz­hetően. vagy albér­letbe kiadó. Érdek­lődni: hétköznap du. 17 órától, szom­bat. vasárnap egész nap. Kaposvár, Tóth Árpád u. 16. sz., Takács János. Megközelíthető az l-es helyi járattal. (13827) Háromszobás csa­ládi ház eladó, vagy kaposvári lakásra cserélhető. Memye, Vörös Hadsereg u. 49. (75) JÁRMŰ 3 éves Trabant Combi eladó. So- mogyszob, Ady u. 24.‘ v (77159) PI-s, fehér, 1200- as Lada friss mű­szakival eladó. Ka­posvár. Lenin u. 11. Telefon : 13-539. (4936) ZD-s Wartburg Tourist vonóhorog­gal, új motorral el­adó. somogytúr. Árpád u. 26/A., Né­meth. (14006) Másfél éves Lada 12Ó0 S üzembentar­tói joggal eladó. Irányár: 150 000 Ft. Megtekinthető : Ba- latonboglár, Vikár Béla u. 2., Mészá­ros. (77104) 0 km-es Dácia személygépkocsi üzembentartói jog­gal eladó, és egy Velorex rokkant- kocsi 350-es új mo­torral. Kaposvár, Nyár u. 90. (14059) 250 l-es MZ eladó. Érdeklődni: Ka­posvár, Kaposrét- sor út 24. sz., 17 óra után. (5026) CZ rendszámú Skoda MB 1000-es eladó. Balatonúj­lak. Kossuth utca 74/a. (5033) UO-s Trabant 1986-ig érvényes műszakival eladó. Bálványos, Petőfi u. 1. (77177) PN-es piros Dácia eladó. Tab, Dózsa Gy. u. 49. (77164) Mercedes 200 Di­sel eladó. Érdek­lődni : Györeiná. Kaposvár, Arany téri virágbolt. (14053) IT-s Trabant friss műszakival eladó. Érdeklődni: Ka­darkút, Petőfi u. 16. (14120) 126-os Polski. ZT frsz., eladó. Keszt­hely, Honvéd u. 3. (356854) TE-s rendszámú fehér 1200-as Lada eladó. Kaposvár, Kassa u. 2/a. (333) 0 km-es Traban­tot üzembentartói joggal átvennék. Balatonf enyves­alsó, Móra Ferenc u. 10. (Ili) ÁLLÁS Lakásomon gép­írást. könyvelést vállalok. Ajánlato­kat ,,Sürgős” jel­igére, 14090. számra a hirdetőbe kérek. (14090) Varrni tudó nő otthonában kisza­bott ruhaanyagok összeállítását, vagy bedolgozást vállal. Ajánlatokat 14116 számra a hirdetőbe kérek. (14116) EGYÉB Fájdalommentes fülbevalóbelövés cse­csemőkortól, Egész nap. Boglár, Vikár u. 38. (főút mel­lett). Telefon: 10-56. Dr. Benked. (354) Garázs eladó Ka­posváron, a Honvéd u. 26. sz. melletti garázssorban. Ér­deklődni : munkana­pokon 17 óra után és szombaton a Bú­zavirág u. 34/1-ben. ______________• (92) S pecial 1000-es elektromos orgona, basszus és dobgé­pes — erősítővel és erősítő nélkül is használható — el­adó. Megtekinthe­tő: naponta délután 5 órától. Mikó Béla, Nagyatád, Ságvári u. 7. (77113) ÉPÍTŐK, figye­lem ! Bontásból származó tégla, minden méretű fa­anyag, 10 méter hosszúságig. piros cserép, egyéb bon­tásanyagok nagy mennyiségben el­adók. . Lengyeltóti, Bem u. 2. sz. - (a volt vendéglő). ^079693) Fájdalommentes fülbevalóbelövést 350 Ft-ért vállalok. Kaposvár, Marx köz 5. ép. III. em. 4. Minden pénteken 9—17 óráig. Gazdag formaválaszték. (79647) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Geofizikai Kutató Vállalat 9-es csoportja felvételre keres raktárosi munkakörbe érettsé­gizett dolgozót, változó munka­helyre. Jelentkezni lehet: Mar­cali, Hámán Kató u. 51. ____________________________Í7713P) A Somogy—Zala megyei Tég­laipari Vállalat tahi téglagyára érettségivel rendelkező dolgo­zót keres adminisztratív mun­kakörbe. Jelentkezni a helyszí­nen az üzemvezetőnél lehet. (79596* A Szociális Foglalkoztató fel­vesz ruhaipari technikumi vég­zettséggel, 5 éves szakmai gya­korlattal varrodai részlegveze­tőt. Fizetés az ÁBMH 14/1983. sz. rendelkezése alapján. Jelentke­zés: Kaposvár, Latinca Sándor u. 6., Horváth István igazgató­nál. (264279) Dolgozókat alkalmazunk anyagkönyvelői, raktárosi, kar­bantartói, targoncavezetői, nap­paliőri munkakörökben, a Bala­ton Fűszért siófoki fiókjánál az ipartelepen._______________(77041) É rettségizett fiatalok részére Budapesten szállásköltség térí­tésével eladó és bolti pénztáros munkakört ajánlunk. Szakké­pesítés, továbbképzés lehetősé­gét biztosítjuk. Kezdőkeresel 3000—3500 Ft, amely meglévő kereskedelmi gyakorlattal, vagy annak megszerzésével enné! jóval magasabb is lehet. Je­lentkezés : ÁPISZ munkaügyi osztály. Budapest VII.. Wesse­lényi u. 6. Telefon: 413-965. (5827) Költségvetési Üzem, Kadar­kút, Petőfi u. 6., az alábbi szakmákra dolgozókat fölvesz: egy építőmesteri művezető, két villanyszerelő, egy vízvezeték­szerelő, egy asztalos, egy épí­tőipari gépszerelő. Fizetés meg­állapodás szerint. Jelentkezés: Kadarkút, Petőfi u. 6., az üzemvezetőnél. (79582) A SZOT területi szervezeté­nek bogláilelle főkönyvelője pénzügyi gyakorlattal rendelke­ző gyors- és gépírót éves ál­lásra azonnali belépéssel fel­vesz. Fizetés megegyezés sze­rint. (79474) A Bárdibükki Állami Gazda­ság azonnali belépéssel fölvesz szakosított tehenészeti telepére felső vagy középfokú végzett­ségű állattenyésztőt műszakve­zetői munkakörbe. Lakást biz­tosítunk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet sze­mélyesen a gazdaság központ­jában a személyzeti vezetőnél. (264273) ,,A” kategóriájú vállalat pá' lyázatot hirdet pénzügyi önálló osztályvezetői és ellenőrzési ön­álló osztályvezetői munkakörök betöltésére. A kinevezés meg­határozott időtartamra szól, al­kalmasság esetén megújítható. Feltételek : szakirányú egyete­mi vagy főiskolai végzettség, ellenőrzési munkakörnél okle­veles könyvvizsgálói képesítés, ipari vállalatnál szerzett leg­alább ötéves szakmai és veze­tési gyakorlat, legalább közép­fokú politikai képzettség, bün­tetlen előélet. A pályázat tar­talmazza: a pályázó munkahe­lyét, beosztását, személyi alap­bérét, jövedelmét, részletes ön­életrajzot. szakmai önéletrajzot. Lakásmegoldáshoz támogatást nyújtunk. Pályázatokat a meg-> jelenéstől számított 10 napon belül kérjük megküldeni az alábbi címre: Gáz- és Olajszál­lító Vállalat személyzeti és ok­tatási önálló osztály, 8601 Sió­fok, Tanácsház u. 5. Pf. 102. (79617) Jó rajzkészséggel rendelkező dolgozókat betanított munkára felveszünk. Fazekas Háziipari Szövetkezet. Kaposvár, Mező Imre u. 42. (79654) Két sodrott ló (5— 6 évesek) és egy hathónapos csikó eladó. Cím: Gáspár Béla. Lengyeltóti. Petőfi u. 22. (77117) Kaposvári egy­szobás, összkomfor­tos. erkélyes taná­csi lakásomat el­cserélném másfél vagy kétszobás ka­posvári lakásra, megegyezéssel. Bu­dapest 1024. Rómer Flóris u. 42. (14058) Egy almásderes kanca ló eladó, csi- kajával együtt. Ér­deklődni lehet: Ka­posfüred, Füredi út 108. (14067) Betonkeverő ké­szítését határidőre vállalom. Kapos­vár, Szent László u. 19. (14091) Kis és pagy telje­sítményű betonke­verő. Simson Sztár, félkész kapálógép eladó. Kaposvár, Szent László u. 19. (14092) Egy db 250-es Já- wa motoros kerti traktor eladó. Me- zőcsokonya, Nyires utca 8. (14086) Kaposvári, Hon­véd utcai kétszobás tanácsi lakásomat elcserélném na­gyobbra. Kertes és vidék is érdekel. Ajánlatokat ..Meg­egyezés” jeligére, 14114. számra a ka­posvári hirdetőbe kérek. (14114) 200 W-os, 8 csa­tornás erősítő el­adó 23 ezer Ft-ért. Pécs, dr. Veress E. u. IJc. life. (79605) Egy parkettacsi­szoló gép. egy Ja- wa oldalkocsis mo­torkerékpár beteg­ség miatt eladó. Szekeres Imre, So­mogyvár, Május 1. út 40. (5036) K 25-ös Zetor el­adó. Lengyeltóti. Fonyódi út 49. (77152) Csemegekukorica július végétől nagy tételben eladó. Vigh Imre, Garé 71. (79599) Yamaha DX—7 orgona eladó. Bala­tonfenyves, Kupa étterem. (796041 Antik ebédlő­szekrény eladó. Ka­posvár, Krúdy Gyu­la u. 4. alatt (Sál­lal u. végén a víz­toronynál). (14113) Elcserélném nagy méretű kétszoba- összkomfortos, bel­városi, téglaépület­ben levő tanácsi la­kásunkat kisebb 2 szobás tanácsira. Ajánlatokat ,.Lehet lakótelepi” jeligére, 14112. számra a hir­detőbe kérek. (14112) Nagy tej hozamú, holstein-friz 8 éves. 8 hónapos vemhes (vörös) tehén eladó Takács, Ötvöskó- nyi, Kónyi u. 25. (14122) Esküvői ruhakü­lönlegességek köl­csönzése a Délinél, szombati nyitvatar- tással. Budapest XII., Greguss u. 6. (8181) Építkezők, figye­lem! Somogyhat- vanban, a busz­megállóval szem­ben mindenféle építőanyag eladó, korlátlan mennyi­ségben. (13374'» Vennék nagymé­retű cserépkályhát. Eladó 800 folyómé­ter új tetc|éc. Soós János, Nagykorpád. (13863) Építők, figyelem ! Bontott kisméretű tégla szarufa, akác­oszlop eladó: Szil- vásszentrhárton. gazdasági épület, a falu végén. (13255) KAPHATÓK: szekrénysorok 8 000 —14 000 Ft-ig, könyvszekrény (kárpitos garnitú­rák 5 000-től 10 000 Ft-ig), dohányzó- asztal, fotelágy. fo­telok, kanapé, fran­ciaágy, heverők és egyéb kiegészítő bútorféleségek stb. Várom tisztelt régi és új vevőimet. Bútorok és nagyobb tárgyak szállítását vállalom. Telefon : 11-693 Gálosiné Csi- ha Judit. Nagykani­zsa, Báthory u. 10. (Autóbusz-pálya­udvartól 50 m-re.) (4897) HÁZASSÁG 29 éves, 172 cm magas, szőkésbarna fiatalember meg­ismerkedne hozzá illő leánnyal, há­zasság céljából. Ajánlatokat 5034. Számra a kiadóba. (5034) Negyvennégy éves, elvált asszonv vagyok, 170 cm magas, megismer­kednék józan életű, elvált vagy özvegy férfival házasság céljából, aki hű férj vagy élettárs tudna lenni, 50—55 éves korig. Leve­leket: 13928. szám­ra a hirdetőbe ké­rek. (13928) 70 éves, tsz-nyug- díjas, egészséges, jó megjelenésű fér­fi házasság céljából megismerkedne korban hozzá illő nővel, aki a falusi életet kedveli. Le­veleket ,, Jószívű férfi” jeligére, 13469. számra a hir­detőbe kérek. (13469) Ismeretséget ke­res házasság céljá­ból 52 éves nyug­díjas zenész. Csak olyant, aki laká­somba jönne. Leve­leket: 13965. szám­ra a hirdetőbe ké­rek. (13965) MŰSOR Csiky Gergely Színház Nyári Színháza Boglárlellén : 20.30 órakor: SZESZÉLYES NYÁR Kaposvár, vörös Csillái:: du. 3, negyed 6 es este fél 8 óra­kor: KING KONG (14). Mozi­múzeum: du. fél 6 órakor: KI­CSI ÉS PICI (14). Nagyatád: du. 5 órakor: VÉSZJELZÉS A TENGER ALÖL. Esté fél 8 óra­kor: A POSTAKOCSI I—II. Barcs: este 7 órakor: PATAK- FIA ÉS A NAP. BALATONI MOZIK MŰSORA ■Siófok, teremmozi: du. fél 6 órakor: VÉSZJELZÉS A TEN­GER ALÓL. Este fél 8 órakor: KISVÁROSI FOJTOGATÓ (18): Siófok, kertmozi: este 9 óra­kor: GYILKOS BOLYGO (16). Balatonboglár: du. fél 6 óra­kor: A BANDA FOGSÁGÁBAN. Este 8 órakor: VÁMPÍR NÉGY KERÉKEN (14). \ Balatonf öld vár, fedett kertmozi: 'este fél 9 óra­kor: az Álarcos lovas le­gendája. Este fél 11 órakor: SZÉPLÁNY AJÁNDÉKBA (14). Balatonlelle, fedett kertmezi’ este 9 órakor: HOSSZÚ VÁG­TA. Este ll órakor: AMIT TUDNI AKARSZ A SZEXRŐL.. (18). Balatonfenyves, fedett kertmozi: este \ 9 órakor: KLUTE (IS). Bálatonszárszó : este 8 órakor: A HÉT MERÉSZ KASZKADŐR. Bálatonszemes. fedett kertmozi: este 9 órakor: BALFÁCÁN. Este 11 órakor: SZOMSZÉD SZERETŐK (14). Balatonmária: este fél 8 óra­kor: ISTVÁN. A KIRÁLY. Fo­nyód, fedett kertmozi: este 9 órakor: 101 KISKUTYA. Este 11 ólakor: SZUPERMODELL (16). Fonyód, teremmozi: este 8 órakor: A MEGBILINCSELTEK. Zamádi. fedett kertmozi este 9 órakor- E. T. (A FŐLDÖN- KlVÜLI). Este 11 órakor: HÁ­ZASSÁG SZABADNAPPAL (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 10.00: Tv-torna. 10.05: Le a cipővel! 13.55: A kisfiú és a farkaskölyök. 12.05: Képújság 16.55: Hírek. 17.00: Energia — Apadnak a források. 17.40: Vö­rös por. 19.10: Aratás. 19.40: Tv-torna. 19.45: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.30: Mireille Matheieu és vendégei. 21.45: Panoráma. 22.45: Tv-híradó 3. Budapest 2. 19.03: Műsorismertetés. 19.05: Képújság. 19.10: Unser Bild­schirm. l<).30 : Betekintés a ter­mészetbe. 20.00: Gipszföld. 20.30: Fészek a szélben. 22.00: Tv-híradó 2. 22.20: Tv-tükör. 22.30: képújság. Jugoszláv tv 17.30: Magyar nyelvű tv-nap- ló. 17.50: Videooldalak. 18.00 :! Hírek. 18.05: Tv-naptár. 18.15: Hősi nemzedék. 18.45: Kicsiny nagy világ. 19.15: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Színkép. 21.00: Reklám. 21.05: Drámaso­rozat. 22.03: Tv-napló. Osztrák tv I. 9.00: Hirek. 9.30: Ország és emberek. 10.00: Angol nyelv­lecke. 10.30: Az első olimpiai játékok Athénben. 12.15: Idősek klubja. 15.00: Gálaest München­ből. 16.25: Nemzetközi tenisz- bajnokság Kltzbühelből. 17.00 : Hírek, gyermekműsor. 17.55: Fsti mese. 13.00: Tv-konyha. 18.30: Mi. 19.Ö0: Ausztria ma. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Nevess ismét. 21.15: Forró napok jú liusban. 23.05: Hírek. Osztrák tv II. 17.35: Kompassz. 18.00: Oszt­rák képek. 18.30: Enterprise űr­hajó. 19.30: Az első olimpiai játékok Athénben. 21.15: Tv- híradó. 21.45: Salzburgi ünnepi játékok. 23.15: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek, műsorismertetés. 8.25. örökzöld dallamok. 9.20: Iro­dalmi évfordulónaptár. 9.44: Szólj, szóli sípom! 10.00: Hírek. 10.05: Egy kicsi szellem 'ka­landjai. 10.27: Rahmanyinov: Francesca da Rimini. 11.34: Is­meretlen szerző: Kurwaldi iandler. 11.43: Vallomások, 194?. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Filmtükörkép. 13.00: Francia barokk zene. 14.00: Népdalok. 14.30: Operett- felvételek. 15.00: Hírek. 15.05: A Cseh Filharmonikus Zenekar felvételeiből. 16.12: A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepén. 16.49: Nemeskürty István: A képpé varázsolt Idő. 17.00: Hí­rek. 17.05: Olvastam valahol . . . 17.25: Zenekari muzsika. 18.15: Hol volt. nol nem volt. . . 18.30: Esti magazin. 19.15: Á Wahnfried villa rabja. 21.30: Madrigálok. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Le­mezmúzeum. 23.10: Mozart: Dr dúr divertimento. 24.00: Hírek. 0.10: Bundschuh István stájer- citerán játszik. 0.25: Himnusz, vízjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reg­geli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Verbunkosok. 8.20: A Moncada örökösei. 8.35: Nap­közben. 10.00 : Zenedélelőtt. 11.35: Csak fiataloknak! 12.35: A népművészet mestereinek fel­vételeiből. 13.20: Éneklő ifjúság. 13.36: Gyermekalbum. 13.45; Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 15.20: Kislángtól az Alkotás ut­cáig. 16.00: Arcok, művek, ko­rok. 16.30: Hírek. 16.35: Időseb­bek hullámhosszán. 17.30: Hob- bi-domino. 1G.35: Hétvégi pano­ráma. 19.35: Gandhi. Részletek. 19.55: Slágerlista. 20.30: Hírek, nóták. 20.55: Nebáncsvirág. 23.20: A tegnap slágereiből. 24.00: Hírek, vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 9.00/ Mesedélelőtt. 9.22: Jang Ring Sun hegedűversenye. 10.30: Dzsessz. 11.00: Hirek. 11.65: Az Állami Népi Együttes műsorából. 11.40: Szimfonikus zene. 13.00: Hírek. 13.07: Tölt­sön egy órát kedvenceivel! 14.07 : Romantikus kamarazene. 15.00: Robert Stolz szerzemé­nyeiből. 15.30 : Operafelvételek. 16.05: Új félvételeink. 16.50: Pillanatkép. 16.55: Pophullám. 18.10: Zenei lexikon. 18.30: In llmba materna. 19.00: Hírek. 19.05: Régi magyar muzsika. 19.20: Kilátó. 20.05: A Szombat- helyi Szimfonikus Zenekar hangversenye. Kb. 21.50: Dave Brubeck kvartettje játszik. 22.32: Napjaink zenéje. 23.30: Hírek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom