Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-03 / 154. szám
Somogyi Néplap 1984. július 3.. kedd vv.v.v.v. • r SPORT Véget ért a dr. Hepp Ferenc emléktorna Nagy siker volt Osztályozok a labdarúgó NB ll-be jutásért Űjabb kudarc Kaposváron A Vác, Dunaújváros és a Bauxitbányász a három feljutó Bántó kapán fejel, a szemben álló Csikós azonban kirúgja a labdát A férfi amatőr kosárlabdasport három kiemelkedő együttese, az olimpiai bajnok Jugoszlávia, a világbajnok Szovjetunió és a kontinenselső Olaszország volt a hétvégén az ellenfele a magyar—amerikai vegyesválogatottnak a Budapest Sportcsarnokban. A XII. dr Hepp Ferenc emléktornán minden korábbinál rangosabb mezőnyt vonultatott fel a három szervező, a magyar kosárlabda szövetség, az Adidas és a Malév. Legendás hírű csillagok adtak ízelítőt tudásukból a három felejthetetlen estén, s ami nem közömbös, a megerősített hazai együttes is méltó partner volt ebben a magas színvonalú bemutatóban. Horváth Frigyes, a szövetség főtitkára így summázta a hétvégé tapasztalatait: — Szövetségünk újabb nagyszabású rendezvénnyé? Véget értek az osztályozok a megyei első osztályba jutásért is. A hat somogyi járási győztes oda—visz- sza alapon mérkőzött egymással. Az első fordulóban (az elöl állók a pályaválasztók) a Balatonszárszó 1:0-ra (0:ü-ás félidő után' kikapott Mernyétől, s most a visszavágón Mernyén ugyan 3:2-re győzött (1:0)- ás félidő után), mégsem jutott feljebb. A kiírás értelmében büntető rúgások döntötték el a kérdést, ebben a mernyeiek 5:4 arányban jobbnak bizonyultak. Az elŰj edzője van a diósgyőri VTK NB I-ből kiesett labdarúgó csapatának. A klub elnöksége rendkívüli ülésen hagyta jóvá Bánkúti László szerződtetését, aki korábban Egerben és Hódmezővásárhelyen tevékenykedett. A klubbal két évre szóló szerződést kötött. Újság a diósgyőriek háza- táján, hogy kiadták a Va22. Az ember pedig ugyebár nem rohan, fejjel a falmaik. Júliusban mégiscsak ke- nyértörésre került sor. Szilvia a legnagyobb szezonban kijelentette, hogy azonnal kiveszi a szabadságát. Nagyon dühös lettem, azt mondtam, hogy ha megteszi, mehet végleg. — Mindenkinek joga van a fizetett szabadságához, néki beteg a nagynénje, elutazik. Valami igaza volt, azt ígérte, hogy augusztus hetedikére visszajön. M>t tehettem, belenyugodtam. Elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot. Feljegyzést íróik a központnak, de erre még nem ils válaszoltak, ámbár nem aktuális a ddlog. — Nem szerették, gondolta Máté, miközben az üzletvezető tanúvallomását olvasta. Továbblapozoít a dossziéban. A ' nyomozási eredményeket nézegette! ha ugyan azt a keveset eredménynek léhet nevezni.. A vizsgálat szerint örsi Szilvia valóban Hullámosra utazott a nagynéniéhez, de két nap múlva bizonyította, hogy a Budapest Sportcsarnokban fontos helye van a kosárlabdának. Két év alatt rendeztünk felnőtt Európa-baj- nioikságiot, bajnoki rangadót és a most már hagyományosnak nevezhető összecsapáson vonultatták fel! Szaibomiszék a kosárlabda minden szépségét. Több olyan találkozó is volt, amelyik izgalmaikban sem szűkölködött. A külföldi vendégek körében is nagy sikert aratott az idei torna. Robert Busnel, a nemzetközi szövetség, a FIBA frissen megválasztott elnöke például felsőfokon beszélt a rendezésről. Egy dolog sajnálatos csak: a magyar közönség meglehetős érdektelenséggel kísérte az eseményeket. A legfrissebb „zárszámadás” szerint a három napon összesen 7507 fizető néző tekintette meg a hat mérkőzési. ső fordulóban Babócsa 1:0- ás félidő után ugyanilyen arányban győzött Gyékényes ellen. A visszavágón a ba- bócsaiak kiegyenlítették a gyékényes iek 1:0-ás félidei vezetését, s az 1 :l-es végeredmény az ő feljutásukat jelentette. Balatonberény az első mérkőzésen 1 :l-es félidő után 2:l-re verte a Nagybajomot, de ez kevésnek bizonyult. A vasárnapi visszavágón a bajomi legénység 1:0-ás félidő után 3:l-re győzött, így ők is tagjai a megyei első osztálynak. sasnak Gulyást és Borostyánt és szó van Teodoru' II. Angyalföldre kerüléséről is. A piros-fehérek szabadlistára tették Kléningert, Bőszt, Fodort és Szabót. Új játékosaik: Piel (Honvéd Szabó L. SE), Szűcs I. (Nyíregyháza), Keresztesi (Ganz-MÁVAG) és Szabó (Vasas). már újiból Pécsett volt, kivette a takarékbetétkönyvből az ötvenezer forintját, és Budapestre utazott. Hogy miért tette, ezt, erre sem a nagynénje, sam a Pécsett élő, de nem vele lakó szülei sem tudták választ adni. örai Sailli via a Fontuna-s sáliéiban vett ki szobát, amit télifonon rendeltek a számára. A portás szerint vidéki hívás volt, egy férfilhanig kérte a szobát. Július 25-én . a Fortuna portása bosszankodva vette tudomásul, hogy a 151-es szóiba lakója még nem jött le. vagy magáival vitte a szo- bákulcsot. Este hét óra volt, takarítani akartaik, másnapra kiadták a szobát. Szólt a szobaasszonynak, hogy kopogjon be a 151-esbe. — Senki nem nyit ajtót — jött le később a szobaasz- szony —, mélyen' aludhat a kis nő .. . Később megint kopogtak, dörömbölték, a kulcs (belül volt, így az ölőkerített másodlattal sem értek semmit. Este tízig vártak, áklkor teNem tudta átlépni saját árnyékát a Kaposvári Rákóczii labdarúgó csapata. A műit heti váci háromgólos hátrány lényegében már csaknem százszázailékig megpecsételte a sorsát. Akárcsak egy évvel ezelőtt a Szodmok, most a Vác állta útját az NB II .kapujában. Ez a hazai vereség azért semimlilképpien sem volt bekalkulálva. Alkilk viszont ott voltak a tallálkozón, az eredményen csöppet sem csodálkoznak. Míg a további két osztáilyozón mindössze egy- egy gél döntötte eíl a feljutásit, a kaposváriak esetében a tiszta négy pont. A Véai Izzó mellett a Dunaújvárosi Kohász és a Tapolcai Bauxitbányász léphetett előre a második vonaliba. VÁCI IZZÓ-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 1:0 (1:0) Kaposvár, 5000 néző. V.: Büki (Kovács I. L., Ger- gácz). Vác: Pleskó — Kumász, Krőzsel, Strausz, Szalai — PoUmyi, IBera, Csikós, Kása — Kovalik, Adi. Edző: Both József. Rákóczi: iKutasi — Pető, Z entai, Urbán — Balázs, Bíró, Kakas, Gilitsch — Czoletfonáltalk a kerületi rendőrségre. Amikor az ajtót a rendőr jelenlétében feltörték, először senkit sem látták a szobában. Amlikor jobban körülnéztek, a padlón és a szőnyegen, az ágyneműn vér- nyombkat találtak. A szekrényben pedig örsi Szilvia összeszurkált holtteste volt begyömöszöllve. Az orvosszalkértői bizottság véleménye szerint a halál éjjé! egy éS két óra között állt be. Az áldozaton nemi erőszák nyomait nsjpn. észlelték. A boncolás szerint a gyilkosságot egy körülbelül 15—18 centiméteres tőrrel követték él. A 'lányinál pénztárcát, pénzt nem találták. A szülők szerint Szilvia aranykarkötőt, aranyláncot viselt. Ezt sem találták. A kérdés hasonló volt mint most a Halas-ügyiben*' hogyan jutott be a gyilkos a szállodáiba, és hogyan hagyta el nyomtalanul, A választ ott gyorsain megkapták. A gyilkosság felfedezése utáni napon, a Matopex külfceresbula, Hosszú, Bántó. Edző: Bözsöny János. Csere: Urbán helyett Kurdi, Balázs helyett Zatylkó (mindkettő a szünetben), Kováink: helyett Stefid! a 81., Adli helyettit Eridmann a 84. perdbenj kedelmli bemiutatóiroda vezetője értesítette a rendőrségiét, hogy váláki járt a helyiségükben. A nyomozók megállapították, hogy ez a valaki1 felfeszirtette a bemutatóterem udvari bejáratát. A tettes tehát az udvarról érkezett, az utcai kapu kulcsát a tábláról akasztotta le, A bemutatóterem a Forte T na-'szállló melletti épület föíld- szimtjéin van. A 151-es szobát álig egy méter választotta el a szomszédos ház első emeleti függőfolyosójától. Ezt a rejtélyt tehát gyorsan megoldották, a nyomozás mégsem vezetett eredményre. A gyilkos sem a szállodáiban, sem a Matopex irodában nem hagyott használható nyomot. örsi Szilviáiról a környezete sok mindent nem tudott. A csinos, jőlkereső, huszon- haitévés kozmetlikusllányt büszkének, felvágósnak tartották. Suttogták róla ezt- azt, de semimli konkrétum. A nyomozóknak néhány hét után sem volt fogalmuk, hogy miért szakadt félbe hirtelen a buíllámoSi vakáció, hogy mit keresett a lány Budapesten. Két hónappal a gyilkosság ellkö- vétése után a nyomozás holtpontra jutott. (Folytatjuk.) Sárga lap: Urbán a 24., Gdliiitsch az 54,, Pető a 62. perében. Szögletarány: 12:3 (7:1) a Rákóczi javára. Szép számú szurkoló sereg kísérte el a váci együttest, s már a mérkőzés előtt mindkét tálbor kipróbálta hangerejét. Feszült légkörben indult a mérkőzés. A 2. percben a kiugró Csikóst Pető a 16-os előtt eüikaisizál'ta. A váci szabadrúgás a sorfalban akadt el. A másik oldalon az előretörő Bírót akasztották meg szabálytalanul. A 7. percben már harmadik szögletét rúgta a Rákóczi, Bántó fejesét Csikós a vert kapus melletit a góivanialrói. ■rúgta ismét az alapvonalon túlira. A 12. perében isimét vezetéshez juthatott volna a Rákóczi. Bántó bal oldali beadása után a szabadon hagyott Hosszúhoz került a labda, s ő nagy helyzetiben gyengén rúg|ta meg, így az a Kapus zsákmánya 'lett. A másik oldlaûon a 14. percben Adi tört befelé balról, Be- rához játszott, a Rákóczi védői felé mozdultak, de a középpályás a jobb oldalon felfutó Stranszhoz továbbította a labdát, ő még egyet igazított is rajta, majd 10 méterről, a jobb összekötő helyéről, laposan a hosszú sarokba lőtte. 1:0. A váratlan göl kedvét szegíte aRá- ikóczlinak, ugyanakkor megnyugtatta a vendégeket. Egy időire ellaposodott a játék. Néhány túl kemény belisme- nés izzította csak a légkört. A 30. perében Hosszú ment él a jobb oldalon, begurí- tását Kákas a 16-osról nem elég erősen lőtte rá, így ez is Pileskó könnyű zsákmánya lett. Válaszként Kása eflvi- harzott Kakas mellett, az éles szögből toüldöítít hagy erejű lövését Kutas! csak szögletre tudta ütni. A 36. percben' újabb lehetősége nyílt az egyenlítésre a Rákóczinak. Az alapvonal mellett Bántó egy elveszettnek vélt labdát kaparintott meg, azt visszagurította Hosszúnak, aki előtt szábad volt az út, de a' csatár ezúttal1 is bátortalan voit, erőtlen lövését a kapus szögletre ütötte. A szünet utánli első percben megint Hosszú tört ki A 26. játékhét nyectes szelvénye: x 11121111 1111-1-1. 1731 fogado ért el tizenhárom plusz egy találatot, nyereményük egyenként 2140 forint. A tizenhármas találatok száma 278, ezek mindegyikére 1543 forint jut. A tizenkettesek 68, a a bál összekötő helyén, lövése ezúttal is Piesfcó révén került az alapvonalán túlra. Aliig ment néhány perce a játék, amikor Zervtali megsérült. Miután, a Rákóczi mindkét cserelehetőségét Kihasználta, a középhátvéd egy ideig még statisztált a pályán, majd a 67. percben végleg lement. Pető húzódott hátra a helyére. Az 58. percben Béna fejese alig szállt fölé. A mááik kapunál Zaity- kó 20 méteres nagy lövését védte nehezen Pleskó, majd 5 perccel később Polomyï 18 méteres szabadrúgását ütötte szögletre KubaSli. Az utolsó percek a magabiztosan játszadozó vádiak meZőnyfölé- nyével telitek el. Akár újabb gólt, illetve gólokat is szerezhettek volna. A ,megváltó” sípszó után a szép számú vádi 'közönség melegen ünnepelte ezúttal is jól játszó feljutott együttesét. Már a Rákóczi kezdeti hadrendjéből is kitűnt, hogy mindent egy lapra téve igyekszik hátrányát ledolgozni. Három hátvéddel, négy középpályással és három támadóval kezdte a játékot. A védőknek egy az egy ellen kellett volna felvenni a harcot, erre azonban nem voltak képesék. A négy 'középpályás középen ezúttal sem tudta még csak .lefékezni sem a vflüáirngyors váci ellenakciókat. A hamar kapott gól után lényegében már el is dőlit a 'továbbjutás kérdése. Igaz, szinte mindvégig a Rákóczi bürtokólita többet a labdát, akadt is néhány helyzete (érdekes módon kizárólag Hosszú révén), de a látottak alapján a hátrány ledolgozása élévé lehetetlen vOllt. Most is felkészületlen csapát benyomását keltette a RákócZi, játékából — igyek- vése ellenére — hiányzott a tudatosság, s még inkább a korszerűség. A vádi együttes ezúttal jobb benyomást keltett, minit otthon, A Hóéit mérkőzés alapján leszögezhetjük: a Rákócziiban néhány labdarúgó 'képességeit meghaladja egy ilyen osztályozó Sikeres ' megvívása. A szünet utáni ‘kettős cserét részben már a kapkodás szülte. Bizony, nem jó fényt vét egy csapatra — még ha el is dőlt már a " továbbjutás, hogy 23 percet tíz emberrel legyen 'kénytelen végig játszani. Ezen. a mérkőzésen is a jobbik csaipá't győzött, s hogy a vártnál Simábban, az egyben újabb 'kritika a Rákócziiról. A vádi együttesben Pleskó, Pölonyli, Strausz, Bara és Adi külön 'is kiemelkedett. A Rákócziiban Zen'tali sérüléséig nyújtott elfogadhatót, meHlett csak Bántó igyekezete dicsérhető. Büki játékvezető jól kézben tartotta a mérkőzést, mindössze egy nagy lest nézett el ('partjelzője segítségével) a Rákóczi terhére. Ez azonban nem befolyásolt semmit. Jutási Róbert További osztályozok: Dunaújvárosi Kohász— Délép SC 2:0 (0:0) Dunaújváros, 10 000 néző. V..: Nagy B. A Duna-parti együttes a 86. percben harcolta kl a továbbjutást, miután az első mérkőzésen a szegediek 2:1- ■re nyertek. Jászberényi Lehel—Bauxitbányász 2:1 (1:0) Jászberény, 3500 néző. V.: Szabó B. A 69. percben, .nagy kapus- hiifaával szépített a tapolcai csapat, s ez döntött, mliluitán az első mérkőzésen 3:l-re tizenegyesek 30 forintot fizetnek. A tízesekre nem fizetnek ki nyereményt, miután egy-égy nyértes szelvényre tíz forint sem jut, így a részvételi szabályzat értelmében nyeremény- alapjuk a tizenegyesek között került felosztásra. Járási labdarúgó-bajnokok osztályozója Mernye, Babócsa, Nagybajom a megyei első osztályban ünnepel a váci csapat. Both József edző a magasban Bánkúti László a D VTK edzője nyert a Bap xüí bányász. Gyengén fizet a totó Bende Ibolya J Kettős hurok