Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-03 / 129. szám
4 Somogyi Néplap 1984. június 3.. vasárnap Kaposvári furcsa történetek Szép lányok utcában Munkásőrök kiképzésen Kés a kabátujjban a Vár Ki ne emlékezne a régiek közül a híres kaposvári korzóra? Szombaton és vasárnap este számolatlanul rótták a köröket a városiak végig a Fő utcán,- a Korzó cukrászdától a Koronáig és vissza a másik soron. Ballagjunk hát vissza a régi Kaposvárra, a századfordulótól a világháború idejéig. A régi kisvárosban 1904-ben még egyetlen gépkocsi sem volt. 1910-ben a város lakóinak száma huszonnégyezer (ebből ötezer analfabéta volt). A telefonelőfizetők száma kereken száz. Az Uránia moziban 1914-ben vetítették az első hangosfilmet. A bujakórosok számát tekintve harmadik volt a város a magyar hazában. De maradjunk csak a korzónál, amelynek mindig volt valami szenzációja. A múlt század kilencvenes éveiben az, hogy „egy valódi szerecsen ballagott végig rajta”. Tíz év múlva egy „férfiruhába öltözött nő”. Újabb tíz év múlva az volt a nagy felfedezés, hogy innen könnyedén át lehetett jutni a Vár utcába, amelyről a kényes úri nép csak suttogva beszélt. Így emlékezett meg róla a korabeli sajtó: „Régi, nyomdafesté- kes igazság, hogy messze földön híre van a kaposvári szép asszonyoknak. A radírgumival borotválkozó si- hederektől kezdve a megroppant gerincű öreg kujo- nikig mindig nyelvcsettin- téssel emlékeznek meg róluk, amikor végiglejtenek az utcán: — ccc! — ez igen!” Helyben is vagyunk. Szóval a korzót járó „rendesebb urak, vagy úrfiak szépen elmentek a templom előtt (néha benéztek, és megmutatták magukat a nagymamának), aztán át a Koronához, innen az Erzsébet szállóhoz, majd a fiáke- resek standja mellett tovább a városháza előtt, vissza a Fő utcára. A másik, a nagyobb kör a Korona utcán át vezetett a Széchenyi térre. Itt volt a forduló. Aki vállalkozott erre, az eleve gyanús volt, a Vár utca , miatt, ahol négy bordélyház is működött, felefele arányban másod- és harmadosztályú, az akkori kisváros mértékei szerint. A Széchenyi és a Fiume -kávéházak fényeit, az Uránia mozi műsorát és a sok bazárral tarkított Korona utca látványosságait így nem mindenkinek volt lehetősége élvezni. Nem így a bakák, akik minden különösebb rátartás nélkül, kettesével, hármasával igyekeztek a Honvéd- vagy a Ba ross-laktanyától a Vár utca felé. A Disznócsárdában leeresztett egy-két féldeci után kezdődhetett a „minden dolgok teteje”. A „flörtök” nem egyszer parázs verekedésekben végződtek a fegyvernemek között, aminek csak a kilenc órai takarodó vetett véget. így hát kilenc óra tájban a korzó illemtudó zsongását a laktanyák felé rohanó katonák bakancsainak csattogása javallta meg. Az álerkölcsű tisztes uraknak vigyázniuk kellett. Az alkonyat óráiban ugyanis köpenyekbe burkolózó alakok osontak le az Esterházy utcából a híres negyed felé. Azt színlelték, hogy a Koronába mennek, a Kost- rássy utcán azonban hirtelen befordultak, s innen már csak pár lépés volt a * Szegény Ördöghöz címzett fogadó, a híres találkahely a gáláns urak részére. Itt történt meg a következő eset. Egyszer egy „úrilány” kopogtatott be az első osztályú találkahely ajtaján. — Mi járatban vagy kicsikém? — kérdezte a ma- dám. — Itt szeretnék dolgozni. A Szovjetunióban a legújabb népszámlálás adatai szerint már csak száz képviselője él a liv népnek. A livek a Kurland-félsziget legészakibb részén néhány halászfaluban laknak, s nagy többségük a lett lakosságba olvadt be. A livek történelmét írásos emlékek őrzik. Az első ilyen mert unom a tanulást — felelt a lány. — Nézzük csak. Szép vagy, fhiss és fiatal. Éppen jó is lennél, hanem, aki közénk jön, annak nehéz munkát kall vállalnia! — Nehéz munlkát? — kételkedett a lány. — Néztem a lányokat, egyiknek síincs feltörve a tenyere ... A dialógus talán tovább folytatódott volna, ha az egyik szeparéból ki nem Lép a ... papa. Városnasizóló botrány letit belőle. Az újságok írni kezdtek a Vár utcai fertőről, a közenköics lealacsonyító bomlásáról, amíg a városi tanács el nem kezdett foglalkozni az üggyel. Titkos tárgyaláson több napig rágódtak az urak, csakhogy legtöbbjüknek volt valami emlékük a Szegény Ördöghöz címzett fogadóban. Végre megszületett a döntés: „Ha megszüntetnék a bordélyokait, több lenne a munkanélküli, az illegális találkahely, meg a bujakóros beteg. Az örömtanyákra így családvédelmi* szempontokból is szükség van.” A polgári Kaposvár erkölcsei megtűrték egymás mellett a szigorú leánynevelő intézeteket és a bordélyházakat. Aztán kitört a háború, az örömtanyák ügye lekerült a napirendről. Azért volt valami változás. A Szegény Ördög Bableves csárdára változtatta a nevét, mivel ide jártak kosztolni a Kontrássy laktanya tisztjei. írásos emlék még a 11—12. századból való, s attól kezdve folyamatosan nyomon lehet követni a nép sorsát. A liv hajózással, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó nép volt. A mai Észt Köztársaság területén élt, és főleg az orosz és a skandináv városokkal kereskedett. A húszéves Bogdán Imre foglalkozás nélküli, háromfai lakos már korábban, ti zennyolc évesen összeütközésbe került a törvénnyel. Akkor rokonaival hársfavirágot gyűjtöttek, s úgy gondolták, megspórolhatják a fára mászás nehézségeit, ha tövestül vágják ki az egész fát, s utána már csak le kell atatniuk a termést Ügyeskedésüknek két fa esett áldozatul. Ö megúszta büntetés nélkül: a bíróság próbára bocsátotta, azaz két évig tisztességesen kellett volna viselkednie, s akkor elmarad a büntetés. Bogdán azonban — úgy látszik — nem tudta kivárni a két évet. A pártfogói felügyeleti szabályokat rendre megszegte, mértéktelenül italozott, idült alkoholistává vált. Ilyen előzmények után 1984. március 9-én Nagyatádra utazott barátaival. A városban, a buszmegállónál találkozott egy régebbi ismerősével, a helybéli Csonka Sándorral, aki — akárcsak Bogdán — némi alkohollal már megalapozta hangulatát. A huszonnyolc éves Csonkának eszébe jutott, hogy Korábban Bogdán zaklatta az ő élettársát, s úgy érezte, hogy itt az alkalom a felelősségre vonásra. Szó szót követett, míg végül Csonka pofon ütötte Bogdánt, aki a helyszínről dúl- va-fúlva távozott. Nem sokáig ért, hamarosan találkozott nevelőanyjával, akinek elpanaszolta a vele történt sérelmet. Együtt tértek vissza a buszmegállóba, ahol a nő szóáradattal támadt Csonkára. A szópárbajba Bogdán is hamarosan bekapcsolódott, miközben jobb kezével erősen markolta a mindig nála lévő konyhakést, amelyet visszafelé jövet a biztonság kedvéért a kabátja ujjába helyezett. Csonka nem sokáig tűrte a becsmérlő szavakat, s a fiatalembert kilökte a buszmegállóból. Ekkor Bogdán előrántotta a kést, és teljes erőből a férfi hasába vágta. Ezután hiába igyekezett gyorsan kereket oldani, a rendőrök hamarosan elfogták, s megtalálták az időközben elhajított kést is. A sértett életét csak a rendkívül gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A megyei bíróságon dr. Ujké- ry Csaba tanácsa Bogdán próbára bocsátását a korábbi ügyben megszüntette, s bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett rongálás vétségében és emberölés bűntettének kísérletében. Ezért a bíróság a vádlottat öt év és négy hónap szabadságvesztésre ítélte, négy évre pedig eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Egyben elrendelte a vádlott kényszerelvonó kezelését is. Bogdán és védője az ítélet ellen enyhítésért fellebbezett. Gy. L. SZEGEDI NÁNDOR Menekülő hold Tartott egy kis szinetet és cigarettára gyújtott. Ráfért a pihenés, hiszen egész délután — szinte megállás nélkül — cipelte az iszapot, a vizes homokot a párták medréből az aranymosóra. Panaszra nem volt oka, mert két órával ezelőtt megcsillantak a homokban a sárga fémszemeik. Abból, ahogyan kifúj,ta a füstöt, más is tudhatta vol-. na, elégedett. Szemét hosz- szan pihentette a tájon, amelyet az esti súrolófények tündöklővé varázsoltak. Ahol a napsugarak tért nyertek, ott a sárga és a zöld különös keveréke jött létre, ahová pedig nem jutott el a fény, ott homályos foltok keletkeztek és elvesztek a részletek. A bokrok felől hűvös szellő suhant, s a délben még szinte gőzölgő patak olyan volt időnként, mintha hűtő- szekrényt nyitottak volna ki a közelben. El is dobta a ci- garetát, mert kihevült testének nem igen tetszett ez a gyors hőmérsékletcsökkenés, s újra munkához látott. Izmai megfeszültek, amikor felemelte a vödröket, gerincoszlopán látszott, hogyan birkózik a teherrel. Indián- vörösre pirult bőre szinte izzani látszott, amint a napsugár ráesett. Nekirugaszkodott a partoldalnak, s ékkor hátulról ráiköszönt valaki. Váratlanul érte a hang, s úgy hatott, mint a felszólítás, amely után már nem tanácsos még egyet lépni. Le is tette a terhet, és ijedtséggel vegyes kíváncsisággal nézett hátra. Két férfi állt mögötte: — Egy szóra, aranymosó pajtás! — mondta nevetve a közelebb álló idősebb. Gainam sohase látta, s ezért meglepte a bizalmaskodó megszólítás. — Hogy fizet a patak? — kérdezte, és leült egy kőre. Ganam egy ideig hallgatott. Aztán azt mondta: — Keményen meg kell dolgozni itt is mindenért... Hát, mit mondjak, nem erőlködtem hiába. Az utolsó mondatot legszívesebben visszaszívta volna. Bár nem érzett nagy kedvet a beszélgetéshez, maga is letelepedett egy husángra, amelyet a patak sodorhatott ki, amikor a sok esőitől megtáltosodott. — Merre jártak? — kérdezte, hogy megtörje a hír- télen támadt csendet. — Itt voltunk csak a ku- koricaföldön. Megnéztük, hogyan gyarapszik a hízóknak való. Garam jól ismerte a tájat, de kukoricaföldről nem tudott a környéken. Azért „vette a lapot”, s valami olyasmit mormogott hogy hát bizony arra nagy szükség van. — Aranyat ér! — jegyezte meg kissé gúnyosan a fiatalabb féireérthetlenül célozva Garam kincskeresésére. — Hogy van ez? — kapcsolódott a gondolathoz az idősebb. — Az ember elhatározza, hogy aranyat mos, kiválaszt egy folyót vagy patakot, és nekiáll? — Hát nem egészen — felélte Garam. — Tudni kell, milyen folyóban remélhet szerencsét. Szükség van arra, hogy a bánik beváltsa az aranyat, no meg, hogy szakítson eddigi életformájával'. Ha távol van a lelőhely az otthontól, sátrat kell verni az erdőben. Nékem, sajnos, az utóbbira kellett vállalkoznom. ötven kilométerre van a lakásom. — Milyen életformával szakított — ha szabad kérdeznem? — Művezető voltam a faluban nemrég létrehozott villamossági üzemben. — Hm — csóválta a fejét az idegen. — Érthetetlen, hogy valaki felcserélje az otthonát az erdei sátorral, elhagyja hónapokra a feleségét; szüneteltesse jó állását ilyen bizonytalan vállalkozásért. Felhúzta szemöldökét — jelezve, kíváncsian várja a választ. Garam az első pillanatban arra gondolt, elmondja, hogy gyerékkarában sok kalandregényt olvasott vadászokról, utasokról, aranyásókról, szerencsevadászokról Akkor arról álmodott, hogy ha felnő, beutazza a földet. Úgy szeretne majd meghalná, hogy tudja, hogyan ragyog a nap Óceánia szigetein, miként élnek Afrika kunyhó- falvaiiban, milyen az éjszaka Dél-Amerika párás dzsun- gélljeiben, az élet Amerikában vagy Szibériában. Vágya máig nem kopott el. Jól él, de arra nem elég a jövedelme, hogy ezt a fiatalkori álmot valóra váltsa. Márpedig szeretné. Egyszer él az ember. Hát ezért próbál szerencsét és kockáztat... Éneikül nem lehet megvalósítani merész terveket. Úgy határozott, mégse beszél erői. Végül is magánügy. Ezért csaik ennytit mondott. — Mindenki úgy boldogul, ahogy jónalk látja. — De hát mire a La pózzá, hogy ebben a patakban van arany?-Garam eddig eltitkolta, de most nem volt ínyére, hogy megint érv nélkül maradjon. Kibökte hót: megtalált egy reges régi -iratot, amelyben arról ír a krónikás, hogy őseink ebben a patakban aranyrögöket találtak. Ha egyszer volt néhány, akkor többnek is kell lennie.-Felállt, j-elezv-e, hogy folytatni akarja a munkát. A látogatók is szedélőz- ködni kezdtek. — Hát... sok szerencsét! — mondta a fiatalabb. — Köszönöm! — mormogta. — Felemelte a vödröket, és jó utat kívánt. Amikor a második vödör iszapot is ráöntötte a csúszdára, utánuk pillantott. Meghökkent : az erdő félé kanyarodtak, noha a iegköze- lefofoi település felé vivő út jobbra esett. -. Éjféltájban sátrában jélezni kezdett a riasztó. Nem volt az valamiféle technikai csoda. Egy műanyag zsinegen alapult az egész, amelyet körbehúzott a bokrokon, mintegy 100 méter távolságra a sátortól. Olyan magasra tette, hogy a vadak ne érjék el, az ember azonlban beleütközzön. Erről, vezetett egy szál a sátorba. Ha valaki a zsinórhoz ért, odabent megrezzent a jelző. (Folytatjuk.) Lévai József A legkisebb balti nép
