Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-24 / 147. szám

1984. június 24., vasárnap Somogyi Néplap 5 Amerigo Tot Bartók emlékszobra Kecskeméten. Kecskemét főterén avatták fel Amerigo Tot szobrászművész Bartók Béla emlékének ajánlott ,,Mikrokozmosz a makrokozmoszban című bronzból készült szobrát (MTl-fotó: Karáth Imre felv. KS) Egy hétig angolul beszéltek UNESCO-tábor Kaposváron — Ég a ház! Gyorsan szedd össze a legkedvesebb tárgyaidat, melyeket ki akarsz menteni! A fenti felszólítás az an­gol nyelvi tábor egyik órá­ján hangzott el, azzal a cél­lal, hogy az ország minden tájáról érkezett gyerekek kedvenc személyes tárgyaik alapján .„feltérképezzék” egymás jellemét, egyénisé­gét. Ezen a nyáron, öt év után ismét a kaposvári Munká­csy Mihály Gimnázium adott otthont az UNESCO egyhe­tes angol nyelvi táborának. Az intenzív nyelvtanfolya­mon a nemzetközi szervezet tagiskoláinak legjobb diák­jai vehettek részt, öt elő­adót hívtak meg a rende­zők: Roger House és Janet Scott az angliai Bristolból érkezett, Geoffrey Giibson a sárospataki gimnázium­ban dolgozik lektorként, Abádi Nagy Zoltán a debre­ceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem tanszékveze­tő-helyettese, Pintér Tamás pedig a pécsi Janus Panno­nius Tudományegyetemen tanít. Az ötven, többnyire má­sodik-harmadik osztályos gimnazista délelőttönként tíz fős csoportokban forgó- színpadszerűen vándorolt egyik óráról a másikra. A tanítási órákon kívül szá­mos szórakoztató progra­mot is szerveztek a résztve­vőknek: délutánonként úti- beszámolók, városnézés an­gol nyelvű ismertetéssel, diszkó, strandolás, kirándu­lások tarkították a progra­mot. Janet Scott, a fiatal, skó­ciai születésű földrajztanár­nő, aki társával együtt az UNESCO pályázata alapján, jelentkezett a tanfolyamra, láthatóan az első naptól kezdve jól érezte magát a magyar diákok között. A gyerekekket a padok tetejé­re ültette, faggatta őket, mit gondolnak Angliáról, térképet rajzolt, mesélt, pil­lanatok alatt feloldotta a gátlásokat. — Otthon Angliában is ilyen módszerekkel tanít? — kérdeztük az órák közötti lélegzetvételnyi szünetben. — Természetesen itt, ezen a szünidei tanfolyamon egy kicsit oldottabb a hangulat. De otthon is sokszor meg­történik, hogy átrendezzük a tantermet, eljátsszak a je­lenetet, amiről éppen tanu­lunk. — Milyennek találja a magyar gyerekeket? — Nagyon lelkesek! Öröm velük dolgozni, szívesen be­szélnek. Meglepően sokat tudnak Angliáról, jóval töb­bet, mint amennyit én tud­tam Magyarországról, mi­előtt idejöttem — vallja be. — A gyerekek angoltudása is igen jó; más anyanyel- vűeknek többnyire rosszabb a kiejtésük. Janetnek csupán a ma­gyar konyha nem tetszik, ő ugyanis vegefáriánus... De a többiek is arról panasz­kodnak, túl sok húst kell itt enniük, és egy kicsit zsíro­sán főzünk. Mégis arra a kérdésre, hogy tetszik nekik Magyarország,' egyöntetűen felelik: kiváló a vendéglá­tás, és nagyon élvezik a jó időt. Az első szó, amit meg­tanultak magyarul: a nap. — Volt alkalmuk itteni angoltanárokkal beszélget­ni? — Sokat konzultáltunk vendéglátóinkkal, s bár ta­nítani nem láttuk őket, az eszmecserék és a gyerekek tudása alapján az a vélemé­nyünk, jó felkészültségűek. tájékozottak — mondja Geoffrey Gibson. — Az tetszik a gyerekek­ben — folytatja Roger Hou­se —, hogy nem kényszer­ből, hanem jókedvvel, szí­vesen tanulják a nyelvet. Őszinték, felszabadultak. — ön otthon idegeneknek is tanít angol nyelvet. Me­lyik metódust tartja a leg­modernebbnek, leghaszno­sabbnak? — Mindennél fontosabb­nak tartom a beszédet, a szituációs játékokat, az ak­tivitást. A személyes kon­taktus, a természetesség sok­kal lényegesebb a techniká­nál. Angliában lenne rá mód, hogy képmagnót hasz­náljak, de nem szívesen ve­szem igénybe ezt a lehetősé ­get. Esetenként előkerül a magnó, de az a legfonto­sabb, hogy a diákok ki . tud­ják fejezni gondolataikat, érzéseiket. Ezért főleg olyan helyzetek lértehozására tö­rekszem, ami megmozgatja a fantáziájukat, ahol felsza­badultan elmondják a véle­ményüket. Az egyhetes kurzus után az első dolog, ami a d iákok­ban megfogalmazódott: még legalább egy hét kellene eb­ből a tanfolyamból. — Nagyon meglepődtünk, hogy szinte mindent értet­tünk, amit mondtak — me­séli Kovács Tímea, aki a- bu­dapesti Kölicsey Ferenc Gim­názium második osztályát végezte angol tagozaton. — Élveztük, hogy úgy beszél­tek velünk, mintha angolok lennénk. Még a kirándulá­sokon sem magyarul beszél­tünk, hamar megszoktuk a kiejtésüket, a beszédtempó­jukat. — Melyik a legkedvesebb élményetek ? — Nehéz lenne választani, mindegyik óra élmény volt — felelik szinte kórusban. — Az oktatók szerencsésen, egészítették ki egymást. Az angol előadókkal kötetlenül beszélgettünk, játszottunk, Abádi tanár úr nyelvtani szókincsbővitő gyakorlatokat állított össze, ausztráliai és amerikai népdalokat taní­tott. Pintér Tamásnál in­kább a szöveg megértésére kellett koncentrálni. Ezzel a kötettem, .közvetlenebb hangulatú módszerrel sok­kal többet tanultunk, mint egy-egy merevebb iskolai órán. A desedai strandon a tá­bor résztvevői már angolul énekeltek, angol játékokat játszottak. Reméljük, hogy a jól sikerült hét emlékét nem törli ki az idő, s a jö­vőben is hasznosítani tud­ják az itt tanultakat. T. K. Utoljára szólaltak meg pénteken . a csengők az isko­lában. Vajon mivel töltik a lakótelepi gyerekek a hét­köznapokat? Az Arany János utcai la­kótömb játszóterein délutá­nonként még nem sok gye­reket látni. Nagy a meleg, a hinták tűzforrók, a fiúk és lányok szívesebben pi­hennek a hűs szobában. Tóth Péterrel és barátaival egy fa kellemes árnyékában beszélgetünk. — Mióta ültök itt, fiúk? — kérdezem. — Elég régóta, de nem­igen tudunk mit csinálni. Tavaly volt olyan, hogy ki­lencig, fél tízig is lent vol­tunk, ha nem volt jó műsor a tévében. A lakók itúl han­gosnak találnak bennünket, gyakran kerül sor összetű­zésekre. Mindenkinek jobb lenne, ha építenének ide néhány focipályát, ping­pongasztalt. Van ugyan egy- kettő, de mind a napon, így napköziben szinte használha­tatlanok, kicsik is, s ráadá­sul a nagyobb fiúk már el­foglalták. Minket, általános iskolásokat nem szívesen látnak ott. — Munkavállalási lehető­ségünk is nagyon korláto­zott — kapcsolódik be a be­szélgetésbe Helmann Robi. — Én most végeztem el a hetediket, de még 4 órásra sem szívesen vesznek föl. Pedig úgy csak gyorsabban telne a nap. Bár nem pa­naszkodom, így az első he­tekben jólesik még a pihe­nés. Ülünk itt a barátokkal és beszélgetünk. Lányokról, tanárakról, koncertekről, mo­ziról. Szerintem nagyon ke­vés nekünk való filmet ját- szanák a moziban. S a té­vében sem joíbb a helyzet. A szünidei matiné meséiből, János­ünnepély Szombaton rendezték a nyomdászok hagyományos János-tinnepélyének gazdag programját a Népligetben. A könyvnyomtatás ősaty­jának Gutenberg Jánosnak nevenapját több mint egy év­százada minden esztendő­ben színes juniálissal ün­nepük a szakma dolgozói. A múlt század végén a nyom­dai munkások Segélyező Egyletének tagjaiban erősí­tette a János-napi összejö­vetel az egység, az össze­tartozás érzését. A népligeti rendezvények belépődíjaiból származó be­vételt a szakszervezet a szokásokhoz híven most is szociális célokra fordítja. rajzfilmjeiből már kinőt­tünk, délelőtt pedig más filmet nemigen adnak. A városban is kevés a nekünk való program. — Az ifjúsági ház nyári ajánlatát ismeritek? — Nem, de az nem is ér­dekel — felel Robi. Inkább kimegyünk a strandra vagy fagyizunik egyet. Bár az is egyre drágább. Jól érezzük magunkat itt a téren. A szüléinkkel csak este talál­kozunk, akikor beszéljük meg a napi teendőket, kü­lönben egész nap egyedül vagyunk. — S jó ez így nektek? — kérdezem. — Jó, bár egy kicsit unal­mas — tűnődik el Robi. — De inkább itt ülök, mint az iskolában ... Langner Károly az első pillanatban egy szőke, zöld szemű kis ördögnek fest, ahogy fent üldögél egy ke­rítés tetején. — Nem unalmas ott a magasban? — kérdezem. — Nem — feleli rögtön.— Ez egy iskola iitt, rengeteg a gyerek, velük ismerkedem. — És mondd, mit csi­nálsz, ha épp a földön vagy? — Délelőtt nézem a tévét, délután pedig itt játszóim a téren. — Mikor találkozol a szü­léiddel? — kérdezem. — Általában csalk este. Anyuié'kmak olyankor is mindig nagyon sok a dol­guk, de lefekvés előtt azért mindig beszélgetünk, és kártyázunk is egyet. Anyu esténként főz, délben meg­melegítem. Nemsokára pedig táborozni megyek. Tavaly is voltam rhár a Balatonnál, nagyon jól éreztem magamt csak egy kicsit vágyódtam már haza. — Mit szeretsz nyáron csinálni? — Fooizni és bújócskázni. Moziba és könyvtárba is szívesen járók. Ilyenkor több időm jut az olvasásra. — Nem, a bizonyítvá­nyomról ne beszéljünk. A szeptemberről sem. Az még messze van,S én akkor kez­dem a hatodikat — mondja, s egy ugrással már el is tű­nik a kerítés túloldalán. Horváth Era Egy esztendeje már, hogy építkezés során tönkretették a Kinizsi lakótelepen a játszóteret A homokozót szétszedték, szegélyköveit szétszórták. A lakók nem szívesen engedik gyermekeiket a játszótérre, hisz az éles peremkövek meg­sérthetik őket. Kíváncsian várjuk, hogy az illetékesek mi­korra tervezik ennek a játszótérnek a helyrehozatalát, hogy a nyári szünetet otthon töltő gyerekek kedvükre szaladgál­hassanak „baleset” veszélye nélkül a játszótéren ■ „Ment-e a könyvek ál­tal a világ elébb?” — Vörösmarty töprengő Jcérdé- se szenvedélyes válaszra késztet: ment bizony, csakis azok által, hiszen ‘könyvek, írásbeliség nélkül megszűn­ne létezni áz emberiség me­móriája, s kezdhetné min­den nemzedék elölről ugyan­azt. Semmi kétség, értékeljük, és vásároljuk a könyvet, mégis el kell gondolkod­nunk azon, hogy azért a vá­sárlás mégsem azonos az ol­vasással. A KSH szabadidő mérlege szerint 1963-ban a férfiaknak átlagosan napi 54 perc, a nőknek 36 jutott olvasásra, míg 1977-ben már csak 46, illetve 28. Ellenben tv-nézésre 1963-han mind­két neminél 24 perc jutott, míg 1977-ben a férfiaknak 1 óra 34 perc, a nőiknek 1 óra 21 perc. Az átlag per­sze sók mindent elfed, de irányulást mégis jelez. Az adaték nem a „Guten­berg galakszisért” keltenek aggodalmat, hanem önma­gunkért. Mert a könyvet nem kell félteni, megáll az magáért, megtartja uralmát, mint az emberi közlés leg­fontosabb, pótolhatatlan esz­Könyv, olvasás, nevelés köze. írás, leírt szó nélkül, nincs elvont gondolkodás. Ami azonban félő és félt­hető: hovatovább megint; köveseké lesz, beavatottaké, míg a .többség körüliüli a képernyőt, mint távoli ősök a rtiapsodost, a homéroszi korban. De még .ha csupa Homérosz szólna is: a néző ismeretei felületesek marad­nak, ha a hallottak nyomán nem nyúl könyvhöz, ha a látvány nem indítja el az elmélyült, gondolkodó is­meretszerzés felé. Véletlen, de jelképesnek is tekinthető: az idei könyv­hét megnyitásának napján tájékoztatták az Országos ■Pedogógiai Intézet munka­társai az újságírókat az ol­vasástanítás különféle mód­szereinek használatáról, és a mai kisiskolások olvasási nehézségeiről. Ami sajnos sokaknál megfigyelhető, no­ha az írás—olvasás kezdeti nehézségei nem függenek össze az értelmi képességek­kel! Akár lángész is lakhat abban a kisiskolában, ak! nehezen barátkozik meg a betűvetései, sőt ki is bonta­kozhat, ha kellő gondot for­dítanak rá, és törődnek fej­lődésével. Itt rejlik az isko­la óriási szerepe az egyenlő esélyek megteremtéséiben, hiszen: az értelmiségi szülő nem sajnál időt, fáradságot; színes szórakoztató, nagybe­tűs, képes könyveket vesz, azokból gyakoroltatja cse­metéjével az olvasást, és lábujjlhagyen jár, ha az lec­kéjét írja. De akinek erre se ideje, se tudása, se igé­nye nincsen?! Az olvasás elsajátításának nehéz vagy könnyű volta nem f ókmérője az értelmi képességéknek — de hat rá­juk. Akii időben el nem sa­játította az olvasás techni­káját, az később nem tudja megtanulni a számára ki- böngészihetetlen szövegeket, nem képes hozzáolvasni a tanultakhoz, pedig ez ma már nélkülözhetetlen, mivel szerencsére szakítottunk az „egykönyves" (tankönyv) ok­tatással; lemarad tehát, ked­vét veszti. S ami még rosz- szabb: a sikertelenség szem­befordítja iskolával, tanár­ral, eredményesebb társak­kal, az egész világgal. A dac rossz tanácsadó, a kö­vetkező lépés könnyen vezet a szipuzáshoz, a csövezés­hez, az alkoholhoz. Merész állítás lenne meg­kockáztatni, hogy a könyv abszólút biztos immunizáló szer mindenfajta félrecsú- szás ellen, de bizonyos, hogy a 'kallódó fiatalok között fe­lettébb ritkán akad művelt könyvbarát, az erőszakos cselekedeték elkövetői kö­zött pedig szinte söha. A nagy számok törvénye alatt nyilvánvaló: minél alacso­nyabb az iskolázottság szint­je, minél kevésbé lel valaki örömet, vigaszt, feledést a szellemi élvezetekben, annál veszélyeztetettebb, annál könnyebben csúszhat a mélybe. Az esztétikai és az erköl­csi nevelés egy tőről fakad: az ifjúságvédelem az olva­sás tanításánál kezdődik. Kezdődik, de a folytatás sem mellékes. Rendhagyó irodalomórát tartottam egy kis faluiban. Okos, tájékozott, lényeglátó gyerekek gyűltek össze a könyvtárban, élvezet volt beszélgetni velük. De jó is lenne valameny- nyit megtartani a könyv hűségében! De jó is lenne, ha a felnőttek gyakori pél­dája nem ragadná el őket, elhitetvén velük, hogy az olvasás, csak a ráérőknek, a gyerekeknek, s az öregek­nek való! De ehhez az is kellene, hogy megnőjön a könyv, az irodalom becsü­lete az életben, az iskolá­ban egyaránt, s hogy köz­ponti kérdéssé’ váljék: tud­nak-e a gyerekek szépen beszélni, olvasni, színesen- szabatosan fogalmazni, hi­bátlanul írnli? Jó llenne .belátnunk végre, hogy nemcsak az a fontos, „amiből élünk”! Hogy nem munkaerőt, hanem embert nevelünk. És aki talpig em­ber, az munkaerőnek is jobb ... Bozóky Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom