Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-02 / 128. szám

1934. június 2., szombat Somogyi Néplap 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK jában őriztek meg minden motívumát. —■- Ezek szerint pályájának volt családi in­díttatása is? — Apám asztalos vol't, emiatt mfundíig von­zódtam a fához. A kétkezi munka tisztele­te soha nem szűnt meg bennem. Örüílölk, hogy barátaimként tarthatom számon me­gyénk legismertebb népi fafaragóit: Tóth Mihályt, Varga Lászlót, Szőke Istvánt. Ro­koninak érzem ezzel a fazekasságot is, ezért volt szerencsés számomra, amikor hetven­egyben, életem egy újabb nehéz szakaszá­ban Tamás László, a fazekas szövetkezet akkori elnöke segítő kezet nyújtott. Előtte ugyanis a megyei tanácsnál dolgoztam, és több munka társammal együ tt az a vád ért bennünket, hogy visszaéltünk a nyári nép­tánctábor étkezési pénzével. A vizsgálat könnyen állapíthatott meg szábálytalamságo- kat, hiszen a 'hivatalosan kifizethető összeg­ből sehogy sem lehetett előteremteni a tán­cosok kalóriaszükségletét. Művészeti munka­társ lettem az agyagosoknál. Emlékszem, Tamás Laci bácsi így mutatott be 'munka­társainak: „Itt van Csikvár Jósika, aki mindemt tud, de semmihez sem ért”. Űj gon­dolkodásmódot tanultaim meg: anyagi és szellemi kultúránk folyamatokban váló szem­lélését. Rájöttem, hogy aiz alaptevékenység a többi gyártási mozzanat meghatározója, a fazekasságnál tehát a gipszműhely. Ha a formák szépek, akkor a toyábbi munka is könnyebb. A fazekas szövetkezetnél nagy hatással volt rám a légikör. A népművelés taposómalma után emlékezetesek maradtak azok a pillanatok, amikor például megjszü- letett a fiaim. Elvárták, hogy bevigyeim meg­mutatni. Azok aiz emberek az örömömben s osztozni akartak. Ma is, ha sók a bánatom, bajom, hozzájuk megyék vigasztalódni, erőt meríteni. iPedig Csilkvár Józsefről nehezen tudja el­hinni az ember, ’hagy rosszkedvű is lehet. Arcán, fényképeit nézhetve mindig jellem­ző mosoly bujkál, amely közérzetéről, ke­délyéről ad tudósítást. Am nem egyszer a kilátástalanságiba kényszerű belenyugvás, a szenvedélyes útkeresés buktatóinak keservéit is jelzik ezek a vonások. Szakmai tapaszta­lata mellett derűjét kamatoztatta a televízió a Röpülj páva népzenei vetélkedő somogyi műsorszerlkesztőljekértt 'is. Harmadik helyet szerzett Somogy az országos vetélkedőn. —. Együd Árpáddal és Lengyeléi Miklóssal napokig gyötörtük egymást. Hárman há­romfélét akartunk. Egyikünk azt szerette volna,, ha a műsort a somogyi farsangi szo­kások adják, másikunk, ha a pásztorhagyo- mányokat elevenítjük föL A harmadik a la­kodalmas szokások feldolgozásában sejtette a műsor sikerét. Féleségem, Somogyi Teréz, aki szakmabeli — tölbbak között a Kop- pány-imenti hímzőhagyományokat gyűjtötte — llátva tehetetlenségünket, megkérdezte: „És mi lenne, ha somogyi farsangi pásztor­lakodalmast csinálnátdk?” Mindhárman a fejünkhöz kaptunk: hogy ez nekünk nem ju­tott eszünkbe.. . A Röpülj pávára készülődés közben de­rült ki: nincs igazán jó kísérő zenekarunk. A oiterát erőltették, pedig a hagyományok a dudát, a furuglát sugallták. Ekkor találta ki, hogy dudaiskolát kellene indítani So­mogybán. Tizenhatan láttak munkához if­jabb Csoóri Sándor vezetésével. És akkor felgyorsult .minden. Arra törekedtek, hogy aki zenélni tud, az tudjon táncolni is. . Más­ként muzsikál az, aki maga is érzi a moz­gás örömét. Táncot is kezdtek tanítani. Csakhogy hiányoztak az énekesek. Kézenfek­vő volt, hogy tanítani kell azt is. Sebestyén Márta foglalkozik most a hallgatókkal. '— Lassan megtalálij'ük az oktatási mód­szerek igazán jó formált. Népdalt énekelni például sokkal nehezebb kottából, mint hal­lás után. A dudaiskola népművészeti tábor­rá . vált. Csaknem hétszáz tagja van már, s a résztvevők életkora négy- és hatvankét év között váltakozik. Nyaralóként több külföl­dön élő magyar is visszatérő vendége a tá­bornak. — A helyinek induló kezdeményezés tehát országos méretűvé vált. Miiben látja ennék magyarázatát? — A nyári tálborokban semmi sem kötele­ző. Ha valakinek kedve tartja, leül a koron- gozó fazekas mellé és beszélget vele. Utá­na megpróbálhatja a mesterséget, de ha akar, táncot tanul vagy zenét hallgat. Sok olyan fiatalt ismerek, akik kiváltak a zene­iskolából, a táboriban viszont a leglelkeseb- beik közé tartoznak. Munkájuk mozgatója bi­zonyára ez a kötetlenég, szabadság. A nép­művészet, pontosabban az anyagi és szellemi kultúra egységes egész. Nem válik ágaikra, mint például a 'képzőművészet. Fontos moz­zanatnak tartom, hogy a népművészet min­dig közösségbe tartozik, az általa előállított produktum értékét is ez a közösség hatá­rozza meg. Nem szabad, hogy alkotásával vagy megnyilvánulásával sértse a közösség ízlését, elfogadott normáit. A népművészet így magatartássá, életvitellé válik. Régen együtt voltak a közösségi, alkalmi formák, együtt mentek .locsolni, farsangolni, szüre­telni. A temetésen az egész falu jelen volt, a közös bánat súlya is kisebbedett így. Ügy érzem, napjainkra éppen a formák vesztek el, tehát formákat akarok adni. Hadd hi­vatkozzam Kodály Zoltánra, aki azt mond­ja: „A hagyományt nem lehet örökölni, azt tanulni kell”. De ki tanítsa meg, ha nem készítették föl rá? Ezt a kérdést vetettük föl munkatársaimmal a Somogy megyéi Mű­velődési Központban, ahol most dolgozom. Számomra is érdekes kísérletbe kezdtünk. Gyakorló pedagógusok számára indítottunk Idén tanfolyamot. Több mint kétszáz óvónő és pedagógus ismerkedik a kerek esztendő szokásaival, a következő foglalkozások fel­adataival, így mód nyílik arra, hogy a gye­rekek által feltett kérdéseket megválaszol­ják. — És hogyan öröklődik át ez a gondo­lat Csikvár József családijában ? — Gábor fiam dudán, furuglán, bőgőn ját­szik, és azok közé tartozik, akik dudát is tudnak készíteni. Tímea lányom énekes, de gyöngyfűző munkáiból is többet zsűriztek már. ősztől ifjúkorom emlékeinek színhe­lyén, Csurgón kezdi az óvónő szakközépis­kolát. Legkisebb gyerekem, Tamás 'kilenc­éves, egyelőre sportol, úszik, és a tájfutás érdekli, ö is részt vesz a dudaiskola mun­kájában. — Arra, hogy Somogyon kívül válasszon lakóhelyet, gondolt-e valaha? Meglepve néz rám, arcáról olvasom: so­ha nem töprengett 'ezen. — Nékem itt a dolgom. Elakad, nem folytatja, mert rádöbben: ez a magyarázat! Nincs folytatás. Szemében meghatottság és ragaszkodás elegye. Talán most jutott eszébe nagyanyja, nagyapja és fölelevenített táncaik. Vagy a régi időkből ittmarad't pásztor, faragott botjával, furug- lájával. A tiszteletére főzött bablevesek za­matót is érezheti, szalonmabü ékével, termé­szetesen. » „Nekem itt a dolgom... Ma már szelíd nosztalgia lengi - be azokat az időket... Valamikor a hatvanas éviek végién találkoztam először Csikvár Józseffel, aki tánctanfolyamot indított a hetedikesek, nyolcadikosok számára, s azt ígérte, hogy a huszonnégy órás külzus után, a koszo­rúcskán tizenkét régi klasszikus' és újabb keletű táncban mutatunk majd jártasságot. A hajdani tánctanári igyekezet máig hatott: egy-egy vigaDotpban újra fälelevenedmek a kering ős-tangós mozdulatok. Arra, hogy ezek a mozdulatok jelképivé emelkedhetnek, csak most, tizenöt évvel ké­sőbb gondolok, amikor újra ^találkoztunk Csilkvár Józseffel. Vízvárra, a szülőföldre terelődik a szó, ahonnan alig van visszatérés, mert egyik ■emlék fölidézi a másikat. — EzerlkUtencszáZharmindkettőben szület­tem, de csák két évig iláktun'k Vízváron. Az elemi iskolát a fővárosban végeztem. A há­ború után visszatértünk szülőfalumba, pol­gáriba Barcson jártam. A legjelentősebb változást azonban Csurgó hozta az életem­ben, negyvenhétben ugyanis ott kezdtem a mezőgazdasági középiskolát. Sokszor volt szerencsém életem során, ezt iis ezek közé sorolom. Kiváló tanárai voltak az iskdlánák. Tudásúik, tanári példaadásuk máig hat rám. Soha nem féledem Tóth Ágoston igazgató szavait, áki első találkozásunkkor azt mond­ta: „Magyar gazdákat akarunk nevelni, nem tintanyalókait”. Itt ismerkedtem meg Együd Árpáddal is; testnevelést tanított, és a ta- nár-diiák viszonyból később elválaszthatatlan ibarátság lett. — A középiskola után mégsem mezőgaz­dasági területen tanult tovább, legalábbis munkásságát ismerve erre ikövetkeztetek. — Valóban ■ így van, s ennék oka ismét egy olyan motívum, amelyet szerencsének nevezek. A csurgói középiskola mindennap­jaihoz hozzátartozott a színjátszókor műkö­dése, ón is tagja voltam. Egy megyéi kul­turális seregszemlén a nézők között volt a színiművészeti főiskola egyik tanára. Meghí­vott a főiskolára. Tóth Ágoston idézett sza­vai ellenére is biztatott az első perctől, hogy vállaljam. Sikeresen fölvétel iztem a főiskola tánc szakara, és az ott töltött éveik újabb .lökést aditák a pályához. A főiskola mellett a népművelési intézet munkájába is bekap­csolódtam, P esovár Ernő tanítványa lel­tem. Itt találkoztam Andrásfalvi Bertalan­nal, Olsvai Imrével, Lányi Gusztávval. — Hova került a főiskola elvégzése után? — Kaposvárról kaptam állásajánlatot, a megyei tanács népművelési osztályára. Ek­kor már működött a városban egy népmű­vészeti együttes, de tánckara csak időszako­san vöLt. Az akkori textilesekkel alapítot­tunk együttest, ebből fejlődött ki aztán a Somogy táncegyüttes. Az ellenforradalom utáni Időszakban, az ■ apparátusok leépítése során Csilkvár József­nek is meg kellett válnia a tanácstól. Életé­nek nehéz időszaka volt ez. Azonban újra szerencsésre fordult. — ötvenihétben kerültem a Somogy me­gyei tánctanítók munkaközösségébe, áhbl én is tanítottam. Munkánk abból állt, hogy el­mentünk egy faluba, ahol összegyűltek a tánc Iránt érdeklődők. Ott laktunk a tanfo­lyam ideje alatt, szállást, élelmet a szülők biztosították.' Azóta sem tudok elképzelni gyűjtőmunkára alkalmasabb szituációit. Égész nap ráértünk, a táncoktatás csak es­te kezdődött. Megismerkedtünk a lakosság­gal, s a már-már elfeledett táncokat, dalo­kat is föl tudtuk deríteni. A másik nagy előny az volt a számomra, hogy megismer­tem a megyét. Közben Csikvár Józsefet is megismerte, befogadta Somogy. Amerre dolgozott, sorra megaliaikulták a népi együttesek, s jelezték: megtalálta a hangot a falu népével.. Közös­ségék kovácsolódtalk. s egyre több helyen ismerteik föl, hogy veszendőségre íbéíLt ér­tékeink megmentése az ő 'feladatuk is. Így alakult meg a bedagkéri, a szennai népi együttes. Somogy sok falujában, ha hírét ve­szik Csikvár Józséf érkezésének, kadvene ételeivel várják: kocsonyával vagy báble­vessel, amelyet amúgy népiesen „szalonma- büitikSvel” főznek. — A gyűjtés természetesen netm nélkülöz­heti a véletlen mozzanatokat. Már hosszú ideje kerestem a somogyi libegőst, és úgy ■véltem, a legnagyobb sikerre Babóesán szá­míthatok. Emlékszem, egy idős néni éppen szappant főzött, amikor fölkerestem. Vala­melyest még emlékezett a tánc elemeire, de azt tanácsolta, ha valóban meg akarom "s- memi eredeti formájában, akkor Vízvárra menjék: Csikvár Pista és Sas Juli majd megmutatja nékem. Így találtam meg a li­begőst. Az ajánlott táncosok nagyszüleim voltak. Korábban nem kérdeztem tőlük, hi­szen nálunk már nem táncolták. Még nagy­anyám sem, pedig ő „hivatásos" táncos volt a flalu együttesében. EzerMlemcszázötvenlhat- bam a legjobb népi együttes táncosa cnimiet is megszerezte, A libegős táncolásának meg­szakadása azzal járt, hogy eredeti forrná ­Varga István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom