Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-16 / 140. szám

1984. június 16., szombat Somogyi Néplap 13 sportEI Tavaszi elsőként búcsúzott az Izzó A VERSENYKIÍRÁS ÁLDOZATAI Szinte példátlan a honli él­vonalbeli sport történetében: a röplabda NB I-iben a 9— 16. helyért küzdők csoport­jában kiesett a tavaszi leg­eredményesebb csapat. Ez annál is fájóbb, mert a Ka­posvári Vasas Izzó együttese jelenleg olyan játékerőt kép­visel, amely a jövőben min­den bizonnyal végképp'meg­szabadítaná a kiesés gondjá­tól. Sajnos, egy ütemet me­gint késett ez a jobb sorsra érdemes csapat, akár csak két évvel ezelőtt, amikor el­ső feljutása alkalmával egy fél idénnyel később osztot­ták be az NB I-.be. Akkor az egész bajnokság sorári nem tudta pótolni az elsza­lasztott hónapokat, a mosta­ni bajnokságban viszont me­net közben sikerült úgy talp­ra állnia, hogy teljesítmé­nye országszerte elismerést keltett. Még a bajnokság in­dulása élőitít lapunkban is kifogásoltuk az or­szágos szövetség álltai szentesített versenykiírást, noha nem is gondoltunk ar­ra, hogy épp a kaposvári csapat lesz ennek az áldoza­ta. Kifogásainkat csak ismé­telni tudjuk. Nem hisszük, hogy ezen kívül akad még versenykiírás a világon, amely lehetővé teszi, hogy egy csapat a másik által szerzett pontokkal kapasz­kodjon meg osztályában. Itt pedig ez történt! Az őszi első helyezett DMVSC, mi­után. fölkerült a másik cso­portba, az itt gyűjtött hu­szonhat pontját odaajándé­kozta annak a Duna Csepel SK-nak, amely a felsőbb csoportban mindössze négyet gyűjtött. Ez a pesti gárda itt lenn is csak bukdácsol- gatött, s lényegében a deb­receniek pontjai mentették meg — épp a kaposváriak­kal szemben. ÚJ CSAPAT A TAVASZRA Komor tekintetek vesznek körül, amikor az Izzó sze­replését boncolgatjuk. Mol­nár István ügyvezető elnök, Görög Ottó szakosztályelnök és Vermes Károlyné edző Vernes Károlyné véleménye teljes összhang­ban van. Csák a legnagyobb elismeréssel tudjuk méltatni a lányok tavaszi szereplését. Való igaiz, erre az idényre nagyon megerősödött a csa­pat. Az ősz végén leigazolt- tók Gallainót nagyszerű já­tékost nyertek vele. Az új­pestiék volt kitűnősége so­kat lénedített a csapaton. A tavaszra ismét rendelkezé­sükre állt dr. Csorba, majd később Tahról átigazolták Nagyinét. Röplabdában ez fél csapatot tesz ki, de annál sokkal többet jelent. Ügy számoltak, hogy tizenegy győzelem elég lesz a megka- pasizkodásihoz, ez reálisnak látszott a korábbi élvek ta­pasztalatai alapján. Nos, az Izzó végül is tizenhárom mérkőzést nyert — és igaz, hogy csak gyengébb játsz- maarénnyal, de kiesett. Érdemes visszapillantani a tavaszi sorozatra. Az első körben a nyitány fehérvári veresége után már csak Szolnokon kapott ki az Izzó, a további öt mérkőzést meg­nyerte. Ugyancsak öt győze­lem és két vereség követke­zett a visszavágók során, összességében tehát tíz győ­zelem és mindössze négy ve­reség volt az idén, s ezzel az Izzó a csoport legjobbja lett. Ellenlábasai közül a Duna SC-t és a Haladást mind­kétszer legyőzte. Sajnos, sorsdöntő volt, hogy az eg­riektől — nagy küzdelem­ben, idegenben — kikapott de ugyanilyen fájó vereség­nek hat, a BVSC-tői ideha­GaUainé za elszenvedett vereség. At- t5I a csapattól, amelyet a fővárosban bravúros játék­kal vert meg az Izzó. /Nem vitás, az ősszel esett ki a kaposvári csapat. Hogy akkor miért szerepelt olyan gyengén, az több okra is visszavezethető. Idő kellett, míg újra megszokták az NB I légikörét. Sajnos, a röplab­dában a második vonal tú- lontól gyenge színvonalú, s az Izzó nem tudta magát úgy felvértezni a nagy küz­delmekre mint kellett vol­na. Ott magasan kiemelke­dett a mezőnyből és való­sággal besétált az élvonalba. Fél évnek kellett eltelnie, míg hozzáidomult a maga­sabb követelményekhez. Át kellett állni a nagyobb in­tenzitású munkára, amelyet nehéz volt megkövetelni a második vonalban, hiszen ott a csapat akár törökülésben játszva is bajnokságot nyert volna... Tizenhármán jutottak le­heltőséghez az év so­rán : Simonná, Gallainé, Sántosiné, dr. Csorba, Csonka, Varga, Novák, Pintér, Majomé, Bódis, Kris­tály, Fekete, Nagyné. Ver­mes Károlyné edző hangsú­lyozva, hogy a csapat így is NB I-es játékerőt képvisel, méltatta tudásukat, eredmé­nyeiket. HOGYAN TOVÁBB? ... ez a kérdés foglalkoz­tatja most az Izzó vezetőit. Mint ilyenkor lenni szokott, Simonná bizony, nagyon nehéz lelket önteni a játékosokba, akik érzik, hogy mindent megtel­tek a sikerért, de a körül­mények ellenük esküdtek. Molnár István, és Görög Ot­tó nemcsak a saját vélemé­nyűiknek adott hangot, ami­kor arról beszéltek, hogy a legfontosabb most együtt tartani a csapatot. Ez a gár­da feltartóztathatatlanul visszajuthat az élvonalba. És Kaposváron ma erre meg is van az igény. Az Izzó ta­vaszi csapatát szívébe zárta a közönség, szurkolótáboruk terebélyesedett, a sportág népszerűsége jelentősen nőtt. Épp a röplábda énle­kében kell, hogy érezzék az izzós lányok: nekik itt, So­mogybán és szőkébb pát­riájukban, Kaposváron kül­detésük van. Balszeren­csés kiesésük nem fordította szembe velük a sportkedve­lőket, várják, hogy egy év múlva újfent csak bajnokot köszöntsenek. Az eltelt évnek megannyi tanulsága van, érdemes ezeket elemezni. Egy görög bölcs szerint az ember két­szer nem léphet ugyanabba a folyóba. Az izzások bele­léptek. Hogy harmadszor er­re ne kerülhessen sor, elis­merve a mostani nagyszerű helytállást, le kell vonni a következtetéseket is. * Jutási Róbert PICASSO Rejtvényünk a világhírű festő: Picasso öt művé­nek címét rejti magában. VÍZSZINTES: 1 Az első mű; ha­gyatékában lévő litográfia. 14. Ten­ger Indonézia és Auszitnälia között. 15. A szolgalbíró helyettese Mik­száth Kálmán: „A Noszty fiú esete Tóth Mari­val” című .regé­nyében.. 16. Vers- kellék. 17. Rész­ben segít! 19. Megokoló». 20. A mad napig. 21. Maszk. 23. Világ­hírű - magyar szár­mazású szobrász (Amerigo). 24. Os­lo része! 26. Az Árpádház ősany­ja. 28. Kofifein- ben van! 30. Mu­tató szó. 31. A Tisza mellékvi­ze. 33. ... mode. 35. Egyszerű gép (ford.). 36. A nagyszülők ked­vence. 38. Kétsze­res olimpiai baj­nok tőrvívónő. utónevének kez­dőbetűjével. 40. Silány, űtszéli növény. 41. A második mű, a hagya­tékból. 22. Vallomás meg­erősítése. 43. Egyszerűsített könyvelés. 44. Közép-euró­pai főlyó. 45. Egyforma be­tűk. 47. Ha alma van előt­te: város. 49. Mellettem.- 50. Sakkban áll! 51. Dél-afri­kai Köztársaság gépkocsi jai- mak jele. 53. Kettő egy lap. 56. „Áz . •., ami a fazékban fő”. 57. Csiszotil, 59. Az ebéd — rendszerint — első fogá­sa. 60. Duzzadt. 61. Béligrád hegye. 63. Újság. 65. Van ilyen étel is, szoba is. 66. Depó. 69. Világhírű néger énekes volt (Paul). 71. Cé­zanne híres festménye. 72. A harmadik mű; hagyatéká­nak része. FÜGGŐLEGES: 1. A ne­gyedik mű; New Yorkiban van. 2. Hatalmas. 3. Horgász- zsinór (műanyag). 4. Angol elöljáró szócslka. 5. Házi­szárnyas. 6. Az argon vegy- jele. 7. Szovjet történész (J. V. 1875—1955). 8. Amely idő­re. 9. .. ,Dono, műemlékpalo­ta Velencében. 10. Római 151. 11. Szór. 12. Kiállhatait­lan, 13. Az angolokkal szom­szédosak. 18. Vasco de..., portugál' tengerész és felfe­dező. „.. .kör” (Arany Já­nos). 25. Ring. 27. Szeren- esetiem nyomorult. 29. Az ötödik mű, a hagyaték ré­sze. 31. Erőművéről ismert, Várpalotához csatolt hely­ség. 32. Zátonyokat alkotó tengeri viirágállat, névelő­vel. 34. A háztáji. 36. Por­téka (ford.). 37. Szép Ernő verse. 38. Fenolban van! 39. Bizony a „Halotti beszéd”- ben. 46. Kedvel. 48. Legjobb része. 50. Növényvédő szer. 52. Iraki város a Tigris partján. 54. Folyótorkolat. 55. Trópusi betegség. 56. Fő­ző, névelővel. 57. Színmű­vész (Domokos 1898—1941). 58. Figura. 62. Elavult űr­mérték. 64. Durva posztó. 67. Annyi minit röviden. 69. Az ozmium vegyjele. 70. Tova. E. B. Beküldendő: az öt Picasso mű címe. Beküldési határidő: 1984. június 20., szerda. Kérjük, hogy a helyes megfejtést le­velezőlapon küldjék be, s írják rá: „Felnőttikereszt- rejtvény”. Múlt heti rejtvényünk he­lyes megfejtése: Menekülők, Kozák, Lovasok, Mulaitiozók, Szekerek, Mezőn. Dosztojevszkij: Egy nevet­séges ember című könyvét Bohár Gábor (Látrány) Gál György Sándor: Egy faun délutánja című könyvét Ár-, va Aranka (Kaposvár) nyer­te. Könyvutalványt kapott: Miike Ágnes Besze Sándor (Kaposvár), Lukács' István (Felsőmocsolád), Kis Kovács József (Csököly). A könyve­ket és az utalványokat pos­tán küldjük el. Labdarúgó EB Cabrita: a 0:0 volt az álmunk... A csütörtöki nappal lezá­rult a franciaországi labda­rúgó EB nyolcas döntőjének első szakasza: valamennyi csapat bemutatkozott, s egy kör lejátszása után megál­lapítható, hogy a színvonal bizony kívánnivalókat hagy maga után. Az eddigi négy találkozón mindössze öt gól esett, s" tulajdonképpen csak a Belgium—Jugoszlávia mér­kőzés hozott izgalmakat, szép jeleneteket. A csütörtöki két döntet­len közül a címvédő NSZK Portugália elleni pontvesz­tése jelentette a meglepe­tést, a román—spanyol mér­kőzés pontosztozkodása — különösen a látottak alap­ján — a papírforma beiga­zolódásának tűnik. A szakvezetők így érté­kelték a látottakat: Fernando Cabrita (Portu­gália) : — Nem titkolom, hogy a 0:0-ás eredmény álmaink netovábbja volt. Elismerem, hogy nem játszottunk sze­met gyönyörködtetően, a küzdelem azonban szerin­tem hevesen alakult, s a végeredmény is igazságos. Sőt, még inkább felénk bil­lent a mérleg nyelve, el­lenfelünk örülhet, hogy a játékvezető nem ítélt bün­tetőt akkor, amikor K. II. Förster az ötösön felvágta Jordaót. Jupp Dervvall (NSZK): — Rendkívül idegesen,ját­szott csapatom, a feszültség megakadályozta Rumme- niggééket abban, hogy szo­kott gördülékeny játékukat mutassák. Az igazság az, hogy a 90 perc felszínre hozta hibáinkat: a szoros védekezésnek nemigen ta­láljuk meg az ellenszerét. Ezzel saját magunk számá­ra nehezítettük meg továb­bi utunkat. Persze, még semmi sem dőlt el, de két­ségtelen, hogy a továbbiak­ban jóval többre lesz szük­ség. Miguel Munoz (Spanyol- ország) : — Mindent összevetve, nem tartom rossznak az 1 :l-es végeredményt. Ma­gam is elismerem, hogy a mérkőzés és ezen belül a csapatom játéka igen hal­vány volt, viszont sokat szá­mít, hogy nem puskáztuk el további lehetőségeinket, a döntetlen azt jelenti, hogy versenyben maradtunk. Több játékosom csalódást okozott, s ezért már most kijelenthetem, hogy legkö­zelebb biztos változtatok az összeállításon. Mircea Lucescu (Romá­nia) : — Jó érzés úgy túl lenni a bemutatkozáson, hogy nem szenvedtünk vereséget. Véleményem szerint a 90 perc nagy részében uraltuk a mezőnyt, több jó lehető­séget is kialakítottunk, s ha a labdarúgást pontozásra játsszák, akkor győznünk kellett volna. A megfelelő tapasztalat hiánya, s játé­kosaim hagyományosan rossz helyzetkihasználása azonban megfosztott ben­nünket a megérdemelt két ponttól. Csík Ferenc úszóverseny Vasárnap újra rangos úszóversenynek ad otthont a kaposvári uszoda. Előzete­sen tizenöt sportegyesület jelezte részvételi szándékát a nagy múltú, hagyományos Csík Ferenc úszóversenyre, amelyét a tervek szerint az- 50 méteres szabadtéri me­dencében rendeznek meg. A múlt évben a Zalaegerszeg végleg elnyerte a vándor­kupát, így idén új verseny­kiírás alapján, új trófeáért küzdenek a sportolók. Ezév- ben az erőpróba nemzetkö­zivé bővült, mivel csehszlo­vák úszók is jelezték érke­zésüket. A külföldiek mel­lett a nevezők között szere­pelnek válogatott úszók is, mint például Szabó Pétéi (BVSC), Kingl Ágnes (BVSC), Kovács Judit, Óbermitter Zsolt (PMSC). A küzdelmek 10 órakor kez­dődnek. Maradona idegen Barcelonában Diego Armando Mara­dona, a Barcelona argen­tin labdarúgó csillaga nyilatkozatot adott az ,lnterviu” című spanyol hetilapnak, s ebben arról panaszkodott, hogy még mindig idegennek érzi magat a katalán fővá­rosban. — A klub vezetői kö­zül sokan becstelenül vi­selkedtek, rágalmaztak, s a legtöbben még annyi bátorságot sem vettek maguknak, hogy szemtől szembe mondják meg a véleményüket — mond­ta. — Legtöbbször vala­melyik újságnak nyilat­koztak rólam — a legke­vésbé sem hízelgő mó­don. A továbbiakban Mara­dona arról beszélt, hogy nem iszik, nem dohány­zik, egyetlen „káros" szenvedélye az autógyűj­tés. Jelenleg egy Merce­des, egy Volkswagen Golf és egy BMW márkájú gépkocsija van. — Az edzésekre általá­ban a Golffal járok, ha az édesanyámat, vagy a menyasszonyomat va­csorázni viszem, akkor Mercedesbe szállunk, a strandot pedig legszíve­sebben a BMW-vel láto­gatom. A Barcelona 10-es szá­mú játékosát arról is kérdezték, hogy mi a vé­leménye az idei bajnok Atletico Bilbaóról. — Lehet, hogy a basz­kok nyerték a bajnoksá­got, számomra mégsem a Bilbao a legjobb spanyol futballcsapat — mondta. — Sokkal jobban tetszik a Betis és az Atletico Madrid stílusa, annak el­lenére, hogy az a két együttes nem szólt bele az elsőség kérdésének el­döntésébe. — A hallássérültek országos sporttalálkozóját rendezik meg mától Kaposváron'. Az ország nyolc, hallássérültekkel foglalkozó általános isikólájábóil több minit másfél gyer­mek verseng a somogyi megyeszékhelyen atlétikából úszás­ból, leány -kézi labdából és fiú kispályás labdarúgásból. A sporttalálkozó ünnepélyes zárására és eredményhirdetésire kedden 16 óraikor kerül sor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom