Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-04 / 103. szám
2 Somogyi Néplap 1984. május 4., péntek LEAGUE OF WOMEN VOTERS Demokrata elnökjelölt-aspiránsok tévé-vitája Dallasban. A képen (balról jobbra): Mondale, Jackson és Hart (Tellefotó — AP—'MTI—KS) Nicaragua Ismét akna robbant Aknára futott és elsüllyedt egy nicaraguai hailászhajó szerdán a Nicaragua csendes-óceáni partvidékén lévő Puerto Corinto kikötő bejáratánál. Az aknát a nicaraguai el- 1 en fórra dalmá rok telepítették. A nicaraguai nemzetvédelmi minisztérium közlése szerint a hajó legénységének négy tagja megsebesült. Nicaragua három legjelentősebb csendes-óceáni ki'kötőSajtóértekezlet Hanoiban Vietnam békét akar Kínával Vietnam békét akar Kínával, de felkészül arra, hogy visszaverjen minden ellene irányuló kínai fegyveres akciót, amelyek az utóbbi napokban mind fenyegetőbb méreteket öltenek — mutatnak rá a Hanoiban csütörtökön megtartott sajtóértekezleten. A nemzetközi sajtó, köztük a nagy nyugati lapok és tévétársaságok képviselői előtt a vietnami nemzetvédelmi minisztérium szóvivője részletesen ismertette a két ország határán elkövetett kínai provokációkat. Eszerint 1979 februárja és 1981 májusa után immár harmadszor, ez év április 2- a óta Kína ismét jelentős mértékben fokozta a határmenti vietnami tartományok elleni fegyveres akcióit. A szóvivő a továbbiakban elmondta, hogy több kém- és kommandóegységet is átdobtak Kínából egyebek között azzal a feladattal, hogy aknákat telepítsenek vietnami területen. Április hatodikán és tizennyolcadikán, valamint április utolsó napjaiban, illetve május elsején kínai gyalogsági erők is támadást intéztek vietnami területek edlen. A Népszabadság és az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva a szóvivő elmondta, hogy vietnami részről a harcokban a területvédelmi erők és a népi milíciák vesznek részt, a néphadsereg reguláris alakulatainak bevetésére eddig nem volt szükség. (Vietnamban a fegyveres erők hármas tagozódásunk. A járások, kisebb települések védelmét a népi mdlioiák, a tartományokét a területvédelmi erők biztosítják. A néphadsereg regulárisnak nevezett alakulatai csak az ezt meghaladó feladatok esetén bocsátkoznak harcba.) A szóvivő hangsúlyozta: Vietnam nem fenyegeti Kínát és nincs hőbb vágya, minit hogy békében éljen szomszédjával. Azért, hogy ez nincs így, a felelősség a kínai vezető köröket terheli. Remények és esélyek Csádban A csádi eseményekből, az abban egymás ellen hadakozó erőkből, a 1el- és eltűnő. a hatalmat egymás kezéből gyakran kiragadó politikusokból a külvilág számára kirajzolódó kép leginkább eay sűrű. áttekinthetetlen dzsungelre emlékeztet. Az Afrika közepén elterülő jókora ország ezért aztán újra és újra feladja a leckét a hírmagyarázóknak. Mint most is, amikor jóné- hány hónap helyben háborúzás” után új reményeket keltő nyilatkozatok hangzottak el a rendezés lehetséges útjairól. Nos, az egyszerűsített csádi képlet ma így fest: egyfelől Hisséne Habré kormánya a fővárosból irányítja az ország — egy részének — ügyeit. mind jelentősebb francia támogatással, s francia, valamint zairei katonaság segítségével. Vele szemben áll az előző elnök, Gu- kuni Veddel hadereje — és kormánya — máig törvényes vezetőnek tekintve magát, mert vár éve, Habré nyílt szudáni támogatással üldözte el a fővárosból. Veddeit és társait ma a szomszédos Libia segíti. A harc a két tábor között pillanatnyilag döntetlenre áll. A kezdetben sikeresen előrenyomuló Ved- dei-féle hadsereget intenzív francia katonai támogatással sikerült megállítaniuk Habrééknak. Veddeié ma az ország északi része. Habréé a többi, de még ez sem ilyen egyértelmű, mert Csád megannyi nemzetiségi, törzsi, politikai csoportja közül jó- néhány az egyik nagy harcolót sem fogadja el. sőt küzd ellene. Ezek az állapotok persze már jó évtizede a csádi mindennapok jellemzői. mostanában, azaz az elmúlt egy-két évben csak azért lettek veszedelmesebbek, mert többször is közvetlen francia—líbiai ösz- szecsapással fenyegettek. A közvetlen támogatók és az afrikai egységszervezet ezért is igyekszik megfelelő rendezési megoldást találni. És a minap Líbia valóban kecsegtető javaslattal állt elő. Azt ajánlotta Párizsnak. hogy hajlandó megszüntetni jelenlétét Csádban. s Veddel közvetlen, hatásos támogatását, ha Franciaország maga is ezt teszi Habré oldalán. Az indítvány értelmében tehát mindkét nagy támogató visszavonulna. s politikai eszközökkel kompromisszumos rendezést segítene elő Csádban, Veddel és Habré helyett egy harmadik politikus állna az ország élére, aki talán el tudná csitítani az ellentéteket. Veddel másnap sietett bejelenteni, hogy a maga részéről egyetért a líbiai javaslattal, s adott esetben hajlandó visszavonulni. Habré viszont szokás szerint kemény maradt, s közölte: 6 nem távozik. Csakhogy, ha a franciák jónak látnának egy effajta megoldást, egykönnyen eit- hetik Habrét. aki aligha létezhet támogatásuk nélkül. Az új kezdeményezés ezért tűnik valóban reményt keltőnek. A. K. II. lemos Pál Dél-Koreában II. János Pál pápa csütörtökön reggel távöl-köleti körútja első állomására, Szöulba érkezett. Ütőn Dél- Korea felé szerdán az'alaszkai Fairbanks város repülőterén rövid ' megbeszélést folytatott Ronald Reagan amerikai elnökkel. Az egyházfő öt napot tölt Dél-Koreában, ahol vasárnap 103, túlnyomórészt koreai vértanút avat szentté. A római katolikus egyház fejét a szöuli repülőtéren Csőn Tu Hvan köztársasági elnök üdvözölte. jének vizein az év eleje óta összesen kilenc hajót rongáltak meg az eUenforradal- márok által telepített aknák, köztük egy szovjet olajszállító hajót, egy dán kotróhajót valamint egy panamai, egy libériái és egy japán te- herhajót. Managuas hivatalos források szerint szerda reggeli az eilenforradalmárok egy gyorsnaszádról tüzérségi támadást intéztek a Fonseca- öbölben lévő nicaraguai kikötőváros, Puerto Morazán ellen. A támadás következtében a sandinista hadsereg két katonája életét vesztette, többen megsebesültek. A hajóról egy órán át lőtték a kikötőt, majd a támadó hajó hondurasi vizékre távozott. Többször volt nagy erejű földrengés Olaszország Umbria tartományában. A hajléktalanok száma megközelíti a hatezret, s több európai hírű műemlék is súlyosan megrongálódott. A képen: Gubbió temploma — romokban a földrengés után (Teléfotö — AP—MTI—KS) Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a MAHART Balatoni Hajózási Leányvállalat, Siófok, a Kanizsa Bútorgyár és a Kanizsa DOMUS Lakberendezési Aruház ismét bútorvásárt balatoni kikötőkben, a Füred batamaránhajón 1984. május 5-töl május 6-ig Badacsonyban, május 7-től május 10-ig Fonyódon, május 11-től május 17-ig Balatoniüreden, május 18-tól május 27-ig Siófokon. Nyitvatartás: hétköznap 8-tól 12 óráig, 14-től 18 óráig, szombaton, vasárnap 8-tól 12 óráig. A megvásárolt bútorokat a balatoni üdülőhelyekre és Hévízre kedvezményes fuvardíjtérítés mellett házhoz szállítjuk. (241488) Fülöp-szigetek Erőpróba — kérdőjelekkel Nem mindennapi tétjei vannak a május 14-re kiírt választásoknak a Fülöp-szi- geteken. Hivatalosan mindössze 200 tagú törvényhozás. a Batasang Pambansa megújítására kerül sor. a megfigyelők szerint viszont az esemény sokkal jelentősebb a parlamenti mandátumokért folyó megszokott erőpróbánál. Konfetti-forradalom A Marcos-vezetés érezhető megingása tavaly augusztustól számítható. Akkor történt az emlékezetes merénylet a fülöp-szigeteki ellenzék neves alakja, az Egyesült Államokból három éves száműzetés után hazatért Benigno Aquino Marcos szenátor ellen. A manila< repülőtéren elkövetett (s részleteiben máig sem tisztázott) gyilkosság elemi erejű felháborodást váltott kb hetéken-hónapokon át tartó tüntetéssorozatot robbantott ki. Az összecsapások tucatnyi halálos áldozatot követeltek. A demokratizálódást követelő politikai erők Marcos haladéktalan lemondását akarták elérni, egyaránt felróva neki egyeduralmi kormányzási módszereit, s az ország súlyos gazdasági helyzetét. A megmozdulásokhoz feltűnést keltő módon a középrétegekből is sokan csatlakoztak. Ekkor született például a „konfetti forradalom” kifejezés. arra emlékeztetve, hogy a fülöp-szigeteki főváros ismert üzleti negyedében. Makatiban a hivatalnokok. bankalmazottak az ablakokon kiszórt ügyiratokkal. aktákkal fejezték ki egyetértésüket az. utcán felvonuló kormányellenes tüntetőkkel. A tiltakozó hullámot Marcos rendőrségi beavatkozásokkal és részleges engedményekkel igyekezett lesze relm. Az Aquino-ügyet azonban még mindig nem zárták le. sőt. ahogy előrehalad a kénytelen-kelletlen beindított vizsgálat, úgy válik egyre bizonyosabbá: a szenátor meggyilkolásának hivatalos magyarázata (a jól ismert „magányos gyilkos” verzió) mindkét lábára sántít. Számos tanú. íilmfelvételek. fotók sora cáfolja a kormány álláspontját. más források pedig meggyőzően alátámasztják, hogy a merénylet szervezőit magas katonai körökben kell keresni. Az utódlás ügye Az Aquino-gyilkossógnak még egy szempontból mutatkozott kihatása: lehetővé tette, hogy az egyébként meglehetősen megosztott ellenzék átmenetileg egységesebben lépjen fed. Igaz, ez az egyetértés korlátozott maradt, s csak a Marcos- el lenessé gre terjedt ki. A választások megítélése azonban már eltérő: egyes csoportok a voksolás bőikottját hirdették meg mondván, hogy a szükség állapot három évvel ezelőtti feloldása csak névleges volt. s a mostani szavazás szintén a valódi demokrácia hiányát leplező, manipulált lépés. Nem ritkán emlegetik a választási csalások különböző eseteit. Mások viszont úgv érveltek, hogy aktív kampánnyal. s minél több parlamenti helv megszerzésével kell küzdeni. Nyilvánvaló, hogy ez a szétforgácsoltság erősen korlátozza az ellenzék lehetőségeit. esélyeit. Pedig az ország gazdasági helyzete bőven kínálna „muníciót” a Marcos elleni támadásokhoz. A növekedés üteme lelassult, a külföldi adósság eléri a 2.5 milliárd dollárt, a társadalmi ellentétek riasztóak. Nem sikerült úrrá lenni az ország több körzetében tevékenykedő gerillaszervezeteken. kiterjedt a korrupció, s feszültté vált a viszony a katolikus egyház vezetőivel. A terjedő elégedetlenséget Marcos elnök megpróbálta néhány kezdeményezéssel csökkenteni. Ezek sorába illeszkedett az év elején rendezett népszavazás, amelyen többek közt az alelnöki poszt visszaállításáról határoztak. A tisztség újbóli bevezetése az elnöki utódlás kérdését hivatott megoldani: eddig ugyanis teljes bizonytalanság uralkodott, hogy adott esetben ki és milyen körülmények között lépne Marcos helyébe. Jelenleg Cesar Virata kormányfőt tekintik félhivatalos utódjelöltnek, de számos találgatás van forgalomban Marcos felesége. Imelda asszony hatalmi ambícióiról. valamint a hadsereg esetleges közbeavatkozásáról is. Washington szerepe A katonák színrelépése mellett a másik nagy kérdőjel az ország fő szövetségesének. az Egyesült Államoknak szerepe. Washington. amely stratégiai megfontolásokból magasra értékeli Manilát, s amely hatalmas légi- és haditengerészeti támaszpontot tart fenn a Fülöp-szigeteken. bizonyos szempontból két malomkő között őrlődik. (E kettős megítélés szemléletes példája volt Reagan elnök tavaly novemberre tervezett, ám az Aquino-igyilkos- ság nyomán végül mégis lemondott látogatása.) Washingtonnak egyrészt érdeke ugvan a fennálló Doliti kai. gazdasági helyzet megőrzése. a megkötött biztonsági szerződések megvédése, így érthetően támogatja Marcos rendszerét. Másrészt viszont számolnia kell a kormányellenes mozgalmak erősödésével. Jónéhánv szakértő figyelmeztet arra. hogy a Fehér Háznak a Marcos utáni korszakra is gondolnia kell. Szerintük a színfalak mögött már beindult az utódlási (folyamat, a taktikai helyezkedés. Helyi megfigyelők ugyanakkor arrai intenek, hogy korai lenne még végérvényesen „leírni” a rendkívül tapasztalt, pártharcokban edzett Marcost. aki idestova 18 esztendeje áll az ország élén. Megeshet, hogy pártja, a „Mozgalom az Úi Társadalomért” nem tudja megőrizni eddigi elsöprő. 95 százalékos parlamenti túlsúlyát. Komolyabb visz- szaeséstől azonban várhatóan nem keli tartania, mert a vidéki választókörzetekben az ellenzéki csoportok befolyása kevésbé átütő, egyenetlen. Márpedig az országos voksolás kimenetelét valószínűleg ez a tényező fogja meghatározni. Szegő Gábor