Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-03 / 102. szám
Umbriai földrengés A vasárnap reggeli erős földrengés óta csillapuló módon, de továbbra is mozog a föld az olaszországi Umbriában. A Perugia— Citta di Castello—Gubbio háromszögben, az utóbbi 12 órában is mintegy 10 földlökést jeleztek a műszerek. Ezek intenzitása azonban nem haladta meg a Mercal- M skálán mért 4-es fokozatot. (A vasárnapi rengés 3-as erősségű volt.) Mint a kormány szerdai ülése elé terjesztett miniszteri jelentésből kitűnik, az eddigi megállapítás szerint közel hatezer személy maradt fedél nélkül a földrengés következtében, akik közül mintegy 1100 embert helyeztek el. Figyelmesség Leggyakrabban a levelesláda fedelének csattanása figyelmeztetett arra, hogy ott járt. Gyors, mint a villám. 'Sietni kell, sokan várják a levelet, a lapokat, a jó vagy'rossz híreket'borítékba zárva. Szentes István postakézbesítö szakmunkással ritkán lehet beszélgetni, de ha erre sor kerül, mindig szívélyes, Ikedves. Az rudvarban, ahol lakom, több mint tíz családhoz kopogtat be küldeménnyel nyugdíjjal. Az évek. . során amolyan külső családtaggá vált. Becsülik. Legutóbb figyelmességének újabb■ bizonyosságát adta. A névnapra kapott dísztáviratot^, köszöntő lapok Iközött ott van egy fehér lap, a kézbesítő jókívánságaival. Az. ezerszínű emberi kapcsolatokban egy árnyalat. Apróság — de köszönnivaló. ' D. Z. 1984. május 3., csütörtök HAZÁNK MEZŐGAZDASÁGA DIÁKSZEMMEL Somogyi ta*n!ók sikere A Magyar Mezőgazdasági Múzeum 14. alkalommal hirdette meg az idén az általános és középiskolák tanulói számára a Hazánk mezőgazdasága diákszemmel című pályázatot. Ezúttal az ország 308 iskolájából majdnem 3500 tanuló vett részt ezen. összesen 3159 pályamunkával. A pályázat — céljának megfelelően — már eddig is több tízezer fiatallal ismertette meg a kutatómunka örömeit. amit az is bizonyít, hogy a pályázat indulása 197Ő óta csaknem 47 ezer pályamunkát értékeltek, s a pályázat résztvevői közül sokan a felkészülés kapcsán ismerték és szerették meg majd választották hivatásul a mezőgazdasági pályát^, az élelmiszeripart, vagy a; ‘erdészetet. A dolgÓzatokon kívül több ezer rajzot, sok textil-, baltik- és kerámiamunkát értékelt a szaktanárokból, képzőművészekből. muzeológusokból álló zsűri. A legjobb 313 pályamunkát Budapesten a Vajdahun.yad várban tekintheti meg a nagyközönség a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban nyíló kiállításon. A pályázaton két somogyi diák. Lebó Tibor, a nagyberki körzeti általános iskola és Éberling Anita, a Kigyulladt és berendezéssel együtt leégett vasárnap Zahar Tibor budapesti lakos szántódi faház nyaralója. A szemlebizottság megállapítása szerint a kandallóban rakott nagy tűz miatt égett le a ház. Az anyagi kár 380 ezer forint. Gyorsan vezette személygépkocsiját május elsején Marcaliban a 32 éves Szántai Imre üzletvezető és felhajtott a gyalogjárdára; ott elütötte a 26 éves Szabolcst Veronika tanárt. A gyalogos és a gépkocsi utasa. Kőhalmi István, valamint a gépkocsi vezetője súlyos sérüléseket szenvedett. kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközép- iskola tanulója harmadik helyezést ért el. Kovács Kálmán pedig — ugyancsak p kaposvári mezőgazdasági szakközépiskola tanulója — jutalomban részesült. Későn vette észre a 26 éves Száhntó Vilmos Tiborné. üzemszervező Kaposváron, hogy az előtte haladó gépkocsi balra szándékozik kanyarodni. s hogy az ütközést elkerülje, jobbra rántotta a kormányt, fölszaladt a járdaszegélyre. Ott elütötte a 35 éves Badik Attilát, valamint 8 éves és 10 éves kislányát. A gyalogosok súlyos. illetve könnyebb sérüléseket szenvedtek. A vizsgálat szerint a gépkocsivé zető nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel, figyelmetlenül vezette járművét. TŰZ, BALESET A menetrendszerű autóbuszjáratokat a rendszeresen jelentkező és tömeges utazási igények kielégítésére szervezzük. A menetrendet és a csatlakozásokat úgy alakítjuk ki, hogy a munkába és iskolába járás \egy-egy körzeten belül biztosított legyen, s az eltérő, funkciójú települések közötti, ellátással összefüggő Utazásokra is módot nyújtsanak. A levélíró kérését, mely egyéni %rdekű, nem áll módunkban teljesíteni. Szíves figyelmébe ajánljuk a Csurgóról közvetlen autóbuszjárattal való eljutás lehetőségét. Tisztelettel: Dr. De Sorgo Tibor igazgatóhelyettes Volán 13. sz. Vállalata Tisztelt Szerkesztőség! Landor János — Somogyvár, Ady E. u. 40. sz, alatti olvasónk — április 12-én megjelent, közvilágítással kapcsolatos panaszára válaszolta közlöm, hogy boglárlellei kirendeltségünk a (közvilágítást megjavította.-' A késedelemért a levélíró szíves leinézését kérjük. Tisztelettel: Tatár Dénes üzemigazgaló Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Vállalat Üzemigazgatósága, Keszthely Á héten befejezik a kukorica vetését Megyeszerte jól haladnak 3 tavaszi vetésekkel a termelőszövetkezetekben és az állami . gazdaságokban. A borsó, a tavaszi árpa, a zab. a szója és a napraforgó magja már mindenhol a földibe került. Terven felüli mennyiséget vetettek lucernából. és cukorrépából is itöbbet vetettek el a tavalyinál. A burgonya vetését múlt hét végén fejezték be, ami még hátra van, az a kukorica, a silókukorica és a zöldségféle vetése. Kukoricából mintegy 20 százalék, silókukoricából ennek a kétszerese még az el vetnivaló; ezt még a héten szeretnék befejezni. A három szabadnap alatt is dolgoztak a földeken. * bár néhol rövid időre megállásra késztette a gépeket a hét eleji csapadék, sehol sem okozott különösebb fennakadást a munkában. A hét első hivatalos munkanapjára mintegy 30 termelőszövetkezetben fejezték be a vetést. Az időjárás egyéb ként. már ami a csapadékot illeti, kedvez a mezőgazdaságnak: az év első négy hónapjában lehullott csapadék mennyisége 85 milliméterrel volt itöbb. mint ,az 50 éves átlag. XL. évfolyam, 102. szám Borúsderűs majális A meg-megújuló záporesőben is több mint tízezren mentek ki Kaposváron a Jubileumi parkba a majálisra. Volt ott térzene — ezt a Tóth Lajos Általános Iskola úttörő fúvósai adták — tánc és játszóház. valamint bábműsor. E látványosságok közben pedig mázsaszám fogyott a virsli, a sült kolbász és hurka .. .. hogy a sör- és borkóstolók rekordforgalmáról már ne is szóljunk. Délután háromra végre elállt az eső. s attól kezdve a szülőknek már ádáz csatákat kellett vívniuk. hogy gyermekeiknek helyet találjanak valamelyik körhintán, vagy a mini hullámvasúton. Késő délutára a legtöbb majáli- sozó hangulata a borultság ellenére is módfelett derűs volt. A hangulat áradt, csupán a pénztárcák apadtak, a bazárosok és . lövöldések nagy. örömére. Megnyílt a Skála-Metró Megnyílt Budapest legújabb áruháza, a Skála- Metró. A több mint egy- milliárd forintos , beruházással megépült impozáns kereskedelmi központ kapui Kitüntették az olasz nyomozókat Szerdán kitüntették Rómába ni azokat a nyomozókat. akik kiemelkedő szerepet játszottak a szépművészeti múzeumi képlopás olasz tetteseinek kézrekerí- tésében, a festmények visz- szaszerzésében. A kitüntetéseket Szita János, hazánk római nagykövete adta át, bensőséges ünnepség keretében. Szita János kiemelte a két ország belügyi szerveinek a nyomozás során tanúsított kiváló együttműködését. A magyar részről történő elismerés kifejezéseként az olasz nyomozóhatóság négy vezetőjét az Elnöki Tanács által adományozott Kiváló Szolgálatért érdemrenddel jutalmazták, további négy személyt a belügyminiszter részesített magas kitüntetésben: ők A Haza Szolgálatáért érdemérem arany fokozatát kapták meg. A magyar nagykövetségen rendezett ünnepségen megjelent Riccardo Bisognero. az olasz csendőrség főparancsnoka. Marino Corder bel ügymi n isztér-hely ettes. Giovanni Pollio római rend- őrfőkaptány. Marco Boschi, Róma város főügyésze, valamint a képlopással kapcsolatos nyomozásban érintett csendőrség, rendőrség továbbá az Interpol olasz- országi irodájának vezetői. Az MTI római tudósítójának értesülése szerint tegnap riíegkezdődött a rablóbanda két legfontosabb tagjának, a képlopást kitervelő Ivano Sciantinak és társának. Graziano lórinak a ki- haLlgatássorozata. előtt már kora reggel százával álltak az első vásárlók. ezért az eredetileg tervezettnél harminc perccel előbb, már fél nyolckor megkezdték az árusítást. A nyitás időpontjában az áruház környékén kialakított új autóparkolók is csaknem megteltek. Az első .tapasztalatok szerint a műszaki osztály cikkei iránt a legnagyobb az érdeklődés. A konfekcióosztályon elsősorban a nyári ruhák arattak sikert, itt mór a délelőtti órákban' meghaladta a fdrgalom a három-«, millió forintot. Az élelmiszerek között elsősorban a lenmaigos kenyér, illetve az újfajta ízesített tejtermékek voltak a legkapósab- bak. Hagyomány a májusfa állítása is —, ezt a legények a lányos ház kapuoszlopára vagy a gémeskút mellé helyezték el (MTI-fotó — Szabó Sándor felrv. — KS) Tisztelt Szerkesztőség! Ritecz Sándorné gyékényest olvasójuk levelére az alábbi tájékoztatást adom. Somogyi Néplap Tarka sorok RÍMES VILÁG Testamentum Ha meghalok, ne sírjatok! Meglátjátok: én se fogok. Piacon A kérdésem banális: — Lesz még néha banán is? A belvárosban Ki autón megy gyorsan halad. hát még aki gyalog szalad! Szezonkezdés Kis falunkban három kanyar. s falu végén búvó radar... Titok — Bízhatok a titoktartásodban? — Tökéletesen. Egy barátom sem adja tovább, amit tőlem hall... Kisebbik Két barát betér az étterembe. és ebédet rendel. A két adagot tartalmazó tálon egy kisebb és egy nagyobb hal van. Az egyik mindjárt kiveszi a na- gvobbikat; mire a másik: — Mégiscsak furcsa, hogy te a nagyobbik halat veszed ki magadnak. — Nem értem, miért furcsa — mondja a másik. — Te melyiket vetted volna ki? — Mindenesetre a kisebbiket. — Parancsolj, ott van a kisebbik! Tudja A vállalatvezető arról a rendről beszél, ami az ő hivatalában van. — Például — mondja — ha én hétszámra nem megyek be az irodába, akkor is tudom, hogy a könyvelők mit csinálnak. — . Mit csinálnak? — Semmit. Mai történet Két gyerek beszélget: . — Én már tudom, hogyan születik a gyermek. — Szamár vagy! Én már azt is tudom, hogy nem születik... Gyanú — A férjed még nem jött rá, hogy megcsalod? — Á. dehogy! Mihelyt gyanús lesz neki valaki, már rég mással csalom. Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kércza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar-Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 408 Ft Index: 25 967 ISSN 0133-0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Kisdeák József mb. igazgató TAT ▼ .