Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-03 / 102. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy feleségem, édes­anyám, nagyanyánk, TORMA GYULÁNÉ hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 4-én, du. 2 óra­kor lesz a marcali temetőben. A gyászoló család. * * * Fájó szívvel tudatjuk, hogy MEIXNER LÁSZLÓ, a DÉDASZ nyugalmazott osz­tályvezetője, hosszú szenvedés után 64 éves korában elhunyt. Temetése május 4-én, 16 órakor lesz a siófoki temetőben. A gyászoló család. * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett' férjem édes­apánk, apósunk, nagyapánk, HOSSZtJ JÓZSEF Nagyatád, Gyár köz 1. sz. alat­ti lakos, 'életének 58. évében, türelemmel viselt hosszú, sú­lyos betegség után elhunyt. Te­metése május 3-án, ma délután fél 3 órakor lesz a nagyatádi temetőben. A gyászoló család.­Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, jó ba­rátoknak, ismerősöknek. a költségvetési üzem dolgozóinak, a Komfort autószerviz dolgo­zóinak. a HNF Somogy megyei apparátusának az I. sz. álta­lános iskolának, a VI. b osz­tálynak. a 4. sz. óvodának és mindazoknak, akik felejthetet­len halottunkat. SÖTONYI LÁSZLÓT utolsó útjára elkísérték, fájdal­munkat virágaikkal enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, kisgyermekei, testvérei, apósa, anyósa, nagyapja, sógorai só­gornői. (76247» • * • Köszönetünket fejezzük ki .mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek. akik drága halot­tunk, KAROLY jözsefne temetésén részt vettek mély fájdalmunkban őszinte rész­véttel osztoztak. A gyászoló család. • * * Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, szom­szédoknak. ismerősöknek, jó­barátoknak. a Marcali Építő­ipari Szövetkezet vezetőinek és dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk PALACSKO JÓZSEF temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • * * Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak. akik felejthetetlen halottunkat. HORVATH GYULÁT utolsó útjára mély részvéttel elkísérték. A gyászoló család. • * • Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen halottunk MEGGYES ANTAL temetésén részt vettek és fáj­dalmunkban osztoztak. A gyá­szoló család. * * • Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a szom­szédoknak, jó barátoknak, is­merősöknek, akik felejthetet’en halottunk. LESTAR ISTVÁN törzszászlós temetésén részt vettek, koszo­rúikkal virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Hálás szívvel mondunk kö­szönetéi mindazoknak a roko­noknak szomszédoknak, jó ba­rátoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, KAPOSY ÖDÖN *emetésén részt vettek, koszo­rúikkal. virágaikkal fájdalmun­kat. enyhíteni igyekeztek. r\ gyászoló család. * * * Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik drága halottunk. HANTAL FERENC végső búcsúztatásán részt vet­tek, koszorúikkal, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni •igyekeztek. A gyászoló család. * * * Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, bará­toknak. ismerősöknek, akik szeretett halottunk SÜMEG GYULA cukrászmester baiatonföldvári lakos temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, rész­vétnyilvánításukkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * őszinte hálával mondunk kö­szönetét minden kedves rokon­nak. jó barátnak szomszédnak, ismerősöknek, a MÁV somogy- szobi állomás vezetőségének dolgozóinak, a nyugdíjastársak­nak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk apósom és nagy­apám. AKDRI LAJOS temetésén részt vettek, iránta érzett ^sztélét j éjéül sírjára koszorút, virágot helyeztek és őszinte részvétükkel mély fáj­dalmunkban osztoztak. A gyá­szoló család. * * * Köszönetét mondunk a roko­noknak, ismerősöknek, munka­társaknak szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk. ÖZV. TÓTH ISTVANNÉ temetésén részt vettek és virá­gaikkal, részvétükkel fájdal­munkban osztoztak. A gyászó- ló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk. TÓVÁRI JÓZSEF temetésén részt vettek, fájdal­munkban osztozva részvétüket nyilvánították. A gyászoló csa­lád. INGATLAN Vennék legalább háromszobás nagy méretű házat gaz­dálkodásra alkal­mas nagy telekkel. Nagy istálló paita. gazdasági épüle­tek szükségesek. Miklós László, Ne­meskisfalud, Kis- perjés u. 24. 8717. (76322) Cserénfai hegy­ben 2 kát. hold zártkert szőlővel, pincével sürgősen eladó. Érdeklődni Szőlőskislak, Béke út 11/a. (76278) 800 n-öl házhely eladó a 14-es busz végállomásánál Tö- 'röcskén, Molnár Kaposvár, Virág u 80. (2959) 55 négyzetméte­res, központi fűté- ses. kétszobás la­kás eladó. Érdek­lődni: naponta 18 órától Kaposvár. Arany J. u. 74. sz. III. lph. IV/1. alatt. (007623) Kertes családi ház eladó. Kapos­vár Géza u. 49. Ér­deklődni: 17 órá­tól. (007730) Alsó-segesdi sző­lőhegyen 1200 n-öl szőlő présházzal megosztva is eladó. Érdeklődni: Szántó László, Somogy- szoo^ Kossuth u. 38. (3947) Kaposfőn, Kos­suth L. u. 26. sz. alatt lakóház eladó melléképületek­kel. szőlővel. Köz­művesített. (007766) Marcaliban, Cso­konai út 49. számú ház eladó. Érdek­lődni: 17 órától (007776) Kaposvár kör­nyékén olcsó szó ba-konyhás házat vennék. Ármefc-ie- löléssel, levelet He­ring Lajos, Kapos­vár, Zalka Máté u. 19/C címre kerek. (3976; Háromszobás köz­ponti fűtéses, ker­tes családi ház ga­rázzsal eladó. Ka­posvár. Balázs­kert köz 10. (007547) Kétszobás. 49 négyzetméteres bel­városi gázos lakás eladó. Kaposvár. Szalma I. köz 4. I. Ih. 3. em. 3. (007657) A toponári szőlő­hegyen, Desedánál, 300 n-öl szőlő épü­lettel eladó. Érdek­lődni: Toponári u. 98. (00779G) Mosdóson kis liáz eladó. Érdeklődni: Mosdós, Hunyadi J. u. 28.. 'minden­nap. (007897) Keszthelyen négy­szobás, összkom­fortos. új családi ház eladó. Gold- mark u. 25/b, Anda. (356134) Szövetkezeti la­kás eladó. Siófok. Kandó Kálmán u. 7. fszt. 13., Takács Márta. (79832) Kaposmérói sző­lőhegyben egye­nes szántóföld; sző­lő-, gyümölcstele­pítésre alkalmas, egyben vagy meg­osztva, eladó. Ér­deklődni Kapós- mérő, Kossutn u. 104. (4102) Másfél szobás gar­zon eladó, kp-ért 4 OTP-átvállalassal. Kaposvár. Kinizsi ltp. 32. III. em. li. C4141) Bárdudvarnokon 800 n-öl házhely el­adó. Érdeklődni: Bárdudvarnok 30. alatt. (0076b 0 Büssü. Petőfi u. 20. sz. alatti csalá­di ház 800 n-öl te­lekkel beköltözhe­tően eladó. (007851) 40 négyzetméte­res magasföldszin­ti szövetkezeti la­kásomat, amely OTP-átvállalásos, , belvárosi tanácsi­ért elcserélném I. emeletig, megegye­zéssel. egyszobás, összkomfortosért. Ajánlatokat .,Sür. gős” jeligére 7852. számra ä hirdetőbe kérek, (007852) Vízparti ikernya­ralórész 100 n-öl telekkel eladó. Ba- latonmária. * Ady u. 53. Érdeklődni vasárnap. (007646) Kaposvár. Búza­virág utcai két és fél szobás, össz­komfortos szőve - kezeti lakásoma- kisebbre cserél­ném. Ajánlatoka' 007616 számra a hirdetőbe kérek. (907616' Balatoni enyves központjában meg­kezdett lakóház építkezése igényes­nek eladó. Érdek­lődni Marcali 462- es telefonon. (76195/b) Siófok, fürdőte­lepen. Szőlősi ut­ca SS'a alatt, 5—1 '> percre a vasúttól, víztől, 236 n-öl gyü­mölcsös telken lé­vő 3 szobás nya­ralómat érvényes tetőtérbeépítési en­gedéllyel, valamint érvényes gázbekö­tési tervvel elad­nám. igényes vevő részére. Irányár: 2.5 millió Ft. Ér­deklődni: a fenti címen Solti Károly­nál. (12697) JÁRMŰ TS 250/1 MZ mo­torkerékpár eladó. Kaposvár Horváth Ákos, Arany J. ú. 6. I. lph. 1/2. (4086) Lada 1500-as 5 éves eladó. Érdek­lődni 18 óra után Sárközi, Balaton- lelle, Révay u. 7. (76277) IH-s Wartbure jó állapotban el­adó. Érdeklődni: Kutí. Somogyud- varhely. egész nap. (76279) Garázsban tar­tott. jó állapotú TC-s Trabant el­adó. Érdeklődni le­het mindennap: Galambos, Bala- tonfenyves. Bor­nemissza u. 26. Tel. 163. (007837) 5,5 liter fogyasz­tású Fiat 127. töké­letes állapotban, igényesnek eladó. Kaposvár Marx K. U. 11. (007805) TN-es Trabant Combi garázsban tartott, megkímélt állapotban eladó. Kaposvár, Dési Hu­ber u. 1. Koltai. Érdeklődni 17 óra után. (4202) Eladó keveset használt Verhovi­na kismotor. Cso- konyavisonta, Nép­hadsereg u. 32. (76187) Új, átírható Tra­bant Combi, ugyan ott egy le.iártt mű- szakis Trabant Com­bi eladó. Marca'i. 462-es telefonon leh-et érdeklődni. (76195/a) 1200-as nríma állapotban levő Zsi­guli eladó. Cím: Kaposvár, Honvéd u. sávház II. lph. 7/20. (007896) PC írsz. Trabant 10 ezer km-t. futott motorral eladó. Ér­deklődni: Zselic­kislak. Kossuth L. u. 67. (007928' ZK-s, 1500-as La­da eladó. Kapos­vár. Béke u. 33. IV. 1. Érdeklődni: 17 óra után. (007895) KI írsz. Trabant Speciál garanciá­lis eladó. Kaposvár. Sallai u. 71. (4010 TE-s megkímélt 1500-as Lada eladó. Tátrai, Igái, Vörös Hadsereg útja 129/a. (4042) ZN-es 1500-a-i Polski Fiat eladó. Weisz József. Cía- dány. Fő u. 77. (76143) TE 1200-as Lada. garazsirozott el­adó. Balogh, Gör­geteg, Szabadság tér 2. Érdeklődni: Görgeteg 12 telefo­non lehet. (76330) UC-s Skoda d^ Luxe eladó. Kapos­vár. Honvéd u. 19. III/3. (4106) ZV írsz. 1300-as fehér Lada. garázs.- ban tartott. friss műszakival igé­nyesnek eladó. Ka­posvár. Arvaház u. 11., Papp. (007813) SL rendszámú ZUK 06-os gépko­csi friss műszaki­val, jó állapotban eladó. Érdeklődni: Kaposvár Búzavi. rág u. 24., Szita 8— 17 óráig. (007983) LAKÁS Pécsi egyszobás, hálófülkés, kertes, komfortos tanácsi lakást kaposvári la­kásra cserélnénk. Érdeklődni 11-510-es telefonszámon lehet. (30) Szombathelyi egy és fél szobás, 42 négyzetméteres, gáz- konvektoros. la­kótelepi tanácsi bérlakásomat el­cserélném hason­ló bogiári, lellei. esetleg szemesi, fo- nyódi vagy Boglár­hoz közeli taná­csira. Érdeklődni: Boglárlelle 12-65-cs telefonon. (78935) ÁLLÁS , Tízemeletes, két lépcsőházas liftes társasházba ház­mestert keresünk. Szolgálati lakást biztosítunk. Je­lentkezni a Kapos­vár. Füredi uK 65.. III. em. 11. sz. alatt du. 5 óra után le­het Antal Attilánál. (4218) • EGYÉB Fájdalommentes fülbevalóbelövés. csecsemőkortól. Egész nap. Boglár, Vikár u. 38. (Főút mellett.) Telefon: 10-56. Dr. Benked. Import tetőtér ab­lak gyári csomago­lásban eladó. Ka­posvár, Dimitrov u. 56. (17 óra után.) (4131) Méhészet teljes fölszereléssel el­adó. Marcali, Kos­suth u. 42.. Ősz István. (69975) Eliadó 3 fejőste­hén. Érdeklődni: Somogyudvarhely Hunyadi u. 6. Ra- dák László. (69940) értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a SOMOGY ÁRUHÁZ május 5-ig leltár miatt zárva tart Nyitás: május 7-én, hétfőn. (79040) A Vidám Színpad „Mindenkinek van egy álma” című előadása a kaposvári Csiky Gergely Színházban 1984. május 7-én 17 és 20 órakor. Fényes Szabolcs SZERZŐI ESTJE Kovács Zsuzsa Lehoczky Zsuzsa Maros Gábor Virágh József Straub Dezső vagy Benkő Péter Domonkos Zsuzsa Konferál Antal Imre vagy Gyulai István Kísér a BM Zenekara, vezényel Végh Imre Jegyek válthatóka Rendezvényirodában: Kaposvár, Május X. u. 8. Telefon: 11-103. (79825) TAPÉTAVÁSÁR Hazai és olcsó import tapétákból és tapétázási kellékekből május 2-től a ZSELIC ÁRUHÁZ ajándékosztályán és a Kaposvár, Honvéd u. 13. alatti PAPÍRBOLTBAN. Egyedülálló? Társtalan? Part­nert keres? Segí­tünk! DUÓ Part- ner-IIázasságköz. vetítő. Kérje tá­jékoztatónkat! 9002 Győr, pf. 431. (78959) Régi stílusú bú­tor eladó (4 szemé­lyes rekamié, 2 fo­tel. l asztal. 1 fo­telágy). Érdeklőd­ni: 9—16 óráig: Ka­posvár. Irányi Dá­niel u. 10.. 512-es iskola. hátul az udvarban. (3817) Egy 9x5 m-es fa- ház eladó Siófok Kilitiben. Érdek­lődni lehet 17 óra után. Városi István. Attila u. 67. (76Í67) Konyhai munká­ra női alkalmazot­tak jelentkezését várom. Bogiáriak előnyben. Jelent­kezni személye­sen. Boglár. Rokv büfé. (76276) 12 malac, anya­kecske gidájá^M. birkák eladók. So- mogyaszaló, Kos­suth u. 111. (007836) Enületek üvege­zését, üvegek pót­lását, méretre vá­gását vállalom kö- zületek részére is. Vidékre kimegyek. 50 km-es körzetbe díjtalan szállítás. Ughv Csaba kisipa­ros. Balatoniéiig, áfész építőanyag- teleppel szemben Nyitvatartás: kedd­től szombatig 8.30- tól 15 óráig. (69950) Vizsla kutya, szürke-fekete fol­tos eveszett. Juta­lom ellenében kér­jük visszahozni, 17 óra után. Dr. Tóthmátyás Lás?- ló, Kaposvár. Vö- rö stelek u. 2 5/A (12643) Két anyakecske kis gidákkal eladó. Töröcske. Fenyves u. 20. Gede. 14-es busz végállomásá­nál. (3893) Eladó 40 anyabir­ka. báránnyal együtt. Csapó Já­nos. Kisberén.y. 8693. (007728) Fajtatiszta te­nyészetből: fehér­sávozott Plymouth. Hampshire mare- kozva ápr. 20-tól megrendelhető. Bár­dos, Pécsvárad, Munkácsy u. 38. Tel.: 301. (379655) Eladó egy KCSM öntöttvas kazán és egy hordozható cse­répkályha. Kapos­vár József u. 89. Érdeklődni: 17 óra után. (3946) 7 éves magyartar­ka. kijáró tehén — 8 hónapos vemhes — betegség mialt eladó. Nagybajom, Mező u. 80. (76178) Zongora, rövidé páncéltőkés, olcsón eladó. Csurgó, Cso­konai u. 23. I. 7. (76174) A TSZKER ÉX­porttartalékokat Feltáró Központ. Budapest XIV. kér. Kassa köz 10. pe- csenyegyöngyös te­nyésztésére folya” matos. nevelési le­hetőséget kínál me­zőgazdasági nagy­üzemeknek és ház­táji kistermelők ré­szére. Kisterme­lőknek termelési előleg! Bővebb fel­világosítás a válla­lat szombathelyi ki- rendeltségénél Kiskar u. 24. sz. alatt. Telefon: 14- 489. (252707) 200-as automata osztrák keltetőgép eladó. Kaposvár, Nyár u. 14. (409?) Folytonnyíló. olasz, évelő szegfű- palánta-színkeve- rék tövenként 5 Ft. Kaphatók: To­ronyi kertészet. Békéscsaba. Sztra- ka u. 27. (203405) 150 anyajuh bá­rányokkal eladó. Marcali, Szabad­ság u. 53. (76309) Fájdalommentes fülbe való-belövést csecsemőkortól egészségügyi képe­sítéssel vállalok 350 Ft-ért Boglárlel­le, Kodály Z. u. 43. Minden pénte­ken: Kaposvár, Marx K. köz 5. ép. III. em. 14—17 órá­ig. (4148J Mennyezetbur­kolat megrendel­hető Szőke József műanyagfeldolgo­zónál. Pécs. Káro­lyi Mihály u. 21. Telefon: 11-188. Kérjen prospek­tust! (312853) Eltartási szerző­dés vagy más meg­oldás kaposvári la­kásért érdekek Fiatal nő vagyok 7 éves gyerekkel. Ajánlatot ..Magány 25” jeligére a ki­adóba. (25) Április 20-án el­veszett kis termetű, zsemle színű, tacs­kó keverék kan ku tyám. Aki tud róla. kérem értesítsen. Kaposvár. Arany u. 13/a. (012574) Cserépkályhák «1 • adók. Érdeklődni: Kaposvár, Zöldfa u. 48. (4189) Bogár névre hall­gató fekete 4 hó­napos németjuhász keverék kisku­tyám elveszett. Is­mertetői ele, nyaka alatt fehér folt. Ké­rem a becsületes megtalálót, értesít­sen: Zepgő Gábor, Kaposvár. Losonc köz 6/1. alatt. (012576) Eladók, vízveze­tékcsövek idomok. Kovácsné, Fonyód, Vasas u. 7. (007856) ALBÉRLET Két diák részére lakás kiadó. meg­határozott időre. Érdeklődni min­dennap 17—19 órá­ig. Kaposvár, Léva köz 3. I. em. 2. Hi­deg Gyuláné címén. (007907) Augusztustól más­fél szobás. össz­komfortos lakás ki­adó. Cím: Fülöp, Kaposvár. Búzavi­rág út 24. II/2. (007863*. Fiatal értelmisé­gi házaspár Ka­posvár belvárosá­ban bútorozatlan albérletet keres. Ajánlatokat 3917. számra a kiadóba. (3917) 1 MAI H U se >R Csiky Gergely Színház. Ka­posvár: 15 órakor: DIÓTÖRÖ. Z-bérlet. 19 órakor: PANTAG- LEIZE. Munkácsy-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 órakor: GYERTEK EL ^ A NÉVNAPOMRA (14). este 7 óra­kor: A KÉJNÖ KALIFORNIÁ­BA KÉSZÜL (14). Mozimúzeum: du. fél 6 órakor: GEORGIA BARÁTAI H4). Siófok: este 7 órakor: AMIT TUDNI AKARSZ A SZEXRŐL... (18) Nagy­atád: du. 5 és este fél 8 óra­kor: ISTVÁN A KIRÁLY. Barcs: este 8 órakor: BOSZORKÁNY- SZOMBAT. Balatonföldvár. fe­dett kertmozi: este 8 órakor: HARMAN A SLAMASZTIKÁ- BAN, TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.15: Idősebbek is elkezdhetik, 8.20: Iskolatévé. 9.45: Anna és a tolvaj. Román film. 11.25: Cirill és Metód legendája. Do­kumentumfilm. 12.05: Iskolate- vé. 12.30: Képújság. 15.00: Is­kolatévé. 15.40: Zelk Zoltán: Tollászkodik á tavasz. 16.20: Hírek. 16.25: Számítógépközei­ben. Magyar film. 16.45: Mai témák külföldi tévémühelyek- ből. 17.45: Képújság. 17.50: Pe­dagógusok fóruma. 18.25: Tévé­börze. 18.30: Telesport. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. 19.13: Esti mese. 19.30: Tv-híradc. 20.00: Családi kör. 20.50: Pano­ráma. 21.50: A Tv Galériája. 22.30: Tv-híradó 3. Budapest 2. 18.05: Képújság. 18.10: Csuka Zoltán. Portréfilm. 18.50: Sors­társak. 19.10: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű műsora. 19.30: IV. debreceni katonaze­nekari fesztivál. 20.00: Gondol­kodó. Tudományos magazin. 20.50: A szilisztrai sírkamra. Bolgár film. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Az úszómester. Francia film. 22.40: Képújság. Jugoszláv tv 16.45: Videooldalak. 16.55: Ver­senyek. eredmények. érmek. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Pályaválasztási tájékoz­tatás. 17.40: Hírek. 17.45: Tv­sorozat gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Kérték — néz­zék. 19.15: Rajzfilm. 19.20: Rek­lám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 19.55: Reklám. 20.00: Po­litikai magazin. 21.00: Reklám. 21.05: Koldusok és fiúk. 22.00: Tv-napló. Osztrák tv I. 9.05: A mi világunk. 9.30: Tá­jak, emberek. 10.00: Iskolaté­vé. 10.30: Geiger udvari taná­csos. Osztrák film. 12.15: Idő­sek klubja. 17.00: Hírek. 17.05: Bútorok. 17.30: Gyermekműsor. 18.00: Tálalva! 18.30: Mi. 19.00: Ausztria ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Vihar előtt! Tv-film. 21.45: Alpok-Adria-Magazin. 22.30: Hírek. Osztrák tv II. 17.30: Iskolatévé. 18.00: Oszt­rák képek. 18.30: Heidi. 18.55: Pobi, Robi, Robin Hood. 19.20: A legszebb gyermekdalok. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Annak idején. 21.15: Tv-híradó 2. 21.45: Cafe Central. 22.50: Hí­rek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Mai kulturális programok. 8.27: Népzenei Hangos Üjság melléklete. 9.20: Irodalmi évfordulónaptár Rad­nóti Miklósról. 9.43: Szólj, szólj sípom! 10.00: Hírek. 10.05: Di­ákfélóra. 10.35: Lendvay Ka- milló operáiból. 11.14: A Kö­télverő. Riportműsor. 11.29: A podolini kísértet. Rádiójáték. 12.45: Filmtükörkép. 13.00: Év­századok mesterművei. 13.25: Csuka Zoltán emlékezete. 13.55: Bágya András szerzeményeibő’. 14.19: Tusa Erzsébet kétzongo- rás fevételeiből. 14.44: A Szov­jetunió népeinek zenéjéből. 15.05: Kóruspódium. 15.28: Szü­lőszoba. tessék belépni!! 16.(70: Zenekari muszika. 16.49: Könyvszemle. 17.00: Hírek. 17.05: Olvastam valahol . . . 17.28: A világ legnagyobb ho­mokvára. Rádiójáték. 19.15: ,.Himnusz a békéről”. Radnóti Miklós emlékműsor. 20.16: Cho­pin: Tizenkét etűd. 20.50: A zene nem ismer határokat. 21.40: Nemcsak a rozsda marja. 22.30: Bárdi Sándor énekel. 23.30: Szimfonikus táncok. 0.10: Illés Lajos táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Emmy Loose és Jorray Dickie énekel. 8.35: Napközben. 11.35: Csak fiataloknak. 12.35: A népművészei mestereinek felvételeiből. 13.00: Interszput- nyik-állomás a Bakonyban. 13.20: Éneklő ifjúság. 13.35: Szól a kakukk hangja. 14.00. Történeteim. 14.35: Színe-java. 16.00: Mai magyar irodalom. 16.35: Idősebbek hullámhosz­szám. 17.30: Segíthetünk? 18.35: Hétvégi Panoráma. 19.55: Slá­gerlista. 20.35: A vádlott. Do­kumentumműsor. 21.35: Nemze­tiségi népzenei fesztivál. 22.25: Popműhely. 23.20: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR 9.00: Barokk muzsika. 9.54: Teresa Wojtaszek-Kubiak QPe- raáriákat énekel. 10.30: Blg­bandfelvételek. 11.05: Hangver­senyközvetítés. 12.20: Maros Ru­dolf müveiből. 13.07: Fiatalok - na)t! 13.57: XIX. századi ope­rákból. 14.38: Beethoven: Hat vonósnégyes. 16.00: Zenei lexi­kon. 16.20: Iskolarádió. 16.50: Pillanatkép. 16.55: pophullám. 13.00: Két Corelli-concerto. 18.30: Román nyelvű nemzeti­ségi műsor. 19.05: Verdi: Az álarcosbál. Opera. 20.00: A mandarin visszatér. 20.20: Az operaközvetítés folytatása. 20.55: Egy pálya vonzásában. 21.15: Az operaközvetítés folytatása. 22.10: Kilátó. A rádió világiro- 1 dalmi folyóirata.

Next

/
Oldalképek
Tartalom