Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-08 / 106. szám

7 1984, május 8., kedd Somogyi M&hap Teszöv népművészeti kiállítás Dolgoznak még a boszorkányos kezek A Termelőszövetkezetek Somogy megyei Szövetsége ezúttal harmadszor hirdetett a megyebeli tsz-tagok es hozzátartozóik számára nép­művészeti versenyt. A leg­sikerültebb alkotásokból ki­állítás nyílt Kaposváron a megyei könyvtár nagytermé­ben. Az ez évi versenyre min­den eddiginél több pályázat érkezett. Legtöbben a var- rot'tás kategóriában jeles­kedtek: hatvan asszony hoz­ta el hímzett blúzait, párna­hajait, ■' térítőit. A többi mesterségben — fafaragás­ban. kovácsoltvas-, bőrös- és kádármunkákban, valamint szőttesgyűjtésben — kisebb volt az érdeklődés, ezekre összesen tizenöt pályázó je­lentkezett. A Teszöv célja a pályázat meghirdetésével nemcsak a résztvevők tudásának össze­mérése, rangsorolása s nem is csupán a tárgyalkotó nép­művészet továbbélteitése volt. Az öttagú, népművé­szekből és művészettörténé­szekből álló. zsűri módszer­tani segítséget is nyújtott a pályázóknak. Minden mun­ka alkotójával személyesen elbeszélgettek, szakmai ta­nácsot, útmutatást adtak ne­kik a jövőre nézve. Segítet­tek az igazi művészi érték és az értéktelen elemek szét­választásában. A kiállítás ünnepélyes megnyitóján Bogó László, a Teszöv titkára adta át az egyes kategóriákban odaítélt díjakat. A varrottasok ké­szítői között három első dí­jat osztottak ki: Varsányi Lászióné, a kéthelyi tsz dol­gozója fehérhímzéseivel, Félix Ildikó buzsáki pályá­zó ráitéíes pámahajaival és terítőive!, Mézes Ernőné pe­dig leheletfinom buzsáki tüllrátétes munkáival érdé-, melte ki az elismerést. Má­sodik díjat kapott Bóna Ist­vánná, Kiss Lászióné, Zaka­riás Istvánná, Gálné Kisárki Sarolta és Bartha Lajosáé. Harmadik díjban négy ver­senyző: Tóth Józsefné, Ko­vács Margit, Kondor István­ná és Péterfi Istvánná ré­szesült. Szőttesgyűjtésért a zsűri különjuta-lmat ítélt oda a berzencei nőbizottságnak. Fafaragás kategóriában Kovács János kaposmérői mester bizonyult a legjobb-1- nak, míves bútordarabjaival. Második díjat kapott Kustos- János marcali, harmadikat pedig Androkity János mer- nyei versenyző. Külön mun­kajutalomban részesült Gya- nis László csontfaragásaiért. Kádár szakmában csak egy harmadik díjat ítéltek oda, nyertese Vajda József, a bőrösök közül pedig az egyetlen második díjat Sza­bó László kapta. A kiállítás, illetve a pá­lyázatra beérkezett munkák arról tanúskodnak: me­gyénkben még mindig sók faluban é! az ősök hagyo­mánya. A fiatalasszonyok' is emlékeznek még az úrihím­zés, a tüllrátét technikájára, kezükben van még a „buzsá­ki boszorkányos” hímzésé­nek mozdulata, s Balaton- endréden sem halt még ki a csipke verés mestersége. Es ami különösen tetszett: nem­csak a kiállított darabok kö­zött láthattunk sok mai vi­seletén, blúzon, estélyi ru­hán alkalmazott népi hím­zést, hanem a résztvevők közül sokan maguk is a sa- jás kezűleg hímzett, népi motívumokkal díszített ru­hában jöttek el a díjkiosz­tásra. A Teszöv kiállítása jó példája mind az amatőr mű­vészet fejlődésének, mind a néphagyomány továbbélésé­nek megyénkben. Az itt leg­jobban szereplő munkák a TOT országos pályázatán képviselik majd szükebb ha­zánkat. T. K. •i--" ' ■« ' • Folytatódik a kiegyenlítődés Énekkarok minősítő hangversenye Rádiószereplésekhez szo­kott hanglemezfelvételek- -;hez .edződött, külföldi fesz- -tiválokon babérokat szerzett 'együttes egy sem volt a 'mezőnyben szombaton dé.­elött a nagybaiomi művelő­dési házban s a csoportok - tagjai között a hibátlanu ».blattoió” ér.ektanárokat is nagyítóval kellett volna Ke- ‘ resn.ünk — annál több voit a szerszám nyeléhez szokot' mezőgazdasági és inad munkás, a diák — a rendez­vény után mégis azt álla­píthatta meg Juhász ‘Frigyes zeneszerző, a zsűri elnöke: a színvonal a legderűlátobb Várakozást is felülmúlta, a kórusok kilencedik orszátío* minősítésére itt összegyűlt kilenc somosvl együttes de­rekasan helytállt. A koncert bizonyította: szűke-bb pátri­ánk felnőtt énekkarainak mezőnyében folytatódik a kiegyenlítődés folyamata egyre többen ..szorítják meg” az élvonalbeli kóruso­kat. Az időbeli sorrend helyet* hadd kezdjük az ismertetést * ..megtepetéscsapattal”. a Hagy Endre által nagy tu­datossággal irányított kis­palám férfikarral, mely — figyelem! — a legmagasabb •minősítést. a fesztiválfoKo- •íatot szerezte meg. Vecchi Mozart. Jeep kompozíciói­nak előadásával nagyszerű itiluskészségről tett tanú bizonyságot ez a mindössze huszonnégy tagból álló. de hangerejével is a nepesda Járda hatását kelteni képes együttes. Karai József mű vének, a Kecskeméti tobor­zottak interpretálását pedig valóságos szuperlatívuszok- kai méltatták az ítészek sodró lendületéért, tisztásé gáért. stiláris biztonsága ért. Egy mindössze ezer nyölcszaz' 'lelkes ..háttérrel” Woíjb kórust kialakítani bi­zony nem mindennapi telje­sítmény! Nem érződött azonban az úgynevezett hátrányos hely­zet a nagyberén.yi és a ba- latonkeresztúri női kar pro dukcióin sem — Tóthné Bogdán Erika, illetve Ten- gerdi Győző együttese egy­aránt ezüst fokozatot szer­zett. amint a dr. Űjpál Kél ménné által irányított, fo­kozatosan fejlődő zákányte­lepi vegyeskar is. Néhány, ugyancsak csekély lélekszá­mú település kórusa pedig a várva várt arany fokoza tot kapta meg. Igv a mind­össze két esztendeje alakult r.agybaiomi vegyeskar. amely Papp Jenő irányítá­sával finoman, tisztán, mu­zikálisan adott elő francia népdalokat és huszadik szá­zadi magyar szerzeménye két. Ugyanezekért az eré­nyekért kapott arany foko zatot a Kaposvár környéki Fédagógus-vegyeskar. élen Zimre Józseffel, ezenkívül a Zakarné Nagy Irén által ve­zetett balatonföldvári ve gyeskar. amely elsősorban Kodály- és Bárdos-interpre tálásával aratott sikert. Bal­jós előzmények után lépett pódiumra a fon.yódi ifjúsági női-, férfi- és vegyeskar — több mint húsz gimnazista niányzott az állandó tagek közül tanulmányi verse nyék és más okok miatt — ám ígv is nagy biztonsággal és nagy közönségsikert arat­va szerezte meg a felnőttéi: kategóriáiéban az ezüst fo­kozatot Tengerdi Győző kö­zépiskolás-együttese. Egy­szóval: kellemes ízelítő voit szombaton a nagyba.iomi hangverseny a somogyi énekkari mozgalom hétköz­napjaiból egyszersmind bi­zonyítók arra hogv a fe.i lódea nem állt meg. Lengyel András Egy szélhámos karrierje Új lengyel jolytatásos film a képernyőn A sorozat egyik női fősze­replője: Graczyna Barsz­cznoska. Nykodem Dyzma — nem egészen ismeretlen hős a ma­gyar irodalomban sem. Per­sze más néven, de már ta­lálkozhattunk vele, a tehe­tetlen kisemberrel, akit a véletlenül mellé szegődött szerencse visz, ragad magá­val egyre följebb, följebb, mígnem. .. Dyzma a fiata­lon elhunyt, kitűnő író, Ta- deusz Dolega-Mostowicz, ná­lunk 1962-ben Mészáros Ist­ván fordításában Karrier címmel megjelent regényé­nek főszereplője, akit most újabb milliók ismerhetnek meg abból e hét részes tévé­sorozatból, amelynek vetíté­se május 8-tól kezdődik a képernyőn A maga idejében népszerű és könnyéd hangvételű mű­vekkel jelentkező Dolega- Mostowicz a húszas évek Lengyelországába invitálta olvasóit, s ez a hajdanvolt, furcsa és elentmondásos vi­lág bukkan most elő Ryb- koivsky és Nowicki produk­ciójában is, középpontjában a már nem egészen fiatal, nem is tehetséges muzsikás­sal, Dyzmával, aki eppen at- . lás után kutat. A munka­nélküli vidéki zenész egyik sétája alkalmával éppen a Minisztertanács előtt bámész­kodik, amikor egy idős urat pillant meg, aki elveszít egy borítékot, s a benne talált meghívót a maga céljaira használja föl. Így jut el ar­ra a nagyszabású estélyre, amely a továbbiakban egész életét meghatározza. Nyko­dem a gazdagon terített, el­lenállhatatlan svédasztal előtt vitába keveredik egy ismeretlen úrral, aki kiveri kezéből az áhított falato­kat ... Az Egy szélhámos karri­erje — magyar címe nem éppen a legmegfelelőbb, mert a főhős tulajdonképpen nem szélhámos, inkább meglehe­tősen bugyuta férfiú, akit a társadalmi szokások vagy egyszerűen csak a tehetet­lenségi erőik sodornak ma­gukkal, s anélkül válik „va­lakivé”, hogy ezért bármit is tenne. A főszerepet a nálunk i8 ismert nagyszerű színász, Roman Wilhelmi alakítja. Partnerei: Graczyna Barsz- cznoska, Afidja, Jachiewicz, £. Trojanowska és Nronis- law Pawlik. Nemlaha György Május A nap Stic érakor kél, s 10.M érakor nyugszik, a hold 11.25 érakor kél, s M3 érakor nyugszik, Á várható időjárás: Meleg marad az idő, bár egyes or^rígré­szekben — főleg délnyugaton — előfordulhat eső, záporeső. Szórványosan gyönge zápor valószínű, A szél néhol erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 24—27 Celsius-fok között alakul* Felajánljuk! Építőipari gépek, föld- munkagépek. autódaruk szabad kapacitását, mixer beton fuvarozását, vállalatok, szövetkezetek, magánszemélyek részére. Igénybejelentéseket várjuk: Somogy megyei Allan' Építőipari Vállalat Szállítási Osztálya, Kaposvár, Kanizsai u. 56. Telefon: 11 143. (79804) — Tudományos ülés kez­dődött tegnap Tatán. Tán­csics Mihály hajaiénak 100. évfordulója alkalmából a Magyar Történelmi Társulat és az IrödaJomtörténeti Tár­saság, illetve a Komárom megyei múzeumok rendezé- sében. Az ország minden tá­gjáról érkeztek a történészek és az' irodalmárok. Az ülés­sel egy időben Táncsics- emiékkiállitás nyílt a KISZ tatai vezetőképző iskolájá­ban, — Kaposvár történetéről tant . Vetítettképes előadást Takács Éva muzeológus ma délután öt órakor Kaposvá­ron az Édosz művelődési otthonának nyugdíjasklub- jábam. — BRIDZSVERSENY SIÓ­FOKON. A GOV és a Sió­foki Áfész bridzs-szakosztá- lya először rendezte meg a hét végén az oroszlányi szénbányászok üdülőjében a Sió-kupa bridzsversenyt; er­re az ország különböző ré­szeiből érkeztek játékosok. — Tábortűz mellett cím­mel összeállítást mutattak be a kaposvári gyakorló ál­talános iskola felső tagoza­tos tanulói tegnap este Ka­posváron, a Latonca műve­lődési központban. A mint-' egy kétórás műsorban az alsó tagozatos tanulók kóru­sa és néptánccsoportja is szerepelt. — Pontyfogási tilalom van érvényben a Kaposvár meliletti Deseda egész terü­letén, a 67-es úttól északra, az aszalói és az egresi ágon pedig —* visszavonásig — általános horgászati tilalom, az IB rendelk/o'-.óse szerint. — A KAPOSVÁRI CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ MŰ­VÉSZÉIT kérték föl Köváry E. Péter Pünkösdi király­ság” című hang játékának, szerepeire. A hangfelvételek a napokban kezdődnek. 330 évvel ezelőtt, 1654. május 8-án mutatták be a híres magö^burgi félte­kéket A nevezelesemény Otto von Guercieke német természe* f.udós. magdebur- gi polgármester nevéhez fű­ződik, (A színes egyéniségű, tudós po’gármcster 1602. no­vember ?-án született, és Í4 éves korában 1686 májusá­ban hunyt el szülővárosá­ban, 5VT:i*rdeburgban.) Gue­ricke 1624. május 8-án mu­tatta be híres kísérletét a magdeburgi főiéről. Légszi­vattyújával kéé, pontosan egymáshoz illeszkedő. 60 centiméter átmérőjű réz félgömbből kiszivattyúzta a levegőt; majd hatalmas sú­gókat akasztott rájuk; ám a külső légnyomás összetar­totta a légüres félgömböket. Ezután következett az a lát­ványos jelenet, amelyet több rézkarc is megörökített: 16 lovat fogatott be a féltekék széthúzására úc még ez az erő sem voit elegendő hoz­zá. Guerieke a maga korá­ban népszerű fizikus volt. Halálos baleset Valutaárfolyamok Május »-tói Nnziii Vételi •lodóti ári. 100 egy*. Ft'ban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a Holland forint Japán yon (1000) Jugoszláv dinár b) Kanadai dollár Kuvaiti dinár 1 Norvég korona NSZK-márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol pezeta Svájci frank Svéd korona 320,48 120,81 80,91 451,21 778,10 537,31 41,76 462,96 199,07 3,04 347,86 254,69 581,39 164,95 26,68 234,26 32,49 29,2 002,94 56,15 6 711,44 4 385,27 85,91 49,13 826,22 370,55 4,34 1 553,46 211,39 35,08 369,84 16 198,27 17,35 175,05 28,34 248,76 4,49 31,24 2 126,84 56,93 o) A vásárolható legmagasabb bonkjegycimlet; 500-as. b) A vásárolható legmagasabb bonkjegycimlet: 100-as. Az államközi megállapodáson alapuló hivotalos árfolyamok válto­zatlanul az 1984. február 7-i közlés­nek megfelelően vannak érvényben. . I Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: . 11-510 J Halálos baleset torién i május 5-én a 61-es úton: Taszár területén Orbán Fe­renc 30 éves vontatóvezető, kaposhomdá lakos ki világí­tásiam .vetőgépet .vontatott egy mezőgazdasági vontató­val, a vele szemben sze­mélygépkocsival közlekedő 53 éves Gyurkó József ka- pasváfri tanár a vetögépnek ütközött, s ennek következ­tében az árokba hajtott. Az ütközés olyan súlyon volt, hogy Gyünké a helyszínen meghalt. A baleset körül­ményeit szakértök. bevonásá­val vizsgálják. Ittasan vezette saemeiy­gépkoosdját a múl* csütör­tökön este a 33 éves Hor­váth László gépkocsivezető, s a kaposfüredi buszmegál­lóban egy busznak ütközött. Horváth könnyebb sérülést szenvedett. Rendőrségi felhívás 1984 má­jus 6-am . a Kaposvár­ról 23.05- kor Fo­nyódra in­duló vonat a kapós vár-tüskevári sorom­pó utáni pályaszakaszom el­gázolt egy kb. 28—30 éves férfit, akinél személyazo­nosságra utaló okmányok nem voltak. A 170 cm magas, közepes testalkatú, barna hullámos hajú, pisze orrú, • szürkéskék szemű férfi ruházata: sötétkék or- kánanorák (az ujjavége és derékrésze kötött, vállain és zsebein fehér rátét), illetve világos színű, rövid ujjú pa­mutpóló (nyaka V-alakban kivágva, körben barna csík­kal, ujjain is 3-3 barna csík van); kopott Levy-Strauss márkájú, kék színű farmer- nadrág és kék félcipő volt rajta. Különös ismer tetője­le: a bal alkarján 2 cm nagyságú, V-alakű tetová­lás. Kérjük, hogy aki az :s- meretlen férfi személyazo­nosságára vonatkozóan fel­világosítást tud adni, jelentse a Somogy megyei Rendőr­főkapitányság bűnüldözési osztályán (Kaposvár, Lenin u. 14 b) személyesen vagy telefonon (11-300,2579-es mel­lek), illetve értesítse a Ing- közelebbi rendőri sservet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom