Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-27 / 123. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Fekete Károly, Kaposvár, Cseri út 39. sz. alatti lakos április 3-án megjelent észrevételére az alábbi tájékozta­tást adom. A Cseri úti jegenyesor létjogosultsága tekintetében megoszlik a szakemberek véleménye. «4 fák mellett szól egységes sorjellegük, amely városképi jelentőséggel bír. Kivágásuk esetén a Cseri út jobb oldala elvesztené han­gulatosságát, sivár képet tmutatna, kedvezőtlenül alakulna a mély fekvésű talaj kötöttsége és vízgazdálkodása. A fák ellen szól, hogy a lakásokat és az udvarát, Ikertjét telje­sen beárnyékolják, és <az elszáradó ágak időnként letö­redeznek, gondozásuk veszélyes és nagy költséggel jár. Két éve a Cseri úti zöldsávba a környezet adottsá­gaihoz illő csemetéket ültettünk. Ezek lombkoronájának kialakulása után, 2—3 év múlva tartjuk ésszerűnek a nyárfasor fokozatos ritkítással történő kivágását. A szakemberek véleménye abban ymegegyezik, hogy a fák nem életveszélyesek. Ennek legfőbb bizonyítékát a január 24-i havazás szolgáltatta, amikor a hóterhelésre az út menti és ia parkokban levő fák 20 százaléka meg­sérült, ágaik letöredeztek, a Cseri úti jegenyesor sértet­len maradt. A városi tanács a Cseri út talajvizes szakaszán a szennyvízvezetéket hét éve megépítette, arra a lakások és az intézmények ráköthették. Az aknatetőket megjavíttat­tuk. Tisztelettel: Németh Zoltán osztályvezető. Kaposvári Városi Tanács V. B. műszaki osztály Megteltek ◦ bükki vízfolyások Somogyi Néplap XL. évfolyom, 123. szám _____________________________1984. május 27., vasárnap A z utóbbi napok kiadós esőzései után megtettek a bükki vízfolyások. Ismét élő­vízzé változott a Szinva-pa- tak, amélynek medrében ko­rábban már éppen csak csör­gedezett a víz. A felduzzadt Szinvából most már folya­matosan és elegendő vizet kap a Lillafüred egyik ide­genforgalmi nevezetességé­nek számító vízesés is. A Palota-szálló melletti, csak­nem 30 méter magás mésztu­fa szirtről megint csaknem fél méter szélességben zuhog alá a gyönyörű vízfüggöny. Ugyancsak ..megtelt” a Hór- paitak medre, amelynek vizét most már a Mezőkövesd mel­lett épülő mesterséges tóban fogják fel. „Ontja” a vizet az Andó-, a Margit-, az Esz­perantó- és a többi forrás is. A föld alatti karsztjáratok tedíftődése Miskolc ivóvízellá­tását is jelentősen javította. A város ugyanis karsztforrá- soíkból kapja az ivóvíz több­ségét. A kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola szülői munkaközössége tegnap társadal­mi munkában kerítést épített az iskola udvarán. Mintegy 60 ezer forint értékű munkát végeztek Pécsen lesz a közgazdászok idei vándorgyűlése A Magyar Közgazdasági Társaság július 6—7-én Pé­csen rendezi meg az idei közgazdász-vándorgyűlést. Az ország közgazdász-társa­dalmának hagyományos évi találkozójára 23. alkalom­mal kerül sor. Az előkészü­letek az év elejétől foly­nak, azóta már lezárultak a jelentkezések, véglegesítet­ték a programot. A szervezők ezúttal is na­gyon időszerű témákat tűz­tek napirendre, az előadá­sok a gazdasági mechaniz­mus továbbfejlesztését cél­zó törekvésekbe illeszked­nek be. A program szerint a vándorgyűlés nyitó elő­adását dr. Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes tartja Gazdasági hatékony­ság, gazdasági irányítás címmel. Ezután két korrefe­rátum hangzik el, dr. Ka- polyi László ipari minisz­teré és Váncsa Jenő mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszteré. Az együttes ülést követően négy szekcióban folyik majd a munka. A „Tervezés, szabályozás, ár” szekció előadója dr. Hoós János, az Országos Tervhi­vatal államtitkára lesz. A „Tőke. tőkeallokáció, bank” szekcióban dr. Tímár Má­tyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke; a „Munkaerő és bérrendszer” szekcióban dr. Rácz Albert, az Állami Bér- és Munkaügyi Hiva­tal elnöke; „A vállalati mű­szaki fejlesztés, mint a fej­lesztés és folyamatszabályo­zás egysége” elnevezésű szekcióban pedig dr. Pulai Miklós, az Országos Terv­hivatal elnökhelyettese lesz az előadó. A szekcióülése­ken elhangzott előadásokat vita követi. Az ország minden részé­ből 750-en jelentkeztek. Felújított kirándulóhelyek Kis emuk Veszprémben Zárt környezetben ritka­ságnak számító természetes módon keltette ki fiókáit a veszprémi állatkertben az Ausztráliában őshonos, nagy testű futómadár, az emu. Az 50—60 kilós nagy ma­darak már kora tavasszal különféle helyeken lerakták tojásaikat. A szakemberek arra számítottak, hogy az idén is mesterségesen, a Ne­hézvegyipari Kutató Inté­zet jól fölszerelt kísérleti laboratóriumában kell majd kikeltetni őket. Két tojást azonban meghagytak a szü­lőpárnál. És megtörtént áz ornitológiái „csoda”: a mes terséges keltetés nem sike­rült, az emu hím viszont teste melegével kikeltette fiókáit az állatkertben ha­gyott két hatalmas tojásból. Bélyeggyűjtők közgyűlése A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének 1984 évi beszámoló küldöttköz­gyűlése a MABÉOSZ szék­házában szombaton meg­kezdte munkáját. A MABÉ­OSZ elnöke, Horn Dezső ér­tékelte a filatelista tevé­kenység általános eredmé­nyeit, majd a küldöttköz­gyűlés meghallgatta Kiss Ernő főtitkár szóbeli refe­rátumát. A küldöttközgyű­lésen az ország 230 felnőtt és 130 ifjúsági bélyeggyűjtő szakköreinek képviselői vesznek részt. Felkészültek az erdőgaz­daságok a turistaszezonra. Az idegenforgalmi centru­mokban, elsősorban a Bala­ton mellett, a Dunakanyar­ban és a Bükkben felújí­tották az erdei utakat; új esőbeállókkal, padokkal, autóparkolókkal növelték az erdei „komfortot”. Az idén összesen 28 helyen telepíte­nek új erdőt, illetve fej lesztik tovább a meglevő­ket, erre összesen 20 millió forintot áldoznak. Az erdei kirándulóhelyek megválasztásánál több szem­pontot is mérlegelnek a szakemberek. Elsőséget kap­nak a forgalmasabb helye­ken elterülő és a városok közeiében húzódó erdőik. Ezek jelentősége mindin­kább növekszik; a tapaszta­lat szerint ugyanis a közle­kedés drágulása miatt a la­kosság a nagyobb túrák helyett gyakrabban a közeli erdőkbe kirándul. Ennek megfelelően a többi között a soproni Lőverekben került sor nagyarányú munkála­tokra az elmúlt hónapok­ban. A sétautak felújítva várják a kirándulókat, új tűzrakó-, szalonnasütő he­lyeket is kialakítottak. A Körmend közelében lévő Himfán valóságos kirándu­lóparadicsomot varázsolt a Nyugat-magyarországi Fa­gazdasági Kombinát. Az Őrség kapujában levő nyolc­száz hektáros parkerdőben több éves munkával az idén készültek el a fák övezte tóhoz vezető sétautak. E helyet máris fölfedezték nemcsak a körmendiek, ha- nem az osztrák turisták is Vonzó pihenőhellyé váll Kaposvár közelében a De- seda-tó. Az innen néhány kilométerre lévő bükk-, gyertyán- és tölgyfák borí­totta dombvidék is sétaerdő- vé .lépett elő” a szakembe­rek gondos munkája nyo­mán. Az árnyas fák gaz dag gombalelőhelyet takar­nak, s mind több természe­tet kedvelő turista fordul itt meg. A balatonföldvári Kár néhány tsz-ben Az Állami Biztosító ka­posvári fiókjának tájékoz­tatása szerint az elmúlt két-három hétben néhány tsz-t kár ért. A nagyberki szövetkezetben a jég a kaj­szibarackosban és a , szőlő­ben okozott kárt, összesen 03 hektár területen. A szen­nai tsz-ben a repce, az őszi árpa és a mustármag veté­sekben pusztított a jég 51<) hektárnyi területen. Kapós­mérőben a kukoricát 118 hektáron, a paradicsompa­lántákat pedig 87 hektáron verte el. A somogyjádi tsz- ben az őszi árpa, a cukorré­pa és a napraforgó vetéste­rületéből 220 hektáron ke­letkezett kár. Kaposfüreden a jég összesen 1658 hektáron pusztított. Vízkár a kapos- fői tsz-t érte, elsősorban a kertészeti területeken. Sevcov mérnök remekei Az Urál déli részén van egy kisváros, Gaj a neve. Itt él Jurij Sevcov mérnök, ipari formatervező. Szabad idejében eredeti dísztárgya­kat alkot fémből, fából. Hí­res munkáinak érdekessége, hogy az egyes tárgyakat szépen megmunkált kövek­kel díszíti. Az amatőr művész sze­rint ez meglehetősen bonyo­lult munka, mert nehéz olyan követ találni, amely­nek metszete a kívánt raj­zolatot adja és színben is harmonizál. Nagyon szeret dolgozni az uráli jáspissal. Amikor talál olyan követ, amilyenre szüksége van, a kellő méretűre, formájúra alakítja. Sevcov mérnök művészi ötvösmunkái, fafaragásai gyakran szerepelnek az Orenburg-területi kiállítá­sokon, sőt Moszkvában is. parkerdő is jobban bekap­csolódhat ez évtől az ide­genforgalomba. Újból meg­nyitották a kirándulók előtt a felújítás miatt évekre el­zárt kilátót, és új esőbeál­lókkal, padokkal „bútoroz­ták be” a fenyvest. Az idegenforgalom szá­mára még fölfedezetlen tá­jakat is igyekeznek ismer­tebbé tenni. A Zemplén- hegység különösen sok ér­téket rejteget még. A korábbi években a par­kok rongálói, a felelőtlen kirándulók milliós károkat okoztak az erdőgazdaságok­nak. Éppen ezért az idén mindenütt megerősítették a társadalmi erdei szolgála­tot, s a természetben kárt tevőket szigorúan felelős­ségre vonják. Tarka sorok Udvarias — A mi Lajosunknál udvariasabb férfit ke­resve sem találsz! — Miért nem? — Hát azért, mert amikor például átadja a helyét a villamoson — mindjárt három nő ül­het le! Munka Az irodában új tiszt­viselőt vesznek föl. Az egyik idősebb kolléga megkérdi: — Van valami egyál­talán, amit te gyorsan csinálsz? — Hogyne! Rendkívül gyorsan fáradok el a munkától! Gyöngécske Újszülöttet látogat a rokonság. Az egyik sógor megjegyzi: — Szép, szép a gyer­mek, csaík egy kicsit gyöngécske. Mire az apa önérzete­sen így szól: — Gyömkécske? Hát hogy lehetne különb há­rom hónap házasság után? Szórakozott A professzor este ha­zajön. A felesége meg­kérdezi : — Micsoda idegen er­nyő az ott kint az elő­szobában ? — Úgy látszik, elcse­réltem az enyémet a ká­véházban — feleli a ta­nár. — De hiszen a te er­nyőd is ott lóg a foga­son. — Akkor az enyémet elfelejtettem otthagyni. Ketten Egy razzián két mun­kakerülőt fognak el. Ki­hallgatásuk így folyik le: — Maga mivel foglal­kozik? — Semmivel. — És maga? — Segítek a barátom­nak. — Maga hol lakik? — SehaL. — És maga? — Vele szemközt! Fürdőruha A fiatalasszony föl­próbálja új fürdőruhá­ját, és férje elé*" áll, és megkérdezi: — Mit szólsz a fürdő­ruhámhoz? Olyan, mint egy költemény, — Költemény? Ez né­mi túlzás. Legfeljebb egy aforizma. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510. 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft. fél évre 204 Ft egy évre 408 Ft Index: 25 967 ISSN 0133-0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Kisdeák József mb. igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom