Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-27 / 123. szám

1984. május 27., vasárnap Somogyi Néplap 5 Amit adtál r Véradó-konferencia Balatonfüreden „Az ember gonosz, benne nem bízom. De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom . .. tűz, víz, ég és föld, s minden istenek: szeressétek, akiket szeretek!” (Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért - 1939.) Valaha régen — a hagyo­mány szerint utoljára Mária Terézia idején — a lelkes magyar nemesek: így kiáltot­tak fel: „Életünket és vérün­ket!”. A történet folytatása rendszerint az volt, hogy a nagy lelkesedés Lecsillapult, s a felajánlók inkább a má­sok vérét áldozták fel. Szinte önkéntelenül ez jut az ember eszébe, amikor vé­giggondolja, hogy évtizedek óta élnek köztünk emberek, akik nem csupán felajánlják vérüket. Adják. Minden fel­tűnés keresése és nagy sza­vak nélkül. Egyszerűen azért, mert tudják, hogy szükség van rá. S mert vérükkel se­gíteni akarnak, hogy más emberek életét meg lehessen menteni. Olvastunk már önfeláldozó testvérről, aki egészséges ve­séjét ajánlotta fél, hogy be­teg hozzátartozójának adja. S másokról is, akik önzetle­nül siettek emberitársuk se­gítségére, látva a szenvedést, a rászorultságot. Minden el­ismerés megilleti őket. De mit mondjunk akkor, azokról, akik nem tudják, soha nem fogják és nem is akarják megtudni, hogy ki­nek az életét mentette meg az ő vérük. Talán tailálkoz- nak vele az uitcán, lehet, hogy mellettük ül éppen a kórházból jövet az autóbu­szon. Még az sem kizárt, hogy az imént szólalkoztak össze, mert udvariatlanul vá­laszolt a boltban, tologatta az aktát a hivatalbán, intőt adott a gyereknek vagy drá­gán adta a primőrt a piacon. Holnap hatodszor gyűlnek össze az ország minden ré­széből a sokszoros véradók, velük együtt a véradásszer­vezők, vöröskeresztes titká­rok és a véradó-szolgálat szakemberei. Arról fognak tanácskozni, hogy mennyire sikerült eddig végrehajtani a terveket, s hogy milyen fel­adatokat tűzzön a továbbiak­ban maga elé a véradómoz­galom. Mondhatnánk, hogy ezek szerint semmiben sem különbözik ez a tanácskozás a többitől, hiszen mindig a teljesítés és a további mun­ka szerepel a napirenden. Mégis van agy nagy, alapve­tő különbség: csaknem ne­gyed évszázada, 1960 óta a véradók mindig túlteljesítet­ték a tervet, tavaly például 225 900 liter helyett 255 700 litert adtak. Az eredmények mögött el­sősorban a Magyar Vöröske­resztnek és aktivistáinak a szervező munkája áll. A mostani konferencián éppen a szervezésről lesz a legtöbb szó, mivel ezen a téren még jócskán adódnak tenniva­lók. Például olyanok, hogy az egyes megyéken belül is meglegyen mindig a felhasz­nálásra kerülő vér. Természetesen vannak egyéb teendők is. A vérellá­tás összefügg a szakorvos­képzéssel, az orvos-itovább- képzéssel és egy sor műsza­ki, gazdasági feladattal is, amelyekhez részben meg­vannak, részben meg kell teremteni a feltételeket. Lesznek a balatonfüredi véradó-konferenciának olyan pillanatai is, amelyek egy­szerre derűsek és megható- ak: sokszoros véradóknak és szervezőknek kitüntetéseket adnak át. Hatan konmányki- tünitatést, öten minisztériu­mi Kiváló Munkáért érdem­érmet kapnak. További öt véradó — ezúttal első ízben — a Vöröskeresztes Mun­káért kitüntetés arany, illet­ve ezüst fokozatát veszi át a konferencia nyilvánossága előtt. Üj az is, hogy A vér- adómozgaiomért feliratú, művészi tervezésű és kivite­lezésű plakettet most először adják át. Másfél napig tart a kon­ferencia a szépülő, hazai és külföldi vendégeit váró Balatonfüreden. Az egész­ségügyi államtitkár, az Or­szágos Haematológiai és Transzfúziós Intézet főigaz­gatója és a Magyar Vöröske­reszt főtitkárhelyettese mondja a referátumokat, Várható, hogy sokan szólnak majd a beszámolókhoz, be­szélnek eredményeikről és gondjaikról, a megtett és to­vábbi útról. Azután hazamennek a kül­döttek — és a konferencia a jövő hónapban folytatódik. Minden megyében lesznek véradó-itanácskozások és ün­nepségek júniusban, illetve szeptemberben. Balatonfü- redre azzal küldték el kép­viselőiket a megyék, hogy majd akkor számoljanak be az itt végzett munkáról. Re­méljük, sikerrel járnak. V. E. Hát persze, hogy szeret­jük a gyerekeket. Más kérdés — és amíg ember él a földön, minden felnőttgeneráció számára kérdés marad —, hogy jól szeretjük-e őket. Ilyenkor, gyermeknapon, mi felnőttek, hajlamosak vagyunk némi önvizsgálatra is, és néha kétségkívül fon­tos következtetésekre jutunk gyermekügyben. Jobbára pedagógiai jellegű követ­keztetések ezek, felelősség- érzettől áthatottak, magun­kat okitok. Természetesen szükség van erre, hiszen a gyerekek — ha idejük en­gedi — gyurmázás, labdá- zás vagy éppen tanulás közben is még felnéznek ránk, még ezer meg ezer olyan kérdésük van, amely­re tőlünk várják a választ, nem engedhetjük hát meg magunknak, hogy bizalmu­kat elveszítsük. Ám azt még kevésbé engedhetjük, hogy a világot elveszítsük, ame­lyet emberségesebbre gyúr­ni ők lesznek hivatottak. A gyermekekkel szemben ez ma a legfőbb felelőssé­günk. Elláthatjuk magunkat korszerű pedagógiai intel­mekkel is, mondhatjuk egy­másnak, hogy a gyermek nem pusztán tárgya, hanem alanya is a nevelésnek, fi­gyelmeztethetjük egymást, hogy a családi demokrácia a gyermeknevelés nélkülöz­hetetlen eleme, felhívhat­juk a figyelmet arra, hogy ne drága ajándékokkal igye­kezzünk helyettesíteni a gyermekekre fordítandó időt, s hogy a családi fészek me­legét nem pótolhatja sem az iskola, sem a társadalom. Igen, ez mind fontos, s tán még aktuálisabb arról be­szélni, hogy a közösségi ér­zést, a munkaszeretet pél­daadással plántálhatjuk Orvosok ecsettel, tollal Docfpfe, regalj A magyar egészségügy dol­gozómaik széles táborából verbuválódott az orvosírók képzőművész köre, amelynek tagjai tegnap Kaposváron ta­lálkoztak. Mintegy ötvenen jöttek el a somogyi megye- székhelyre, hogy bemutat­kozzanak az MSZMP Okta­tási Igazgatóságának épületé­ben. Kiállítást szerveztek, este irodalmi műsoron szere­peltek az alkotók. Gyógyító tevékenységük mellett időt szentelnek a mű­vészetekre, az irodalomra. Rendszeresen találkoznak itthon és külföldön az alko­tó társakkal. Somogybán is ismertek né- hányan: Czinkotay Frigyes rendszeres szereplője a me­gyei képzőművészeti kiállítá­soknak, Balogh Imre plaszti­káival is találkozhattunk már. Csapiáros Zsuzsa — a Magyar Orvosírók, Képző­művészek Körének titkára — éppúgy kedveli az irodal­mat, mint a képzőművésze­tet. Répái Gábor kadarkút! gyógyszerész a régi bútorok ügyes kezű restaurátora, in­tarziával jeleskedik a kiállí­táson. A humánumot képviselik a hivatásuk mellett folytatott művészeti tevékenységükkel is — ez az alaphangja an­nak a kiállításnak, melynek számos emlékezetes alkotáséi tartjuk meg emlékezetünk­ben. A megles tett táj éppúgy hitvallásnak tekinthető, mint a barátokról, ismerősökről készített szoborportré, vagy a patikusmesterség századok­kal ezelőtti világának képi megjelenítése. A lakás dí­szítésére szolgáló iparművé­szeti alikötásök szintén az emberi környezet alakításá­nak fontosságáról beszélnek. Az sem véletlen, hogy — annyi fájdalom, tragédia át- érzése után — az élet derűs mozzanatait villantják föl bánatoldó színekkel az or- vosképzőművészek. Az irodalom barátai teg­nap esite prózai műveket, verseket, tanulmányokat ol­vastak föl. Ezek közül kettőt említek meg: Szállási Árpád esztergomi orvos a Magyar orvosírók Zsámböki Jánostól Németh Lászlóig címmel tar­tott értékes élőadást; Feren- czy Miklós álimásneszmélyi orvos Csokonai Komárom megyei irodalmi munkássá­gát ismertette. H. B. a „Bánát,, műsorán Maros-menti szerb nép­szokásokat vett fel műsorá­ra a deszki „Bánát” szerb néptánccsoport. A többségü­ket Felföldi László makói múzológus gyűjtötte és ínta le az idős nemzetiségi lako­sok elmondása alapján. A népszokásokat Gyorgyev Mi- livoj tanár, a deszki foliklór- csoport vezetője, Felföldi László és más hozzáértő em­berekkel együtt dolgoztak fel színpadi megjelenítésre. A dalos-táncos produkciók kö­zött van a dodole, a szerbek régi esőt kérő szokása, a ragalj, az egykori fiatal szer- bek utcák sarkán tartott ze­nés, táncos összejövetele, a lazarioe, a Lázár-napi kö­szöntő és számos karácsonyi népszokás. A 45 tagú néptánccsoport az idén körülbelül 48 alka­lommal ad majd műsort Deszken és az ország más vidékein, elsősorban Szege­den. A szegedi felsőoktatási intézményeik, az építők, a könnyűipari üzemek ifjúsági klubjaiban rrtár több alka­lommal vendégszerepelitek, ahol táncházakon a kólóra tanították meg a szegedi fia­talokat. bele fiainkba és lányaink­ba, hozzátéve gyorsan, hogy mennyire ijesztő az olyan jól nevelt gyermek, aki már ötéves korában folyékonyan szavalja előítéleteink frázi­sait. És elmondhatjuk, hogy gyermekeink a bennünk fel­merülő kérdésekre is kíván­csiak, hogy a számukra le­csiszolt, szép kerek vála­szokkal hosszú távon nem­igen tudnak mit kezdeni, hogy ha nem maguk járják végig a megismerés sokszor gyötrelmes, de mindig iz­galmas útját; a kész vála­szokkal telítődve az első csalódás megingatja a bizal­mukat. Ám e bizalom megőrzésé­nél is fontosabb a világot megőrizni a számukra. Eh­hez pedig a világ felnőttéi­nek kell az egymás iránti bizalmat erősíteni. A gyerekeket e vészterhes világban nem akkor sze­retjük jól, ha őket igyek­szünk megóvni a nagyvilág minden bajától, hanem ha a világot igyekszünk megóvni értük. A szeretet egyébként is azóta lehet norma, ami­óta a természetes összetar­tozás hiányzik az életünk­ből. Paradoxonnak hangzik, de nem az, hogy ezt a ter­mészetes összetartozást em­beri teendő megteremteni. A gyermekekért akkor tesz- szük a legtöbbet, ha leg­alább ennek esélyét meg­hagyjuk nekik. Az ember nem gonosz. Mi rákényszerültünk, hogy bízzunk benne. A. G, Finn filmhét Budapesten Finn filmhetet tartanak a magyar—finn kulturális egyezmény aláírásának 25. évfordulója alkaílmiából a budapesti Filmmúzeumban május 28-a és június 2-a között. A rendezvényen a finn filmművészet legfris­sebb alkotásait láthatja a magyar közönség. A filmhetet megnyitó dísz­előadáson hétfőn este Lauri Törhönen „Égő angyal” cí­mű filmjét láthatja a kö­zönség. A lírai hangvételű alkotás azt a folyamatot mutatja be, ahogyan egy vi­déki elmegyógyintézetben dolgozó ápolónő lelkileg ösz- szetörik. A finn filmművészetet be­mutató programban szerepel a D os ztoj ev szki j - regényt mai helsinki környezetbehe­lyező „Bűn és bűnhődés" című film, amely Aki iKaiuris- malki rendezésében izgalmas szellemi kalandot ígér a re­gényt ismerőknek. Bemutat­ják Olli Soinio 1982-ben ké­szült „Kitörés, avagy utá­nam a vízözön” című alko­tását, amely három, kórház­ból kiszökő öregember tra­gikomikus történetét meséli el. Láthatja a magyar kö­zönség Mika Kaurdsmaki „Az értéktelen”, és Veiíkko Kjrettula „A nagy szőke” cí­mű filmjét is. Gyermekeknek szól első­sorban „A király, akiinek nem volt szíve” című mese- fáim, amelyet Milka Waltari neves finn író meséje alap­ján Pálv iá HartzeJl és Liíza Helminen rendezett. Szentendre várja a turistákat Gazdag kulturális prog­rammal ás új szolgáltatá­sokkal várják a nyáron a turistákat Szentendrén. Az idegenforgalmi szezonban a korábbinál több élelmiszert szállítanak a boltokba; a tejipar ígérete szerint a tar­tós tej mellett az úgyneve­zett féltartós tej forgalma­zásával is megpróbálkoznak. Bővítik az üdítő italok vá­lasztékát is. Várhatóan jú­liusra a szentendrei kenyér­gyár már teljes kapacitás­sal működik, s jó minőségű kenyérrel látja el a turista- szezonban meggyarapodó lélekszámú várost és kör­nyékét. Júniusban a város északi üdülőövezetében új ABC-áruház, a Pap-szige­ten pedig vegyeskereskedés nyílik. Az idegenforgalmi szezonban több élelmiszer- üzlet vasárnap is nyitva lesz. Újdonság az is, hogy a népművészeti és az Am­fora boltban valutáért is vásárolhatnak ajándékot a külföldiek. Az idén a ko­rábbinál több magánkiske­reskedő kapott engedélyt zöldség, büféáru és ajándék értékesítésére. A turisták jobb tájékoz­tatása érdekében a Hév­megállóban információs pa­vilont építenek, ahol nem­csak térképeket vásárolhat az idegien, hanem a kultu­rális programokról is felvi­lágosítást kaphat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom