Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-26 / 122. szám

1984. május 26., szombat 5 RÁDIÓSZEMLE Festőgenerációk Vásárhelyen A múlt században Szeged és Debrecen neve íródott be a magyar képzőművészet történetébe, amelyet Lyka Károly tárt föl. Hódmezővá­sárhelyen a század első év­tizedében telepedtek le kép­zőművészek; Rudnay, Tor­nyai és Endre Béla hozott új színt festészetünkbe. Napjainkban már iskola­ként emlegetik a csoportot, mely az Alföldről küldi üze­netét a nemzeti piktúrának. Az említett elődök példája elevenen él — tegyük hoz­zá, nemcsak Vásárhelyen. Minden formaság nélkül alakult ki a festők egy cso­portjának együttes munkál­kodása — így vezeti be Vá­sárhely képzőművészeti éle­Kohán György: Vásárhelyi utca Egy falu fogott össze a táj házért Múltunk emlékei Somogyudvarhelyen Somoigyudvarhely, Kossuth utca 70. — öreg paraszt por­ta a századforduló idejéből. Csizmadia tanárnő úgy mondja, hogy a lakórészt 1908-ban alakították át, de a nyári konyha, és a pajta sokkal régebbi. Érthető büszkeséggel kalauzol Pápa Illés egykori házában; itt kapott otthont a honismere­ti gyűjteményük. Nagy nap volt a tegnapi Somogyud- vőrhelyen, hiszen a tájlház- avatásig ugyancsak rögös utat kellett megjárniuk. A történet jó másfél évti­zeddel ezelőtt kezdődött. Csizmadia Lajosné áklkor került Somogyudvarhelyre, s akkor alakult meg az is­kola honismereti szakköre. A kisdiákok kezdetiben min­denféle régi használati tár- igyat összegyűjtötték. Oly .gazdag, bemutatásra kínál­kozó anyagra tettek szert, hogy már-már elhelyezni sem tudták. Előbb az iskola folyosóján állítottak föl tár­lókat, majd egy aprócska helyiségben zsúfolták össze mindazt, amit sikerült föl­lelni a múlt emlékei közül. A szakkönvezetőtől tudom, hogy már régóta bennük élt a gondolat: mielőbb tájhá­zat kellene kialakítani, ahol az idegen is megszemlélheti a régi használati eszközöket. Ki is néztek egy portát, de előbb a pénz hiányzott a megvásárláshoz, utóbb a gazda nem akart megválni a háztól. Egy országos pá­lyázaton százezer forintot nyertek, így a község veze­tőinek közreműködésével si­került megvásárolni az épü­letet. A berendezés már nem lehetett gond, 1979 óta ugyanis a. gyermekcsoport mellett az idősebbek is meg­alakították hagyományőrző együttesüket. Feldolgozták a régi népszokásokat, mesé­ket, balladákat elevenítettek föl. Legutóbb a Győr mel­letti Kimién szerepelték nagy sikerrel. S most érke­zett meg a levél Békéscsa­báról: három tagjuk, Győri Mihályné, azaz a mesemon­dó Rózsáiké néni Mester Fe­ri bácsi és Peterdi Józsefné díjat nyert a VII. nemzet­közi bábfesztivál alkalmából meghirdetett népi játék-ki­állításon. A tájházban is ott láthatók szalmababáik, ron-gylabdáiik, egykori játé­kaik, melyeknek készítését még nagyanyáiktól tanulták. Került a tájházba fara­gott szék, öreg szekrény, fo- nalgambolyító, tál, melyből régen együtt evett a család, s díszes menyacskeviséletet is hoztak a lelkes öregek. A nyári konyha úgy áll, mint­ha a gazda most lépett vol­na ki belőle. A pajtában szekér, kukoricadanáló, szecs­kavágó, egyéb munkaeszkö­zök. Dicséretes az ered­mény, melyet a tanács anyagi támogatásával, a KISZ-esek miu mkaakcióival, a lelkes pedagógusok, tanu­lók és a falu lakosságának összefogásával érték el. Tegnap Somogyudvarhe- lyen ülésezett a megyei honismereti bizottság. Elő­adások hangzottak él a kör­nyék hagyományápolásáról, a gyűjtőmunkáról. A részt­vevők megismerkedhettek a község múltjával és jelené­vel. Az udvarhelyi hagyo­mányőrzők népszokásokat adtak elő, míg a gyermekek régi játékokat elevenítettek föl. Délben, a Kossuth utca hetvenben folytatódott a program: a táj házait dr. Ka­nyar József, a munkabizott­ság elnöke, a megyei levél­tár igazgatója adta át a fa­lu közösségének és a múl­tunk iránt érdeklődőknek. Nagy Jenő Fejér Csaba: Vak hordár tének kibontakozását Lyka. Azóta ádáz harcok folynak a képzőművészet berkeiben a vásárhelyi iskola mellett és ellen. Századunkban tág teret kaptak a különféle irányzatok, izmusok. Kiált­ványok és alkotások a bizo­nyítékok rá, ám nem föltét­lenül szükséges ezek uszá­lyába kerülni. A vásárhelyi iskola körüli vita ugyanis azt példázza, hogy iskolás módra skatulyába igyekez­tek gyömöszölni a magyar piktúra palettájának egy különleges színét. Az elődök, Rudnay, Tor­nyai, Endre Béla az alföldi festészeten belül is más­más spektrum. Tornyai fes­tészete a nemzeti romantika t-'isze, ízét, zamatát az al­földi élmények adják. End­re Béla a finom hangulatok színeit vitte vásznára. A kaposvári Somogyi Képtárban ezekben a na­pokban Vásárhely képzőmű­vészete mutatkozik be. A képanyag nem ad ugyan tel­jes áttekintést, de érzékelte­ti, hogy a század elején ki­alakult alföldi festészet ma is él — többek között olyan művészek munkássága ré­vén, mint a Somogyból Vá­sárhelyre került Németh Jó­zsef. Vásárhely, az Alföld és Somogy megteremtette már művészbarátságát ennek jóval előtte. Medgyessy Fe­renc, a szobrász, gyakori vendég volt Rippl-Rónainal a Róma-hegyen. A vásárhe­lyi képzőművészetet úgy kell tekintenünk, mint kéz­fogást a más vidékek kép­zőművészeti törekvéseivel. Anélkül, hogy elvesztené sa­játos ízét, hangulatát. A Vásárhelyen ma élő képzőművészek csoportja sem alkot stiláris egységet. A realizmus egy sajátos tárát hozták létre, ám az indulatos expresszivitás és a konstruktív látásmód is megtalálható közöttük. A Somogyi Képtár vásár­helyi képzőművészetet be­mutató kiállítása érzékelte­ti ugyan a sokszínűséget, de nem sikerült felvonultat­nia a legértékesebbet. A teljesítmények jobban hul- lámzanak — legaláobis a kiállítás szerint —, mint Dunántúl hegyes vidéke. Németh József meglehető­sen kiemelkedő helyet ka­pott a képtárban. Ebben nyilván szerepe van annak is, hogy a szülőföld hívta bemutatkozásra Vásár­helyt, köztük Némethet. Szalay realizmusa egy­szerre expresszív és naiv, ennek sajátos ötvözete. Kurucz D. István is a rea­lizmus sajátos válfaját te­remtette meg, stilizálva mutatja be az alföldi tájat. Különös optikán keresztül érzékelteti a rónát. Kohán György kubizmusa erős hatású szín- és formavilá­gával nem tűnik idegennek ebben a környezetben sem. Nemcsak a hullámzó tel­jesítmények kiállítása ez a bemutató, hanem hiányt is kelt a nézőben; vajon mi­ért nem szerepel Tóth Menyhért? Képzőművésze­tünk egyik legeredetibb egyéniségei közé tartozik. Noha későn „futott be’, nem sorolható semmiféle műtörténeti kategóriába — irta róla B. Supka Magdol­na a XIV. vásárhelyi őszi tárlat kapcsán 1969-ben. Megérdemelte volna itt is, Kaposváron, hogy törlesz- szük vele szemben az adós­ságot. H órányi Barna Nevelt a gyermek Kétszer is nevelt, élve az­zal a minden demokratikus struktúrában szüikségsze',,ű jogával, hogy szemébe — ebben az esetben csupán fü­lébe — mondhassa a felnőt­teknek, ami a szívén fek­szik, s ami a lelkét nyom­ja. M3, szülők, a -tudós és a humánum fölként prófé­tái kaptunk bizony olyan fricskát a héten, melyek aligha növelték önbizal­munkat. Elképedni és felhá­borodni ezen aligha érde­mes, inkább azt a Gogol ál­tal megfogalmazott bölcses­séget ajánlanánk sértődé- keny-ébíb honfitársaink fi­gyelmébe, mely szerint „ ... ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!” Körmönfont, de pedagó­giai szempontból támadha­tatlan módszerrel késztet­tek nézeteik nyilvánítására .középiskolásokat a Disputa című sorozat keddi adásá­nak munkatársai. Ransch- burg Jenő lélekbúvár és Gáspár Sarolta riporter kér­dése nem így hangzott: m> a véleményetek a szüléitek­ről, hanem így: hogyan ne­vélitek majd gyermekeite­ket. S a válaszokon vezér- ,motívumként ismétlődő em­beri tulajdonságok, illetve erkölcsi -kategóriák — türel­mesen, józanul, tapintatosan stb. — a példák bizonysága szerint nem általánosságok voltak, hanem a kamaszok által megélt szülői türel­metlenség, megfontoltság, ta­pintatlanság inkább megál­modott, mint tapasztalt el­lentétei. Volt azonban egy szakasza a beszélgetésnek, melyben a két szákértő szinte ellenál­lás -nélkül adta meg magát — holott a kérdések ügyes irányításával, tények felso­rakoztatásával elkerül­hették volna az érvelés egy­oldalúságát. Arra a -részre -gondolok, melyben a szabad cselekvés lehetőségeinek hi­ányát kifogásolták a diákok. Ha elmegyek otthonról, ne írják -elő a szüleim, mikor jöjjek haza — mondta egy kislány. Ne foglalkozzanak -azzal, mennyit és hogyan ta­nulók: el kellene hinniük, hogy tudom a dolgomat — folytatta egy fiú. S hallot­tunk még néhány hasonló példát. Nos, valóban, sem­mi sincs -kellemesebb a sza­badságnál. Hasznos lett vol­na azonban a fiatal részt­Malmi est a városi könyvtárban Kaposváron irodalmi est előzte meg a könyvhetet a városi könyvtárban, ahol a Dunatáj és a Somogy folyó­irat szerkesztő-írói -mutatták be a folyóiratokat, s olvas­tak fel" 'műveikből csütörtö­kön -este, nagyon sök iro­dalombarát jelenlétében, ki­ket Hotter István .könyvtár- igazgató köszöntött s — s az ő szavát idézem — könyv­majális alkalmából. Dr. Laczkó András, a So­mogy főszerkesztője, iroda­lomtörténész elevenítette föl aqt az első, Supka Géza ál­tal szervezett könyvünnepet, melyet az írók -megsegítésé­re hívtak -létre. Ma a kiadók a legérd ekesebhnek tartott műveket ezen a héten ad­ják az olvasók kezébe. Majd­nem minden könyvhétnek van somogyi vonatkozása is; megyei szerzők -művei szin­tén odakerülnék a sátrakba. Most Takáts Gyula A rej­tett egész című vegyes kö­tete és dr. Kanyar József Múzsáknak szentelt kies tar­tomány című művelődéstör­téneti tanulmánykötete. A Dunatáj című, évenként négyszer megjelenő kiad­ványt Csányi László felelős szerkesztő, a neves esszéis­ta mutatta be. Nyolc évvel ezelőtt fogalmazódott meg az igény erre a tolnai fó­rumra; Vadas Ferenc, az ak­kori megyei művelődésügyi osztályvezető szabott irányt, hogy olyan folyóiratot hoz­zanak létre, mély más, mint a többi, s hiányhelyzetet se­gít megszüntetni. így lett az esszék megjelenési helye a Dunatáj, mely felkarolta a köziben felnőtt fiatal esszé­ista nemzedéket. Ilyen volt Drescher J. Attila is, aki a szerkesztőség tagjaként az esten Faust-itanulmányából olvasott fel egy részletet: ho­gyan él a .mai irodaiamban a goethei imű. Vadas Ferenc szintén a szekszárdi szer­kesztőségiből érkezett, de val- lomásos íbemultafkozásából kiderült, somogyi származá­sú — Rinyaszentki-rály fia —, Atádon és Kaposváron tanult. Illyés Gyula A pusz­ták -népe című irodalmi szo­ciográfiája -nyomába szegő­dött, megnézte, mit talál a könyvhelyszínein ma. Ezt az írásit olvasta fel. Ezután Laczkó András a Somogy helyéről-szerepéről beszélt, megemlítve a két folyóirat kapcsolatának állo­másait, mégpedig a közös nagy szellemek kapcsán: Garay János szekszárdi dísz- al'buimához a -múlt százsad végén a két Zichy fivér munkáival járult hozzá. Ba­bits lis köti a ikét megyét, miként Illyés is gyákran megfordult Somogybán. A folyóirat főszerkesztője be­mutatta a Kaposváron élő Baumgarten- és József At- tila-díjas költő, Takáts Gyu­la új lkot ötét, elmondva azt is. hogy a Somogy 1981-es „hivatalos folyóirattá” válá­sakor a takátsi szellemet, el­képzeléseket vállalta. Takáts Gyula három versének fel­olvasásával járult az ünnepi est sikeréhez. Kanyar Józsefre két fel­adat várt. Egyrészt a folyó­irat karakterét adó két ro­vat — Szülőföld, Égtájak — közül a honi anyagokat pub­likáló rovat munkájának is­mertetése, másrészt új Iköny- vének bemutatása. Egy gon­dolatot idézünk mondandó­jából, mely a jól sikerült irodalmi est végén hangzott el: ..Nékü-nlk kódolni kell a múlt üzeneteit a mai -szülő­föld számára.” L. L. vevők figyelmét felhívni egy •másik társadalomfilozófiai fogalomra is: a szükségsze­rűségre. Arra, hogy a tanu­lás és a munka nem egy­szerűen erkölcsi kérdés, ha­nem létkérdés is, és hogy ez törvényszerűen jár együtt az ilyen szabadság viszonylagos csorbításával. Persze nem mindegy, milyen mértékben. Hátborzongató riportot hallottunk szerda délután a budapesti Tátra - téri iskola tatarozásáról. Itt is elsősor­ban gyermekek szólaltak meg Árus Erika mikrofonja előtt. Naphosszat a tanter­meik és a folyosók zugaiban sörözgető vagy részegen tá- molygó építőmunkásokról szólt a fáma, dolgozókról, ákik ábban lelik örömüket, hogy szünetekben a bako­sokban igyekeznék felébresz­teni a nőt, nem éppen lova­glás esziközökkel; olyan mű­szaki hibákról, melyeknek gyermekélet lőhet az ára. S téma volt természetesen a pergő, szellemes, remekül „vágott” riportban a slend- rián munka által akozott mérhetetlen nevelési 'károso­dás, a tanulmányi eredmé­nyeknek a mostoha körül­mények által okozott vissza­esése. Megkaptuk isimét a magunkét mi, felnőttek, a viselkedéskultúrában olykor törpék. Mi, s nemcsak ők, a Tátra téri tatarozást vég­ző építőipari munkások. Jól tudjUk ugyanis, hogy a fel­dolgozott jelenség nem ki­vétel. Nehéz volna tehát el­intézni az ügyet fenn költ szózatókkal a jól végzett munka szépségéről és a gyermekiélek sérülékeny­ségéről. Lengyel András Feltárják a Tari Castellumot A szomszédságában levő középkori Szent Mihály templom restaurálása után megkezdődött a Zsigmond uralkodása idején épített Tari Castellum romjainak feltárása. A harminchat méter hosszú, nyolc méter «■•zéles, téglalap alaprajzú részben alápincézett és rész­ben kétemeletes palota romjainak vizsgálata amel­lett szól, hogy e feltárással értékes felvilágosításokat kap a történettudomány a kor életviszonyairól, élet­módjáról, építési szokásai­ról. Ennek az a körülmény ad jelentőséget, hogy bár az adott korban sok száz, a -ta- rihoz hasonló kis vár épült, de valamennyi közül a Tari Castellum az első, amely­nek feltárására sor kerül­het. Építője — Tari Lőrinc — élete végéig Zsimond ki­rály bizalmas udvari embe­re volt. ö építette a tari Szent Mihály templomot, és ö a Tari Castellumot. A most kezdődött tari ása­tások körülbelül négy-öt évet vesznek igénybe. Meg­nehezíti a régész dolgát, hogy a Tari család fi-ága az ezernégyszázas évek vé­gére kihalt, ami meggyorsí­totta a kastély romlását, pusztulását. Másfelől vi­szont a mélyben megőrző­dött kő- és cserépmaradvá­nyok, edény-, korsó-, pb- hártöredékek kés, kengyel, sarló és minden egyéb lelet így a kor pontos üzenetét közvetíti a mának. Keresik, kutatják a Castéllum kiszol­gáló épületeinek, védőkerí­téseinek vagy árkának a nyomait is, amitől további új információk várhatók a XIV—XV. századbeli Ma­gyarország hétköznapairól.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom