Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-24 / 120. szám
1984. május 24., csütörtök Somogyi Néplap 5 Könyvespolc Császárlátogatás Száraz György történelmi drámái A történelem nem arra való, hogy tényétnek böngészgetésével, cédulázgatá- sával évtizedeket töltsenek el (terméketlen szúnkeálo- mónyú szobabudósök, hanem arra, hogy tanulságként szolgáljon, példaként, melynek segítségével elkerülhetjük a társadalmi kataklizmákat, s az adott lehetőségek közül a légiidvözí többet válasszuk — nyilatkozta többször Száraz György. Nos, legújabb kötetével, mely a Magvető kiadó gondozásában jelent meg Császárlátogatás címmel, ilyen, a kortársaik számára is hasznos történelmi példáik sorát nyújtotta át a neves író és publicista, az Illyés-utódok iközül talán a legelszántabb — Bálint György szarvaival élve — „kelet-európai közíró”. Színművei felkavaróak, töprengésre késztetőek és esztétikai szempontból is magas- remdűek. S külön méltatást érdemel Száraz bátorsága is, mellyel aiz irodalmi kreatúrák korában nem rösfelli Újjáalkotni — a pozitív hőst. Száraztól mi sem áll távolabb, mint a szoborszerű- en statikus „hőstípus”. Alakjai — mint Stromfeld Aurél, a Magyar Tanácsköztársaság hadseregének „a túlsó partról” érkezett irányítója A vezérkari főnök című darabban, Semmelweis Ignác, A Gyilkosok főhőse, vagy III. Béla király — nem dogmák letéteményesei, hanem kételkedők, akik szenvedések árán, lelki és világnézeti vargabetűik után jutnak el a megmásíthatatlan döntéshez. Stromfeld nem kommunista, még csak nem is A marcali munkásmozgalmi ás Helytörténeti Múzeumban a hódimező vásárhelyi fazekasságot bemutató kiállítás nyílt. Bizonyára sokan nem tudják, hogy miért épip a hajdani hódmezővásárhelyi mesterek keze munkája ígórkezétit kiállításra alkál- masnák. A terem falán kifüggesztett útmutatóból azonban megtudhatjuk: ez a város volt egykor az ország legnagyobb fazakasköz- pontja. Itt alakultak ki és terjiedték el az £jlíföld más elkötelezett baloldali. Stratégiai-taktikai jellegű nézeteltérései a drámában áthi- dálihatatlanok Kun Béla külügyi népbiztossal és Landler Jenővel, a hadsereg későbbi főparancsnokával. Böhm Vilmostól és Juiiier Ferenctől is az különbözteti meg, hogy nem képes és nem hajlandó szétválasztani a nemzeti érzületét a társadalmi Igazságérzettől. Gondolkodásának eme szuverenitása óvja meg attól, hogy a fellázadt ludovikások vagy a vérengző darutollasok mellé álljon. Bukása tehát történelmi szempontból szükség- szerű, mégis felemelő — amint a bécsi orvostársadalom kicsinyes intrikáiba beleunt Semmelweis veresége is. ö sem politizál. Értetlenül szemléli fiatal kor- társainak harcát 1848 tavaszán és őszén az osztrák főváros barikádjain, sejtelme sincs arról, miért küzd szülőhazájának népe — csak gyógyít, gyógyít megszállottan, s találmányát próbálja elfogadtatni sikertelenül. A dráma megoldásában azonban, némi habozás után,, a levert forradalom harcosaival kezd szellemi rokonságot érezni. Örök igazságot fogalmaz itt meg Száraz: a szabadon gondolkodó órtel- miséginiek nem lehet más alternatívája, mint a közösség vállalása a baloldallal. Ami persze karonként változik. A tizenkettedik század utolsó harmadában trónra lépett III. Bélától például harminc esztendeje nem divat az úgynevezett baloldali attitűdöt számon kérni. Feltétlenül korunknak szól azonban Száraz György hisikorszafcnak az emlékét. A kiállítóterem falán képek illusztrálják a fazekas- mesterség munkafolyamatát. Az egykori mesterek lakóhelyétől kezdve a formázáson, az égetésen át egészen a piaci eladásig követhetjük nyomon a míves cserépedények útját. Bepillanthatunk egy, napjainkban ismét divatossá váló mesterség ősi, eredeti műhelyeibe. T. K. tóniai parabolába bújtatott üzenete a Vatikán, Bizánc és a német császárság között hányódó kis ország sebezhetőségéről, a higgadt reálpolitika szükségességéről, nép és hatalom viszonyáról. Színműveinek ezzel a — második — gyűjteményes kötetével lett Száraz jó íróból nagy íróvá. Abból a töméntelen ötletből, mellyel a Napóleon győri tartózkodásának idején játszódó Császárlátogatás cselekményét szőtte, gyengébb tollforgatók bizonyára féltucatnyi színművet írtak volna, s a fővárosunkról komponált költői beszély, a Hajnali szép csillag lírája 's elegendő lehetne egy tízezer soros poémához valamely szószátyéralbb literátamalk. A leginkább mégis Száraz jel- lemailkbtó-jellemábrázoló készségének fejlődése tűnik fel. Korábbi darabjainak olvastán — azok számos erénye mellétit — úgy érezzük: hősei, az ítéletre váró honvédtábornokok, a száműzött Batsányi, a magyar—román ellentéteket 1849 nyarán elsimítani szándékozó loan Dragos és a többiek nem hús-vér emberek, hanem politikai nézetek képviselői csupán, afféle tokok, amelyekbe eszméket, elveket bújtatott az író. S mintha e hősök szenvedései olykor kimódoltak, vitái mintha színpadiasak lettek volna Am például a Gyilkosokban már nem egyszerűen világnézetek határozzák meg a szereplők tetteit: személyes szempontok, magánérdekek is, ami áltál a történet a korábbiaknál összehasonlíthatatlanul hitelesebbé, „emberszabásúbbá” válik. Az igazi meglepetés pedig a III. Béla című drámában következik. Száraz, áki nőket eddig legfeljebb .epizódszerepékre citált a színre — nyilván mert nem illettek válna bele a szigorúan történelmi-politikai fogadtatású vonalvezetésbe — egyszerre három, finoman, érzékenyen rajzolt, feledhetetlen nőalakkal rukkol elő: az anya és a fúria tulajdonságait egyesítő Eufrozina anyákirálynővel, a hatálomért lihegő, de nem gonosz Chat illőn Annával, Béla herceg feleségével, s a zűrzavarban lenyesett szárnyú madárként gyötrődő, boldogtalanul szerelmes Ágnessel. Illyés nőalakjait idéző írói remeklés valamennyi. Lengyed András Fazekasmesterek üzenete Kiállítás Marcaliban kosárféleségek őrzik ennek a Kisvasút szállításra és kirándulásra A meszítegnyői erdei vasutat a volt tulajdonos 1925- ben építtette, és húsz évig gőamozdony vontatta. A régi vasúti hálózatból csak a fővonal kis szakasza és a soponyai szárnyvonal maradt meg, 1946-tól az erdé- sízef üzemeltette a lóvonta- tású kisvasú tat, később, mikor felújították és meghosz- szabbítottók a számyvoma- lákiait, új mozdonyt is kapott. Ma az erdészét szállításra használja, de minden kedden és pénteken kirándulók is utazhatnak rajta. (Gyertyás László felvételei) településeire az új és új formák, díszítő motívumok, mintázó technikák. A tárlókban bemutatott cserépedények legtöbbje mellé nem is szükséges a keletkezés dátumát odaírni. Megtette már ezt maga az ismeretlen mester — így is hívják a mesterség első virágkorának termékeit: évszámos butiellák. A kezdeti karcolásos módszert idővel az írókéval való mintázás váltotta fel. Kedvenc motívum maradt azonban továbbra is a virág- és a madiármánta. Üj, jellegzetes edényformálkat dolgoztak, ki — kantát, szűkét, bütyköst készítenek. A leggyakrabban hasiznált színeik a sárga, a barna és a zöld, később fehér alapon a kék. A múlt század vége felé több mint négyszáz cserepes dolgozott a városban. Ekkoriban már tálasoknak nevezték őkét — ez vált ugyanis tevékenységük fő területévé. A falakon díszlő tálak is többnyire barnák, sárgák, közepüket kakas, virág, madár díszíti. Némelyikükön megjelenik már a lyuikacsocs, áttört minta, amelyeket a századforduló pdlgáriasodó ízlése hozott magával. Eikkor már lisztes- bödönöket, varrókosarakat is készítetitek cserépből. Mesterien megmunkált szakajtók, K isüzemi kenyérért álltam sorba, de valahogy elveszítettem a türelmemet. Először csak hallgattam, hallgattam, aztán elemi erővel kitört belőlem: „Lélek és szárny nélkül csontváz vagyok csupán .. A közelben állók kérdően néztek rám, én azonban ösz- sze sem rezzentem, és bátran folytattam: „Ó, ifjúság! Varrj nékem szárnyakat varrjad titáni váltamra!” Ekkor az emberek szemmel láthatólag mind felém fordultak, mintha már nem is érdekelte volna őket a fehér kenyér. Mivel tekintetükből egyfajta várakozást olvastam ki (lehet, hogy éppen ezért tört ki belőlem a színész), így szóltam: „Könnyen siklik a csónak, segítő szelek szárnyán, s a messzi ködben hazai partoknak szélei epedeznek árván” Meghallgatván ezt a gyönyörű költeményt, az emberek félrehúzódtak, és ezt mondták: „Vegye barátom, vegye csak meg a kenyeret, és térjen haza!” Megvettem a kenyeret, és lehet, haza akartam menni, hogy elgondolkozzam afölött, miként támadt ez az érdeklődés a líra iránt, időMIRON IVANOV EGY KIS KÖLTÉSZET közben azonban elhatároztam: nem sietem el a következtetések levonását, bementem a henteshez, ahol — anélkül, hogy akár egy pillanatot is vesztegettem volna — fürgén beálltam a sorba, és így köszöngettem. „Hol van hát hűséges népem, hol terül szerelmes rónád, hol ragyog fényt adó szikrád?” Az emberek körülnéztek, mintha attól féltek volna, őket vádolom a tűzgyújtással vagy hogy ne adj isten, megégnek! Valaki meg is kérdezte, mit szeretnék. Homlokom ráncolva így feleltem: „Szeretem én az eget és a földet, a telet, a nyarat, s a napsugaras rétet, szeretem az embert, ki testver nekem mind. a hegyeket és völgyeket, erdőt, s mezőt, mely szelíden felém int, legjobban azonban téged szeretlek, fedéladó hazám, hol...” Nem hagyták, hogy elmondjam: „a bölcső még visszhangos az otthoni szói tói, anyám”, és előreengedtek, hogy megvegyem a húst. Fölösleges ecsetelnem, ménnyire el voltam képedre fölfedezésemtől. Valószínűnek tartom, csak egy fris sen borjadzott tehén néz hasonló szerelmetes érdeklődéssel és isteni csodálattal kicsinyére, mint ahogy én szemléltem váratlan fölfedezésemet. Ez már aztán igazi alkotás, akárhogy is nézzük! Hazamentem, s lecsaptam az asztalra a kenyeret és a húst. Mindenki azonnal odanézett. — Ejha! Ez nem lehet igaz!... Tíz perc alatt!... Mondd, hogy csinálod? És én megmagyaráztam: „Fehér, takaros házikó, két hársfa elöl innen az anyai szó, innen, a bölcső mellől. Itt, a vén hársak alatt kergettem labdát oly sokszor .. Ügy, ahogy ott álltak, azonnal leültek; összenéztek, és megkérdezték, hogy érzem magam. Mondtam nekik, hogy nem is élek, hanem égek; erre néhányan öltözködni kezdtek, valaki pedig elkezdte babrálni a telefont. Az a nézet járja száza dunkban, hogy még ha a rács mögé dugnak is valakit, nem másért teszik, csak azért, hogy segítsenek rajta. De mi marad akkor a kórházaknak és a tébolydáknak? Éppen ezért, követve a józan ész parancsszavát, hagytam a kenyeret és a húst, nyakamba vettem a várost, melynek még egy családnál is nagyobb szüksége van a költészetre. A trolibuszon megállított az ellenőr. A nőnek arcára volt írva egy súlyos falusi árvíz, két válás és egy új, fájdalmas megcsalatás, továbbá három szívroham. Ha hozzátesszük ehhez még azt is, hogy nem volt jegyem, képzelhetik, miként éreztem magam, mikor hallom: — Kérem a jegyét! Ekkor azonban így válaszoltam: — Mágikus szemei vannak. Elképedve nézett rám. — Magának bűvös szemei vannak — folytattam. — Maga mindent lát; hogy a jóisten áldja meg azt a két •szép szemét, melyekre csak csókok százait hinthetem ... Az ellenőr lerogyott az ülésre, úgy meg volt lepve. Mit tehettem volna azon kívül, hogy folytatom a félbeszakadt ellenőrzést? így is cselekedtem. Darabokra szaggattam az utasok jegyét, és a szemétbe hajítottam. A trolibusz őrült módjára egész éjszaka a körúton keringett, mi pedig egymás után szavaltuk a verseket és poémákat, s csak a hajnalok hajnalán, de lehet, hogy már csak kora reggel határoztuk el, hazavisszük a sokunk által az utolsó pillanatban vásárolt feketeborsot és kenyeret. Ennek érdekében a troli tett még néhány kört Szófia körül, s mikor már valamennyien leszálltunk, vettük észre rémülten, hogy vezető nélkül közlekedtünk, hiszen a sofőr holtrészegen aludt a hátsó ülésen. Hiába is próbálnám meggyőzni önöket arról, hogy még egy trolibusz is röpülhet a költészet szárnyán, ha úgyis tudom, nem fognak nekem hinni... Fordította: Adamecz Kálmán