Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-04 / 103. szám

1984. május 4., péntek Somogyi Néplap sportBI Következik a Tatabánya Nem a szerencse volt a Bányász űtitársa Horváth I. nagy lehetősége a 27. percben Május másodika kitöröl­hetetlenül belekerül Siófok sporttörténetébe. Aligha túl­zás állítan. hogy a Bala- ton-parti város eddigi leg­nagyobb sportsikerét érte el ezen a napon. Az egy!k legnagyobb múltú magyar labdarúgó-csapat kiverése az MNK negyeddöntőjében még akkor is nagy fegyver­tény. ha az FTC jelenleg nem tartozik a legjobb honi csapatok sorába. A Bányász ebből az alka­lomból is megjelentetett egy műsorfüzetet; ebben hét labdarúgó nyilatkozott a várható eredményről. Érde­kes módon valamennyien hazai győzelmet jósoltak. Túlzott optimizmus táplálta hitükét? Aligha; ezek a fiúk valóban hittek is saját erejükben és úgy is küzdöt­tek. játszottak a százhúsz perc során. Mi tagadás, csak a Fradinak volt veszteniva­lója. A gyengébb bajnoki szereplés mellett egyetlen vigasz maradhatott számá­ra. a jó kubaszereplés. mint az egyet len .kivezető úit, a nemzetközi porondra. És tartottak a Siófoktól. ezt Vincze Géza edző egyértel­műen megfogalmazta a mér­kőzés előtt. Szőke Miklós, a hazai ..mágus edző” c&ak annyit mondott: ..Ha sike­rült elhitetni a fiúkkal, hogy ez a Ferencváros igen is legyőzhető és merik azt játszani, amit a bajnok: mérkőzéseken, akkor itt ma mi fogunk örülni.” Igaza lett! Gondban volt az újságíró, amikor külön is ki kellett emelni a csapatból a jól játszókat. Bizony, ritkaság hogy egyidejűleg ennyien nyújtanak jó teljesítményt. Például meg sem említettük Belényesi!, aki nagyon tak­tikusan futballozott, csatár létére jobbára: a középpá­lyán szorgoskodott, valóság­gal elbújt őrzője szeme elől és többnyire ott bukkant föl. ahol éppen szükség volt rá. Külön szót érdemel a mér­kőzésnek az az időszaka amikor kiegyenlített az FTC. Ez lélektanilag neki kedvezett. A Bányász di­cséretére válik, hogy még­sem omlott össze. Igaz. a S2. perc büntetője ..jól idő­zített” volt. s lehet, hogy ez vonta maga után három perccel később Zsiborás újabb nagy hibáját. Meg sem a szerencse döntött ezen a mérkőzésen! A mérkőzés után a szo­morú ferencvárosi vezetők mellett két ismerős arcú fér­fi bandukolt be a folyosó­ra: Toldi Géza és Deák Fe­renc. A harmincas, illetve a negyvenes évek nagyszerű ferencvárosi labdarúgói. Deák egyetlen kézlegyintés­sel fejezte ki véleményét egvkori csapatáról és ez a mozdulat nagyon is beszé­des volt. A mérkőzés után maga Vincze Géza is elis­merte. hogy ezúttal a Siófok nyújtott érettebb játékot. J. R. Tegnap délután, miután ismét megtekinthettük a Sió­fok—FTC negyeddöntő né­hány mozzanatát a Tele­sportban, az MLSZ képvise­lőinek jelenlétében sor ke­rült az elődöntők sorsolásá­ra. Szőke Miklós edző óha­ja valóra vált: a Bányász elkerülte az osztálytárs Bé­késcsabát. A Siófok a Tata­bányával játszik a döntőbe jutásért, míg a Békéscsaba a Rába ETO-t fogadja. Mind­két mérkőzésre május 9-én (a jövő szerdán) 17.30-kor kerül sor — Siófokon, illet­ve Tatabányát/. Barátságos nemzetközi találkozó Rákóczi— BSG Motor Weimar 3:2 (1:1) Kaposvár. 100 néző. Ve­zette: Polecsák. Rákóczi: Bodnár — Ur­ban, Zentai (Pandur). Kur­di. Zatykó (Márkus), Balázs (Biczó), Kakas. Varga (Pe­tő), Czabula (Pintér). Bán­tó (Gyurkó). Hosszú. Edző• Bőzsöny János. 10. perc: Zatykó váratla­nul leadott, jól eltalált lö­vése nyomán került (mint­egy 35 méterről!) a hálóba a labda. 1:0. A 40. percben Vogel ugrott ki lesgyanús helyzetben a védők mögül. _ a kifutó kapus mellett he­lyezte a labdát a kapuba. 1:1. A fordulás után. a 70. percben Hosszú jó ütemben hagyta faképnél a védőket, elhúzott a kifutó kapus mel­lett, s biztosan szerezte meg a vezetést. 2:1. A 75. perc­ben ismét Hosszú indult el a bal szélen, jól adott kö­zépre, s az érkező Pintér mintegy 10 méterről a háló­ba küldte a labdát. 3:1. A 80. percben Kihnhald a ka­putól húsz méterre lövésre szánta el magát, s a labda a hosszú sarokban kötött ki. 3:2. A küzdelmes mérkőzésen időnként bajnoki összecsa­pásra emlékeztető kemény párharcok alakultak ki. A több helyzetet kidolgozó Rá­kóczi megérdemelten szerez­te meg a győzelmet. A VOLÁN 13. SZ. VÁLLALAT IKARUS 211-es típusú 34 fő befogadó képességű AUTÓBUSZAIT BÉRBE ADJA 12 Ft/km díj ellenében, határozott vagy határozat­lan időre. Érdeklődni lehet: Mráv László üzem- igaagatónál, Kaposvár, autóbuszpályaudvar. Telefon: 14-151. (79008) I. uszonyos- és búvárúszó ifjúsági EB, Stockholm Hét érem került Kaposvárra Balról jobbra: Szabó Csaba, Horváth Kati. Kakstedter Jó­zsef, Hága János és Kovács László edző Nem mindennapi sikerhői számolhatunk be olvasóink­nak: az első alkalommal megrendezésre került uszo­nyos- és búvárúszó ifjúsági Európa-bajnokságon, Stoc­kholmban a magyar színek­ben tízen indultak. Közülük négyen kaposváriak, az MHSZ könnyűbúvárklub- jának versenyzői. Már az is elismerésre méltó. hogv egyszerre négy somogyi sportoló utazhatott a leg- iobbakkal. az a tény pedig, hogv hét érmet hazahoztak, minden várakozást felül­múlt. Különösen a három fiú szerepelt jól. hiszen va­lamennyien tudásuk legja­vát nyújtották, s így a ma­gvar fiúcsapat legeredmé­nyesebbjeinek bizonyultak. Közülük is kiemelkedett a legfiatalabb. a kaposvári Gárdonyi általános iskola végzős diákja. Szabó Csaba. aki egy 3.. két 4. helyet szerzett egyéni számokban. A 4x200 méteres váltó tag­jaként új országos ifjúsági csúccsal még egy bronzér­met is nyert. Hága János szintén négy versenyszám- ban ért el helyezést. Egyé­ni 3.. és két 6. hely. vala­mint a 4x200-as váltó bronz­érme jutott neki. Ö az 503. sz. szakmunkásképző tanu­lója. Kakstedter József az ipari szakközépiskolába jár A váltó tagjaként bronzér­met szerzett, egyéni szá­mokban pedig két 5. helye­zést. A somogyi lányokat a Táncsics gimnázium tanuló­ja. Horváth Katalin képvi­Nők Komlói Bányász—Kapos­vári Tanítóképző Főisk. 80:78 (35:34, 72:72) selte. Nem sikerült a leg­jobb teljesítményét nyújta­nia. de így is szerzett egyé­niben egy 5. és egy 6. helye­zést. valamint a 4x100 és a 4x200 méteres váltó tagja­ként két ezüst érmet. A válogatott egyik edzőjeként a küldöttséggel utazott Ko­vács László, a kaposváriak edzője. így foglalta össze a tapasztalatokat: — Már a kiutazás ténye is nagy elismerés, igazolta munkánk eredményességét. Mivel ifjúsági Európa-baj- nokság még sohasem volt. nem ismertük a nemzetközi erőviszonyokat sem. Az elő­zetes információk alapján én azt reméltem, hogy né­hány versenyszámban sike­rül maid a legjobb hat közé kerülnünk. Bányász 8,5:5,5 Teke NB III K. Fáklya—Pécsi Sparta­cus 5:3 Gy. L. Labdajátékok az NB ll-ben Sáncol a Dózsa a Lenti ellen Röplabda Balatoni Hajózás—Élgép SC 3:1 (14, 11, —13, 9) K. Dózsa—Lenti 3:0 (3, 9, 4) Nßk Pécsi VM—Tabi Videoton 3:0 (5, 10, 12) Kosárlabda Kézilabda Győri Magasépítők—Nagy­atádi VSE 28:22 (14:9) Nők Mosonmagyaróvár—Kapos- góp VL 27:13 (13:5) Sakk OB II Volán—Surján SE—Komlói 7 HÍREK A nap 5.23 órakor kél, s 20.00 órakor nyugszik; a hold 7.15 órakor kél és 23.53 órakor nyugszik. Á várható időjárás: Főként nyugaton növekszik meg időnként a felhőzet. A Dunántúlon szórványosan eső, zápor, helyenként zivatar is lehet. Az élénk délnyugati szelet nyugatod gyakran kísérik erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 19 és 24 fok között alakul. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 12 fok /volt. — A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetés­ben részesítette az Elnöki Tanács dr. Rónai Róbertnál, az MSZMP Politikád Főisko­lájának docensét, nyugállo­mányba vonulása alkalmá­ból, több évtizedes munká­jának elismeréséül. — Bronzéremmel jutal­mazták a keszthelyi Helikon napokon bemutatkozó Ka­posvári Mezőgazdasági Fő­iskola „Surján völgyi örö­kösök” néptáncosalt. Az együttes fél éve működik önállóan; első hivatalos fel­lépésén zselici táncokkal szerepeit. — Több mint ezer lakást építenek, illetve újítanak fel évente a somogyi közsé­gekben. Ezek háromnegyed része három és -több szobás. Az elmúlt húsz évben össze­sen 24 200 lakással gyara­podtak a falvak. — Összevonták a három, mindeddig önállóan műkö­dő balatonakali kempinget. Az egymás közvetlen köze­lében levő táborokban az idei szezonban egyidejűleg már 3000 vendéget tudnak elhelyezni. 140 éve, 1844. május 4-én született Miskolcon, lés 57 éves korá­ban, 1901-ben halt meg Ber­csényi Béla színész, író, A Színpad című újság szer­kesztője. Vidéki pályakezdés után 1873-ban szerződtette a Nemzeti Színház. 1878-ban a Színitanoda tanára lett. A XIX. század utolsó harma­dának egyik kiváló színmű­vésze, aki művelt, értelmi eszközökkel dolgozott a szín­padon. Társadalmi drámák­ban főképp szalonfilozófu­sokat alakított, de férfias alakja és kitűnő beszédtech­nikája klasszikus szerepek­ben is jól érvényesült. Mint drámaíró tudatosan az ak­tuális problémákat érintő társadalmi dráma irányába fordult; szemlélete azonban nem terjedt túl a polgári idillizmuson, ezért a kritikai -realizmusig nem érkezhetett el. Legjobb színmüvében, a Gróf Domándy Lászlóban (1877) mégis megmutatott va­lamit a 'feudális és a polgári világ furcsa kapcsolatából és érdekellentétéből. Ez a maga korában jelentősnek számító társadalmi dráma némiképp még Csiky Ger­gely realista színműírását is előkészítette. Több társadal­mi drámája és drámafordí­tása került színre a Nemzeti Színházban. Május Péntek Mónika — SOMOGYI NYERTESE is volt a Sopronban meg­rendezett Mikola Sándor fi­zikai emlékversenynek, amelyre középiskolás diáko­kat hívtak meg: az országos vetélkedőn negyedik helye­zést ért el Szapudi István, a siófoki Perczel gimnázium IV. osztályos tanulója. — Elhunyt Payer István, az Üj Forrás, a Komárom megyei Tanács kulturális, irodalmi és művészeti folyó­iratának főszerkesztője. 55 éves volt. — Szolgálati lakások épí­tésével, továbbá építési köl­csönnel. fuvar kedvezmény nyújtásával vagy telek biz­tosításával segítik tagjaikat a Somogy megyei termelő­szövetkezetek. A múlt év­ben 28 tsz 129 tagjának adott valamilyen támoga­tást. — Somogy népművészeté­ről tart előadást ma dél­után ötkor Csíkvár József, az SMK főmunkatársa, az Édosz művelődési házban. — Kiállítás nyílt tegnap Kaposváron, a mezőgazdasá­gi főiskola aulájában Őré Sándor amatőr festő képei­ből. — A Marcali Rendőrkapi­tányság értesíti ügyfeleit, hogy a gépjárműforgalmi és vezetői engedélyek ügyinté­zését május 10-ig a fonyódi Közbiztonsági és Közlekedé­si Alosztályon, ezt követően, május 15-től a Marcali Rendőrkapitányságon vég­zik, kedden, szerdán és pén­teken' 8—12 óráig. — Somogyi népviseletek­ből állította össze a jövő évi falinaptárát a Képzőmű­vészeti Kiadó. Megyénk nemzetiségi viseletéit is be­mutatják. Huszonhétféle naptár készül máris a nyomdákban, köztük a Ma­gyar városok sorozat, mely­nek képanyagában Kaposvár is szerepel. — ÖTÖDIK HELYEZÉST ÉRT EL a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő egyetemi és főiskolai orszá­gos versenyén a kaposvári tanítóképző csapata. — Tűz volt tegnap az iga­ll erdészet ki sbár,apáti erde­jében; három héktár tölgy­csemete és öt hektár alj­növényzet, illetve fenyő égett. Az ok, valószínűleg, dohányzás. A kár 45 ezer forint. . . A Nagyatádi Cér- naigyárban a perzselőműlhely tetőszerkezete kapott láng­ra; a tűz keletkezésének okát itt még vizsgálják. A kár 1500 forint. — Növeli kivitelét a Fer- un.ion Külkereskedelmi Vál­lalat a skandináv országok­ba, elsősorban Finnországba. A közelmúlltiban' Helsinki­ben 'rendezett kiállításon — amelyen a Ferunlon önálló­an mutatta be termékeit — több szerződést is kötöttek, egyebek között fürdőszoba- berendezések, különféle épí­tészeti üvegek szállítására. — Horgász versenyt ren­dez május 6-án a Desedán a Mohosz Somogy megyei Intéző Bizottsága a horgász­egyesületi vezetők részére. Színhelye a tópartnak a 67- es úttól a füredi szőlőhegyig húzódó szakaszán levő ver­sen ypá'va. Több minit 30 egyesülj: képviselői vesznek részt a küzdelemben. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 ^ — Kisdobosok komplex megyei vetélkedője lesz hol­nap délelőtt Kaposváron a KISZ-iskolán. A kilencven kis versenyző társadaliom- küt'átó, természetkutató, ma­tematikus, valamint vers- és prózamondó kategóriában méri össze tudását. — Dr. Bánk László fogorvos magánrendelése az alábbiak szerint módosult: hétfő—szerda 16-tól 18.30-ig. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy május 6-án Kaposváron országos állat- és kirakodóvásár, Tabon autóvásár lesz. Május 7-én Karádon és Marcaliban országos állat- és kirakodóvásár lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom