Somogyi Néplap, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-07 / 82. szám
A KÖLTÉSZET ÜNNEPE Térnek házamba sokan melegedni Ki kell igazítanom a címet: nem tehettem idézőjelbe, mert azt csak akkor használhatjuk, ha minden szó, minden betű pontosan úgy áll, ahogy az eredetiben. Nos, az eredeti, a hű mondat: „Térnek házamba sokan melegedni ..Mar a hanglejtésről, a szavak rendjéről fölismerni: Illyés Gyula-versből való. A legújabb Szép versekben fog megjelenni, a költészet napján. Az idei Szép verseket forgatom, amely nélkül egyetlen év sem múlik el. Csaknem hatszáz oldalas, tekintélyes gyűjtemény. Persze, nem kritikára készülök, egyszerűen csak. olvasom a verseket. Azt nézegetem, miről írnak mostanában a magyar költők: tisztelgő verseket az 1983-ban hetveneszlendös Weöres Sándorhoz, s újra meg újra Illyés Gyuláról. Ágh István, Bella István, Csukás István, Keresztúrii Dezső, Kiss Tamás, Mátyás Ferenc, Oravecz Imre, Vas István, Veress Miklós — mind-mind írt egy-egy verset Illyésről, Illyéshez. Ki halála előtt, ki halála után. Vas István a nyolcvanadik születésnapra: „Ha magasban, ha a mélyben, csak előre, mindig élen”. Veress Miklós: „Tőled* tanultam kiáltani”; Keresztury Dezső: „...és alcarod, nem akarod, jellé magasít1' alakod”; Kiss Tamás: „ .. ■ a ■sillagórákat hozzád igazítják”. Jól tette, a Szép versek összeállítója, hogy ilyen sok, de mégsem túl sok Illyésről szóló költeményt iktatott be. Illyés Gyula tavalyi halála után a megrendülést elénk is kellett tárnia, kötelessége volt. Illyés maga a vers, még sokáig élni fognak mozdulatai a magyar versbeszédben, a versbéli gondolkodásban, a magyar eszméletben. Maga Illyés Gyula is benne van a Szép versekben. Egyik négysorosa kezdődik azzal: „Térnek házamba sokan melegedni...” Igen. Sokan térnek házába, verseibe melegedni, halála után is. A költészet napja van. Ilyenkor a versekbe térünk melegedni. Ez a nemzet még makacsul ragaszkodik a költészethez. Nem is tudjuk magunkat máshogy elképzelni. Amit naponta kézbe veszünk, az újság, minden hét végén versekkel szolgál. Minden megyei újság is. Költőket igyekszik fölnevelni Békésben, Somogybán, Komáromban, hogy aztán átadja őket, ha van bennük erő, tehetség, az egész országnak, minden olvasónak. A Szép versekben rábukkanok Csorba Győző költeményére: Ars poeticák a XX. századból. Ez a versszeretőket igen közelről érintheti. Csorba Győző azt vallja ugyanis, hogy a vers nemcsak „hasznos”, „praktikus”, „okos", „rendes”, „célszerű” kell, hogy legyen, hanem „szép” is. A szép vers olyan, ahová be lehet térni melegedni. Győri László r / Tóparti csend. Jóba Éva grafikája. Mester Attila Párhuzamos Felpillantott rám a halál — mozdultam talán, mintha mennek? Aztán csak néztünk, arra. hol mint egymást metsző nyárfasor ölelkezik a lét s a nemlét. Illyés Gyula Ars poetica Dolgozz, munkálj. A szép. a jó, a hasznos, mihelyt elkészül, az élethez áll. Minden jó mű egy-egy szabadságharcos. Légy hu magadhoz, olyanokat alkoss, ne fogja a halál! Keresztury Dezső Egy ügyeskedőnek Hogy el tudsz tűnni a füstben, fütyülni a golyófüttyel, surranni kígyók, dögök közt, köpenyt fordítani szépen a hideg s a forró szélben! Ha a gyanú vaddá vadul, te sétálsz bántatlanul, s mint posványos korod szobra: belépsz a Panteonokba. Kondor Béla rajza Csanády János Tarts, tüzes trón! Sárgafold. gyurgyókák fészekszeme sorakozik lukakkal bepöttyözve a szakadt faiakon, homokpart a folyó fölött, amott öreg nyárfák dőlnek a vízbe, gyökércsonkjaik még kapaszkodnak, rászállnak a parti fecskék, ott gyűléseznek, bogarak rajzanak a friss légáramlásban a víz föiölt, zöld a folyó és szőke csíkot húznak homokját felkavarva a halak — homokpad, gyurgyókák fészke falum hegyeiben, az erdők alatt messze villanó szakadt part, könnyű a szívem, repülök felétek, vad Tisza-part, Tölna, Fejér, Somogy, a Koppány-járt vidékek s Tisza menti urak, a lázadók, Vaták vasüstökú unokája vagyok és Dózsa György keresztes vitézek amikor hálni jár belém a lélek s már csak a nap s a kard vasa ragyog. Bencze /ózsef Somogyi etűd Csúzlis nimród ifjú elűzött az égen, hej, de nagyon régen. Makrancos munka hív, elüldöz a szégyen, /•párnát nyergei lem, csillagát letéptem. Legénykedtem csókkal, álmokban csalódtam. Voltam csaptatóía fáradt bőrű bodza, varázsolt öntővíz s álmaim elúsztak. Fanyar lett fölényem, nem válogat kedvem fitymálva a tálon. Szekér-bölcsőm álma ringatott világra, napraforgó fülű pipacs arcú mezsgyék szaimavirágíónyű őszi krizantémok, krumpl verem-sírok felett elhervadok. Piros szárnyú álmot !ángsarkanty ús huszár p i pacák up i cá ból megiszom a Napot. Csavargó honvágyam nem gyógyul más honban Jogtalan tereltek vágyaim más tájra, csalódásom fájhat... Sas-kasza holnapom. Gond-üszög nem ragyog Takáts Gyula Idézve messzit és forgó közeit A máringó, ha elszáll délután, a fán helye zölddel telik,' de röptéből egy villanás bevág, aranyról kék a verseskönyvekig s ez ép elég. hogy megszólaljanak, idézve messzit és forgó közeit. . A rácson túl egy széteső' halat sűrű betűin zöld . legyeivel a parton, amely fehérre apad. Harsog, suhog a fénylő kvarc-fövény, mint szárnyak tollhegyétől e falak és máringómimal az a menny, ahol villámló felhő hagy jelet, s kagylók viharjai fölzengenek .. . Péntek Imre hívások hívom apámat (meghalt) anyámat (fiiam a sok házimunka ..., lépni sem tudok . . .) hívom a barátomat (öreg fiú, én megértelek, de most az istennek se . . .) (fel)hívom a mentőiket (foglalt) a telefondoktort (mással beszól) a hivatalt (tájékozódik) (k éh ívom a sorsot (magam ellen) (nem ér rá) Csanády János A páldaadó Titkod számunkra rejtve marad, akár a búzamezők kenyere, a mag útját irn—jük. vetünk a Nap alatt - de a fény-ma. hol indultának, mikből az ember életre fakadt? Honnan jött:-!- r. népek, nemzetünk, miféle földmélyi anyaméh lökött létre a puszták s bástyáik köz i:t, mik egyre omlanak, épülnek újra, hogy mindegyre csonka maradjon a Eábel-forony? Miféle hitte! hordtad, gört etted a csúcsra sziszifuszi köveidet? Nekünk nincsenek — mondtad — tornyaink, ezerévesek —, Dunántúl, Alföld, Magyarország népek keresztútja, pusztító, dúló háborúk járomszögei között mégis szellem-tornyokat épített, nyög etett ország, verő lópaták sóhajában és dobajában sebek fájdalma nem nyomhatta el Ázsia-mélyről felszűrődő, •s a vulkánként feltörő hangokat; életbe! példaodó mester, kinek ha egy Iconyve kezembe ikerül gyerekkoromban, mondjuk a Puszták népe, vagy az Oroszország, talán más ember vagyok ma, harcosabb, amit szülőfalum adott, megosztom, mint a madárlátta kenyeret a puszták lakóival, •s akit lelkemben kézfogása tart, s nép egyre egységesebb anya- nyelvet beszél; ránkzúdított kincseid zuhatagában én csak dadogok, mikor — méltatlan — szólni akarok, de ha a na.pi munka tíz körmével megragad — szárnyakat nyitok, akár a méhek, s egyenletesen zümmögöm a lángkorona alatt a ké<c burát betöltő hangokat, s ha szél sodorja gyenge szárnyamat, kinyílt virágaidba kapaszkodom. Oláh János Alkonyafkor Alkonyaikor párját hívja a gébics, furcsa énekbe kezd: láthatatlan kerekek nyikorognak a torkában, megriadt, sovány lovakat hajszol egy kocsis, mintha tudná, hová igyekszik Ze'k Zoltán Töredék’ I. Hol alszanak a feketerigók? röptűktől csattog a kamasz-liget, s úgy ring a napfény szárnyaik nyomán, mint ringnak órjás, megzavart vizek. De lombtalan még kora-április s rügyet harap az éji vad-hideg — Hol alszanak a fekete rigók, rozsdás kis mellük éjjel hol piheg? 2. Jó őrizöm, kendűs anyám: magány hiába hív már ringató öled s hiába hívlak, óvj, vigyázz ream, mint régen — én már nem pihenhetek. Egyedül vagyok, újból egyedül, de tekintete vádként itt maradt, utána szűköl minden, mint ebek, üvöltőnek érte bútorok, falak. Éj-naphosszat koppannak léptei, c felém hajol égy régi mozdulat — Hiába óvsz már, nyugtot nem lélek pamutkendőd bolyhos ege alatt. Deesi Tlom* rajza Hegedűs Géza A költészet magasztosságáról v’erses szöveg: szavak ünnepnapokra szánt, gondosan jólvasalt és kényes díszruhája! .Magát gyalázza az, ki elzüllött gyanánt szándékolt mocskosán gyűrt öltönyt ölt magára. A választékos ész versláb-ütemre járva kerüli kényesen a prózai talán-t, s a végérvényesek útjára eltalálva viszi' és hirdeti a nagy közös magányt. Ki versekig felér — az közös gondok őre, és közös célokért magában lép előre, s a mocskos úton is tisztán előkelő. A közös célokat magányosan betöltő, mindenkivel rokon idegen lény a költő, ha az igéje vers és szép szava erő. A Salic hagyatékából.
