Somogyi Néplap, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-07 / 82. szám

A második szakma Kényszer nélkül nem meny? A termékszerkezetváitás- ra a legjobb fölkészülni ott is, ahol ma még jól megy a aaflgái1. mert a kereslet ki­számíthatatlan, és majd­hogynem egyik napról a másikra változhat egy ma még eladható gyártmány raktárt töltő porfogóvá. Szerencsések azok a cé­gek — kevesen —, amelyek ugyanazokkal a munkások­kal képesek sokféle igény kielégítésére. Inkább az a jellemző, hogy van ugyan munkáskéz szám szerint ele­gendő, csakhogy az új mun­kához „suta”; másfajta szakmák művelőire lenne szükség. A "termékváltások szüksé- gessegenek fölismerésével szinte egyidős a „fölfede­zés”: sokoldalú emberekre van szükség, többszakmás munkásokra. Elvben min­denki támogatja is a máso­dik szakma megszerzését, de a valóság számai, sajnos, azt bizonyítják, hogy az effajta tanulás nem vált tö megmozgalommá. A válla­latok sokféle oktatási sta­tisztikája ellentmondani lát­szik ennek az állításnak, hiszen a legtöbb cégnél nagy papírlepedőkkel is bizonyí­tani tudják: soha ennyi em­ber még nem járt tanfo­lyamra, továbbképzésre, egy hetes-ben'.lakásos fejtá­gítóra. Ezzel szemben vi­szont két tény: egy jelentés szerint (a megyei tanác., munkaügyi osztálya állította össze) 1980-ban kétszáz em­ber szerzett Somogybán má­sodik szakmunkás-bizo­nvítvánvt, a művelődési osz­tály kimutatása pedig 198? összes felnőtt vizsgázójáro. szól, s megtudható belőle, hogy megyénkben tavaly százhatvanan tették le siker­rel az egsáJnent úgy, hogy második, esetleg harmadik vagy negyedik szakmájuk oklevelét vitték haza. A munkaügyi osztály szakemberei igen kevés szervezett átképzésről sze reznek tudomást (mind­egyikről tudniuk kell), s eh­hez képest sok — de ab­szolút mértékben kevés — az „egyéni akció”. Ügy tet­szik, elsősorban egyéni s nem kollektív a fölismerés, hogy az elvet valóra kelle­ne váltani. Tehát a képzet­tebb munkások közül jó né- hónyan valamiféle belső igény által kergetve, avagy józan előrelátásból szakmát szakmára halmoznak, ugyan­akkor sokakat — akik ugyanezt némi biztatással tán megtennék — alig va­lami ösztönöz a tanulásra; elsősorban persze az anya­gi, a pénzbeli „hátszél” hi­ányzik. Ilyen körülmények játsza­nak közre, például építőipa­ri szervezeteknél, amelyek sokféle munkát — drága pénzt fizetve érte ;— kiad­nak maszek alvállalkozók­nak avagy munkaközössé­geknek arra hivatkozva, hogy sok a hiányszakma és nekik nincs rá alkalmas emberük. Nomármost: ha a pénzt átképzésre fordítanák, valamint saját többszakmás munkásaikat jobban fizet­nék, akkor még mindig va­lószínű, hogy olcsóbban megúsznék. Csakhogy „be­zavarnak” olyan tényezők, mint a valóban sok munkát, fejtörést igénylő szervezés, valamint a többféle költség­hely útvesztője, amikor az egyik rovatban semmi sem drága, a másikban viszont rendkívül szűkösek a pénz­ügyi keretek. A tapasztalatok szerint akkor szervezett csupán az átképzés, a második szak­ma megszerzése akkor vál­tozik hirtelen elérendő nagy céllá, ha egy-egy cégnek körmére ég a megrendelés­hiány. Ilyenkor a gazdasági kényszer kendőzetlenül megjelenik. De az emberek töbonyire már az áiiáspémz miatt is elmennek, egy­részt mert az kévés, más­részt mert minden munkás rosszul érzi magát, ha do­logtalanul unatkozik. S ek­kor már késő a szervezeti képzést megváltó eszmeként üdvözölni, és előfordul, hogy az új szakmákat igénylő megrendelés mégis befut;, csakhogy akkor mái régi szakmás ember is csu­pán egy-kettő lézeng a vál­lalatnál. Nehezen érthető. hogy miért bíznak sok helyütt az utolsó pillanatig valami cső dában. miért várnak amíg végül -kapkodni kell vagy lemondani a dolgozók meg­tartásának lehetőségéről. Ez ugyanis egyúttal annyit , is jelent, hogy rosszul gazdái-, kodott az a szervezet, amely nem tud munkát adni az embereinek. Említettem- a gyors és nehezen kiszámít­ható gazdasági változásokat, de ez csak „odafelé” érv, mert valóban számítani kell rájuk. „Visszafelé” már nem bizonyíték, szarvas A konzervgyári fiatalok elismerése A KISZ KB Vörös Vándorzászlaját kapták A KISZ Központi Bizott­ságának Vörös Vándorzász­laját kapta meg tegnag dél­után a Nagyatádi Konzerv­gyár. A rangos kitüntetést Nagy György, a megyei KíüZ-bizoStság titkára adta át Horváth Imrének, a vál­lalat KiSZ-bizottsága titká­rának, Nagy György besze­dőben emlékeztetett arra, hogy a gyári fiatalok a múltban már tizennégyszei érdemelték ki a KISZ KB Dicsérő Oklevelét, s kétszer szerű, hanem a különböző előadásaik is. A város fia­taljaival kialakított jó kap­csolataikat példázza, hogy 'egnap délután is sokan jöt­tek el az ünnepségükre. Szalagot hoztak újonnan ka­pott zászlajukra a két alta­lános iskola tanulói, vala­mint a. városban állomásozó katonai alakulatok képvise­lői. Az ünnepség alkalmából a katonák adtak hangulatos műsort. Szovjet elismerés a pontos szállításért Lépésváltás A pártvezetésé^ munka­programja az önállóság, a kezdeményezés kibontakozá­sát tükrözi. S ez nagyon fontos, hiszen a Somogy— Zaia megyei Téglaipari Vál­lalat pártszervezete az úgy­nevezett koordinációs jog révén kihat két megye alap- szerv ezetere. Tavaly nyáron három új tag került be a pártvezető­ségbe; szakmai, politikai szempontból egytől egyig jól fölkészültek, megvan a moz­galmi taipasztalatuk. Azóta pérttitkár Birovics József né; célja, hogy a vezetőség ka­roljon fel minden jó kezde- ményezest. A vezetőség javítani sze­retne a parttaggyűlések elő­készítését, s ebben nagyobb szerepet szánnak a pártcso- portoknaJk. — A taggyűlések nem voltak elég aktívak, ezért határoztuk el, hogy e fóru­mok előtt a pártcsoportok értekezletén beszéljék meg a témákat, majd pedig szó­laljanak fel a taggyűléseken is. Szerintünk javulás vár­ható így — mondta a párt- titkár. Minden fontos döntés elő­készítésében véleményt kér­nek a pártvezetőségtől, szá- ínitatnak ugyanis a kommu­nisták önálló véleményére. A gazdasági vezetők az ö elvi támogatásukkal kezdték meg a gazdasági munkakö­zösségek megalakítását is. — Ebben az évben 14 pnil- lió téglát várnak tőlünk terven felül a megnöveke­dett igények kielégítésére, — magyarázta Birovicsné. — A munkaprogramunk olyan, hogy tartalmazza a termelés segítését is, termé­szetesen politikai eszközök­kel, A szombati és vasárnapi munkán kívül a fgmk-kra is szükség les? ehhez. Amikor javasoltuk, abból indultunk ki: csak akkor legyen a téglagyárakban, ha elsősor­ban a termelést segíti. a műhelyekben pedig akkor, ha át tudjuk vállalni a kül­ső vállalatoktól a javításo­kat a munka gyorítása ér­dekeden. hiszen érdekünk a termei öberendezések jobb kibaszna iasa. Kozári Vince szervezőtit­kár veszi át a szót, aki ré­gi tagja a vezetőségnek: — A békéscsabai társvál­lalat tapasztalatát megismer­tük a Metesz rendezvényén. Ott szó volt arról is, hogy a gmk-k mennyire fellendítet­ték az össztermelést. Ezt várjuk itt is. Egyébként a vezetőségi ülésen, a taggyű­lésen szóiba kerülő jó javas­latokat szintén felkaroljuk. Ilyen az, hogy az import al­katrészek saját készítésűvel pótoljuk. A mai gazdasági helyzet rákényszeríti a párt titkárt és a pártvezetőség tagjait, hogy ne ragaszkodjanak a régi módszerekhez. Évenként kétszer úgynevezett koordi­nációs értekezletet tartanak a zalai és somogyi téglagyá­rak párt-titkárainak, s az időközben fontos információ­kat el lehet juttatni hozzá­juk szóban vagy Írásban. — Sokat járok vidékre, s ha. elmegyek Teskándra, Ba- latonszentgyörgyre, Kőrös- négyre. akkor mindig meg­keresem a párttibkarokat. Egyeztetem velük a mi párt- szervezetünk, a vállalat el­képzeléseit. Az iparág párt- titkárainak értekezletén ka­pott feladatokat ismertettem mindenhol, hiszen csak az ő I közreműködésükkel érhettük j el a gyors nagyjavítást. Az­tán arról is tudniuk kell, hogy most is kapunk bér- preferenciát, minden ezer plusz tégla után kétszáz fo­rintot. A munkahelyi fegye­lem erősítése elképzelhetet­, len a kommunisták példa- mutatása nélkül. Természe­tesen a párt szervezeti éle­tének a tagfelvételnek a megerősítéséit is csak velük lehetett megtárgyalni. Ezt a módszert érdemes általános­sá tenni, hiszen a munka- programunk szerint a köz­pont, pártszervezetének min­den eszközzel elő kell segí­tenie, hogy a vállalat min­den dolgozója rendszeres tá­jékoztatást kapjon a válla­lat helyzetéről, munkájáról, céljairól és feladatairól. Eb­ben társaink a gyárakban levő pártszervezetek titkárai is. Lajos Gém okoskodás volna azt állíta­ni: azért olyan egyoldalúak a munkások, mert nem le­het kitalálni, hogy a hirte­len vgítpgasolj jniptt, „mire tanítsuk meg őket. Sok tehát a; tanfolyam, es mégis kevés a többszakmás ember. Az ellentmondás to­vábbi részleteket takar. Luthár Péter (Folytatjuk.) kapták meg a kiváló alap­szervezeteknek járó zászlót. A konzervgyári fiatalok részt vállalnak a város mű­velődési életének irányítá­sában is. A vállalat támoga­tásával létrehozott ifjúsági klubjuk Nagyatád egyik leg­fontosabb közművelődési lé­I tesítménye. Rendezvényeik­re több százan kíváncsiak. Nemcsak a diszkójuk nép­A Szovjetunió magyaror­szági kereskedelmi kiren­deltsége elismerő oklevélle; tüntette ki a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinátot a múlt évi reklamációmen­tes szállításaiért. Az okleve­let pénteken vette át Mé­száros Győző vezérigazgató. A Szovjetunió évek óta az egyik legnagyobb vásárlója a balatonboglan boroknak és pezsgőknek. A kombiria* tavaly négymillió palack Se- millon bort és másfél millió palack BB pezsgőt szállító,tt a Szovjetunióba, és egyet­len reklamáció sem érke­zett. Ez a . termék kitűnő minőségere és a pontos szállításokra utal. Próbára vár a mixerkocsi Megtizedelt ár Az éjszakai eső után sár- ,ban gátolunk a telep túlsó vége felé. Egy -furcsa tar­tálykocsi miatt vállalkoz­tunk a bukdácsolásra. A laikus számára jelentékte­lennek tetszik a szerkezet, pedig a tabi költségvetési üzemnek nagyon sokat je­lent: több untat kétmillió — A gépkocsik gyakran elromlanák. Ha nem keH a forint megtakarítást Nem véletlen, hogy büszkék rá a készítők, a Gagarin szocia­lista brigád tagjai. Övék ugyanis 'az újítás s a dicső­ség is, ha a próbán bevá­lik a betonszállító mixer­kocsi . Tilk Ernő. a brigád veze­tője, az újítás egyik atyja a három közül. Sok estéjük­be, éjszakájukba került, mire a kocsi végleges for­mát öltött. Az üzem veze­tőitől származott az ötlet: ismerve a szerelők szakmai fölkészültségét, megbízták őket, készítsék el a beton- szállító mixerkocsit. — Egy pótkocsi alváz- szerkezetére szereltük a be­rendezést — idézi fel a bri- gádvezető olyan természe­tességgel, mintha nem let­tek volna éjszakába nyúló viták, töprengések. Már „csak” a próba miatt izgul­nak. — Szeptember körül kaptuk a megbízást, no­vemberben pedig elkészült a kocsi. Ez nem forgódobos, hanem kényszer keverő rend­szer, de hidraulikusan emel­hető. Traktor vontatja, te­hát szinte minden, terepen boldogul. Véber László, ae üzem fiatal vezetője volt a meg­bízó. — Mit jelent ez a kocsi az üzemnek? — Ha beválik, akkor na­gyon sokat. Nagy alapozási munkák állnak előttünk, s ez megkönnyíti a kiszállí­tást és a zsaluzásba váló bedolgozást. Mintegy 360 ezer forintba került, tizedé­be annak, amit egy nagy mixergépért kellett volna adni. Előnye, hogy nehéz terepen is tud mozogni, két gépkocsi és köbméterenként három ember munkáját he­lyettesíti. A Gagarin brigád tagjai társadalmi munkában csi­nálták ezt, mintegy 400 órá­juk ment rá. Mi hasznúit van ebből a szerelődnek ? betont szállítaniuk, akkor ritkábban kerülnek .ide ja­vításra — magyarázza T:Jk Ernő. A brigád egyébként ta­valy összesen mintegy 380 ezer forint értékű .társadal­mi munkát végzett. A böl­csödénél, amely 12 millió fo­rintos beruházás volt, 2— 300 méternyi kerítést csi­náltak a lakatosok, míg a villanyszerelők a szakipari munkák rájuk eső részét vé­gezték el. Ugyancsak tavaly készült el az óránként 15 köbméter teljesítményű ke­verőtelep, melynek üzembe helyezéséhez szintén sók társadalmi munkát adtak. Hat tagja van a Gagiarin- nak, többségük 10—15 éve dolgozik a költségvetési üzemben. A régiek kökül való Elment Károly is. — Ezekhez a munkákhoz a szabad időből „csennek” el... — A mixerkocsd izgalmas feladat volt, sokszor este. Sí­ig, 10-ig is itt maradtunk. Megszokta . már a család, hogy .ilyenek., vagyunk. Per­sze,. ha a ház körül vannak fontosabb teendők, akkor azt csináljuk. — Hogyan értékeli az üzem ezt a segítséget ? — kérdezzük a vezetőt. — Az elvárhatónál többet adnak dolgozóink, áltaiálian. a régi szakemberek. Igyek­szünk megbecsülni őket, hi­szen sokat tesznek az üze­mért. Ezt tette a Hazafias Nép­front megyei elnöksége is, amikor a Kiváló társadalmi munkáért jelvénnyel tüntet­te ki a brigádot április 4-e alkalmából. L £. SOMOGYI NÉPLAP *

Next

/
Oldalképek
Tartalom