Somogyi Néplap, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-21 / 94. szám

TAVASZI NAPSÜTÉSBEN Péter Dános fotókiállítása Erdélyi tájak, képek cím­mel mutatkozik be új kép­anyagával Peter János, uj helyet avatva a kiállítások­nak a Doröttya-száUóban. Erdélyi tájak, kepek című fotókiállításán (melyet Mar­caliban' kétezren tekintettek meg), útiélményeit feldol­gozva hozott ízelítőt. A tá­lát újabb állomáshelyén, a kaposvári Dorottyában ahol jó szándék vezérli az üzletág vezetőit a kulturá­lis érleltek megbecsuleseben és közkinccsé tételében —, ezen a héten láthatjuk a -o­tós kamarabemutatóját. Az alkotó képei nemcsak So­mogybán. szeles e hazaban, hanem messze földön is is­mertek, tegyük hozza elis­mertek. Erdélyi kirándulása annyiban különbözött az at- lagturistákétól, hugy amit meglátott, azt jól ismert igényes képalkotásával meg is örökítette. Hányán oszto­zunk az ő élményeiből? Erdély sajátos tájam együtt barangolunk Péter Jánossal. Sziklák hasadekam át visz az ütünk, hegyi pa­takok futnak elénk hűsítő vizükkel, majd hirtelen elénk tárul a balladás han­gulatú Gyilkos-tó. A mezőn szorgos- asszonykezek szénát gyűjtenek. Korondon kerá- miavásár. Segesvár ódon há­zairól pereg a vakolat. Gyu­lafehérvár új építészeti for­mákat mutat a látogatónak. Farkaslaka. Az elmúlás ket­tős keresztje a feledés ellen perel. Végül :l újra Tamási Áron. Nagy írónk emlékeze­te. A fába vésett fölirat be­szédes portré: „Törzsében székely volt, fia Hunniának, hűséges szolgája századuns- nak.” H B. XL. évfolyam, 94. szám 1984. április 21., szombat Fokozódik Belsö'Somostv idegenforgalma Mezőgazdasági szakmai programok Munkáskáder­képző tanfolyam Pályázatot hirdetett a SZOT balatonfüredi oktatási intézetének igazgatósága fi­zikai munkásoknak, műve­zetőknek, technikusoknak uz 1984 85-ös oktatási év mut.- káskáderkepző tanfolyamá­ra. A szakszervezeti mozgalom mindig nagy figyelmet for­dított a képzésre, a munká­sok bevonására a szakszer­vezeti munkába, az arra al­kalmasak vezetővé nevelésé­re. Ez a tanfolyam éppé i ehhez nyújt segítsége1:. El­sősorban a bizalmiak, főbi­zalmiak, »zb-tagok, szocia­lista brigádvezetők jelentke­zését várják. Ä. négyhóna­pos tanfolyam elméleti, po­litikai, gyakorlat alapot ad a szakszervezeti munkához kedvet, elhivatottságot érző munkásoknak A résztvevők átlagkerese­tet kapnák a négy hónapia ellátásuk ingyenes, s min­den héten megkapják a ha­zautazás költségét. A jelent­kezések már megkezdődtek. Minden érdeklődő bejelent­heti részvételi szándékát a szakszervezeti bizottságon. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy csak harmincöt év alatti munkásállomár.yúak és közvetlen termelést irá­nyító munkakörben dolgozók jelentkezhetnek! Az SZMT- ben minden kérdésre bő fel­világosítást adnak. Műanyag ablakokat gyártanak Babócsán a barcsi Unitech szövetkezet telepén. A hőszigetelt üveggel • ellá­tott ablakokat nemcsak szabvány méretekben készí­tik, hanem egyedi gyárt­mányok kivitelezésére is vál­lalkoznak. Érdekesség, hogy az ablakok a megyén kívül népszerűbbek, a somogyi Tüzép telepek kevesebbet rendelnek belőlük. Belső-Somogy idegenfo: galmának fejlesztése érdeké­ben a Siotour két .mezőgaz­dasági szakmai programú ajánlott a lengyel utazá, irodáknak. Az egyik prog­ram a barcsi Vörös Csilla'. Termelőszövetkezet növöm termelésének es állajlenyész lésének, a másik a nagy­berki Kaposvölgye Terme lászövetkezef szőlészeténe1 ts borászatának megismer­te* ését célozza. Különösen nagy etdekio des nyilvánult meg a bares program iránt. Hét napos turnusonként november har­mincadikéig összesen hu­szonegy csoport érkezik a Dráva parti városba. Nagy­berkibe, a szüret idejére Markusovszky Lajosra, a magyar orvostudomány és egészségügy egyik kimagas­ló alakjára, az Orvosi Heti­lap megalapítójára emlékez­tek születésének 169. évfor­dulója alkalmából. Dr. Fűzi István, az Egész­P/eptemberben összesen hat csoport látogat el. Az első. negyvenegy lös lengyel csoport április 15-én este érkezett Barcsra. A vendéglátók gondosan elöke- szi’ett programmal fogadták okét. Megtekintenék a vá- : os nevezetességeit, részletes tájékoztatást kaptak a váro­si tanács nagytermében Barcs fejlődéséről, elláto­gattak a tjeiag 'gyáregység- gébé. A hét során fogadták ", lengyel, csoportot a Vörös Csillag Tsz szakemberei, a szövetkezet' helyzetéről, gaz­dálkodásaié1 szóló tájékoz­tatást épp olyan élénk ér­deklődés kísérte, mint az .üzemlátogatást. ■ ségügyi Dolgozók Szakszer­vezetének főtitkára nyújtot- *a át az Orvosi Hetilap Mar- kusovszky-díjait, a tavaly megjelentetett legértékesebb hét tanulmány és bárom or- vostörténelmi közlemény szerzőjének. Markusovssky-dMJcisok Antibiotikum — genetikai eljárással Nyitás előtt Budapest legkorszerűbb áruháza a Nyu­gati-pályaudvar szomszédságában felépült Skála—Metró május 2-től Fogadja a vásárlókat. A tizenháromezer négy­zetméter alapterületű, ötszintes, háromszázmillió forint in­duló árukészlettel rendelkező kereskedelmi létesítményben naponta harmincezer vásárlót várnak. Jelenleg az élelmi­szer-. ruházati és vegyes-iparcikk osztályokat rendezik be, töltik fel áruval (MTI-fotó — Varga L^aszió felv. — KS) Harc mínusz négy kilóért A Gyógyszerkutató Inté­zet munkatársai — a Szege­di Biológiai Központ Gene­tikai Intézete és a József Attila Tudományegyetem Mikrobiológiai tanszéke szakembereinek közreműkö­désével — új genetikai el­járást dolgoztak ki, amivel fokozhatják az antibiotiku­mok termelését. Ezeket a legegyszerűbb élőlények, az egysejtű mikroorganizmusok termelik a megfelelő tápol­datban. Az új módszer se­gítségével úgy növelik a mikroorganizmusok termelő képességét hogy az eltérő tulajdonságú egysejtűek örökletes anyagának újabb és újabb kombinációit hoz­zák létre, s az új sejtek kö­zött lesznek olyanok, ame­lyek az átlagosnál több an­tibiotikumot tudnak termel­ni. A magyar szakemberek kutatásainak jelentőséget nöVelf,' hogy munkájuk az egyik legfontösabb antibio­tikum termelő mikroorganiz­mus-csoportnál vezetett si­kerre. A magyar tudományos szakemberek tovább f oly tát­jáik kutató munkajukat. — Rádférne egy tíznapos fogyókúra — mondja isme­rősöm, miután alaposan vé­gigmustrálva úgy találja, hogy legutolsó találkozásunk óra alaposabban kibillen a mutató, ha mérlegre állok (M ás kérdés, hogy éppen emiatt semmi körülmények között nem teszem meg.) Csak tíznapos? — kérdezem érdeklődve, mert azért ki­csit érzem, hogy igaza le­het. Tíz nap még kibírható, hiszen a bicsérdistak ennyi időn át minden koszt nél­kül is kibír jak, hát ilyen rövid idővel én is megbír köznek. — Garantált a négy kiló fogyás — mondja ismerő­söm. és már diktálja is a receptet. Első nap: két kiló alma. írom. Varom a folyta­tást. ám nagy szomorúsá­gomra abbamarad a lajst­rom. Ennyi. Első nap kész. Második nap: fél kiló so­vány sajt, plusz paradicsom­lé. Pfuj! Ez sincs tovább Harmadik nap: fél kiló pá­rizsi, céklarépával. A dolog kezd gyanússá válni. Hó.t így valóban könnyű fogyni, hiszen ezeket nem is szere­tem. Az sem hozza meg a kedvemet, hogy a hetedik napon tíz darab főtt tojást ehetek majd, nem is beszél­ve a másnapi fél kiló tün­dért virsliről (mustárrá!), így a. recept első hallására is a kilencedik nap ígérke­zik a mélypontnak, hiszen mindössze öt csésze tea és — írd és mond! — 2, azaz kettő árva kétszersült lesz a napi fejadagom. A test­súlycsökkentési mozgalom utolso fázisaként meg meg­eszem háromnegyed kiló tú­rót, és mérlegre állok. Elő­re biztos vagyok a sikerben. Gyorsan számolni kezdek. Ha az első tíz nap után újabb akciót indítok, az is­mételt négy kilót hoz a konyhára, pontosabban ■ visz el. Ezzel a zseniális mód­szerrel mikulásra tulajdon­képpen szinte teljesen föl lehetne számolni engem. Az­az mégsem. A precíz számí­tások ugyanis még mindig mutatnak másfel kiló pluszt az én javamra. V. I Kék folt Reggel a férj megkérde­zi a felesegetni: — Remélem, setorru rosszat nem gondoltál, amikor részegen és kék folttal a szemein alatt ál­lítottam be az éjjel? — Dehogy is gondoltam — válaszol a feleség. — Amikor azonban beállítot­tál — kék folt még nein volt a szemed alatt! Néma — Ebben a darabban — magyarázza a rendező a‘ színésznek — egy közönsé­ges. egyszerű férfit fog játszani, aki már tíz éve nős ... • ' ' 1 : : — Én pedig azt remél­tem. hogy végre nem kall néma szerepet játszanom! Hét év — Ne szomorkodj, Paul, néhány hét múlva eszedbe sem jut majd, hogy Mary fakepnél hagyott.. . . — Lehetetlen. Ugyanis bundát vettem .neki, hat­havi részletre! ; . -t.' ' Egy hétig A fiatal feieseg mond­ja: — Most aztán .ugyanazt az ételt fogjuk enni egy egész hétig, drágám. Nem vettem észre, hogy az a recept a szakácskönyvben 12 szentélyre szól 1 Több pénzt — Hát ez szörnyül — szitkozódik a feleség, —. Az éjszaka kellős, közepén betoppansz, felkeltesz, én meg aztán reggelig nein tudok, elaludni! — Adj több pénzt — dümlyög a férj —, es ak­kor csak reggel jövök ha­za ... •■■ ■ Vihar A helyi újság tudósítója interjút készít az öreg ha­jóskapitánnyal : — Meséljen, kérem, a legszörnyűbb viharról, amelyet valaha is átélt! — Várjoin, csak mikor is volt? Á, megvan! Akkor volt, amikor fiatal házas koromban egyszer, kiköp­tem a cigarettávéget, még­pedig az ebédlő padlójá­ra .... , - . i SOMOGYI \i MSZMP Somogy megyaí Bízolteásának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Füszerkeszto-h.: dr. Kcrcea Imi* Szerkesztőség, Kaposvaj, Latiné» Sándor q. 2 Postacím: Kaposvár PL; 31. 7401. Telefon: 11-51«, 11-511. 11-512. Kiadja a Somos? mesvel Lapkiadó Vállalat. Kaposrar, Latinca S, n & telefon: ll-ölk. Postacím: Kaposvár. Pf.j St. 74* Felelő*, kiadó: Bala.fczi- János* Terjeszti a Magyar Posta. LTófizetlietÓ a hírlap kéz heti tó postahivataloknál és kézbesítőknél Llöfizetési díj esy hónapra 74 Ft, negyedévi*# 102 Ft. fél évre ’04 Ft egy évre 10» Ft. Index: 25 087 ISSN «133—0808 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május i. u, űrt. H'elrlAe vezető; .... Kl$deák Joz&éf mű Igáig aló" Kézi raft» kát n sm é fc önje meg. é9 a Séd &duAfr -ieéee

Next

/
Oldalképek
Tartalom