Somogyi Néplap, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-21 / 94. szám

m ' „ vŰX■ SPORTTportSPÖFil 5PPRTSPORTSTOHT.SPORTI xt»sport«sport»spc| SPORTsportSPORTa SPOrtSPORTSPOil Mezőtúron játszik a Siófok Ma játssza soron követke­ző bajnoki mérkőzését a Sió­foki Bányász labdarúgó-csa­pata. Mezőtúrra látogat, ahol a kieséstől fenyegetett újonc honvéd-együttessel veszi fej a harcot. Lényeges tudásbeli különbség van a két csapat között. Ez azonban nem mindig döntő. Ha netán a somogyiak alábecsülnék el­lenfelüket, könnyen megle­petés születhet. Bizonyára a bennmaradásért vívott harc megsokszorozza a fiatal, de rutintalan mezőtúriak ere­jét, és nem adják meg köny- nyen magukat. A Bányász házatáján arról esett szó, hogy pont nélkül semmi­képpen sem akarnak haza­térni, de reális esélyük van a győzelemre is. Egyedül Szabó vasárnapi sérülése okoz gondot Szőke Miklós edzőnek. A játékos útra kel a többiekkel együtt, de csak a helyszínen dől el, hogy játszhat-e. Rajta kívül min­denki egészséges, és miután kiállítás sem történt, bőven -van válasz'ási lehetősége ?z edzőnek, várhatóan a meg­szokott csapat ves-ri fel 3 küzdelmet. — NB Il-es bajnoki kézd- la/bda-méifcőziést játszik ma délután a Kapós gép Vörös Lobogó újoncegyüttese. A kaposvári lányok a székes- fehérvári KÖFÉM SC—t fo­gadjak a Közgazdasági Szak­középiskola pályáján, 15 órai kezdettel. Mit takar a SÁEV tizenötödik helye? Méltó volt ci bizalomra A SÁÉV NB les kosár­labdázói már páholyból szemlélhetik a négy kieső­jelölt küzdelmét. Az újonc csapat elérte célját, tagja maradt az élvonalnak, és ez somogyi kosárlabdacsa­patnak még sohasem sike­rült. Könnyű helyzetben van a krónikás, amikor számvetés­re invitálja a szakosztály elnökét és a csapat edzőjét. Kovács Imre és Simon Ká­roly arcán nyoma sincs an­nak a feszültségnek, amely legutóbbi februári beszélge­tésünkkor még megkeményí­tette tekintetüket. Az őszi szereplés alapján már akkor is világosan megfogalmazó­dott: a csapatnak reális esé­lye van a megkapaszkodás­ra. Simon Károly határozot­tan kijelentette, hogy hat győzelemmel el lehet kerül- n a kiesési rájátszást. Az edző jóslata bejött. Igaz, hat helyett hét győzelem kellett a biztos bentmaradáshoz, de ennyi mel leszámol ás igazán megengedhető, hisz az ellen­felek sem ültek ölbe tett kézzel. Jól indult a hely- oszló sorozat, hisz a gárda az első öt mérkőzésből hár­mat megnyert. Az egész me­zőnyben egyedül a KSC tud­ta kétszer legyőzni a SÁÉV- et, de Egerben sikerült pó­tolni az elhulílajtott pontot. Mindez minek köszönhe­tő? Egységesebbé vált a csa­patjáték és kevesebb lett a teljesítményekben korábban jelentkező hullámzás. Simon Károly: Tavaszra minőségileg is más helyzet állt elő. Senkinél sem vol­tunk rosszabbak, s ’ mint ahogyan az eredmények 's igazolták, mindenkivel szem­ben megvolt a reális győzel­mi esélyünk. Ebben a soro­zatban egy gátlásoktól men­tes, játékában felszabadult együttes küzdött a bentma- radásért, függetlenül attól, hogy a Hódmezővásárhely mellett egyedül mi voltunk még újoncok. Kovács Imre: Az egész mezőnyben a BSE-n kívül egyedül nekünk volt pozi­tív a kos árarányunk, és ami mindennél érdekesebb:' álta­lában sok vád érte védeke­zésünket, és lám, a csopor­tunk tíz tagja közül mi kap­tuk a legkevesebb kosarat. Kritika érte a játékosokat őszi edzésmunkájuk miatt is. Történt-e változás? örömmel hallottuk, hogy . igen. Á tavasza sikerélmé­nyek merőben más hangula­tot teremtettek a hétközi munkához, és játékosok mindinkább átérezték, hogy most már minden tévesztés végzetes lehet, hisz a hely­osztó után már nagyon ne­héz lenne javítani. Nos, az összesítés képe kedvező. A SÁÉV öt hazai mérkőzésből négyet, négy .idegenbeliből pedig kettőt megnyert. Volt egy sorozat március 17. és 31. között, amikor sorrendben négy győzelem született. Beszélgetésünk során a mérkőzések kapcsán gyakran elhangzott az a szó, hogy sorsdöntő. Valóban, vala­mennyi találkozó annak bi­zonyult, és ezek hozták meg azt az étvágyát, amely az utolsó előtti fordulónál je­lentkezett: nevezetesen ha a csapat idehaza legyőzi a KSC-t, akkor minden számí­tást felülmúlva a tizenhar­madik helyen fejezi be a bajnokságot. Hiába , járta meg a gárda számos tagja az élvonalat, mégis csak egy újonc együttes küzdött hétről hétre egy ugyancsak az élvonalat megjárt és azt SZABADFOGÁSÚ BIRKÓZÁS Győzelem Lengyelország ellen . Magyarország és Lengyel- ország junior korosztályú szabadfogású birkózó válo­gatottjai randevúztak tegnap délután a fonyódi sportcsar­nokban. A két válogatott korábbi találkozóira Eger­ben került sor, Fonyód elő­ször adott otthont ennek a rangos eseménynek. A kor­osztály nyáron sorra kerülő Európa-bainokságára való felkészülés egyik fontos ál­lomása volt ez az összecsa­pás. Válogatottunkban szó­hoz jutott mindenki, akinek neve jól cseng birkózó ber­kekben. Kilenc súlycsoport­ban mérteik össze tudásukat a két ország fiataljai. Az 52 kg-osok .között Ti.hanics'pon- tozással győzött ellenfele ellen. Az utána szőnyegre lépő 57 kg-os Kis Simonka a debreceniek üdvöskéje technikai tussal bizonyult jobbnak, mint a lengyel Derkowsky. A 62 kg-osoknál a csepeli Bátka pontozással kikapott, majd a 68 kg-oso<t között Gulyás tussal verte ellenfelét. Ezután a magya­rok közül két nagy név kö­vetkezett. A 74 kg-osoknál Nagy J. a Szondi versenyző­je, aki a felnőtt EB-re is készül, könnyedén győzött technikai tussá! a lengyel Kudla ellen, bár percekig állt a mérkőzés egy vitatha­tó lengyel görgetés miatt. A 82 kg-osoknál az ifjúsági vi­lágbajnok ugyancsak a fel­nőtt EB-re (és könnyen le­het, hogy az olimpiára is) készülő Tóth Gábor csepeli versenyző számára nem oko­zott gondot a kétvállas győ­zelem az első menetben. Ezután a 90 kg-os Bállá pontozásos vereséget szen­vedett a 100 kg-os Hajdú pedig tussal kapót ki a len­gyel Wala-tól. A -f- 100 kg- osok között Valentényi vett revansot társáért. Ö is pilla­natok alatt tussal győzött. Junior válogatottunk tehát 6:3-,ra nyerte a két csapat találkozóját. Ma 10 órakor ugyancsak a fonyódi sportcsarnokban egyidejűleg 3 szőnyegen megkezdődik a III. Balaton kupa. A hivatalos megnyitó­ra csak 15 órakor kerül sor, utána folytatják a selejtező­ket. J. R. I Kostenckit (fehér mezben) igyekeznek szerelni a Ganz- Mávagosok a március 18-1 mérkőzésen jól ismerő, de ebben a szak­mában mégis csak újonc szakvezetővel. A vezetők teljes bizalma adott annyi erőt neki, hegy a nehéz idő­szakban sem veszítette ked­vét és hitét. Természetesen szóba ke­rültek azok a játékosok is, akik részesei voltak e szép sikernek. A szakvezető, a szakosztállyal egyetértésben röviden így summázta vé­leményét róluk. Gosztonyi: maradéktalanul egyedül ő dicsérhető, sokat fejlődött, ponterőssége mel­lett elsősorban kombinalív játékát kell még fejleszte­nie. Kostendá: a mérkőzé­sek döntő többségében ‘pont­erősnek bizonyult, bár né­hányszor sérülten lépett pá­lyára. Sajnos, társai nem tudják kellő ritmusban be­játszani neki a labdát, s ez gátolja az eredményesebb játékban. Frolov1: ősszel az irányító, most pedig a bedo­bó szerepkörben emelkedett az átlag fölé. Irányítókészsé­ge legjobb az egész csapat­ban. Tóth: tavaszra levet­kőzte kishitűségét, ezzel ug­rásszerűen javult játéka. Ö egyben a csapatkapitány is. Gálosi: több mérkőzésen is igazolta, hogy bármikor le­het rá számítani. Magyar: játéka nem volt kiegyensú­lyozott, de így is sok mér­kőzésen nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Monok: az ő játéka is hullámzó volt, de voltak emlékezetes jó mér­kőzései. Magyarfi: a muta- tottnál lényegesen többre képes. Ha gyorsaságban ja­vulni tud, úgy húzó embere lesz a csapatának. Czimba­lek: lelkisnieretes edzésmun­kával igazolta, hogy lehet vele számolná. Sticker: nehe­zen találta helyét az új csa­patban, s bár voltak jó mér­kőzései, a másik két irányí­tó több lehetőséget kapott. Juhos: az utolsó mérkőzé­sekre érkezett, neki a továb­biakban kell igazolnia, hogy méltán kapott bizalmat.. Kovács Imre: Igazságtala­nok lennénk, ha ezt a sikert csak magunknak könyvel­hetnénk el. Mi a megyétől, a várostól és a bázisválla­lattól olyan támogatást kap­tunk, mint kevesek a me­zőnyben. A SÁÉV a csapat­tal kapcsolatban óriási ter­het vállal. Azt hiszem, ke­vés hasonló akad a megyé­ben. És szólni kell közön­ségünkről is. A csapatnak kialakult az a nyolcszáz fős törzsszurkoló gárdája, amely valóban varázslatos hangu­latot teremtett hétről hétre. Sokat elárul, hogy egyet­len mérkőzés kivételével telt ház előtt játszhatott az épí­tős csapat, amelynek nép­szerűségi ázsiója egyetlen év alatt a többszörösére nö­vekedett. Ezért is értékes, amit Simon Károly végeze­tül mondott. — A babérokon ülni a vesztünket jelentené. Most végre elkezdhetünk tanulni kosárlabdázni. Stresszhatá­soktól mentesen olyan do’- gokat gyakorolhatunk az ed­zéseken. amelyekre eddig nem kerülhetett sor. Ha si­kerül todatosabbá tenni já­tékunkat, ez a csapat túl­szárnyalhatja idei teljesít­ményét is. Jutási Róbert Értesítjük Tisztelt vevőinket, hogy Siófok, Balatonszabadi úton'és Keszthely, Bástya u. 4. sz. alatt működő önkiszolgáló nagykereskedelmi raktárunkat április 16-án kibővített áruválasztékkal MEGNYITOTTUK. Értékesítés a viszonteladók, a vendéglátóipar és a közületek részére. Nyitvatartási idő: hétfőtől péntekig 8—15 óráig. S Ajánljuk magunkat és tisztelettel várjuk: BALATON FŰSZERT Élelmiszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat, Kaposvár, Alapítva: 1949. __________________________________ (235291) A NAGYATÁD ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA szerződéses üzemeltetésre meghirdeti 1984. június 1-től 1987. május 31-ig terjedő 3 éves időszakra az alábbi kiskereskedelmi és vcndéglátóipari egységeit: 1. sz. büfé (III. ».) 19. sz. vendégdő (III. o.) 18. sz. vegyesbolt 47. sz. vegyesbolt 74. sz. élei mis zer üzlet 5. sz. élelmiszerüzlet 23. sz italbolt (IV. o.) 46. sz italbolt (IV. o.) 46. sz büfé Tar any Lábod Nagyatád (FonaJgyár) Nagyatád (Danuvia) Lászlómajor Nagyatád (Bodvica) Kuntelep Kisbajom Bolhás A versenytárgyalás 1984. május 23-án 9 órakor lesz az áfész központi iroda tanácskozótermében (7501 Nagyatád, Petőfi u. 2.). A pályázatokat 1984. május 14-ig kell benyújtani a szövetkezet központjában, 7501 Nagyatád, Petőfi u. 2. Tájékoztató adatokat, bővebb felvilágosítást a szö­vetkezet főkönyvelője, dr. Tamás Árpád ad. 7501 Nagyatád, Petőfi u. 2. Telefon: 78. (79821) A VAS—MŰSZAKI szolgAltatOipari SZÖVETKEZET fölvesz női és férfi betanított, illetve segédmunkásokat. Jelentkezés: Kaposvár, Achim A. u. 12—16., munkaügyi osztály. (79890) A KAPOSVÁRI TEJÜZEM fölvesz kiemelt órabérrel férfi segédmunkásokat, valamint férfi öltözőőröket. Jelentkezés az üzem áruforgalmi vezetőjénél, Kaposvár', Izzó u. 2. sz. alatt. (2640061 MAI MŰSOR T Kaposvár, Vörös Csillag: 3 órákor: BOSZORKÁNYSZOM- BAT du. 5 és este 7 órakor: ISTVÁN. A KIRÁLY. Szabart Ifjúság: de. 10 órakor: PIEDO­NE EGYIPTOMBAN du. 4 OS 6 órakor: EZÜSTNYEREG. e*te 8 órakor: SZEXIS HÉTVÉG l. Í16). Latinca filmszínház: du. fél 6 órakor: FEHÉR MÁGIA. Mozimúzeum: du. fél 6 órakor: ELÖJÁTSZAS: A KÉJNÖ KA­LIFORNIÁBA KÉSZÜL. Siófok: este 7 órakor: FTTZCARRALDO I—ii. Marcali este 7 órakor: EZ IGEN! (14). Barcs: este 8 óra­kor: MODERN ROBINSON ES CSALADJA. Nagyatád: du. r> es este fél 8 órakor; KINCS, AMI NINCS. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8 00: Idősebbek is elkezdhetik. 8.05: Román nyelvű músor- 8 25: Kuckó. 8.55: Az ordöghe- bví gazda. 9.40: Fürkész törté­netei. 10.10: Zene-bona HJA6: KengyeU'utó gyalogkakukk. 1105: A Laurent család. 11.»»: Képújság. 14.25: A gyermek mozgásfejlödese. 14.45. turek. 14.50: A látogatók. 15.4;): Rek­lám. 15.50: Szófiában magyarul. 16.30: Maliim-magazin. 16.40: Műsoron a számítógép. 17.0»: Képújság. 17.10: Mitiők. 17.55. Főzőcske. 18.25: Parabola. 18.55: Reklám. 10.10: Idősebbek is el­kezdhetik. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Londoni randevú. Angol film. 21.35: Szép magyar tánc. 21.40: ' Mindenki haza: Olasz film. 23.30; Tv-hír- adó 3. Budapest 2. 17.55: Képújság. 18.00: Gólya­vári esték. 18.45:' Angol nyelv. 19.00: Francia nyelv. 19.15: Né­met nyelv. 19.35: A modern mű­vészet kalandja. 20.25: Jaco Pastorius The Word of Mouth a Pori Jazz 1983 fesztiválon. 21.00: .Tv-hiradó 2. 21.20: Aszta­litenisz EB női-férfi egyéni elő­döntők. Kb. 22.20: Képújság. Jugoszláv tv 8.50: Tv-naptár. 9.00: Váloga­tás az r3kolatévé műsorából. 10.00: Népszerű tudományos film. 10.30: Hírek. 15.40: Hét'tv. nap. 16.10: Kirek. 16.15: Tv-nap- • ár. 16.25: Jugoszláv labdarúgó- bajnokság: Osijek—Partizán, 1. félidő. 17.15: Reklám. 17.30: 11. félidő. 15.15: Kis koncert. 18,30: Dosszié. 19.15: Rajzfilm. 19.21. Reklám. 19.27: Ma esté. 19.30: Tv nap’ő. 19.55: Reklám; 20.00: A nagy kirakójáték. Amerikai film. 21.40: Reklám. 21.45; Tv- r.apló. 22.00: Éjfél előtt. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Mai kulturális prog. ramok. 8.30: Családi ttikör. 9.00: Mit. hol, mikor, hogyan? 9.15: Színes népi muzsika. 10.0(1: Hírek, 19.05: Lenin a X. 'kong­resszuson. 10.25: Az Állami Orosz Énekkar énekel. 10.40: Thália napja és Thália papja. 11.30: Ami a számok mögött van. 12.00: Déli krónika. 12.30: Déli zeneparádé. 13.25: Orvosi tanácsok. 13.30: Kontinensek, szántőföldek. 14.00: Hírek. 14.05: A hét embere. 14.15: Népzenei példatár. 14.25: Magyarán szó'- va. 14.50: Irodalmi figyelő. 15.10: Uj zenei újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Operaáriák. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Hírek. 18.45: A szülőföld mu­zsikája. 19.30: Fényes Szabolcs szerzeményeiből. 20.16: Rádió- szinház. Birkanyirás. 21.24: Le­mezmúzeum. 22.00: Hírek. 22.20: Európa hangversenytermeiből. 24.00: Hírek. 0.10: Melódiakok­tél. 1.00—1.05: Hírek, 1.53; Him­nusz. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.11: Sikerfilmek zenéjéből. 9.00: Hétvége. Í0.30: Hírek. 10.35: Népzenekedvelöknek. 11.05: Bemutatjuk az MRT gyer­mekkórusának új felvételeit, 11.21: Népszerű íúvósátiratok. 12.00: Jó ebédhez szól a hőtá. 13.00: Sport. 13.15: Csilicsali Csalavári Csalavér tündöklése és bukása. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Magunkat ajánljuk. 16.06: Bájleíró ábécé. 16.30: Hírek. 16.35: Slágerek mindenkinek. 17.30: 4x4 játék. 18.30: Hírek. 18.35: Sport. 19.9C: Közkívánatra! 20.30: Hírek. 20.35: Slágermúzeum. 21.33: Mindenki lépik egyet. 23.00: Hí­rek. 23.20: Dzsessz. 24.00: Hírek. 0.10: Magyar és Idegen nyelvű vízjelzöszolgálat. 3. MŰSOR 7.00: In limba matema, 7.30t V materinskom jazyku. 8.00: Hírek, műsorismertetés. 8.1?: Orgonamuzsika. 9.00: Operaári­ak. 9.30: Győztesek klubja. 10.25: Slágerlista. 11.00: Hírek. 11.05: Hangfelvételek felsőfo­kon. 12.45: Rézfúvósok játszi­nak. 13.00: Hírek, műsorismerte­tés. 13.07: Lemezbörze helyett. 14.00: Zenekari muzsika. 15.09: Mentsük meg Albinét! 16.00: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galéria barokk kiállítási ter­mét. Kb. 17.10: Zenekari mu­zsika. 17.20: Tip-top parádé. 18.00: Kritikusok fóruma. 18.10: Népzene sztereóban. 18.40: A magyar széppróza századai. 18.55: Búcsú az ifjúságtól. 19.90: Hírek. 19.05: Handel: Messiás­oratórium. 21.39: Dzsessz. 22.2«; Népdalok. 22.45: Mikrofonok. 23.30: Hírek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom