Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-25 / 72. szám

SZÍNHÁZI BEMUTATÓ A Mester é-s Margtsrita Mihail Afanaszjevics Bulgakov A Mester és Margarita című regényének színpadi változatát mutatta be pénteken este a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata Ascher Tamás rende­zésében. A műből Szöllősy Klára fordításának felhasználásával Babarczy László írt drámát. Furcsa, de nem véletlen egyezése az életnek és mű­nek az, hogy miként hősé­nek, a Mesternek regénye, úgy Bulgakov A Mester és Margaritája tetszhalottá ál­lapotba jutott. A XX. szá­zad egyik legjelesebb alko­tása végül is posztumusz mű lett, s bár már az 1954-es írókongres6ZUson sürgették a bulgakovi életmű teljes feltárását, a regény csak 1966/67-ben jelent meg, át­értékelésre késztetve az iro­dalomtörténetet, mely Bul- gakovot inkább csak dráma­íróként tartotta számon. A világirodalom egyik legkü­lönlegesebb művét tartotta kezében a magyar olvasó is, aki eddig hét kiadásnak sza­vazott bizalmat. Mert Bulga­kov a regényével új formát is építve mérnöki ihlettel a műfajok új szintézisét való­sította meg. A klasszikus orosz irodalom realizmusa, a vaudville szertelensége, a mítosz méltósága, a röptetó és borzongató fantasztikum és a groteszk kesernyés mu­latsága éppúgy jellemző a műre, mint az abszurd, az­az a képtelen jelenléte. Ki mindenki fogta tizenkét évig Bulgakov tollát, amíg a re­gény elnyerte végső formá­ját? E. T. A. Hoffmann, l^c Sage, Gogol, Dosztojevszkij, Puskin, Goethe éppúgy, mint a kortárs Grin, vagy az egykori Gudofc című köz­lekedési lap közössége, melynek a szerzőn kívül tag­ja volt Katajev, Ilf és Pet­rov, Jurij Olesa is. S ki mindenkinek fogta azóta Bulgakov a tollát? Elég csak a Merszi, avagy Sipov ka­landjai szerzőjére, Bu lat Okudzsavára utalni! A regény három szálat so­dor szivárványos fonattá. Az első cseleikményszínrt a kora­beli Moszkva irodalmi és közélete gogoli optikával, a második a katalizátorként megjelenő Sátán és segédei­nek értékrendborulást hely­rebillentő fantasztikus tevé­kenységé, a harmadik a fi­lozófiai magaslatokba emelő sajátosan egyedi Krisztus- mítoszváltozat, mely volta­képpen regény a regény­ben, azaz a regényhős Mes­ter műve. A síkok a Mester és Jesua sorspárhuzaimaival, fausti motívumok segítségé­vel válnak egyetlen tökéle­tes rendszer alkotóivá. Bár képtelenség, néhány szóban megpróbálom jelezni A Mester és Margarita tar­talmát mindazoknak, akik majd a színpadi változattal ismerkednek. Ivan, a Honta­lan néven publikáló költő Pilátus-poémát ír, mellyel Berlioz, az irószövetségi ha­talmasság nem ért egyet, az alakok ugyanis nagyon élet- szerűek; ám a bírálót né­hány perc múlva elüti egy villamos, ahogy azt egy al­kalmi beszélgetőtárs megjó­solja. Ivan az őrület hatá­ráig jut, nem tudja, hogy Woland néven a Sátán mu­tatkozott be neki a Patriar- sije Prudin. A bolondok há­zában megismerkedik a Mes­terrel, aki szintén Pilátusról szóló műve „eredménye­ként” jutott ide. Ivan előtt nemcsak egy csodálatosan nagyszerű regény képei bom­lanak ki ezeken az éjórai beszélgetéseken, hanem a Mester és Margarita szerel­mének fejezetei is. Woland és segédei közben felforgat­ják a harmincas évek Moszkváját; utcán, alkalmi szálláshelyén s a varietében fek,ete mágia szeánszon bi­zonyosodva meg arról, hogy az emberi szűkagyúság, ha- rácsolási hajlam változatlan, mióta világ a világ. Egy bo­szorkányszombat hősnőjéül Margaritát választják, ki ju­talmul visszakapja szerel­mét a halálos öröklétig. Hányat megkísértett már Bulgakov regénye korunk nagy rendezőegyéniségei kö­zül! Csak Ljubimovot és Ciuleit említem, hozzátéve a filmes Aleksandar Petrovic 72-es moziváltozatát. Isten­kísértés, valóságos wolandi csoda, ha sikerül... Woland, jöjjön el a te országod, azt hiszem így fohászkodott Ascher Tamás is, amikor eh­hez az irgalmatlanul nehéz, kétségbeejtően gyönyörű munkához fogott. Természe­tesen volt ehhez a munká­hoz egy alap. Babarczy adaptációja, mely — mint minden dráma — alakítható, szabható. Ascher is átdolgo­zó. Azt is előrebocsájtom, hogy az első előadást nem tartom teljesen érettnek, mert rendkívül hosszúak a részek, és meg-megsüllyed a színvonal; az illuzionisták legjobbjainak is dicsőségére váló trükkök sem mindig helyettesíthetik a wolandi varázslatot, s a technika sem szuperál néha tökélete­sen: jó negyedórát végiglcó- högtünk a szöveg érthetősé­gének rovására. A második részben vannak kevésbé ih­letett, nehézkes részek, s dramaturgiailag sem szeren­csés mozzanatok* Csak egy példa: miért meséli el rész­letesen Afranius Pilátusnak Jesua halálát, ha a nézők úgyis látták? Valószínűnek tartom, hogy a rendező to­vábbi rövidítésre vállalkozik a bemutató után. És jól te­szi, mert már a bemutató nézőszáma érzékeltette, nyo­más nehezedik a színházra, akkora az érdeklődés, s ha a nézők egy része esetleg ne­hezen is rakja össze a cse­repekből e kincsleletet, olyan alapvető benyomások érik, melyek valahol, valamikor aikotóan hatnak rá. Azt gondolom, hogy a le­hetetlen megkísérlése is tisz­teletet parancsol, és bár ki­fogásaimat soroltam, nem titkolom, hogy az utóbb' évek egyik legfontosabb be­mutatójának tartom ezt. S nemcsak azért, mert bizo­nyította, hogy újabb, még ennél is merészebb csúcsok meghódítására alkalmas a szellemi, fizikai apparátus, hanem mert felejthetetlenül nagyszerű félórái vannak. Szenzációs ötlet, hogy a wc- landi bevonulás után rögtön a Pilátus—Jesua jelenette1 kezdenek, majd csak „érint­ve” a balesetet, a pszicho­analízis keretében bontják ki, mi is történt. És sorol­hatnám a rendezői ihletet bizonyító jelenetek garma­dáját! Csak egyet: a ljubi- movi színháznak tisztelgő díszkivilágítást, mely a leg­mélyebb magunkba nézést idézi elő bennünk wolandi segédlettel. Az is biztos, hogy Hevesi András közre­működésével a legilletéke­sebb zene juttatja érvényre az egyes alaphelyzeteket: az óorosz zsoltár felzendülése: „Mi mindig igazságosak és becsületesek vagyunk”, Csajkovszkij „boszorkányo­sa”, 30-as évek tánczenéje, az alkalmi kvartett stb Pauer Gyula díszlet- és jel­mezvilága külön fejezetet érdemelne, helyette csak annyit, bennem régi kapos­vári munkáit idézi fel úgy. ahogy Ljubimov Bulgakov- rendezésével addigi munká­ihoz nyúlt vissza. Lelkifurdalással, hogy csac sorolni tudom az előzőek hossza miatt a színészi ala­kítások majdnem szubjektív rangsorát: Kottái Róbert, Lukáts Andor, Garas Dezső, Bezerédy Zoltán, Spindler Béla és Jordán Tamás, Kristóf Kati, Lugossy György, Hunyadkürti György, Kari Györgyi. A sort ki-ki magában folytat­hatja vagy átrendezheti. Leskó László Éneklő Ifjúság Kaposváron Nyolc „aranyos” gyermekkórus Egyik volt tanítványától hallottam: Kodály Zoltán csak olyan gyermeknek volt hajlandó autogramot adni, aki biztos intonációval adott elő egy-két magyar népdalt. Nos, a Mester tegnap százá­val osztogathatta volna kéz­jegyét Kaposváron a Munká­csy gimnázium aulájában. Megyeszékhelyünk tizenhét általános iskolai énekkara nagyszerű élményt adott az ezúttal meglehetősen szép számmal összegyűlt közön­ségnek. Igaz, amint Zakariás Ani­kó, az Országos Népművelé­si Intézet munkatársa, a zsű­ri elnöke is hangsúlyozta: több kórus produkcióit ron­totta a bizonytalan intonáció és egyik-másikét a szorongás, s akadtak együttesek, ame­lyeknek műsora kevésbé il­lett felkészültségükhöz. E hi­bák részletezése azonban szőrszálhasoeatás volna : a kaposvári gyerekkarok őrzik előkelő helyüket az országos ranglistán. Kezdjük a kisdobosokkal ! Makulátlanul tiszta hangkép­zésével aratott sikert a II. Rákóczi Ferenc és a Tóth La­jos iskola alsósainak kara — Cziff Ágnes, illetve Kerekes- né Pytel Anna betanításában —, mindehhez jött a dalolás önkéntelen boldogsága, Bor­sosáé Vincze Mária személyi­ségének hatására. A Tóth La­jos Általános Iskola úttörő dalosait — Zákányi Zsolt nö­vendékeit — a leginkább sző­rösszívű kritikusok is csak úgy jellemezhetnék: profik. Kodály csodálatos alkotása, az Ének szent István király­ról feledhetetlen élmény volt interpretálásukban. Csak az életkor — és nem az érték — tekintetében tartoznak az ifjúsági kategóriába a II. Rá­kóczi Ferenc és a Hámán Kató iskola gyermekkórusai, Kardos Kálmánná, illetve Schuster Gyulánc irányításá­val. A rakóczisok remek Liszt-produkcióját a legrigo- rózusabb szerkesztő is rög­vest felvételre ajánlotta vol­na. A tegnapi hangverseny másik tapasztalata: a szín­vonal kiegyenlítődése. A Zrí­nyi, a Krénusz, a gyakoló ál­talános iskola kórusai már az elmúlt években is többször megmutatták oroszlánkörmü­ket, ha úgy tetszik: pacsirta- hangjukat, ám most befutott egy-két újabb „meglepetés­csapat”. Az énekkari rendez­vényeket évek óta figyelő krónikás számára ilyen meg­lepetés volt a Vörös Hadsereg úti iskola gyermekkórusának szereplése. Vezetőjük, Csuka Katalin — talán indokolatlan önbizalomhiány következté­ben — nem kérte együttesé­nek minősítését. Az ítészek, ha toleránsabbak, e formali­tás hiányában is megadhat­ták volna legalább az ezüst fokozatot. A zsűri nyolc együttesnek — tehát a részt vett énekka­rok csaknem felének — az arany minősítést ítélte oda. Két kórust ezüst, négyet bronz fokozattal jutalmaztak. L. A. Művészeink külföldön A budapesti Interkoncert az idén több szocialista or­szág művészeti ügynökségei­vel kötött, illetve köt újabb, egy, illetve két esztendőre szóló megállapodásokat. A napokban a Vörösmarty téri kultúrpalotában a Szovjet­unió művészeti ügynöksége, a Goszkoncert igazgatója, Vjacseszlav Kondrasov és az Interkoncert igazgatója, Orosz László írta alá az 1985- re és 1986-ra vonatkozó mű- vészcsere-egyezményt. E megállapodás alapján a kö­vetkező két esztendőben a Szovjetunióban vendégsze­repei majd többek között Ko­csis Zoltán zongoraművész, Perényi Miklós gordonkamű­vész, Lehotka Gábor orgona­MÚLTIDÉZŐ, NYUGDÍJASÁN Látogatóban Pap Antalnál Kezét nézem: a széles kéz­lejen átütő eret, a botra si­muló ujjakat. És fölsejlik előttem egy régi kép. Június eleje volt. A kisvárosban és a környező dombokon-mező- zőkön már diadalünnepet tartott a nyár, de abban a teremben és akkor, ahogy álltam a hosszú asztal előtt, csak a hűvös, ünnepi csön­det érzékeltem; az aszta! mögött Karnyújtásnyira tő­lem sötétruhás férfiak ; egyi­kük a nevemet mondja, s mutatóujját lassan végig­húzza a rubriikás papíron. Az érettségi-biztos ujja az osztálynapló utolsó számje­gyein ... A botot szorítja most — az öregkor egyik biztos tá­maszát. A kaposvári Tán­csics — régebben Somssich — gimnázium egykori le­gendás tanára, igazgatóhe- •lyettese, Pap Antal ül ve­lem izemben, a kis asztal másik oldalán. — Látod, er­re szorultam most — mond­ja tekintetemet követve. Hangjában azonban nyoma sincs a panasznak. — Meri hát múlik az idő ... A somogyi megyeszékhely legidősebb tanárával a múl­tat elevenítjük föl. Egy élet­út kisebb-nagyobb állom?* MtL — Jánoshidán születtem 1899 tavaszán. Jász-Nagy- kun-Szolnok vármegyében. Apám tizenkét holdon gaz­dálkodott, és volt Farmoson két magyar hold szőlője is... Nagy szó volt ez akkor — emeli föl ujját magyarázó­ig, s fölidézve a gyermek­kor napsütötte tájait, a já- noshidi iskolát — az elemit, amelynek kapuján hatéves korában lépett be először. — Kezdettől fogva színje­les tanuló voltam — teszi elém bizonyságul a nagyhírű jászberényi gimnázium régi „Értesítő” füzeteit. Az osz­tálynévsorba — ahogy ez akkoriban a kitűnő tanuló­nak dukált — csupa vastag betűvel nyomtatták Pap An­tal nevét. Pedig ugyancsak megnézték hajdan a taná­rok, hogy mire adnak jó osztályzatot. — Kiváló tanáraim voltak — mondja —: Takács La­jos, Fazekas Ágoston... — S dicséri tudásukat, emberi kozvetlensegüket. — Volt egy másik bravú­rom is — fűzi tovább az emlékek sorát. — Hatodikos koromban, tudod, háború volt, s besorozik katoná­nak; és én egy év alatt vé­geztem el a hatodik—hete­dik-nyolcadikat ... 1917. április 16-án tett érettségi vizsgát. S rá két napra Kelenföldéin katona­ruhába öltözött. . . Ragozinán érte az össze­omlás. 1918 végén jött haza az albán hegyek közül, s 1919 márciusában beiratko­zott a budapesti tudomány- egyetemre, a II. szemeszter­re. S bár közbeszólt néhány­szor a történelem, ő tanult Németi\y Gézának, a híres klasszika-filológusnak meg Szinnye i Józsefnek, Gom- bocz Zoltánnak az előadásait hallgatta; préceptorságot, magántanítványokat vállalt, úgy tartotta fenn magát, mígnem szigorlatot tett a hí­res Négyessy professzor előtt. — Nagyon kedves tanárom volt Négyessy László, s úgy megdicsért a szakvizsgán, hogy pirultam bele ... Nyírbátorban tanított ez­után, majd 1928-ban kinevez­ték tanárnak a Somssich Pál gimnáziumba. Itt lett később igazgatóhelyettes (több mint húsz évig dolgozott ezen a poszton), s. végezte az egyál­talán nem látványos, de nél­külözhetetlen teendőket. In­nen ment később, negyvenévi munka után nyugdíjba is. — Milyennek látta az ak­kori Kaposvárt? — Más volt, mint a mosta­ni; kedves, vidéki kisváros­nak, ahol pezsgett az élet. A Berzsenyi Társaság fénykorát élte, az értelmiségi és iparos­társadalom műsoros és elő­adói esteket rendezett... S ezekben neki is jutott szerep. Híres, jó énekesként ismerték; a városi dalárdá­nak ügyvezető elnöke volt majdnem egy fél évszázadig. S a munka, a társadalmi te­vékenység mellett ott volt a család: feleségével, Erzsiké nénivel négy gyermeket ne­velt föl — közülük kettő vá­lasztotta hivatásul a tanári pályát. Az ének és az iskola szere- tete jellemzi Pap Antal élet­útját. S a tanítványok sora —a gimnáziumból és a dol­gozók középiskolájából. — Híres diákjai? — Felsorolni is nehéz vol­na: mérnökök, orvosok, jogá­szok, tanárok, tudósok, mű­vészek ... Például Hanák György, dr. Nyíri Tamás, Prandler Árpád vagy Pete Ferenc, aki Baselben lett egyetemi tanár, illetve Töm­pe István, Fodor András, Szabados János, llkci Csaba, Szirmai Jenő, Réczcy Zoltán, és n Táncsics jelenlegi taná­rai közül is jó néhány. Pár éve számolta össze valaki: a Pécsi Orvostudományi Egye­tem négy professzora is a Táncsicsban végzett. Dr. Tigyi József akadémi­kus — egykor kaposvári diák — a „ki volt kedves tanára?” kérdésre azt mondta : „ .. . ne­héz megmondani, mindegyi­ket lehetett szeretni vala­miént. ^ Nagyon sok szép emlék fűz Pap Tóni bácsihoz, aki kedves humorával, mély emberszeretetével, bölcsessé­gével a latin és a magyarórá­kat sokszor felejthetetlenné tette ...” Ha öreg tanárt látok, Arany János jut eszembe. Az élettől kissé görnyedt, ősz ha­jú, idősödő, aki a múltat idé­zi — és a jövőbe tekint. S amikor Pap Antalt arról kérdezem, mire emlékszik vissza szívesen, kész a fele­let: a tanítás éveire, a volt diákjaira. — Tudod — búcsúzik tő­lem —, a fiatalok mindig ugyanazok: vidámak, eleve­nek, s jószándékúák is, csak szeretettel kell szólni hozzá­juk . .. Ilyen szeretettel kívánunk mi is erőt, további egészséget a 85. születésnapját ma ün­neplő Tóni bácsinak. Kurucz Ferenc művész, Gregor József opera­énekes, a Kodály-vonósjie- gyes és a Rajkó együttes. A Szovjetunióból Szvjatoszlav Richter, valamint Viktor Tretyakov és Vlagyimir Szpi- vakov hegedűművészek, Emil Gilelsz zongoraművész, Jele- na Obrazcova, Vlagyimir At_ lantov és Jevgenyij Nyesz- tyerenko operaénekesek ér­keznek hazánkba. Az Interkoncert a közel­múltban még két művészcse- re-egyezményt írt alá. Hel­mut Kammel, az NDK mű­vészeti ügynöksége, a Künst­ler—Agentur der DDR vezér­igazgató-helyettese, valamint Rusz Ferenc és Z§sbedits Pál, az Interkoncert főosz­tályvezetői az 1984—85-ös, il­letve az 1985—86-os évadról kötöttek megállapodást. E szerint az NDK-ba meghív­ják a Magyar Állami Hang­versenyzenekart, a Liszt Fe­renc Kamarazenekart, az Ál­lami Bábszínházát, Lehel György karmestert, Jandó Jenő zongoraművészt, On- czay Csaba gordonkamű­vészt, Farkas Kálmán klari­nétművészt, Ella István or- gomamúvészt és a Kodály- vonósmégyest. Az NDK-ból Kurt Masur karmester, Gus­tav Schmahl hegedűművész, Burkhard Glaetzner oboamű­vész, Hans Pischner csemba­lóművész, Peter Schreier és Theo Adam operaénekesek vendégszerepeinek Magyar- országon. Az Interkoncert igazgatója és a Jugoszláv Művészeti Ügynökségek Szövetsége, a Kokoj igazgatója, Torna Leov is az 1984—85-ös, illetve az 1985—86-os évadra vonatko­zóan írtak alá megállapodás.!. Jugoszláviába többek kö­zött Lehotka Gábor, Kocsis Zoltán, Lehel György, Peré­nyi Miklós, Onczay Csaba, Ránki Dezső zongoraművész, valamint az Éder vonósné­gyes vendégszerepei, míg a hazai közönség például Hu­ber Bergant orgonaművész- szel, Níksa Baresa karmes­terrel, Vancso Csavdorszkl karmesterrel ismedkedibet meg. Az év végéig az Interkoc- cert művészcsere-egyezményt ír alá a bolgár, a román, a lengyel, a cseh és a szlovák művészeti ügynökségekkel. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom