Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-13 / 61. szám
Klasszikusok a poppalettán Ravel, Beethoven, Debus- 1 sy, Liszt... hogy csak néhányat említsünk a legismertebb nevek közül. Ki kételkedne abban, hogy ezek a zeneszerzők a klasszikus ze-i ne legjobbjai között foglalnak helyet? S ki kételkedne abban, hogy a popzene még csak egy lapon sem említhető a íentieK szerzeményeivel ? Bár egyre népesebb ez utóbbi rajongóinak tábora (ma már 3j—ÍO évesek között is igen sokan kedvelik a popzenét), még mindig rengetegen vannak, akik egy kéz- íegyitéssel elintézik. Nem veszik tudomásul, hogy ez is zene, sót itt is születhet értékes produkció. A közelmúltban beszélgettem egyik idősebb, zeneértó ismerősömmel, aki felháborodva hallgatta, hogy en párhuzamot merek vonni a ltlasszikus és a popzene egyes ágai között. Főképpen akkor botránkozott meg, amikor dirsértem oiyan e'c- adókat, akik a modern hangszereken, új feldolgozásban adaptálják a klasszikusok műveit. Az ő felháborodásának legfőbb oka minden bizonnyal az volt, hogy egyesek nem a szerző eredeti elképzelése szerint nyúlnak a műhöz. Vitatkoztam volna még vele, de nem láttám értelmét. Én ugyanis hallottam már komolyzenei művet szimfonikus előadásban is, de ő úgy bírálta a „másik oldalt”, hogy nem ismerte ... Most újabb érveket találtam, melyek még jobban alátámasztják nézeteimet : miszerint az úgynevezett könnyűzenében (popban, rockban stb.) is születhetnek művészi értéket tartalmazó produkciók. A műit évben került a hazai boltokba egy magyar nagylemez, amelyen Mihály Tamás, az Omega együttes tagja dolgozott át Liszt- és Wagner- műveket szintetizátorokra Liszttől a Szerelmi álmok, az Esz-dúr zongoraverseny es a Les préludes, Wagnertől a Tannhauser-nyitány, a Walkürök lovaglása és a Tűzvarázs került ily módon a fekete korongra, Nem vagyok hivatott eldönteni, hogy a műveket milyen színvonalon halljuk, az viszont bizfos, hogy nekem tetszik az újszerű hangzás. Az Omega vállalkozása korántsem egyedi. Az Emerson, Lake és Palmer trió leghíresebb lemezeinek egyike például Muszorgszkij—Ravel-átdolgozásuk, az Egy kiállítás képei. A holland Ekseption együttes barokk és klasszikus szerzők műveinek adaptációjával, sőt operarészletek átdolgozásával vált világhírűvé. A próbálkozások közül még egyet ki kell emelnem: az egykor igen népszerű Deep Purple együttesnek az 1970- ben megjelent In Live Concert At The Royal Albert Hall „Concerto For Group And Orchestra” (Koncert együttesre és nagyzenekarraj című lemezét. A kemény rockzenét játszó együttes szimfonikus zenekarral közösen lépett föl, s egymást kiegészítve zenetörténeti kuriózumot hoztak létre. Végezetül még egy szerzőt szeretnék felhozni mentségemre: Isao Tomiidról »an szó, akinek felvételeit a rádió épp a közelmúltban sugározta nyolc részben. A japán muzsikus szintetizátorra írt át többek között Debussy-, Ravel-, Muszorgszkij, Sztravinszkij, Gro- fé-kompozíciókat. Egyik diák ismerősöm pedig épp a fent említettek meghallgatása u*:án kérdezte meg tőlem. hogy az eredeti szerzemények nincsenek-e mag nekem lemezen, mivel kíváncsi rájuk, ,, Gyarmati László FELÚJÍTJÁK A MALOMTAVAT Tapolca kedvelt városrésze visszakapja régi képét. A Bakonyi Bauxitbánya Vállalat több mint hétmillió forintos költséggel felújítja az elöregedett tavat. A vízellátás biztosítására új kutat is fúrnak Az oktatáspolitika szellemében Gimnázium Barcson Barcson öt évvel ezelőtt megszűnt a gimnázium. Az intézkedést nem szívesen vette tudomásul a város lakossága. Az itt végzett általános iskolások ugyanis — ha gimnáziumban akartak továbbtanulni, a megye gimnáziumain kívül Szigetvár és Pécs között választhattak, szerencsés esetben kollégiumi elhelyezéssel. A gyerekek jelentős része gimnáziumba szeretett volna menni; de a túljelentkezés miatt sokat elutasítottak közülük. A tanulólétszám folyamatosan nő, az évtized végére várhatóan kétszázzal több általános iskolás végez a városban, mint az idén. Mindezt figyelembe véve egy megyei döntés alapján szeptembertől ismét megkezdődik a gimnáziumi oktatás A szociálpolitika szervezeti rendszeréről és tartalmáról végez kutatást a Szociológiai Kutatóintézet egyik csoportja a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából. A csoport vezetője, dr. Ferge Zsuzsa szociológus a kutatás félidejének eredményeiről beszélt a Szociológiai Társaság legutóbbi szakosztályi találkozóján. Hangsúlyozta, hogy a szociálpolitika elmélete nincs még tökéletesen kidolgozva, viszont szervezetei működnék, sok az átfedés a tevékenységekben . A szociálpolitika történelmi vázlatában lényeges csomópontnak látszik 1945 s az azt követő időszak. A felszabadulás után emberek milliói mozdultak el, a társadalom át rétegeződébe rövid idő alatt játszódott te. A társadalmi mobilitás — hasznosulása mellett — azonban új problémáikat hozott magával. Jószerével innen származtathatók a társadalmi beilleszkedés zavarai. Ma pedig újabb diSlemák- kal kell szembenézni. Egyfelől szükség van egy önellátó, kiteljesedő gazdasági reformra — amely éppen napjainkban újul meg —, másfelől egy önállóbb szociálpolitikára. A szociálpolitika sajátos képződmény, erős állami és mozge Ima háttér nélkül nem lehet elképzelni. A dilemma gyökere, hogy szükség lenne-e önálló szociálpolitikára, és az: hogyan működjön egy tisztességes ref ormgaadaiagban, a Dráva-parti városhan. Gál Eridre, a városi tanács elnökhelyettese arról tájékoztatott, hogy hosszabb távú elképzelés az önálló intézmény létrehozása. Szeretnék, ha az új ‘városközpontban felépülő nyolctantermes gimnáziumban folytatódna 1987-től az oktató-nevelő munka. Addig az erdészeti vízépítési és vízgazdálkodási szakközépiskolában kapnak helyet a gimnáziumi osztályok, közös igazgatás alatt. — Szakközépiskolánk 1979 óta gimnáziumpótló szerepet is betölt — mondja Horváth Ferenc igazgató. — A lányoknak ez volt az egyetlen középfokú továbbtanulási lehetőségük, ha nem akartak elmenni a városból. Barcson és környékén a végzős általános iskolásoknak nyolc— A Szociológián Társaság szakosztályi vitáján rövid idő alatt káderük, hogy a szociálpolitika fogalmának értelmezése körül zavarok vannak. Hinnék elméleti tisztázása a kutatók feladata. Abban viszont teljes volt az egyetértés, hogy szükséges és elodázhatatlan egy szociálpolitikai főhatóság vagy intézmény létrehozása. Az egyik hozzászóló kifejtette, hogy mindez csak hozzáértő, szociálpolitikai szemléletű szakemberekkel valósítható meg. Ezért létre kell hozni a szociális gondozói képzést, s az erre épülő szociális közigazgatási képzést. A „milyen legyen” kérdésének megválaszolása megint csak a kutatókra vár, am az sem baj, ha a szociálpolitika jövőjéről széles láa^adu Imi vite bontakozik ki. Mert gyanítható, hogy egy új intézmény létrehozása a gondok orvosolására önmagában nem lesz elegendő. kilenc százaléka jelentkezett gimnáziumba. Ez a szám alatta van az országos átlagnak, de érthető, hogy a gyerekek nem szívesen vállalják a kollégiumot, az utazgatást. Előzetes fölmérést végeztünk. Eszerint a gimnázium beindulásával a jelentkezés két- haromszorosára növekszik. — Biztosítani tudja a szakközépiskola a tárgyi és személyi feltételeket a gimnáziumi oktatáshoz? — A vízügyi képzés új létesítménye felszabadít bizonyos kapacitást A városi tanácstól anyagi lehetőséget kaptunk arra, hogy belső átalakításokkal több tantermet hozzunk létre. Az új kollégiumot is lelhasználjuk oktatási célokra. A gimnázium elkészüléséig biztosítani tudjuk a zökkenőmentes munkát. A tantestület kialakításánál elsősorban azokra a pedagógusokra számítunk, akik a régi gimnáziumban tanítottak, s itt maradtak Barcson. Ugyanakkor a szakközépiskolában oktatók is szívesen vállalnak órákat, több egyetem végzős hallgatóit meghívtuk Barcsira, bemutattuk az iskolát és a várost. Ügy látszik, a munkakörülmények vonzóak a pályakezdők számára. Lényeges, hogy a város soron kívül tud adni pedagógus lakásoka t. — Nem jelent nagy terhet a szakközépiskola számára a gimnáziumi képzés? — A többletfeladatot városi oktatáspolitikai érdekből vállaltuk. A gimnázium a legkevesebb beruházást igénylő iskolatípus. Felszereltségünk olyan, hogy magas szántén tudunk oktatná. A szakközépiskolai és a gimnáziumi képzés nem mehet egymás rovására. Ez jó szervezéssel megoldható. A barcsiak azt remélik, hogy a gimnázium segítségével több fiatal jut el az ország felsőoktatási intézményeibe, s a megszerzett diplomával visszatér a városba. A. A. AZ AGROINDUSTRIA FLEXÔ TÜZELÉSTECHNIKAI SZERVIZ tájékoztatja megrendelőit, hogy kazánok, ego.:. vízlágyítók, vezérlő elem ek, tűzi vízvezetékrendszerek vizsgálatán, javításán és szervizelésén kívül a fűtési szezonban is folyamatosan végez vizköíelaníiést, savazást Cím: Kaposvár (7401), PL: 125, Dési Hubert I. a 7. Telefon: 11-631. (78S9S» Szociálpolitika — holnap MÁRCIUS A nap £.61 árakor kél és érakor uyagssö*, a hoM 13.24 énkor kél, és 4.« érakor nyogesl» [13 KEDD Krisztián A várható időjárás: Többször lesz erősen felUfie az eg. éa elszórtan Tárható hószálUngózás. általában mérsékelt marad a változó Irányéi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet I, —V. a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden S és 8 fok között alakul. — Az Országos Béketanács kitüntető oklevelét kapta meg a nagyatádi taikarékszö- vetkezet központjának Há- mán Kató szocialista brigádja. Az elismerést szombaton este, a szövetkezet küldöttközgyűlésén Bödő József, a Mészöv titkárságának vezetője adta át. Emlékezés a szegedi nagyárvizre Tegnap reggel hét órakor megszólalt a szegedi Foga- gadalmi Templom három harangja Negyedóráig zengett a hangjuk — a sok évtizedes hagyományok szerint ezzel is emlékezett a város az 1879, évi március 12-i szegedi nagyárvizre. A katasztrófa 151 emberéletet követelt, s a Tisza elszabadult árja a város épületednek 93 százalékát elpusztította — Több mint két és fél millió forintot fordítanak az idén fejlesztésre a barcsi költségvetési üzemben. Ezen az összegen többek kozott korszerűsítik a központi telephely fűtését, valamint gépeiket és különböző berendezéseket vásárolnak. — Őré Sándor kaposvári festőművész képeiből nyílik kiállítás ma délután 3 órakor Kaposváron a Kisfaludy Általános Iskolában. À tárlatot, amelyet két hétig tekinthetnek meg az érdeklődök, Király Zoltán, a megyei tanács művelődési osztályának helyettes vezetője nyitja meg. — Fényes »zennek tükre címmel jelentette meg s Magvető Kiadó a kaposvári születésű Somogyi Tóth Sándor bt nagy sikerű regényét a napokban. — Az István, a király című nagy sikerű szabadtéri előadás és film rendezőjével, Koitay Gáborral találkoztak vasárnap a helyőrségi művelődési otthonban a nagyatádiak. A beszélgetést vidéo felvételek egészítették ki. Devizaáríolyam Valuta (bankjegy ét csekk) erta-- lyamok. Érvényben : 1984.máreius 13-től. Pénznem Vételi-eladási óíf, 100 egys. Ft-ba« Angol font 6 480,06 6 880,88 Ausztrál dollár 4 190,54 4 449,74 Belga frank 83,47 88,63 Dán korona 465,81 494,63 Finn márka 788,02 836,76 Francia frank 554,80 589,12 Görög drachma o) 43,17 45,85 Hollandi forint 1 514,54 1 608,22 Japán yen (1000) 195,26 207,34 Jugoszláv dinár b) 33,04 35,08 Kanadai dollár 3 495,39 3 711,59 Kuvaiti 'dinár 15 133,46 16 069,56 Norvég korona 590,95 627,51 NSZK márka 1 709.77 1 815,53 Olasz líra (1000) 27.41 29.11 Osztrák chilling 242.34 257,34 Portugál escudo 33,68 35,76 Spanyol peseta 29,61 31.45 Svájci frank 2 062,59 2 190,17 Svéd korona 568.90 604,08 USA-dollár 4 412,92 4 683,88 a) Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet; 500-as. b) Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 100-as. Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1984. február 7-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Szerkesztőség! ügyelet este 8-k Telefon: * 11-510 100 évvel ezelőtt, 1884. március 13-án született, es 94 éves korában, L978-ban hunyt el Jackwert Ede vasesztergályos, a kommunista mozgalom kiváló harcosa. Fiatalon kapcsolódott a fővárosban a munkásmozgalomba, s már a Szociáldemokrata Pártban kitűnt kiváló szervező és szónoki készségével. Már 1918-ban tagja Lett az akkor megalakuló Kommunisták Magyar- országi Pártjának, s a KMP szervezője volt a MÁV Északi Főműhelyében* A magyar Tanácsköztársaság idején Heves megye kortnányzóta nácsi politikai biztosaként tevékenykedett; az ellenforradalom hatalomra kerülése után letartóztatták és börtönbe vetették. A bíróság előtt bátran viselkedett, s vállalta mindazt, amit a munkásosztály, a proletár- forradalom érdekében az 1918-19-es időszakban tett 1922-ben fogolycsere útján szabadult, s ekkor Ssovjei- Oroszorszagba került. Itt is azonnal bekapcsolódott a pártmunkába, mint * Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának tagja. Több üzemben dolgozott. Hosszabb ideig tagja voit a krimi területi partbizottságnak. 1961-ben tért haza hazájába, s meg Itthon is — hajlott kora edlenére — igyekezett bekapcsolódni a társadalmi-politikai életbe. — Bekekutates — befce- mo/.galmak címmel dr. Kis J. László, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa tart előadást ma délután fél 3-kor a Killian művelődési központban, a politizáló diákok klubjába«. — A kiszolsríUas ee » ki- nálatnővelés érdekében a Balaton Fűszert ez évben két új önkiszolgáló raktárt nyit meg, amely a nyári idényben a magánkereskedők, a szerződött és a szövetkezeti kereskedők napi vásárlásai segíti. —■ Közös estet tartott a hallássérültek megyei szervezete szombaton Kaposváron, a SÁÉV-fczállóban. Ki- lencvenen vettek részt a rendezvényen. Nagy siliere volt a bűvészmutatványokkal föllépő pécsi haliássé- ruileiknek. Itt adtak át ser ajándékokat es a virágokat ötven nőnek. — A Kaposvári Cukorgyár termékbemutató kiállításán nyílik ma délután 2 órakor az ÉDOSZ művelődési Házban. Ábrák, fotók szemléltetik a cukorgyártás munkafolyamatait. Bemutatják a gyárban készített cukorféleségeiket is. A kiállítás két hétig látogatható. — Szabálytalanul előzött tehergépkocsijával tegnap T&- szár külterületén egy járműszerelvényt a 25 éves Orsós Sándor szennai lakos; nekiütközött, majd az árokba hajtott és fetboi-ült. Orsós utasa, a 17 éves Orsós László szennai segédmunkás 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár 52 ezer forint. — Dr. Várszegi Rezső ideggyógyász, idegsebész szakorvos megnyitotta magánrendclőj ét. Rendel: szerdán 17—^19, pénteken lő—18 óráig, Kaposvár, Dimitrov u. 4. (3S24) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy március 15-én Babócsán országos állat- és kirakodóvásár lesz. (78755) — Import tá.röcr/errógép érkezett. 2900 Ft-ért kapható K posváron, az Ady Endre ti* szám alatti jármüboltba. rtmm