Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-01 / 51. szám

Tisztelt Szerkesztőség ! Február 3-án a kaposvári 6. postán feladtam két dísz­táviratot Zsuzsa-napra.1 A távirati űrlapra ráírtam, hogy meghatározott, napon kérem a kézbesítést, melyet a postai szabályok szerint így kell feltüntetni: H: 1984. 02. 18. Ennek ellenére a táviratokat február 4-én, azaz masnap kézbesítették az 1. posta dolgozói. Nem értem, miért nem figyelnek oda a feladó által kért kézbesítési időpontra? Bosszúságomban csak azzal vigasztalom magam, ha ko­rán is, de a címzettek megkapták a táviratokat. Tisztelettel: Forrai Márta Kaposvár, sávbáz I., ifi. Tiszáéit Szerkesztőség! Nagy Vendel — öreglak, Barátihegy 51. sz. alatti lakos — február 15-én megjelent panaszát kivizsgáltuk, és az alábbi tájékoztatást adjuk. öreglak, Baratihegyben végzett hálózatépítési munka hi­ánypótlása 1984 januárban fejeződött be. A munka során keletkezett károk rendezését ügyintézőnk a munka teljes befejezése utánra tervezte. A levélíró késedelem miatti panaszát jogosnak tartjuk, és intézkedtünk a kártérítések kifizetésére. A mulasztást elkövető ügyintézőnket figyel­meztetésben részesítettük. Tisztelettel: Tatár Dénes üzemigazgató DÊDASZ Keszthelyi Üzemigazgatósága Naprakész adatszolgáltatás Számítógépek a kereskedelemben A számítógepek gazdasági ele tönk mind több területét hódítják meg, hiszen lénye­gesen meggyorsítják, egy­szerűsítik a napi munkát. Jelenleg hazánkban több­nyire az ügyvitelszervezés korszerűsítésére használ­ják, de a mezőgazdaság és az ipar közvetlen termeled irányításában is egyre na­gyobb szerepet játszanak, és a kereskedelemben is jó eredménnyel alkalmazha­tók. A számítógépeknek az utóbbi területen való elter­jesztését ösztönzi és egy­ben szervezi a KÉRSZ!, amelynek közremüködésé­Aotóstopos-igazolvány Ked vező tapaszfalafok Bár az elmúlt hónapok időjárása nem kedvezett az autóstoppal utazóknak, már most megállapítható, hogy sikeresnek bizonyult az Ex­press Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda január 1-én beve­zetett új szolgáltatása. Is­meretes, hogy az év első munkanapjától szervezett autóstopos utazásban vehet-' nek részt azok a 14-35 éves magyar állampolgárok — és a hazánkban tanuló külföldi diákok —, akik 150 forintért autóstopos utazási igazol­ványt vásárolnak az Ex­pressz valamelyik kiren­deltségénél. Miként a fiatalok utazási irodájánál az MTI munka­társának elmondták: a kez­deményezést országszerte nagy érdeklődéssel, öröm­mel fogadták. Már január első napjaiban megjelentek az országutak mentén fia­talok a nyakukba akasztott igazolvánnyal, s nem egé­szen két hónap alatt mint­egy hétszázan vásárolták meg az igazolványt, amely­hez baleset- és poggyász- biztosítási kötvény, vala­mint húsz ajándéksors jegy is tartozik Figyelemre mél­tó, hogy egyelőre vidéken nagyobb az érdeklődés. A nagyobb városokban ta­vasz végére számítanak a forgalom föllendülésére az igazolványt árusító Ex- pressz-irodákban, s a felté­telezések szerint nyár vé­géig mintegy 40—50 ezer fiatal kapcsolódik be a szervezett utazási formába. Az Expressz központjába beérkeztek az első sorsje­gyek is, amelyeket az iga­zolvánnyal utazó fiatalok adtak az őket szállító autó­soknak. Jó néhány nyere­ményjegyhez levelet is mel­lékeltek, amelyben üdvözlik az Expressz kezdeményezé­sét, s jelezték, hogy az iga- snhrénnyal stopoló fiatalo­kat nagyobb bizalommal ül- gépkocsijukba. vei az idén a Kapós keres­kedelmi vállalatnál is beve­zetik azt a számítástechni­kai mintarendszert, ame­lyet Szentesen már sikerrel alkalmaznak. A mintegy 4 millió forint értékű adatfeldolgozó és -rögzítő KÜK gépcsaládra kettős faladat vár: egyrészt az ügyvitelszervezés gyor­sítása, másrészt az árufor­galommal kapcsolatos in­formációk naprakész feldol­gozása, összegezése és táro­lása. A tervek szerint a tel- . jes bolthálózatot — mind a 111 üzletet — bekapcsolják a számítógépes adatfeldolgo­zásba, és ezzel az áru moz­gását, a beszerzéseket, a leltárkészletet, akár árucik­kekre bontott csoportosítás­ban a jelenlegi egy hét he­lyett 2-3 naponkénti ismét­lődésben nyomon tudják kö­vetni. A Somogy kereskedelmi vállalat is hasonló számítás­technikai gépek vásárlását tervezi az idén. Egy Robot­ron 5130 típusú mikropro­cesszoros kisszámítógépet és három, ehhez kapcsolódó adatrögzítő és tároló köny­velőgépet vásárolnak 3,3 millió forint értékben. Az ügyvitelszervezés gépesíté­sével párhuzamosan az ál­talános beszámolással kap­csolatos, az értékesítéssel és a forgalmazással összefüg­gő információs adatok fel­dolgozására is alkalmazzák a gépeket. A vállalat 52 boltját és a két áruházat az év utolsó negyedévében kapcsolják be a számítógé­pes rendszerbe. SOMOGfl XL érfolyom, 51, sióm 1984, március 1„ csütörtök Örökifjak maradnak... 11 mindazok, «kik a szökőév februárjának Utolsó napján szü­letnek, hisz csak minden negyedik évben van szüle­tésnapjuk. A ka- posíüredi Takács Gyuláne is 'iyen különös évfordu­lóra készült: ■ teg­nap volt 24 éves, de még csak ha­todik alkalommal tarthatta volna meg az eredeti na­pon a születésnap­ját. Hiába készült azonban, mert a szerdát már kór­házán töltötte, s hajnalban újszü­lött kislányának _ sírása köszön­tötte. Tímea volt a megyei kórház első, 29-én világra jött csecsemője. Súlya 3250 gramm, hossza 53 cm. Dél­ben már jóllakottan pihegett a mama karjában. — ön is 29-én született, de minden hivatalos papírján március 3-a szerepel. Mi az oka ennek? — kérdeztük a kismamát. Arcán már nyoma sem volt az éjszakai nehéz óráknak. — Beregszászon születtem. Aznap édesapám nem tudta bejelenteni a születésemet, csak 3-án kerülhetett rá sor. S mivel a februárt már le­zárták a könyvben, így az aznapi dátumot jegyezték be, s ez a hivatalos. Csak a köz­vetlen környezetem tudja, hogy valójában szökőévi gye­rek vagyok. — Mint ahogy a kislá­nya ... — Furcsa véletlen: a várt­nál négy nappal előbb szü­letett. Tegnap még nem gon­doltam volna, hogy ma a kezemben tarthatom. Nagyon boldog vagyok, már az első terhességemnél is- lányt sze­rettünk volna, de fiú lett. — Mikor ünnepük a szü­letésnapját? — Amikor az enyémet: február 28-án. Mi egy ki­csit mindig fiatalítjuk ma­gunkat, de a csalásról nem tehetünk! A boldog kismama egyéb­ként a kórház dolgozója, azt a hivatást választotta, amit a nagymamája, édesanyja, nő­vére: ápolónő. Mindkettő­jüknek jó egészséget, a kis emberkének pedig sok örö­met kívánunk! I. E. Bíróság előtt a kányási bányaomlás ügye A Salgótarjáni Városi Bí­róságon szerdán megkezdő­dött azoknak a munkahelyi vezetőknek a pere, akiket az ügyészség azzal vádol, hogy felelősséggel tartoznak a ká­nyási aknaüzem XXII. front­fejtésén tavaly június 22-én bekövetkezett tragikus ki­menetelű bányaomlásért. Az omlás három bányászt te­metett maga alá, akik közül Ottmár Károly vájár es Ka­nizsai László földalatti szál­lító életét vesztette, Gyurkó Sándor vájár könnyű sérülé­seket szenvedett. Az ügyész­ség — támaszkodva a szak­értői véleményre — az om­lás okát a frontfejtést hom­lok es a homlok előtti fő­szakasz elegtelen biztosításá­ban jelölte meg. Ennek alap­ján a per három vádlottja, Nad&sdi Sándor 49 éves ka- zári lakos, szakvezető főak­nász, Szabó József 51 éves mátraszőlösi lakos, aknász, valamint Samórád Nándor 47 éves szalmatercsi lakos, bá- nyamester ellen halált okozó, foglalkozás körében elköve­tett gondatlan veszélyeztetés vétsége címen emelt vádat, A vád ismertetése után a bíróság áttért a szakértők, il­letve a tanúk kihallgatására. A bizonyítási eljárás befeje­zése, valamint az ítélethir­detés márciusban várható. Megértő kisfiú A rekonstrukció után vevőre várnak ELLENPONTOK is kevesebbet kértek, mint amennyiről tárgyaltunk ve­lük. Az idén pedig egyetlen darabot sem tognak elvinni Az ilyen esetek okozzák, hogy a tervezettnél tíz szá­zalékkal kevesebbet termel­tünk, s ötven százalékkal kevesebb nyereséghez ju­tottunk. Bár azt is el kell mondani, hogy az előző évi­nél tizenöt százalékkal több terméket készítettünk, hi­szen a rekonstrukció kö­vetkeztében megnőttek a le­hetőségeink. A hazai ipar továbbra is a régi mennyi­ségben igényli gyártmánya­inkat. — A válságos időszakból mit éreztek meg a dolgozók? — A nehézségek ellenére is mintegy háromszázalékos bérfejlesztést tudtunk vég­rehajtani. Sajnos* .többre nem futotta ... ' — Mit várnak az idei év­től? — Azt, hogy a tervezett mennyiseget le tudjuk gyár­tani; legyen alapanyag es vásárló. Ha mindez meg­lesz, akkor tisztességes nye­reséghez jutunk, s ennek arányában növelhetjük a bé­reket is. N. J. Nem pontosan Turisták olaszországi körúton vannak. Egy he­lyen az idegenvezető így magyaráz nekik : — írfie uraim, ebben a kastélyban 1320 óta lakik a család. Kovács elámul: — És mondja kérem, itt milyen hosszú életűek az emberek? Tanul a gyerek Böhónyei kisétál fiavaj a mezőre, és magyaráz neki: — Látod, fiam, ez itt valamikor mind víz alatt volt. Az egeszet tenger borította. — Mindjárt gondoltam — feleli a gyerek —, mert a fű tele van szardíniái-' dobozokkal. Szigorú Jenő így szól barátai­hoz a kavehazban: — Én a világért sem en­gedném meg a feleségem­nek, hogy hülyegyerek- frizurát hordjon. — De hiszen mar azt hord. — Igen. De nem az én engedélyemmel. Pánik Egy chicagói bank igaz­gatója konferenciát tart, es épp egy nagy tranzak­cióról tárgyalnak, amikor egyik igazgató izgatottan felugrik: — Szent is'en, a kul­csot a kasszában íciej tet­tem. — Mit vagy olyan iz­gatott — inti le a másik hiszen mindnyájan itt va­gyunk. Magány Két professzor találko­zik az utcán, es beszélget­nek: — Én nagyon szeretem a magányt, szeretek egye­dül sétálni. — Én is. Ezentúl talán sétálhatnánk együtt... Portré Egyik fiatal piktor port­rét festett egy hölgy'ről. A hölgy nézi a képét, es méltatlankodik : — De kérem, nagyon öregnek festett. — Ez az, asszonyom — szóit a festő —, ez a kép még tíz év múlva is ha­sonlítani fog. SOMOGYI”1* Az MSZMP Somogy megy«! Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JAVOBI BELA Főszerkesztő-b.; dr. Kercza lw« Szerkesztőség: Kaposvár, Latinén Sándor u 2. Postacím: Kapo&Tá* Ptl 3L 7*01. Telefoni U-5Ü, U-51L 11-512» Kiadja » Somogy megyei L&pJd&d# Vállalat. Kaposvár, Latine a Sándor S* I» Telefon: L1-5IA. Postacím: Kaposvár, PL; SL 1ÜI Felelős kiadó: Balajcza Jan#«. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hír lapkéz be«iUI postahivataloknál es kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, ncgyedéVT* 102 Ft, fél évre 204 Ft» egy évre 406 Fu Indes : 25 967 ISSN; 0U3—0666 Készült a Somogy meg?«! Nyomdaipar) Vállalat kaposvári üzeroébeau Kaposvár, Május L ö. töt« Felelős vezető? . EClsdeák József mb- IgftggBÜ Kéziratot nem őrzőnk meg, as o m k ü. d íj n k vissza. A Danuvia 4 számú, nagyatádi gyára az elmúlt evekben több tízmillió fo­rint értékű rekonstrukciót hajtott vegre; ezzel új mun­kalehetőségeket , teremtet­tek a városban, biztos meg­élhetést kínáltak. Nem raj­tuk múlott, hogy számítása­ik nem egészen sikerültek. Gerber Endre igazgató azt mondta, törvényszerűen ju­tottak nehéz helyzetbe, hi­szen a világgazdaságot megrengető válság a hát­téripart még csak most ér­té el. Az ő termékeiket pe­dig ebbe a kategóriába so­rolják. ■— A nagy gyártók, amíg bíznak abban, hogy mond­juk, a gépkocsi vagy a csempe még kelendő lesz, a szerszámokat is igénylik. Csak akkor mondanak le a rendelésről, ha raktáraik zsúfoltsága nem enyhül. Minket a múlt évben ért el a válság Időt igenyel, hogy ismét kapjunk rendelése­ket Az NSZK-val például kooperációs szerződésünk van szerszámelem készíté­sére. Tavaly kevesebbet igé­nyeltek, mint ami előrejel- . zeseikben szerepelt A Szov- jeluniónak hidraulikus lap- egysegeket küldtünk; ok — Meggondollak magam apa lemondok 9 kt-fl to­ronyról. Jó lesz a 14 ezer forintos rádió ts a szünna­pomra. iRol> rajza;

Next

/
Oldalképek
Tartalom