Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-08 / 57. szám

Mindig az emberek között KfiSZŰNTJÜK A HŐKET! 'bem — akkor mar AZ UNNEPSZERVEZO ASSZONY édesanya volton —, hadd dolgoz­zak könnyebb te­rületen. így let­tem a pánt- és törnegszerveaeiá csoport BKoaska- társa, később nyilvántartó, nő- feleilős. A falutól sohasem szakad­tam el, szervez­tem a t&z-f, részt vettem a sgövetífleaefek meg- saUárdításaitMíL Sok jót hallottam róla a munkatársaitól. Nagyra be­csülik az emberismeretét, a segítökészségét, a szákimon­dását. S azért is, hogy az ellenforradalom idején helyt­állt, majd az elsők között kezdte meg a párt újjászer­vezését. — Sok szép emlékem van, de az egyik legmeghatóbfa a következő. Tíz évvel ezelőtt súlyos műtéten estem át, s akkor — ahogy én mondom — nem egy „sima parolis” kommunista ' meglátogatott, hozott egy szál virágot. Ez mindennél jobban esett. Min­dig azt tartotton a legfon­tosabbnak, hogy a pártmun­kás mindenkivel szót értsen, ott éljen az emberek között. Hivatásnak tekintem a mun­kámat. Szép életút ez Ennek elis­meréseként vette át Horváth Györgyné tegnap a Munka Érdemrend ezüst fokozatát a Parlamentben. Az asztalon elintézésre vá­ró ügyek aktái tornyosulnak. Most mégsem ez a legfon­tosabb dolga. Az imént idős asszony kopogtatott nála pa­naszával, ezt kell előreven­ni. Csöng a telefon, intézke­dik: helyiség kell a nagya­tádi öreg nénik ünneplésé­hez ... Marosi Józsefnének, a vá­rosi tanács főelőadójának munkaköri leírásában ko­rántsem szerepel annyi teen­dő, mint amennyit magára vállal. Jobbára csak a házas­ságkötések, a névadók szer­vezése lenne a feladata. Ta­valy százhúszónkét boldogító igen kimondásánál segédke­zett, s nyolcvanhárom néva­dó megszervezésében vett részt. Hogy munkája során hány házasság megkötésének volt tanúja? Már maga sem tudja. Huszonöt esztendőt töltött a különböző tanácsok­nál. Volt gépíró, adminiszt­rátor és. anyakönyvi felügye­lő is. A társadalmi ünnepsé­geket szervező irodába 1972- ben került, akkor, amikor Nagyatád városi rangot ka­pott Azóta szinte valamennyi házasságköltéshez ’ hozzájá­rult valamilyen formában: vagy az ünnepet szervezte, vagy mint anyakönywezetó működött közre. Többnyire idős emberek körében látná. Tagja ugyan­is a Vöröskereszt városi ve­zetőségének. A családvédelmi bizottságban a nyugdíjasok­kal való foglalkozást kapta megbízatásul. Többek között az ő érdeme, hogy megala­kult a nyugdíjasok klubja, van hova menniük az idős embereknek, hogy kellemes környezetiben tölthessenek el néhány órát. ö is részt vesz a programok összeállításá­ban, jól ismerik hát a nagy­atádi nyugdíjasok. így ha valami gondjuk álcád a ta­nácson, elsőként nála ko­pogtatnak. Nem utasít el senkit azzal, hogy ez nem az ő feladata. Végtelen türelemmel, ked­vességgel intéz segélykérel­met, kilincsel kollégáinál „védencei” ügyében. Hogy nőnapon ismét virág kerül a nagyatádi néniknek, az ugyancsak az ő érdeme. Sej­tem, azért neki is jut egy szál szegfű a tisztelet .és a hala jeléül. '»mm Leningrádban ünnepelnek — Tudja, mit megcsinál­tam fiatal koromban? Moto­ron, esőköpenyben jártam a vidéket. Fagyban, hóban, sárban. Nem számított, hogy este 9-<kor vagy fél 11-kor érek haza. Talán még egy férfi erejét is meghaladta volna az az időszak, a sok éjszakai műszak a gépállo­máson, aztán a taggyűlések, a különféle közösségi mun­kák. Most szinte csodálko­zom, hogy bírtam. Horváth Györgyné, a Ka­posvári Városi Pártbizottság munkatársa a felszabadulás után rögtön bekapcsolódott a közéletbe, s mindem aka­dályt leküzdve szerzett te­kintélyt. gatóságámak po­litikai osztásá­ra, majd a me­gyei pártbizott­ságra került. Har­minc évvel ez­előtt lépte át a kaposvári járási pártbizottság kü­szöbét. — Mezőgazda- sági osztályveze­tő voltam két évig, közben vé­geztem a mező­gazdasági tech­nikumot. ötven­hat után azt kér­Barús, keílemeifilen vol-t az idő, Ez azonban nem lát­szott a barcsi Vörös Csüüag Tsz burgonyatárh ázában dol­gozó asszonyok hangulatán. Jókedvűen, ékelődve végez­ték munkájukat, emelgették a nehéz zsákokat, szeletelték a burgonyát. — A válogatás, a szállítás néhány napig szüneted, a jövő héten folytatjuk— Vár­juk a tavaszit, hogy meg­kezdhessük igazi feladatun­kat, a növénytermesztést. Bátarfiné Varga Mária, a növénytermesztő brigád ve­zetője ez a fiatalasszony, aiki a szövetkezet egyik legmeg­bízhatóbb, leglelkiismerete­sebb munkása. Négy éve került a kommunisták so­raiba, s megválasztották az 1-es pártalapszervezet veae- tőségi tagjának. — A tsz rendezett egy ve­télkedőt Ki tud többet a szővetkezetün'kről ? cünmel. 26 négytagú csapat indult, a döntőbe tíz került, s mi let­tünk az elsők. Jutalmul egy moszkva—lenmgradi úton vehetünk részit, a nőnapot Leningrádban ünnepeljük. Izgatottak vagyunk, nagyon készülünk az útra. Társaim a brigádból — Zollai Zol­tánná, Svéger Györgyné és Tóth Isivanné — sóikat be­széltek arról, hogy mi min­dent mézünk majd meg, ho­gyan számolunk be élmé­nyeinkről itthon. Szülei, férje is a tsz dol­gozói. Elsőként gépen dol­gozott a tsz műanyagüze- mében. Ennél többre vá­gyott, ezért elvégezte a ka­posvári Móricz Zsigámon d Mezőgazdasági Szakiskolát, majd később Mohácson a technikusi minősítő tanfo­lyamét. Minded munka medlett, mert közben a tsz növénytermesztő brigádjá­vá» dolgozott. Vizsgái után helyettesként irányította a fögatosdk « a gyalogos dől­Ági nővér Szombat, délután elcsen­desül a város. Az emberek nagy része kikapcsolódik. A nővérszobában 'azonban ilyenkor sem lankadhat a figyelem. Az ápolónő őrkö­dik a betegszobák nyugalma fölött, szemmel tartja, le­folyt-e az infúzió, nem kell-e valakinek sürgős in­jekció. Harsányi Imrénét, a ka­posvári kórház urológia osztályának ápolónőjét csak Agi nővérnek ismerik a be­tegek. — A nővérkét szeretik, bi­zalommal fordulnak hozzá az ápoltak, beszélgetnek ve­le ügyes-bajos dolgaikról. Minek köszönhető ez a nép­szerűség? — Azt mondják sokan, hogy a humorommal is gyó­gyítok. Szeretem, ha jó hangulat van körülöttem, és ezért minden helyzetben igyekszem az élet vidámabb oldalát látni. Sok-at vicce­lődöm, tréfálkozom a be­tegeimmel ; hogy ha már agyhoz vannak kötve, ne ke­seredjenek ed, őrizzük meg a kórházban is a jó kedélyt. — Mióta dolgozik ezen a pályán? — Mar gyerekkoromban ápolónő szeretteim votes ten­ni. sátraimba« » benne veii as épeáás- i kötéaés. A körülmények miatt sokáig nem teljesülhetett a vá­gyam. Először baromfite­nyésztőként dolgoztam, az­tán jármű- es jánműaMcait- rész-edadói szaki i íuakás-bi­zonyítványt szereztem. Fel­nőtt fejjel, harminckét éve­sen, munka mellett végez­tem el az ápolónőképzőt.. Ti­zenkét évig az Országos Kardiológiai Intézetben dol­goztam, szívkórházban. Négy éve kerültem Kaposvárra. — Mit szeret a munká­jában? — Szeretek segíteni az embereken, ápolni, gyámo­lított őket. Azt hiszem, ezt csak szivvel-lélekkel lehet csinálni. Jó emberismerettel meg kell érezni, hogy a be­tegnek mire van szüksége. Nagy öröm számomra, ha merpek szónld, hozzám for­dulni a bajukkal. Nem bá­nom, ha emiatt több a mun­kám. Agi nővér rengeteg mun­kája után esténként néha verseket ír — ömagáról, be­tegedről. Egész élete kiraj- zoáőcBk a spirálfüzet kockás papírra rótt soraiból. Itt fo­galmazta meg hitvallását is: „Ha én a kórháznak kapu­ján helepiek, I, Minden bána­tot és fájdalmat felejtek, '/ Kedves betegeim szeretetted várnak, ' itt béna bek« hő­sed, eltűrnek a* arnyak." Három műszakban Leszedőként kezdte a cér­nagyárban, azután végigjárt minden munkahelyet. Volt segédművezető, rhegismerte a gépieket, a faggyúzásukat, az áruhordást. Most csoportve­zető a cémaüzemben, har­minc ember munkájáért fe­lelős. Motringolnak, a cérnát perzselik — egy-egy műszak- • ban 3000 kilót dolgoznak föl —, mielőtt a festődébe ke­rül. A zúgó, zakatoló gépterem után viszonylag csöndes az üzemvezetői iroda. Kovács Lajosné, a Nagyatádi Cérna gyár munkásnője mondja: — 1961-ben nem volt mái választásom, boldog volton, hogy 17 évesen munkát kap­tam, Ma már örülök, hogy így alakult az életem. Előt­te — befejezve az általános iskolát — az állami gazdaság pálmáján üzemegységében dolgoztam a növényápolók között. Nyolcán voltunk test­vérek, özvegy édesanyám nem tudott a tanulás fölté­teleiről gondoskodni, pedig szerettem volna tanulói,., — Szívesen emlékszem vissza az első művezetőmre, Paulin Ferencre. Ö biztatott, hogy tanuljak. A tapasztalt cérnázók sokat segítettek, hogy mielőbb beilleszkedhes­sek az új gyári közösségbe, s megtanulhassam mindazt, amire szükségem van. A tanulásra, a továbbkép­zésre buzdító szavak nem maradtak hatástalanok. Ko­vácsáé a munka, a három műszak mellett leérettségi­zett, s tavaly elvégezte a gyárban indított szakmua- kástanfolyamot is. :— Melyik műszakot szere­ti jobban? — Talán az éjszakást, mert akkor többet lehetek a csa­láddal, a két gyerekkel. Per­sze nem könnyű a család mellett három műszakba jár­ni. Ellátom őket, aztán ott a kert, állatokat is tartunk. A cérnaüzemrész egyik pártcsoportjáhiak a vezetője. Tagja a Szorgalom szocialis­ta brigádnak. Tavaly elnyer­ték a vállalat kiváló brigád­ja címet. gotok munkáját. 1980-ban nevezték ki a növányter- meszítő brigád élére. — Közöttünk nőtt M, is­merjük őt jód — mondja Mátrai Mihályné, s ez egy­úttal azt is kifejezi, hogy tisztelik, szeretik Marikát, jól megértik egymást vele. — Mondták ám az elején, hogy ugyan mit akar ez a lány? Azt válaszoltam, hogy irányítani a munkát S meg is tettem. Akkor aztán elis­mertek. Szülőfaluja a Győr megyei Mórichida. Négy gyermekes édesapja uradalmi kertész volt, s a felszabadulás után azonnal beléptet a pártba, tagja lett a földosztó bizott­ságnak. Jó képességű, eszes lánynak tartatták, s megtet­ték a bizottság jegyzőjének. Ez volt az első komoly meg­bízatása. Bekerült a Madisz vezetőségébe, 1947-ben piedíg fölvették a pártba, mégpe­dig tizennyolc évesen. Aztán elküldték pártiskolára. Utána jött a fordulat az életében. — Traktorosnak jelentkez­tem 1949-ben a téti gépál­lomáson. Nem kerültem gép­re, megtettek politikai he­lyettesnek. Két hónap múlva már a téti pártbizottságon dolgoztam. Onnan mentem a gépállomás! vezetőképzőre. Ez egyben a búcsút jelen­tette szülőmegyéjétől, s élet­re szóló kötődést Somogy- hoz. 1949 decemberében a csókonyavisantai gépállomás­ra helyezték. Onnan először a gépállomások megyei igaz­Virógcsokor és aján­dék, bensőséges kö­szöntő. Ma a kisebb és nagyobb közösségek­ben a nőket ünnepel­jük. Minden lánynak és asszonynak jólesik az elismerés, a jó szó. Különösen a gyermeket nevelő, a munkában és közéletben egyaránt helytálló édesanyák­nak. A legtöbb lány és asszony azt kéri ilyen­kor: legyen az az igazi nőnapi ajándék, hogy a megértés, a segítő- készség, az udvarias­ság az év többi napján is maradjon meg. Nőnapi összeállítá­sunkban néhány — a családban, a munka­helyeken becsülettel dolgozó, sok áldozatot is vállaló asszonyt mu­tatunk be — a sok tíz­ezer koziji­SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom