Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-07 / 56. szám
BEK-küzdelmek A négybe futó sér* Az 1983—84. évi nemzetközi labdarúgó-kupákban az őszi mérkőzések alapján 14 ország 24 együttese maradt versenyben. Négy klub képviseli Angliát, ezenkívül csali a Szovjetunió küldhet még pályára csapatot a bajnokok és a kupagyőztesek tornáján, valamint az UEFA Kupában. „Kupatörténeti” esemény, hogy nyugatnémet együttes nincs az elődöntőért harcoló klubok között — van viszont finn csapat, a Va’- keakoski Haka. Amióta három kupáért versengenek a legjobb európai klubok, nem fordult elő, hogy ebben a szakaszban az NSZK ne legyen érdekelt. öt év után magyar csapa* is érdekelt az elődöntőért vívott küzdelemben. Á fonyódiaké legyen a Petőfi sportegyesület Ha valaki egy pillantást veit a megyei bajnokság tabellájára, azonnal látja, hogy a jelenleg sereghajtó Fonyód nagyon nehéz helyzetben van. Tizenöt mérkőzés közül mirdössze egyet tudott csak megnyerni (otthon a So mogysárd ellen). Ezenkivii, két esetben „ikszelt” még hazai pályán, négyszer pedig saját közönsége előtt is vereséget szenvedett. Különösen a Marcali VSE-től hazai pá lyán kapott tucatnyi gól szül*, elkeseredést a nagyközségben. Idegenben Somogytarnó- cán sikerült egy pontot elcsípniük, és ami számukra pozitív meglepetés volt, a bajnokságra törő Tab otthonában is megszerezték az egyik pontot. Ezzel aztán ki is merült a lista. Ez a szereplés valóban csak az utolsó helyhez lehet elég. Nem éppen új keletű a fonvódi csapat bukdácsolása 1980-ban és tavaly a tizenharmadik, a közte levő két évben egyaránt a tizenegyedik helyet tudták csak elcsípni. Ezek az adatok is azt bizonyítják, hogy a szurkolóknak vajmi kevés örömük telt az utóbbi években csapatukban. Pedig Fonyódon igazán ideális feltételek vannak, talán még a megyeinél magasabb osztályban való szerepléshez is. Hogy mégis m okozza ezt az évek óta tar tő agonizálást? Sokan keresték erre a választ az elmúlt időszakokban. A feleletet csak részben találták meg Én is ennek igyekeztem a nyomába eredni. Beszélgető partnerem Járfás János voll ügyvezetőelnök, Milkovics József szakosztályvezető, aki csaknem öt évtizede jó is- nerője, aktív részese a he- .yi labdarúgásnak, és az „új” edző, a dr. Vidât váltó Túrái László, aki Komlóról tért vissza Fonyódra. Szavaik nyomán kirajzoló Jik egy kép, amely sok m n- denre magyarázattal szolgál de még inkább tanulsággal Az elmúlt fél év alatt olyan mozgás volt a csapaton belül, amilyet még egy szilárdabb alapokon nyugvó együttes sem bír ki visszaesés nélkül. A védelem oszlopa. Kenéz csupán egy mérkőzést látszott, azután visszavonult Két erősségük, Bodó és Pasztu- sics visszatért Lengyeltótiba, Kovács Ziimányba költözött Bogó inkább a , kézilabdát választotta, Nagy Z. abbahagyta a sportolást. Ráadásul Pernecz, Tímár, Antal és Ko vács bevonult. A felsoroltak helyére egyedül Nagy G. érkezett, aki időközben meg is vált a csapattól. Csoda-e, ha Tornaterem épül Földváron Több milliós társadalmi munka ilyen veszteségek után „leült” a csapat: De hát mi okozza ezt a szokatlanul nagy fluktuációt az együttesnél? A bajok gyökerei régebbre nyúlnak vissza. Már korábban is tudtak róla a helyi vezetők és szurkolók, hogy nincs összhang a Fonyódi Petőfi labdarúgó- csapatánál. És ez nemcsak a vezetők, játékosok viszonyára értendő. A csapaton belül is kisebb „szövetségek”' jöttek létre. Ezt néha még a labda útja is elárulta a játéktéren. Az évek óta tartó széthúzás következménye a mostani helyzet — érveinek a megkérdezettek. ötödik éve játszik a Petőfi a megyei első osztályban. Annak idején nagy sikernek könyvelték el, hogy Túrái felvitte a csapatot ide. ö aztán távozott és időközben cárom tréner is dolgozott Fonyódon. Üj emberek, új elképzelésekkel és rendre új labdarúgókkal, akiket magukkal hoztak. A helybebek a kispadon foglaltak helyet. Volt olyan bajnoki mérkőzés, amikor mindössze egytelen tősgyökeres helyi labdarúgó szerepelt a gárdában. Csoda-e, ha a helybeliek voltak az elsőik, ákiik eltávolodtak az egyesülettől. Ez a párját ritkító gyenge szereplés aztán ráébresztett mindenkit arra, hogy ez az út tovább már nem járható. Elnökség: határozat született, nemrégiben pedig a közgyűlés is úgy foglalt állást, hogy inkább essen ki a csapat, de a Fo- nyódi Petőfi ismét legyen a fonyódiaké. A gyerekek egyelőre az épülő tornaterem mellett, az nelváron rágják a labdáit A megújhodott vezetésnek ezt a feladatot adták. Ezt a megbízást kapta a visszatért Túrái edző is, akitől azt remélik, hogy talán még sikerül irányításával kikormányozni a csapat hajóját a veszélyes vizekről. De mint hallottuk, akkor sem lesz pánik, ha ez netán rém sikerül. Az elv, a saját utánpótlásra való támaszkodás, megmarad. No és az örök tanulság, amelyet nem Fonyódon szűrhetnek le először a vezetők és a sporfcbarátok. Importálással lehet ugyan átmeneti sikereket elérni, sőt néha szükség is van erre. Egy-egy jól megválasztott igazolással lendületbe jöhet a még csikorgó gépezet. De csak az igazolásra alapozni szakszerűtlen és veszélyes. A saját utánpótlás elhanyagolása, ráadásul olyan településen, ahol nem is egy középfokú tanintézet van, idővel a bukáshoz vezethet. A helybelieket kötődésük révén sokAz utóbbi évtizedben a testnevelés, a testkultúra iránt megnőtt társadalmi figyelem következtében ország- és megyeszerte egyre több városban, sőt községben épültek tornatermek a mozgásigény kulturáltabb kielégítése érdekében. A Balaton déli partjának egyik legpatinásabb hírű üdülőtelepén, Balatonföld- váron is hosszú évek óta húzódik már a tornaterem építésének ügye. Az egyre dinamikusabban fejlődő község lakói végül is „megelégelték” a papíron való ter- vesgetést, s az általános iskola és a helyi tanács szervezése, irányítása, s némi központi pénz felhasználása révén elkezdték a sok-sok társadalmi munkát igénylő új létesítmény építését. Mivel »emcsak tornateremre, hanem az iskola bővítésére is szükség volt, így két ütemtervet dolgoztak ki. Az építkezést 1982-ben a beruházó községi tanács műszaki ellátó és szolgáltató szervezet (Gamesz) vette át a mrmka koordinálását. A földvári szülők, pedagógusok, üzemek és vállalatok dolgozói már a bővítés során is több mint kétmillió forint értékű társadalmi munkát végeztek. A nyáron a földvári Express-táborban üdülő negyven szovjet kom- szomolista is részt vállalt a munkából. Ezt a lehetősége* a továbbiakban is szeretnék kihasználni, hiszen a tornaterem felépülése után az új létesítményt az Express táborban üdülő fiatalok is igénybe vehetik. A nagyfokú összefogásnak köszönhető, hogy az építkezés első szakaszára tervezett könyvtárait, négy tantermet, szertárakat, nevelői szobákat, mosdóhelyi- ségeket már 1983 szeptemberétől használhatják. Jelenleg már állnak a 15x27 méteres tornaterem falai, ahol szertár, öltözők, zuhanyzók, kazánház, valamint helyet kapnak. Az építkezés költségeinek nagy részéi a helyi tanács fedezi, de a beruházási összeg csak részben elegendő a szükséges fölszerelési tárgyakra. Ennek beszerzésében a megyei tanács is segíti őket A tervek szerint a tornateremhez kapcsolódó épületrészt már május 1-én átadják, a játéktérre pedig var- natóan szeptemberben léphetnek először a kereki, szántódi és földvári tanulók, valamint a felnőttek, akiknek addig még a második építkezési fázisban is több mint kétmillió forint értékű társadalmi munkát kell elvégezniük ahhoz, hogy határidőre és az igényeknek megfelelő színvonalon elkészülhessen a létesítmény. kai könnyebb megtartani, nem így másokat, különösen olyan helyen, ahol egyébként is nehézségek mutatkoznak a sportolók megfelelő elhelyezkedésében. A tanulságból okulni talán még nem késő! Jutási Róbert Egy télen üzemeltetett 2 darab PGN—5* típusú olajégő a gázfűtésre való áttérés miatt eladó Érdeklődni leltet: Állategészségügyi Intézet, Kaposvár, Csen ut 18. sz. alatt. orvosi és szakköri szobák is Gy. t„ (23S1S1) A DËDÀSZ BOGLARLELLEI KIRENDEI.TSEGE értesíti Hátrány község lakosságát, hogy rekonstrukciós munkaiatok miatt 1984. március 12-től m-árcin« 31-ig — reggel 8 érától IS ériig — részleges áramszünet Vállalunk! Érintés védelmi mérést és villamos fogyaszt« berendezések tünvedehní Mül vizsgálatait. SOMOGYI NiPLA£ lesz a község egeez teroletea GELKA Szerviz, Fonyód, Hunyadi J. a. 12—14. m Telefon: 18S.. MÁRCIUS SZERDA Tamás A nap (.13 órakor kél, s 17.33 órakor nyugszik; a hold 1M érakor kél, s 22.32 órakor nyugszik, A várható időjárás: Gyakran változik a felhőzet, néhány helyen, elsősorban délkeleten előfordulhat hózápor. Csak kissé mérséklődik a sokfelé erős, gyakran viharos északi szél. A legmagasabb nappali, hőmérséklet ma, szén- dán 2 és € fok között alakul. — A siófoki tűzoltólaktanyába látogatott az ádándi mező gazdasági szakmunkás- képző intézet nemrég megalakult tűzvédelmi Ifjú Gárda szakalegységének huszonöt tagja. A tegnapi találkozón a diákok megnézték a laktanya technikai felszerelé&edit, és beszélgettek a tűzoltókkal. — Részletek a Cstksom- lyói passióból címmel zenés estet rendeznek ma este 7 órakor a kaposvári ifjúsági házban a tanítóképző főiskola diákjai. Bevezetőt dr. Szíjártó István főiskolai docens mond. A rendezvény bevételeit a Nemzeti Színház építésére ajánlják fed. — Meghalt Tito Gobbi, a neves olasz baritonista. 69 éves vodi. Otthon, családja körében érte a hálál. — Bevált kísérlet. Tavaly négy üzletet működtette kísérleti jövedeieméráekéLt- ségi rendszerrel a Somogy Kereskedelmi Vállalat. Az idén az eddig szerzett jó tapasztalatok alapién hat újabb üzletet vonnak be ebbe a gazdálkodási formába. — Országos gombfoeibaj- nokságot rendez májusban az asztali labdarugók szövet - vetsége. Az egyéni versengésre az érdeklődők Budapesten, a Gutenberg művelődési otthonban nevezhetnek be. — A kamaramuzsika gyöngyszemei címmel az Országos Filharmónia ifjúsági hangversenysorozata keretében tartott avÁ sikeres koncertet hétfőn délután Siófokon az Országos Filharmónia hangszeres szólistái és a kaposvári zeneiskola naű- ' vésztanárai. — Külföldön tölti a nőnapot több száz somogyi nő. A Volán Utazási Iroda tegnap hét autóbuszt indított Portorozs és Velence megtekintésére, ma pedig 40 nő indul Leningrádba. Az Ibusz 3 autóbusza szilén tegnap kelt útra, a cél Bécs, Opati- ja és Isztambul. Gépkocsiáfvéteii sorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) MS Trabant Hyc. Combi (Bp.) 4 Trabant Lim. (Bp.) 20 441 Trabant Lim. (Debr.) 14 160 Trabant Lim. (Győr) 19 080 Trabant Combi ÍBp.) 7 577 Trabant Combi (Győr) 3 612 Wartburg Lim. (Bp.) 0 211 Wartburg Lim. (Győr) 6 360 Wartburg de Luxe (Bp.) 15 510 Wartburg de Luxe (Győr) 8 525 Wartburg de Luxe tt. (Bp.) 3 129 Wartburg Tour. (Bp.) 6 133 Wartburg Tour. (Győr) 2 515 Skoda 105 S (Bp.) 8 276 Skida 105 S (Debr.) 6 371 Skoda 105 S (Győr) 6 522 Skoda 120 L (Bo.) 15 189 Skoda 120 L (Debr.) 9 tW Skoda 120 L (Győr) 10 880 Skoda 120 GLS (Bp.) Lada 1200 (Bp.) 28 520 Lada 1200 (Debr.) 16 973 Lada 1200 (Győr) ü 204 Lada 1300 S (Bp.) 10 711 Lada 1300 S (Debr.) 7 679 Lada 1300 S (Győr) 3 306 Lada 1500 (Bp.) 10 759 Lada 1300 (D*br4 7 083 Lada 1500 (Győr) 3 062 Lada Combi (Bp.) 5 671 Lada Combi (Debr.) 3 116 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat irr p (Bp.) 17 306 Polski Fiat 128 P (Győr) 5 706 Polski Fiat 1500 4 526 Dacia (Bp.) 18 934 Dacia (Debr.) 9 819 Zastava (Bp.) 4 454 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ic Telefon: * 11-510 tosegi ; 60 évvel ezelőtt, 1924. március 7-én született Tokióban Abe Kóbo japán regény- és drámairó. Apja ismert orvos volt, aki Mandzsúriában folytatott orvosi gyakorlatot. Fia szintén orvosnak készült, hogy korán jelentkező írói tehetsege miatt csakhamar lemondjon a tervéről. A második világháború befejezése után az akkor alakult úgynevezett après- guerre („háború utáni”) kör tagja lett. Első kötete, amely verseket tartalmazott Névtelen verseskötet címmel, 1947- ben látott napvilágot. A háború utáni japán avantgarde irodalom legjelentősebb képviselőjeként tartják számon. Művészetére rendkívül' jótékony hatással volt a marxizmussal való megismerkedése. Legjelentősebb regénye — A homok asszonya — hazánkban is nagy sikert aratott. Abe Kóbó ma világszerte ismert, népszerű író ; több regényót meg is filmesítet- ték. Rutóbusztüz Gyulán Gyuláin, a Dob utca 12. számú ház előtt tegnap reggel menet közben kigyulladt a Volán helyi járatú Ikarus autóbusza. A járművön, szerencsére nem sokan tartózkodtak, s az utasok sértetlenül elhagyták az égő autóbuszt. A kivonuló tűzoltóság eloltotta a lángokat, amelyek a jármű elektromos vezetékeire és beîàô kárpitozására, terjedtek ki. A tűz okát még vizsgálják. — Hobbikiállítás nyílik hétfőn a Kaposvári Húskombinátban. A vállalati ebédlőben, a dolgozók kedvtelésiből otthon elkészített munkáit tekinthetik meg a látogatók. A kiállítást a húskombinát közművelődési bizottsága szervezte. — Az egészséges életmódról tartott sikeres előadást dr. Major Endre körzeti orvos hétfőn délután Siófokon, a Hazafias Népfront Tanácsház utcai lakóklubjában. Az előadás után sok kérdésre válaszait a körzeti orvos. — Porlréfiiimet készített Kelemen Józsefről, a so- mogysziili származású, Mun- kácsy-dijás formatervezőről a televízió pécsi körzeti stúdiója. A film még márciusban képernyőre kerül. — Sikeres véradónapoi tartottak hétfőn Nemcsvi- den. 117 ember 44,5 liter vért adott. — Ittasan tolt egy kézikocsit hétfőn ' Szőkedencs külterületén Orsós Ferenc 55 éves, sávoly! fogüalkQzás nélküli. A kocsin egy négy méter hosszú létra volt, amelyet Orsós tántorogva keresztbe fordított az úton. A létrának ütközött egy olasz kamion, emiatt Orsós Ferenc elesett és súlyosan megsérült — Zádoriné dr. Szilágyi Mária idegszakorvos megnyitotta magánrendelőjét. Bendel: kedden 17—19, pénteken 13—20 óráig. Kaposvár, Dimitrov u. 4. (3320) — Dr. Boldizsár Ferenc pszichiáter és idegszakorvos megnyitotta magánrendelőjét. Rendel: hétfőn, csütörtökön 17—TŰ óráig, Kaposvár, Dimitrov u, 4. (3321) — Kaposváron gázcsőfektetést végez a KÖGÁZ—VGV a Nádor utcában. A munka varható befejezése IV. 30-a, A Léva utcában IV. 2-án kezdődik a munka, s V 30-ig fejezik be Kérjük, vegyék figyelembe « most helyezett forgalmi jelzőtáblákat. (íüSUI