Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-01 / 51. szám

Mihály bronzérmes Kilenc szocialista ország birkózói vettek részt a hét végén a budapesti Körcsar­nokban megrendezett szo­cialista országok BM-spar- takiádján. A Dózsa-váloga- tottban öt kaposvári sporto­ló is szőnyegre lépett, s kö­zülük a 74 kg-os Mihály Miklós bronzérmet szerzett. Egy román és egy koreai birkózó ellen győzött, s csak egy bolgár ellenében maradt alul. A 68 kg-os Boros Atti­la szovjet és koreai sporto­lótól kapott ki, legyőzött vi­szont egy lengyelt, s így a pontszerző 6. helyen végzett Meláth Csaba, Keresztes Fe­renc és Farkas Gábor nem ért el helyezést. • t • Kisz-kupa néven nagy­szabású nemzetközi szabad­fogású ifjúsági birkózóver­senyt rendeztek Budapes­ten. Az erőpróbán a Kapos­vári Dózsa sportolója, Bo­ros Attila a 70 kg-osok 29 fős mezőnyében a második helyet szerezte meg. Ered­ménye alapján meghívták az ifjúsági válogatott keret­be is. • • • Kun szentmi ki ós on serdü­lők részére került sor olim­piai reménységek versenyé­re. Az 53 kg-os Fórián La­jos öt győzelemmel és két vereséggel a 39 induló kö­zül az ötödik lett. Az igen népes mezőnyben a többiek 3-4 győzelemmel sem értek et helyezést. Három úszógyőzelem A Csík Ferenc uszodában került sorra az összevont megyei úszóbajnokság má­sodik fordulója. Somogy, Tolna, Baranya 8 egyesüle­tének 200 versenyzője állt rajthoz. A lányok mezőnyé­ben nem született somogyi győzelem. Két második és öt harmadik helyét szerez­tek a somogyiak. A fiúknál 100 m úttörő háton Kovács Cs. (1:22,5) 50 m delfin pil­langóban Koczka (39,6) és 100 m béka gyorson Kardos G. (1:32,4) lett első. Vala­mennyien a Rákóczi úszói További öt második és öt harmadik helyet szereztek még a megyénket képviselő Rákóczi-úszók, Képünkön: a 100 m-es férfimellúszás rajtja. ORTsrSrtSPORTs^ort^SPOR' PC ISDor? Rajt ©lőtt Rákóczi : első hely, Nagyatád: középmezőny Teke NB 1/ Idegenben győzött a Közút A K. Közút tekecsapata két ér után először nyert idegenben másodosztály­ban. Ezzel nagy lépést tett a megkapaszkodás felé. A vesztsére álló mérkőzést Illyés és Varga nagyszerű küzdelmével fordította a maga javára a kaposvári csapat Fi. Közút—Győri ÊPFU 5J (2432-2397) Szilágyi 403, Laposa 42# Ládonyi 380, Kersei 418 Lőczi 426, Morva! 363 Bóka 348, Gruber 382 Illyés 434, Borárus 389 Varga 439, Töreki 418. Vasárnap négy csapatnnk lép pályára a területi baj­nokságban. Közülük kettő nemesebb célokkal vág neki a folytatásnak. Mi újság a rajt előtt ? Érdeklődésünkre az alábbi választ kaptuk a két szakvezetőtől. Rakóctti Csaknem végig biztató ja­lett láttuk az idei fölkészü­lésnek. Az edzőmérkőzesek azt sejtettek, hogy a Rákó­czival változatlanul számolni lehet az elsőségért vívott harc során. Aztán közvetle­nül a rajt előtti hetekben megsokasodtak a gondok. Kutasi eltiltása miatt egy ideig kapus nélkül maradt a csapat Volt, amikor köl­csön portás, legutóbb pedig egy mezőnyjátékos őrizte a Rákóczi hálóját Békéi sze­mélyében van egy jó kapu­védője ma is a RákócziDaic, ő azonban a felkészülés so­rán sérült volt íg7 sokat kihagyott Minden attól függ, hogy teljesen egészsé­ges lesz-e a rajtra. Kiújult Zentai húzódása, Petőt Dena­ri operálták, ő csak most kezdhette el az edzéseket Kakas pedig még egy ideig a maródiak listáján lesz, miként Gyurkó és Czabula is. Ráadásul Gyurics László és Hanusz bevonult így lé­nyegében nyolc olyan lab­darúgó hiányzik majd a rajtnál, akik az ősszel a legtöbbször szerepeitek. Még sincs pánikhangulat a csa­patnál. .Varga leszerelt és vele a baloldali középpályás gond megodódik (bár jelen­leg 6 is sérült), és előbbre lép több fiatal, aki az előké­születek során többször biz­tató formát árult eL Hatvan edzéssel és tizenhét mérkő­zéssel a háta mögött várja a PBTC-t a Rákóczi Bő- zsöny János edző gondjai ugyan megsokasodtak, mégis azt mondja, hogy szerencsé­re olyan labdarúgók állnak készenlétben a hiányzók SOMOGYI NÉPLAP mögött akikre váltig szá­míthat Az edző most már csak abban bízik, hogy a betegek és sérültek rendbe jönnek, és akkor olyan ri­valizálás indul meg a csa­patba való kerüléséi t, amely serkentően hat az eredmé­nyekre. A Rákóczinál a módosított cél egyértelmű: igyekezzenek megnyerni a bajnokságot Nagyatád Atádon új edzővel kezd­te meg fölkészülését a VSE a tavaszra. Fuisz János he­lyett. Váradi Lajos vezeti a munkát Január 4rtöl te­rem ber és a szabadban folyt a munka. Már túl vannak a hatvanadik edzésen ok is, Részt vett a gárda a Ta­nács-kupában, megnyerte, és ezt szép sikernek, bizta­tó jelnek könyvelik el me- gyeszerte, különösen pedig odahaza. Megsokasodtak Váradi edző gondjai. Pintér megsérült Czár a totóügy miatti eltiltását tölti, ezen a héten pedig bevonult Miklós Kovács és Dekanics. Így a ■tervezett együttes nem lép­het pályára, és új szerkezeti változtatásra kényszerül az edző. Tizennyolc labdarúgó várja a rajtot jelző sípszót Atádon, de hogy melyi ti­zenegy fut ki odahaza va­sárnap a pályára, még a hét elején bizonytalan volt. Nyűt titok a városban, bogy erősíteni szeretne egy lesze­relővei a VSE, a hét vé­gére kiderül, bogy lesz-e „új” játékos. Bár, úgy íté­lik meg, hogy gyengült a csapat, azért mindenkép­pen szeretnének az első nyolc között megkapaszkod­ni, Az első forduló érdekes­sége hogy éppen a Tanács­kupa döntőbeli ellenfele, a. Kaposváron legyőzött Tán­csics utazik Nagyatádra, így bét nap alatt másodszor ta­lálkozik a két somogyi csa­pat Elbizakodottságtól azonban óvja Váradi Lajos játékosait, hisz a Táncsics várhatóan a héten újabb labdarúgókkal erősödik, igy mondhatjuk úgy is: pilla­natnyilag „sötét ló” az el­lenlábas. t- __________■ -si í* S? A l egjobb nyolc között az MfflK-ban Siófok—Keszthely 2:0 (1:0) Siófok, 1500 néző. V.; Nagy L. Siófok: Horváth IL — Brettner, Onhausz, Takács. Virág — Szajcz, Bódi, Ola­jos — Szabó (Ruppert), Horváth L, Tieber (Csáti). Edző: Szőke Miklós. Keszthely: Németh Gy. — EngLóner, Földházi, Bagó (Nagy), Nikitscher — Né­meth L Halász, Major (Kiss) — Bócz, Rácz, Horváth Z, Edző: Kiss László. Nagy iramban kezdtek a csapatok, s a 10. percben Olajos közeli fejesét nagy­szerű érzékkel védte Né­meth. Ugyanebben a perc­ben ordító gólhelyzetben Szabó közelről a kapust ta­lálta telibe. A 13. percben megszerezte a vezetést a Bányász: Bódi 30 méteres keresztlabdájára a felfutó Brettner jókor érkezett, és a kimozduló kapus mellett a kapu középébe lőtt. 1:0. A 15. percben megismétlődött a gól előtti akció, Bódi újabb remek labdáját azon­ban Szajcz hiába fejelte ka­puba, a játékvezető les cí­mén nem adta meg a telje­sen szabályos gólt. Szünet után a 72. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Olajos bal­oldalon megszerzett egy lab­dát, jó érzékkel gurított kö­zépre, s a befutó Horváth L közelről nem hibázott 2:0. Nagyszerűen c iőkészltett edzőpályán végig jó iramú volt a mérkőzés. A Bányász döntő fölényben játszott, a támadások sorozatát vezette, s legalább egy féltucat gól­helyzetet hagyott ki. A ha­zai győzelem és a továbbju­tás egy pillanatra nem for­gott veszélyben. Jók: Brettner, Onhausz, Virág, Takács, Horváth I, ill. Németh, Englóner, Föld­házi, Nagy és Halász. Molnár József OrszágotI terádlő kupa ZTE—Rákóczi 2:1 (0:0) Az egerszegiek jutottak a legjobb nyolc közé. Divatosat, praktikusat — olcsón ! Női esőkabát Bakfis szövet félkabát Női kordblézer Női munkaköpeny Női garnitúra (atléta + nadrág) Pamutjersey 400 Ft 460—778 Ft-ig 683 Ft 110 és 180 Ft 105 Ft 65 Ft/m Olcsó Áruk Boltja, Kaposvár; Noszlopy Gáspár u. 6. <7978® p-í't'}­1 piáid LJÍDEI/ nlntlv S' ■ ' v. ' . • ' O ' MÁRCIUS A na, CJB teakar M, ■ tlJ* teakor nyugszik) a hold *JH teakor kél, « MAI teakor nyugszflb 1 A várható időjárás: 1 A és nyugati országrészben túlnyo­móan borult, párás, helyenként ködös idő, köd­CSÜTÖRTÖK szi tálás, néhol gyönge eső várható. A délkeleti szél napközben kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütör­Albin tökön S, U fok között várhat«. — Koszorúzás! ünnepségei rendeztek szerdán a Mezó Imre úti temetőben Novo- bátzky Károly, a magyar szocialista tudományos és kulturális élet egyik alapí­tója és szervezője születés­nek 100. évfordulója alkal­mából. — A Bakaion környéki szennyvizek megélést és el­vezetési rendszeréről is szó esett azon a szakmai ta­nácskozáson, melyet tegnap rendezett a Magyar Hidro­lógiai Társaság Budapesten, a MTESZ székhazában. A szakosztályi ülésen a rend­szer fejlesztési terveit is is­— Világ járásra indáinak a napokban két kaposvári fotós képei. Péter János és Szenti ványi Árpád felvéte­leit San Sebastianban, Nan­tes-ben, Hogkongban, Szin­gapúrban, Macaóban és a brazíliai J au ban mutatják be vándorkiállításom. — A liszt Ferenc Zene­művészeti Főiskola előkészítő tagozata felvételt hirdet az 1984/85-ös tauówre, zongora, hegedű, gordonka s-rvkra, olyan rendkívül tehetséges gyermekeik részére, akik 8. életévüket betöltötték, de az általános iskola 8. osztályát még nem kezdték meg. Je­lentkezési lap igényelhető a Zeneművészen Főiskola ta­nulmányi osztályán (Bp, VL Liszt Ferenc tér 8J. — 14 millió forint értékű árut adnak közfogyasztásra a nagyüzemen keresztül a hetes: Vikár Béla Tsz tag­jai. Többek között csaknem kétezer-háromszáz hízóser­tést, 1350 hektoliter tejet adtak eL — Nyugdíjasoknak enged­ményes ruházai vásárt ren­dezett tegnap Kaposváron a La tinea Művelődési Köz­pontban, a háziasszonyok klubjában a Somogy Aru­ház. A délutáni 30 százalék engedményt kínáló kiárusí­tás több mint máz klubta­got vonzott. — Bagó Bertalan somogyi festőművész tizennyolcadik egyéni kiállításét nyitották meg a napokban Budapes­ten a Duna Inter-Continen- tái-szállóban. A tárlatot március 3-ig tekinthetik meg az érdeklődők Új korrózióvédő anyag Legalább két évtizeden át biztonságosan védi a korró­ziótól a nagyfeszültségű távvezetékeket a Magyar Ásványolaj- és Föidgáz- kísérleö Intézet új kenő­anyaga. Az új kábelvédöből az idén 100 tonnányit állí­tanak elő a Tiszai Kőolaj­ipari V általat nyírbogdányi üzemében. — Tízmillió köbméter főid mozdult el az ÍJ kilométe­res csúszás következtében húsz évvel ezelőtt, a duna­újvárosi partszakadásnál. Az akkori eseményekre és az azóta végzett partvédelmi munkákra emlékeztek teg­nap a fiatal szakemberek a Fővárosi Vízműveknél. Szerfcesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: v 11-510 65 Évvel ezelőtt, 1913. március 1-én ismét Bu­dapesten jelent meg rendsze­resen az első magyar kom­munista lap, a Vörös Újság. A Kommunisták Magyaror­szági Pártjának hivatalos saj­tóorgánumaként a polgári demokratikus forradalom napjaiban, 19IS. december 7- én látót* először napvilágot a négyoldalas, szerény külse­jű újság, címlapján: Világ proletárjai, egyesüljetek! Megjelenése új fejezetet nyi­tott a magyar sajtó történe­tében. A lap szerkesztőségét 1919. február 3-án, annak kapcsán, hogy őrizetbe vették a KMP vezetőit, egy rendőri különítmény feldúlta, beren­dezését összetörte, s az ott talált nyomtatványokat le­foglalta. A párt vezetőinek február 21-1 letartóztatását követően a lapot a Nagyvá­radon kiadott Nagyváradi Vörös Ojság helyettesítette, hogy azután március 1-től Is­mét a fővárosban jelenjen meg. A lap szerkesztői — Kun Béla, Szamuely Tibor, Rudas László, Vágó Béla, László Je­nő — a magyar munkásosz­tály öntudatra ébresztéséért küzdöttek. A hetenként két- ?ner, IMS. január közepétől háromszor megjelenő újság népszerűsége gyorsan nőtt: Jegltaláresabb cikkírói között ott találjuk Lukács György, Alpári Gyula, Bolgár Elek, Révai József nevét. Kivégezték a törökbálinti gyilkost A Pest megyei Bíróság Toldi László törökbálinti lakost aljas indokból, külö­nös kegyetlenséggel elköve­tett embeirölés bűntette miatt halálbüntetésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1984. január 20-án kelt határoza­tával az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az iszákos életmódot foly­tató Toldi László — aki ko­rábban felesége megölése miatt már 15 évet töltött börtönben — 1982. október 1-én hajnalban — hogy életiársún bosszút áll jóm —■ 4 éves leánygyertnekükne rágyújtotta a házat, és az alvó kislány meghalt. A kegyeim kérvény el­utasítása után az ítéletet szerdán hajnalban végrehaj­tották. — Laposkúszás címmel je­lenik meg a napokban az egykori kaposvári költő, Győri László új kötete a Magvető Kiadónál. Ez lesz a harmadik könyve. — A Szerencsi Édesipart Vállalat diósgyőri gyárában újdonságként diabetikus ét­és tejcsokoládéból is készí­tenek nyúl- és tojásfigurá­kat Ezeket narancssárga jelzéssel látják eL Gázpalack-robbanás özvegy Gyöngy Vincéná 81 éves nyugdíjas Budapes­ten, a XVII. kerület Hidas­németi utca 50. szám alatti családi házában a bekap­csolt elektromos tűzhelyre helye-ett egy 2 kilogrammos PB-gáznalackot kedden. A melogtól a palack felrob­bant, ennek következtében a lakóház összedőlt. Az anya­gi kár jelentős, özvegy Gyöngy Vincémé könnyű sé­rüléseket szevedett. — Expressz-hírek, HOHNSTEIN (DREZDA). Indulás: 1934. már- cius 31. — április 5. Utazás vo­nattal! Étkezés: teljes ellátás. A részvételi díj: 2200 Ft. Jelentke­zés és felvilágosítás az Expressz Utazási Irodában: Kaposvár, Ady u. 2. Telefon: 13-556. (78732) — A TUNGSRAM Rt. Kapos­vári Elektronikai Gyár gazda­sági és társadalmi vezetői tisz­telettel meghívják 9 nyugdija* és gyesen levő dolgozókat már­cius 6-án délután fél 3 órako# az ebédlőben tolandó nőnapi ttB&ep&égra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom