Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-03 / 53. szám
MAI GYEREKEK A nap lemenőben' van, mindjárt este lesz. messziről békakuruty- tyolás hallatszik, a lovam kipányvázva legelészik; a tehenek éppen most értek haza a legelőről, ott állnak a sajtár előtt és várják, hogy megfejjék őket; a íű szívderítőén illatozik — valóságos földi paradicsom! így üldögélek és tűnődök magamban, meghányom- vetem a dolgot, és közben arra gondolok, hogy milyen bölcsen is rendezte be Isten a világot: minden teremtménynek, az embertői a marháig — különbség tétesség közöttük! — meg kell dolgoznia a kenyérért; semmi sincs ingyen a földön! Falni akarsz, tehén? Hagyd, hogy megfejjelek, adj te- 1 1 — jet, tarts el egy 3 Sólem Átéchem* segevel meg a gyérekéivé' együtt! Abrakot akarsz, te ló? Szaladj be minden reggel a tejeskannákkal Bojbe- rikbe ! És 1 ugyanígy te is, ember — különbség tétessék közted és a barom között! — ha egy falás kenyeret akarsz, csak törd magad, fejd a teheneket, cipeld a kannákat, köpülj vajat, készíts sajtot, fogd be a lovad és kocsizzál be minden reggel Bojberikbe, a nyaralókhoz, hajlongj a gazdag jehupeciek előtt, hízelegj nekik, bújj beléjük, úgy igyekezzél, hogy mindegyiknek kedvére tégy, és Isten őrizz, senkit meg ne sérts! De itt van az őröl nagy kérdés; miért? Ho1 van az megírva, hogy Tóbiásnak miattuk kelljen fáradoznia, felkelni kora hajnalban, amikor ők még javában alszanak, hogy a reggeli kávéjukhoz friss vajat és sajtot kapjanak? Hol van az megírva, hogy nekem mindig csak gürcölni kelljen, hogy azt a híg löttyöt meg azt a kis árpakását megkeressem, mialatt ők, a gazdag jehupeciak a nyaralójukban pihennek, és mindig csak kacsapecsenyét, pástétomot meg palacsintát esznek? Hát nem vagyok éppen olyan ember, mint ők? Nem lenne méltó és' igazságos, ha Tóbiás is legalább egy nyáron pihenhetne? De akkor honnan szereznének sajtot és va^al ? E rre a gondolatra igazán nevetnem kellett. Hogy is mondja a közmondás: Hová jutna a világ, ha isten minden bolondot meghallgatna? „Jó estét, reb Tóbiás!” — köszön rám hirtelen valaki. Felpillantok: ismerős legény áll előttem. Mótl Kamizol, anatovkai szabósegéd. „Ál- dassék, aki jön ! Isten hozott! — mondom. — Bárcsak a Messiás is ilyen gyorsan eljönne ! Ülj le, Mótl, ide mellém a földre — mondom — Hogy kerülsz ide ilyen váratlanul?” — „Hogy kerülök? A lábam hozott” — mondja és egyre csak arrafelé tekinget, ahol a lányaim a köcsögökkel meg kannákkal szorgoskodnak. — „Már régen készültem meglátogatni, reb Tóbiás — mondja —, de sose jutott rá időm; mihelyt egyik munkát befejezem, tüstént másikba kell fognom; önállósítottam magam, és hál’Istennek elég munkám van. Most minden szabó teli van munkával, mert ezen a nyáron mindennapra esik egy lakodalom: Béri Foníacs férjhez adja a lányát és Mendl Za- jika is férjhez adja a lányát meg Josel Sejgec és Janid Piszkacs is férjhez adja és Mojse Gorglnél is lakodalom készül és Mejer Kropiva és lakodalomra készül még Chájim Losek is lakodalomkészül és Mejer Kropiva is vegyasszony, Trigubiha is lakodalomra készül.” „Az egész világ lakodalomra készül — mondom —, csak én magam nem jutottam még odáig. Ügy látszik, Isten nem tart érdemesnek rá engem...” „Nem úgy van az — mondja és folyvást csak a lányok felé sandít. — Téved, reb Tóbiás! • 125 éve született Sólem Alé- chera, a jiddis irodalom klasszikusa. Ha akarja, maga is férjhez adhatja a lányát, mert csak magától függ...” — „Mit akarsz ezzel mondani ? — kérdezem. — Talán tudsz valami pártit a Cejtlem- nek?” — „Eltalálta” — mondja. — „Aztán legalább hozzá illő ember?” — mondom és azt hiszem, Lejzer- Wolfra, a mészárosra gondol. — „Mintha rászabták, volna” — mondja. — Jól Ismeri az illetőt, reb Tóbiás.” — „Legalább megfelelő?” — kérdezem. — „Meghiszem azt! — válaszolja. — „Bökd ki már, hogy ki az a fiatalember!” — mondom.— már, hogy ki az a fiatalember!” — mondom. — „Hogy ki az a fiatalember? — mondja, és egyre csak a lányok felé tekintget. —: Hát tudja meg, reb Tóbiás: én magam vagyok az a fiatalember ...” A hogy ezt meghallottam, úgy felugrottam mintha a vipera csípett volna meg. Ö is felugrott és úgy álltunk ott egymással szemben, mint két kakas. „Bolond vagy vagy elment az eszed? — mondom. — Magad vagy a sadehen, a koma meg a vőlegény? Magad muzsikálsz az esküvődön? Ki hallott már olyat — mondom —, hogy . egy legény a maga sadehene legyen?” — „Reb Tóbiás — mondja erre —, ha azt gondolja, hogy megőrültem, akkor minden ellenségemnek ugyanezt kívánom! Elhiheti nekem, hogy eszemnél vagyok. Nem kell bolondnak lenni ahhoz — mondja —, hogy az ember a maga Cejtljét feleségül kívánja. És ha bizonyíték kell, hát csak jusson eszébe — mondja —, hogy Lej zer-Wolf, aki pedig a leggazdagabb ember a városunkban, egy szál ingben elvenné... Azt hiszi, titok? Az egész város tudja már ... És úgy áll a dolog, hogy én és a maga lánya, a Cejtl, már régen megfogadtuk egymásnak, hogy összeházasodunk ...” Ha valaki egy késsel szíven döfött volna, nem fájt volna úgy, mint amikor ezeket a szavakat meghallottam. Előszöris: hogy jön ő, a Mótl szabó ahhoz, hogv Tóbiás veje legyen? Másodszor meg: mi dolog az, hogy: megfogadták egymásnak, hogy összeházasodnak? — „Hát én? Én senk' se vagyok? — mondom neki, — Talán csak nekem is van még valami beleszólásom, vagy engem már meg sem kérdeznek?” — „Isten őrizz — feleH —, éppen azért jöttem, hogy megbeszéljem magával a dolgot, mert hallottam, hogy Lej- zer-Wolf kéri a lányát, akit én már több mint egy éve szeretek...” — „Hát persze — mondom —, ha Tóbiásnak van egy Cejtl nevű lánya, és téged Mótl Karni- zolnak hívnak, és szabó vagy mi okod lehetne rá, hogy gyűlöld?” -p- „Nem, nem úgy értem — mondja —. egészen máshogy értem • csak azt akartam magának mondani, hogy szeretem a lányát, hogy ő is több miit egy éve szeret engem és megfogadtuk egy— ■ ■-■■■ ■ - másnak, hogy összeházasodunk. Már sokszor akartam magával • beszélni — mondja —, de halogattam, amíg egypár rubelt össze_______________kuporgatok,----------------------hogy egy varrógépet vehessek és illően felöltözzem. Mert egy fiatalembernek, aki valamit ad magára, manapság két rend ruha kell, meg egy pár mellény...” — „Hogy nyelne el a föld azzal a csirkeeszeddel! — mondom. — Aztán mit csináltok a lagzi után? Az éhkoppot nyelitek vagy a mellényedet eteted meg a feleségeddel?” — „Jaj — mondja —, reb Tóbiás, csodálkozom magán, hogy ilyeneket beszél! Úgy gondolom, magának sem volt még háza. amikor megnősült... Mégis megvoltak valahogy.” Egy szó, mint száz, minek szaporítsam a szót: sikerült rábeszélnie engem. Hogy miért? — Ne áltassuk egymást: hogy házasodnak össze a magunkfajta szegény zsidók gyerekei ! Ha az anyagiakat néznénk, akkor a magunkfajták gyerekei sohasem léphetnének há zasságra. Csak egy dolog bosszantott, egyet nem tudtam megérteni. Mi az, hogy megfogadták egymásnak? Miféle új divat ez: egy le- I gény találkozik egy lánnyal és azt mondja neki: fogadjuk meg egymásnak, hogy összeházasodunk ... A hogy elnéztem ezt az én Mótlomat, aki mint egy bűnös, ie- csüggesztett fejjel állt előttem, és nyilván halálosan komolyan gondolta a dolgot, és semmiféle hátsó gondolatot nem táplált, eltűnődtem: ha jól meggondoljuk, miért háborgók, miért ké nyeskedek ennyire. Talán olyan előkelő családból származom vagy olyan nagy hozományt adok a lányomnak olyan csodálatos kelengyét.' Igaz, hogy Mótl Kamizol csak egy szabó, de talpig becsületes, dolgos fickó, eí tudja tartani a feleségét. M kifogásod lehet ellene? Ne akadékoskodjál, Tóbiás — szólok magamnak —, mondd ki az igent, ahogy a szentírásban áll: megbocsátok neked a te szavaid szerint — csak azután sikerüljön! Festészetünk nesztora A legidősebb magyar művész műtermében Alighanem a 93 éves Viski János festészetünk nesztora. Ma' sem szűnő energiával fest. Mintegy húsz képpel szerepelt a Mező- gazdasági Múzeum csoportkiállításán, önálló tárlata nyílt Vácott, ahol a megnyitóra szülőfalujából, Szokolyáról népes küldöttség érkezett. Minek köszönheti az érdeklődést? Annak, hogy valami olyasmit tud, ami csak az ő festői tulajdona. Viski János a magyar állatábrázolás megbecsült mestere, munkásságát országos figyelem és világhír övezi. Amikor elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát Zemplényi Tivadar és Ferenczy Károly tanítványaként, a kecskeméti, szolnoki művésztelepeken kamatoztatta tudását, Gyulán is többször tartózkodott, hogy Zombory Lajostól az állatábrázolásban szerezzen tapasztalatokat. Figyelt Fényes Adolf figuráira, és a tájfestészetben Szlányi Lajos lett a mértéke. Természetesen csak kezdetben, hiszen már korán meglelte önmaga törvényeit, és következetesen megtartotta műveiben. 1923 és 29 között bejárta Brazíliát, Perut. Venezuelát, utazott Chilében, és 1930-tól rendszeresen kiállított Párizsban a második vihágháború kitöréséig. Sikert aratott magyar csikósa, számtalan lovas csoportja és ökrösszekere a francia fővárosban, nem különben francia fuvarosa. Dél-Amerikában több száz képe található köz- és magán- gyűjteményekben, idáig jutott el hírben, értékrendben az abonyi rajztanár, ahonnan 1915-ben a háború szólította el a francia frontra, később Budapestre. Az 1920-as évektől a Műcsarnok kiállítója. Ragaszkodik a természethez, műveit naturális élmények éltetik. Táj és figura kapcsolatát ragadta meg vadász jelenetein, juhokat, lovakat, csárdát, ökröket, terelést jelenítő képein, pompás rajzok találhatók vázlatfüzeteiben. Beszélgetésünkkor az állvány mellől szól, ahol éppen most fejezte be az ökrösszekér legújabb változatát: „Azért szeretem a lovakat, ökröket, a pusztát, mert az Alföld része, egy darab magyar folt. A lovat azért szeretem, mert szép a formája, szép a mozgása és okos, az ökröt azért, mert erőt lehet kifejezni alakzatával”. Szivarra gyújt. Tizenhárom éves korától eregeti a füstöt. Azt mondja: „Brazíliában másképpen bántak a lóval; nem rosz- szu’l, csak másképpen. Nálunk a szekérhez hozzá tartozik a kiscsikó is, amely a család része”. Szavai Simon István Mirzáját juttatja eszembe, népünk mély áliatszeretetét. Még valamit hozzátesz az elmondottakhoz : Stróbl Alajos az Epreskertben fához kötötte mo- dell-lovát, úgy mintázott, s mikor észrevette, hogy Viski János lopva festi a paripát elismerően szemlélte a képet, s bíztatta új megoldásokra. A tanya neki akkor teljes, ha lovas szekér áll előtte. Az állat ad értelmet a földnek, s a Terelésben a már Petőfi ér Csontváry jelezte dobogás „hallatszák” tovább a hiánytalan mozdulatban. Téli tájai is suhanó szánjaitól válnak hangulatossá, az emberi indulatokat is testesíti a lovaik száguldássá fokozott dinamikájában. Viski János Szokolyától a Hortobágy ig ívelő ifjúságát csaknem száz esztendeje őrzi és alakítja festményekké — csöndesen szivarozva, békével, derűvel budai műtermében. Losonci Miklós Hfnsstráció. Tóth Menyhért munkája Dimiter Bezsanszki Egy asszony a pult mögött A pult előtt állok. Mosolygok. Az asszony a pult mögül szintén mosolyog. Udvarias vagyok vele. Ű velem szintén. Körülöttem sehol egy tábla, amely a kulturált érintkezésre figyelmeztetne, ennek ellenére kifogástalan modorban beszélgetünk. Azt az inget szeretném megnézni- Az asszony a pult mögül csábos mosollyal adja át az inget. Nem, az ing nem is tetszik. Azt a másikat, ott, az alsó polcon, nem, nem azt, a másikat, igen, igen azt szeretném megnézni. Az asszony a pult mögül majdhogy nem pukedlizve adja oda. A mosoly továbbra is virágzik az arcán. Sajnálom, de ez az ing sem nyerte el a tetszésemet. Talán épp az a másik, ott a legfelső polcon, balra, nem, nem, még egy kicsit balra. Az asszony a pult mögül feláll egy székre, és leveszi az inget. Igen, pontosan ezt keresem. Megveszem ... Az asszony a pult mögül azonban lebeszél: éppen az ilyesfajta nem áll nekem jól. Az ing kockás, én meg egy kicsit pocakos vagyok. A sörhasú férfiaknak nem áll jól a kockás. A pocakos férfiaknak jobb a csíkos, azok a vékony, világos csikocskák! Igenám, csakhogy ilyen csíkozású ing éppen nincs a polcokon. Az asszony a pult mögött ismét elmosolyodik, és közli, hogy alighanem lesz egy pontosan ilyen a raktárban, várjak, míg megnézi. Várok. Az asszony a pult mögül a raktárba megy. Megnézi. Szerencsém volt: maradt' még egy ilyen ing a raktárban, ráadásul pont az én méretem. Az asszony a pult mögül odaadja. Megintcsak csábos mosoly- lyal, ismét csak félig pukedlizve. Igen, igen, az ing gyönyörű. Megyek a pénztárhoz. Az ördög vinné el! Az- ing egy kicsit drága — nem elég a nálam levő öt leva... Dühbe gurulok. Az asszony a pult mögül megnyugtat: elővesz a zsebéből öt levât, és kipótolja az összeget. Boldogan távozok az üzletből. Milyen jő dolog, ha az asszony * 1 pult mögött a te asszonyod. A te törvényes feleséged!... (Bolgárból fordította; Adamecx Kálmán) Nikosz Kranidiotisz PACS! RTADAL A hói egyik zugában két pohár keserűség; egy pacsirtadal — megfeledkeztünk róla, üres fészkek a kertben s egy vadgalamb - toporog, forgolódik megölt társát keresve. Nem láttuk elhaladni erre az Erünniszeket De az ösvényeken a sors lábnyomoi s az elveszett dombon egy zivatar sötét suhogása. Azok, kiket szerettünk, belevesztek a ködbe, örökre elmerültek aj Északról rank zúduló viharban. Papp Árpád ktféfafos
