Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-24 / 71. szám
\ Találkozönkon a megbeszélt kiében, pontosan jelent meg, ahogy a régiek tanultak érkezni. A pontosság a fiataloknak erénye, a koros embernek ékes érdeme, hiszen az idősek mozgásrendjét sok, nem várt mozzanat megzavarhatja- Ez a pontosság Z. Soós István művészetének is sajátja. Alkotásain minden a helyén található: az egész és a részletek is. Rend van benne és körülötte, formásban és vonalaiban, arányaiban és színeiben is. Anyanyelvi természetességgel szóinak képei az emberekhez. Ezért képes felfogni szándékát a földet munkáló parasztember, a kétkezi munkás és a tollforgató szellemi ember is. Művészi elve, hogy értelmetlen ábrákat., amelyeknek nincs tartalmuk és értelmük, semmiféle mesterkedéssel sem lehet művészetnek elfogadni, ahogy Pátzay Pál fogalmazta meg: „Mégsem a ránk erőszakolt képábrák határozzák meg látásunkat. Ellenkezőleg, a látásunk természete szab törvényeket a képalkotásnak !” De ne higgyük, hogy Z. Soós István ezt a felfogását csatázva, hangoskodva hirdeti. A természet viharait némán elviselő pásztorősök béketűrésével és megfontoltságával halkan élte végig pályája elkerülhetetlen harcait. Mint Dante tanította: „Menj utadon, és ne bánd, hogy mit beszélnek.J" Ősei felmenő ágon juhászok «öltek, hol bodros-íelhőnyi juhnyáj jal, hol több szerencsével, még számadó juhászt is tartottak. Apja is juhásznak kerekedett, de szándékától eltérítette a szerelem. Polgáriányra vetette a szemét, a házasság pedig csak biztonságos állásban volt elképzelhető. Akkoriban a szár- nyaskerék volt a pontosság, a rétid, a létbiztonság mellett a sírig tartó ellátottság jelképe is. Így lett a Bánokszentgyörgyön élő, ki tudja hány Soós család egyikének Ignác fia vasúti munkás. Akkoriban a vasutasokat gyakran szétszórták a széles e hazának tisztelt országban, a Soós család is hamarosan Horvátországban találta magát, nemsokára pedig Nagykanizsára került. Itt született 1900 augusztusának egyik forró napján István fiuk. Még tipegő kisgyerek volt, amikor apját Zágrábba helyezték a MÁV-igazgatóság nyomdájába sokszorosító munkásnak, majd onnan Belovárra. Döntés elé került a család, amikor 1906- han elérkezett fiuk tanköteles kora. Magyarul akarták taníttatni. Beadták tehát a Kaposvári MÁV Fiúnevelő Intézetbe, amely 1897—98-ban épült, és azóta is szilárdan állja a gyerekhadak és a történelem ostromát. (Volt iskola is, meg katonai kórház is.) öt esztendeig „szuntyerként” nevelődött Mo- randini igazgató úr szigorú irányítása alatt. A vékonydongájú vasutas gyereknek a legkisebb állami csizmában is úgy imbolygóit a lába, hogy dupla kapcával kellett beleerősítenie. Szüleihez csak nyaranta és karácsonykor térhetett haza Belovárra. Sok derűs élmény fűzi életének ehhez a korszakához, a vidám utazások, a mókás hószobrászkodás édesapjával a karácsonyi friss hóban. Vakációi alatt játszva megtanult pajtásaitól horvátul olvasni és írni. Amikor búcsút vett a tájtól, nem gondolt arra, hogy ötvenkét évig nem is veszi lépteit arrafelé. Először 1969-ben kereste fel újra gyermekkora kedves emlékhelyeit. Azóta hatszor járt rét és Varasok«, meg Dalmáciában is. Számos festményen, metszeten, rajzon örökítette meg a táj lenyűgöző szépségét. Legutóbb 1983-ban tett eleget egy kedves baráti meghívásnak. Kalandos érkezését nevetve beszélte el. Trogirban kiszállva a vonatból, a baráti ölelések közepette döbbent rá, hogy festékeit és ecseteit, palettájával egyetemben elvitte a vonat. Tele ihlettel és alkotóvággyal, tehetetlenül állt a gyönyörűséges témák előtt. Egy amatőr festő kislány segítette ki néhány festékkel és egyetlen ecsettel. Huszonegy edajképpel, három pasztell el és három portréval tért haza. A harmincas évektől kezdve sokszor kelt útra, hogy lásson és megörökítsen valamit a világból. Vándorútjain mindig Kaposvár volt a megnyugvás kikötője. Első ízben 1926-ban tért haza, zsebében a Budapesti Iparművészeti Főiskola grafikusművész és tanári (útlevelével. Tizenhat évig csak mint óraadó tanár kapott vékony kenyeret, mégsem hagyta el Kaposvárt sem Szegedért, sem Szombathelyért. Nyáron templomokban festett és restaurált, kiegészítve óraadói fizetését. 1925SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Menj utadon... sem tál áTkoztam munkádból hasonló grafikáé elképzelésekkel... viszont azok Iránya nagyon is beleillik a legmodernebb grafikai törekvések irányvonalába. " A szakmai elismerést nyomon követte a közönségsiker te. lm egy bejegyzés a kaposvári kiállítás vendégkönyvéből: „Játékos fantázia, optimizmus — az élet és a természet szeretefte árad a képiekről, Igen magas, művészi fogalmazásban. Figyelemre méltó a technika évszázadában a természet rejtett csodái felé fordulás.” A kiállítás sikere nyomán a megyei pártvezetők és a városi tanács elnöke ösztönzést és támogatást adott Szij Rezső: Z. Soós István művészete című albumának múlt évi megjelenéséhez. Az album alaposan elemezte a művész életpályáját és jelentősebb alkotásait Napjainkban jelent meg Útirajzok című albuma, melyben utazásai során alkotott rajzait gyűjtötte csokorba. 1934 és 1983 között többször is felkerekedett, hogy lásson és megörökíthessen valamit a világból. Az album 107 lapján elkísérhetjük Ihletkereső útjain az örökszép Szent Márk térre, Siena hűvös templomába, Chiogga és Subiaco macskaköves lépcsőire, Fiesole árnyas sétányaira, a firenzei Amo hídra, Prága különleges barokk világába, Varasdin történelmi várába, Miletici verejtékszagú, szegényes pásztorkunyhójába, a sarajevói mecset keleti hangulatába. Az Üt ira j zokon el árad a nap>sütés, a szépség fénye, az áhitat szárnyalása, a szülőföld megbecsülése, de ott szorong a szegénység drámaisága, az étien napok kilátás- talansága is. Ezt a könyvet senki se keresse a könyvesboltokban, semmi pénzért nem kapható, mert mindössze tíz példányban jelent meg. A szép>ségés műbőr köntösbe gyűjtött albumnak megvan minden gazdája: a Magyar Nemzeti Galéria, az Országos Széchenyi Könyvtár, Somogy megye Tanácsa Végrehajtó Bizottsága, Kaposvár Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága, a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár, a szülőváros, Nagykanizsa Thury György Múzeuma, a művész és Barnabás fia, továbbá két barát. Z. Soós István tagja a Kaposvári Városszé- pítő Egyesület vezetőségének. A város vezetői figyelnek véleményére. Mindenütt látható és hallható, ahol városunk arculatát formálják. Sajnos gyakran hiába hallatja hangját, sok az értelmetlen romboló. „Fáj, ha látom az esztelen rombolást, az ízléstelenséget, a pazarlást, melynek közös forrása a tudatlanság és a műveletlenség f"_ ben a ráksi, 1929-ben a fonói templomot festette. 1938—39-ben megbízást kapott a sárvári római katolikus templom huszonöt freskójának megfestésére. 1948-ban a Műemlékek Országos Bizottsága őt kérte fel az 1785-ben épült szennai református templom restaurálására. (Érdemes megemlíteni, hogy az épület állagmegóvási tervét és a bútorzat kiegészítésének terveit közös kaporvári barátunk, Huszár György építészmérnök készítette.) 1945 után a Somogy megyei Nemzeti Bizottság őt bízta meg a megyei múzeum vezetésével. Nem kis feladatot jelentett a vidékre mentett, sok megpróbáltatást átszenvedett művészi anyag visszaszállítása, helyreállítása és hozzáférhetővé tétele olyan időben, amikor az élet még csak sántikált, és megújításához nem volt p>énz a közösség tarsolyában. 1947- ben mégis megnyílt az első múzeumi terem Z. Soós István törhetetlen akaratát dicsérve. Fizetsége nem volt, se rangja, se státusza. Ebben a múzeumban tevékenykedett 1960 december végéig mint restaurátor és művészeti vezető. 1949-től már arra te futotta idejéből és erejéből, hogy szabad iskolát nyisson a művészetek iránt érdeklődő fiataloknak. Számos élő, jeles művészünk került ebből az iskolából a főiskolára és újjászületett művészeti életünk vérkeringésébe. 1967-ben kezdett hozzá a kaposvári városháza Udvardy Géza által festett falképeinek restaurálásához. Művészi felfogásában 1963 hozott alapvető fordulatot. Egyik napi sétája közben az út mentén kidöntött fatörzsek rajzolatában gyönyörködve, egyszerre csak eleven figurák/ra- gadták meg képzeletét. Ez időtől kezdődően keresve kereste a fák csonkolt világát, melyből fantáziája ismert személyek és állatok alakjait elvenítette meg. Ekkor váltak bravúros fekete és barna krétarajzai kifejezési eszközeinek legfőbb elemeivé. Ezeknek a természeti motívumoknak színes alkalmazása néhány év alatt művészetének tetőzéséhez vezetett. Új rajzait 1968-ban bemutatta a Magyar Nemzeti Galériában is. Az 1970. évi budapesti ősbemutató után 1971-ben Nagykanizsán, Keszthelyen és Kaposváron ismerkedett meg a nagyközönség Z. Soós István egészen újszerű, modern művészetével. A rajzokról dr. Márffy Arbin, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese nyugat-európ>ai útjáról küldött levelében elismeréssel irt: „Itt kint Széchenyi István szerint: '„Az emberek többsége inkább javasolni szeret tetteket, mint azokat gyakorolni.” ö cselekszik. Krétát ragad és tanító igyekezettel segíti láttatni városunk eléggé fel nem tárt, vagy fel nem fogott szépségeit. Festő tekintete megmegragad egy hangulatos utcarészletet, egy jellegzetes teret, egy mívesen megformált épriiletet, egy díszes szögletet, amelyet hétköznapi rohanásaink közepjette pillantásra sem méltattunk. Minden kaposvári rajza és metszete szép>en szóló figyelmeztetés is: „Ka- posváriak, figyeljetek! -Ilyen szép a mi városunk! Vigyázzatok rá!” Korái megtagadó frissességgel sürög-fo- rog, mozog és mozgat, hogy megőrizzük, ami itt szép vagy okos. Hogy hazánk egyik legszebb szecessziós épülete, a Latinca Sándor utca 4. számú lakóház, mely a szakemberek szerint a kecskeméti Cziffra-háznál is értékesebb, ne váljék hamarosan romhalmazzá, hogy ne pingálják városunkat marcipién színűre, legalább az egykori középületek és jellegzetes magánházak beidegzett színeit hagyják meg az egykori jeles tervezők harmoni- % kus színeiben. Hogy az évekre nyúló tatarozások alatt ne tűnjenek el a remekbe munkált kovácsolt vaskapuk és díszek, átadva helyükéi gyári tákolmányoknak. Bosszankodik pusztába kiáltott figyebneztetéaein, azlan tovább kiáll rendületlenül. Arra a szokványos kérdésre, hogy érdemes volt-e, Bálint Györggyel válaszol: pt művészet a bátrak mestersége — Én bátornak és kitartónak n.(Wettern. tehát dolgozom, amíg ver a szívem, amíg figyelhetem és megrajzolhatom világunkat. A művész élete lényegét magában keresse! Ezt tettem én is. Túl nyolc évtized tanulságain, az ember vagy dolgozik maradék ereje szerint, vagy csak gondolkodik a múlandóságon és készüt a távozásra. — Szerte az országban lakások százaiban, középületekben, képeslapokon, könyvekben, templomokban, okleveleken munkáimmal örömet szereztem embertársaimnak, islápol- tam e föld és a szépség szere tétét, hirdettem az élet értékéi a rentés felett. Ke* ennél több? A szépség nem mtetdlg ott jelenik meg, ahol várjuk. Nyitott szemmel, türelmesen fogadjuk hát érkezéséi! Akinek ez terhes, az jobban teszi, ha élő virág helyett papírvirágot tart vázáiban. Egy asszonyismerősöm százával festegeti karton lapokra az erdő-mező virágait, hogy ezeken a lapokon köszöntse ünnepé alkalmakkor barátait, ismerőseit. Nem művész, még» boldogabb és teljesebb életét él, mint aki álmatlanul kergeti az anyagiakat. Fontosabb az életet jóízűen kóstolgatni, mint apró sikereként vért izzadni — Festek, rajzótok mindennap. Résit kének a közösség életéből, mert a munka boldoggá tesz és étviaelhertővé teszi életemel. Most előttem a nagy cél: egy fedél alatt szeretném tudni életem termését és örömért adni vele városunk lakóinak. Ezért ajánlottam fel körülbelül ötszáz képből áQó gyűjteményemet Kapjoevár városának. 1986. november 12-én lesz 360 éve s kaposvári vár török uralom alól történt felszabadulásának. Ezt a sorsdöntő eseményt feldolgozó 10x5 méteres freskótervét is szívesen felajánlaná Kaposvár városának. A „Kaposvár recuberata” Pogány ö. Gábor szerint „Jó példa arra, hogyan kell nagyszabású figurális falképet igényesen megoldani... Nem« eszmék, magasztos érzelmek kifejezése csak tévedhetetlen formaképzéssel válhat eredményessé, meggyőzővé.” A napokban megjelent Útirajzok című album ürügyén fogtam tollat, nem azért, hogy érdeklődést keltsék, még kevésbé azért, mert én írtam bevezető lapjait. Avatottabb művészettörténészek méltatták már Z. Soós István művészetét. Csak szólni akartam egy köztünk élő, csendes, korrekt művészről, aki nyolc alkotó évtized után, mely megpróbáltatásokban sem volt szegény, most azon fáradozik, hogy műveivel az időkön át köztünk maradhasson. Ebben szívesen segítené őt e sorok írója te. ücHiier Bernât
