Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-21 / 68. szám
Dráma a képernyőn Színházat játszunk, mondta Almasi Miklós hatrészes beavató műsorának első jelentkezésekor. Megtanulunk színházul; hogyan él a szöveg az író, a rendező, a színész által. Mi a titka annak a csodának, melyet színháznak nevezünk. A műsor szemléltető módon segített „leleplezni”, pontosabban tudatossá tenni bennünk: mitől kezd élni a látott jelenet, mely első változatában még élettelen, de legalábbis tetszhalott volt. Almásinak kitűnő asszisztensei voltak, a színészek és Csurka, az író. Igaz, a Tar- tuffe-öt játszó aktor majdnem zsákutcába vitte a jelenetet azzal a későbbiek által nem igazolt találmányával, hogy a képmutató tudja, Orgon ott hallgatózik az asztal alatt, miközben ő a feleségének a szépet teszi. Nem árt, ha a részletet játszó színész tisztában van a darab egészével! Az is igaz — a kaposvári Liliom ismeretében mondom ezt —, a képernyői Julikát és a Marikát játszó színésznőknek nem sikerült azt a többletet hozni, amitől röpülni kezd a párosjelenet... Almási még beígérte a Rómeó és Júlia nászhajnal-jelenetét is, de erre az első adásban nem került sor. Így is sokatmondó kezdete volt az első jelentkezés. Az Almási-sorozat nyomán kérdezzük: mit tesz a Magyar Televízió a drámáért? Az utóbbi hetek alapján azt mondhatnánk: sokat és keveset. Az az érzésem — statisztika nem áll rendelkezésemre —, hogy az élő színházi felvételek száma csökkent az utóbbi években. Vegyük az utolsó két hetet, » csapjuk hozzá ezt a mostanit (Március 5—25.) A Madách Színház gyermek- színházi produkcióját láttuk március 11-én, Molière: A fösvény című vígjátékát, mely körülbelül — s ezt jól érzékeltették a nevetések, tapsok — a féléig csillogott, aztán színészi szólószámok- na esett szét Március 17-én láthattuk volna Füst Milán két darabját a Pesti Színház előadásában, de azt hiszem, nincs az a megrögzött mazochista, aki az Alfred Hitchcock életműi so- sorozatának Meggyónom című filmjét kihagyta volna, melyet a tévészerkesztés régi rossz szokásának megfelelően ütköztetett a színTV-NÉZŐ házi felvétellel. Más kérdés, hogy rosszul döntöttünk : Hitchcocknak a Meggyónom krimije szirupos, gyenge mű, sok 1953 előtt született alkotásának mércéje alatt maradt. Füst Milán tehát csak a második egyfelvonásossal, A lázadóval nyerhetett Kern András, Halász Judit és Bárdy György játéka visz- szaigazolta azt, amit Almási Miklóstól előzőleg megtanultunk arról a többletről, melyet a szöveghez a színész adhat. S egyben akaratlanul is érzékeltük, Füst e munkája — akárcsak a híres regény, a Feleségem története — csatlakozik a férfi-rő viszonylatot egyszerre drámaként és ironikusan feldolgozó Strinberg- Wedekind vonalhoz előre ígérve Albee-t, Enquistet. Ezen a héten viszont nincs színházi közvetítés a műsorban. A kép azonban derűsebb. Tudniillik akad más módszere is a televíziónak a drámairodalom remekeinek megismertetésére. Éppen ez az időszak bizonyítja, hogy más út is van c misszió gyakorlására: március 17-én éjjel került képernyőre Bulgakov Puskin- drámájának lengyel tévéváltozata. S bár Bulgakov- nak nem ez a legjobb drámája, mégis a módszer — az adaptáció jogossága — mellett voksolt a tévéfilm. Mozifilm is pótolhat drámát, erre volt bizonyság március 18-án Karel Capek zseniális müve, a Fehér kór, melyben az író megjósolja 1937-ben azt, ami két évvel később bekövetkezett. Hugo Haas 1937-es filmváltozata lenyűgöző, ma is újnak, korszerűnek hat; az Európát fenyegető fasiszta veszélyt, az emberiséget fenyegető háborús katasztrófa közvetlen közelségét ábrázolja, jelenünkben sem félretolható tanulságokkal. A jegyzetíró keserűsége: a korabeli magyar film íhajcsu- hajos, happy endes korszakát élte, míg szomszédainknál olyan alkotások születtek, mint Voskovec és We- rich filmjei, vagy Otakár Vávra munkái, Haas Fehér kórja, Leskó László ÜVEGHÁZBAN A kastély a Zichyeké volt. hatalmas épület. Az ódon bútorok, a freskóik a meny- nyezeten őrzik az eltelt időt, mégis nehéz elképzelni a régi lakőkat. Huszonkét éve, hogy a kastélyban nevelőotthon működik, Somogybán nem volt önálló gyermekvédelmi intézmény. 1962. augusztus 19- én száz alsó tagozatos fiú érkezett Nagykanizsáról, Müller Béla igazgató és hat képesítés nélküli nevelő, felügyelő fogadta őket. Ma minden nevelő felsőfokú képesítésű, az otthon létszáma 138 iskolás és 20 óvodás. Fergeteges hangzavar fogad az Óvodában. — Én Dani vagyok — furakszik hozzám egy kisember, de máris csússzan arrébb, hogy Orsós Gyuri is be tudjon mutatkozni. Orsós Feri az életkorát közli harciasán: „Kettő éves vagyok! Kettő érted ?” Természetesen nem kettő, hanem hat Hároméves koruktól iskolaérettségig vannak itt a gyerekek. Nyolcvan százalékuk cigány. Gyönyörű, mélyfekete szemek villognak a sötét bőrű kis arcokból, apró kezek kapaszkodnak belém. — Vegyél fel — mondja Bogdán 'Zsolti. — Miért vagy itt? — kérdezi tőle Erzsi néni, a da- dus. — Azt én nem tudom. Az anyu nem kíváncsi rám. Igaz, amikor a hóembert néztük, akikor itt volt egyszer, mondta, hogy hoz csokit. Szép anyukám van, meg testvérem is. A gyerekek egy részét nem látogatják, nyári szünetben nem viszik őket haza. A gyerekek veszélyeztetett környezetből (kerülnek a nevelőotthonba. A szülők egy része börtönbüntetését tölti. Hat-hét éves karukban sem iskolaérettek, a világról kevés az információjuk, A nevelőotthon elsősorban védelmet ad — ismeretszerzésben nem tud lépést tartani a családi környezetben felnövő gyerekeikkel. — Amiben a mi gyerekeink többek, az az önállóság, a véleménynyilvánítás — I mondja Müller Béla igazgató. — Nagyot változott a gyermekvédelmi munka, sok a potenciális bűnözésre való hajlam. Az otthonban 16 éves korig élnek a gyerekek. Az általános iskola nyolcadik osztálya után különböző szakmunkásképző iskolákba vagy dolgozni mennek. Kollégiumokban laknak, gyakorlatilag teljesen ellenőrzés nélkül. Előfordult, hogy kerestük a gyereket, de nem is jelentkezett az iskolában — pár hónap múlva a rendőrség értesített hollétéről. A problémákat két részre bontanám — a családjogi törvény megjelenése előtti és utáni időszakra. Amíg 1976-ig anyagi, illetve szociális okokból kerültek a gyerekek a nevelőotthonokba, utána főleg erkölcsi okok miatt, veszélyeztetett környezetből. Kritikus gyermekek, viselkedésbeli hibákkal, komoly „vétkekkel” a hátuk mögött, állami gondozásban. —r Túl egyszerűnek látszik a képlet. Végül is egy tizenhat éves ember még nem alkalmas arra, hogy teljes felelősséggel irányítsa az életét. Az állam pedig bizonyos idő után nem vállalhatja tovább ezt a feladatot. Ezeknek a gondoknak enyhítésére a közelmúltban 4 utógondozói státust kapott a megye, ebből egy a mi otthonunké. de még eat is soknak tartják. Aki a saját bőrén tanulta meg a gyermekvédelmet, az tudja, hogy ezen a területen soha nincs olyan munkaidő, aminek leteltével becsukom magam mögött az ajtót. A nevelőotthon segít, védelmet ad, és a legrœz- szabb korban hagyja magára a gyereket. Igaz az ebből a szempontból minden kor a legrosszabb. A nevelők munkája is eltér a megszokott pedagógusi munkától — lényegesen kevesebb sikerélménnyel jár, hatis. hogy Az utógondozó feladata mindazokat a gyerekeket megismerni, akik már kikerültek az otthonból, életűiket rendszeresen ellenőrizni. De munkája nem lehet mentes attól sem, hogy a még bent lakó gyerekeket megismerje, velük a jó ^kapcsolatot kiépítse. Sokszor előfordul, hogy derékba törik egy-egy tanítványunk élete, csupáncsak ezért, mert a közértben lopott két doboz cigit; fegyelmi eljárást indítottak ellene és mire mi értesültünk a dologról, már el is hagyta a kollégiumot. Labilis alkatú, nehezen kezelhető gyerekek a mieink többségében. Nem szerencsés az sem, hogy az a néhány fiú, akik egyég okok miatt kerültek állami gondozásba, „keverednek” velük. Ebben az otthonban nincs zártság, ványozott erőfeszítéssel érik el a gyerekeiméi azt, amit más iskolákban szinte természetes egyszerűséggel oldanak meg. Változtak az okok, amelyek miatt állami gondozásba kerülnek a gyerekek, változtatni kell nekünk is a nevelés módszereinken. Legfontosabbnak tartom, hogy ne hagyjuk magukra őket — nagyon hamar ösz- szeroppannak, s olyankor rendszerint már késő mindenféle segítség. Valóban úgy érzem én is — változtatásra lenne szükség. Még ma is meglehetősen vegyes asszociációkkal közelítünk ehhez a témához. Tudjuk, hogy annak idején Csőrének égő parazsat tette* a kezébe, mert „lopott”. Tudjuk, hogy József Attilát „Pistának” hívták, mert nevelőszülei szerint Attila név nem létezik. S a helyzet csak a felszínen változott — ijesztő előítéletekkel küzdenek ezek a gyerekek. Sok ember úgy véli: az állami gondozotti jelző sajnálatot kell hogy ébresszen, de amikor az állami gondozottnak beilleszkedési problémái vannak, akkor az ítélkezés majdnem minden esetben megkérdőjelezhető — vagy túl enyhe, vagy túl szigorú. Nágocson jelenleg száz- harmincnyolc fiú él, szép környezetben, jó körülmények között. A nevelőotthon működése óta középiskolába mindössze páran kerültek, az igazgató főiskolai végzettségről nem tud. Sokan szereztek szakmát, s csak egyetlen egy olyan neveltjük van, akinek a gyereke is visszakerült az otthonba. Az utógondozói hálózat kialakításával ügy tetszik, a legégetőbb gondok anyhíthetőek lennének — nem hagynák magukra az életbe épp csakhogy kilépő embert. De ez csak a kezdet — sokat és sokféleképpen kell változtatnunk szemléletünkön is, és tettekben megnyilvánuló segíteni akarásunkon ahhoz, hogy a nevelőotthonokból kikerülök további élete oldottabb és jobb legyen. K. A. Új könyvek Lőrinci L. László *■ * Jég hátán 43. Két hét múlva hivatalos értesítést kaptunk, hogy mindkettőnket fölvettek a Hársfa utcai evangélikus kollégiumba. II. Szeptember első hetében költöztünk be a kollégiumba. Akkor láttam életemben először Budapestet, és el sem tudtam voina addig képzelni, hogy ekkora vàrœ is létezhet a világon. És ekkora romhalmaz. Blaskovics Andrással még a zőtyögő tehervonat lépcsőjén eldöntöttük, hogy ki melyik egyetemre megy. Mert én, Blaskovics minden rábeszélése ellenére sem voltam hajlandó célba- venni a közgazdaságit. Féltem a matematikától, a gazdaság tan tó! ; sokkal inkább vonzottak a bölcsészeti tárgyak. Így aztán abban állapodtunk meg, hogy ó a közgazdaságira, és pedig a bölcsészkart* megyék. Apámat nemigen érdekelte, hogy melyik egyetemen folytatom a tanulmányaimat. Azt hiszem, föl sem tudta mérni a lehetőségeket, és kevés különbséget látott a különböző karok között. Csak akkor rebbent meg nyugtalanul a tekintete, ha András néha a jogtudományit említette. Azt hiszem régi. legendás mezei- és öregjogászok emléke bukkant^ föl benne, és semmiképpen sem szerette volna, ha én is olyasféle találnék lenni. Szóin' azért nem szólt semmit. A kollégiumról nincs sok mondanivalóm. Meglehetősen szabad életet éltünk, azt azonban megkövetelték, hogy a közös imákon és Istentiszteleteken részt vegyünk. Ez, főleg az első időkben, még nem okozott gondot, később azonban egyre inkább. A demokrácia mámoritó levegője engem is megcsapott, és egyre nehezebben viseltem el a vele élesen szemben álló, Nrnásiik ideológiához való szüntelen alkalmazkodást. A kollégiumi időkből sok kellemes és ma már gyerekesnek tűnő emléket őrzök, llÿen például a kollégiumi nevelő paptanárok szigora és a környező utcák örömlányainak felhőtlen bolgodsága. Akkor még nem sejtették szegények, hogy az általuk is annyira ünnepelt demokrácia hamarosan messzire kergeti a vastag bukszájú, pezsgőt pukkant- gató kuncsaftokat, s beszö- geli a kupik kapuját. A Hársfa utca és környéke a világháborút megelőző évtizedekben, sőt még talán korábban is, Budapest jellegzetes öröm tanyája volt. Annyi volt itt a vidékről Pestre került kurva, hogy Dunát lehetett volna rekeszteni velük. Ha az egyetemről a kollégiumba igyekeztünk, többnyire estefelé, a lányok már teljes harci készenlétben álltak a kapuk előtt, vagy könyököltek a földszinti ablakokban. Bennünket már arcról ismertek, sőt, némelyikünket névről is. Mondják, legendás szerelmek is szövődtek egy-egy fiatalabb, hamvasabb örömlány és a kollégium lakói között. Engem Terez emléke hosszú ideig megkímélt tőle, hogy közelebbi ismeretséget kössek velük. Ahogy aztán az idő haladt előre és a közellatásban egyre nagyobb nehézségek mutatkoztak, szegény lányok helyzete is egyre rosszabbra fordult. Nekünk legalább a napi háromszori étkezés biztosítva volt, arról nem is beszélve, hogy vidéken élő szüléink hozzá tudtak pótolni a kollégiumi koszthoz. Nekik azonban felikopott az álluk, és alighanem egyre több verést is kaptak a stricijeiktől az elmaradt bevételek miatt. A pénz fokozatosan kezdte elveszíteni az értékét, s a lányok nevetve mesélték, hogy kénytelenek mozgó tarifával dolgozni, ami azt jelentette, hogy nem a menetek előtt, hanem utána követelték az összeget, amivel a tisztelt ügyfél tartozott, hiszen közben annyit esett a pengő árfolyama, hogy ha nem így tesznek, jószerével ingyen dolgoztak volna. A szükség aztán erőszakosabb cselekedetre is rávitte őket. Sokan lesban álltak a földszinti ablakokban, a gyanútlan férfi járókelőknek lekapták a kalapját, és csak akkor voltak hajlandók visszaadni, ha legalább egy menetre üzletet kötött velük. Később az igazi valuta a tojás lett, emlékszem, öt darabért egész nap és egész éjszaka élvezhette akárki a legmenöbb leány kegyeit. (Folytatjuk.) Értelmiség és forradalom címmel a Tanácsköztársaság kikiáltása 65. évfordulójának alkalmából jelentette meg a Kossuth Kiadó Józsei Farkas tanulmánykötetét. A könyv szerzője az 1918—19- es magyar forradalmak korszakának ismert kutatója. A Tanácsköztársaság egységes és korszerűen megalapozott művelődési politikáját, sajtóéletét és irodalmát elsősorban a progresz- szív magyar értelmiség és a szocialista forradalom talál - kozásából következő eredmények és sajátosságok szemszögéből vizsgálja könyvében a kutató. Gazdagon dokumentálja, bizonyítja az értelmiség aktív részvételét a Tanácsköztársaság kultúrpolitikai koncepciójának kidolgozásában és a gyakorlati megvalósításban. Értékeli a tömegkultúra és a népművelés sajátosságait, s foglalkozik az új típusú sajtó kialakításával. A közelmúltban jelent meg a franoia könyvpiacon a párizsi Plon kiadó és a budapesti Corvina közös kiadásában Ecet és epe címmel az Emberi föld című néprajzi tanulmánysorozat keretében az a munka, amely egy mezőkövesdi szegényparaszt család életén keresztül a Matyóföld hajdani summásainak életmódját, szokásait mutatja be. A könyvben Gari Margit mezőkövesdi parasztasszony mondja el — Fél Edit néprajztudós magnetoíonos feljegyzései alapján —, hogy a felszabadulás előtt hogyan éltek a szegény parasztok Mezőkövesd környékén. Mi - vei a könyvben ma élő személyek is szerepelnek, Gari Margit kikötötte, hogy art csak a halála után lehet kiadni Magyarországon. Jean Malaurie francia néprajztudós, az Emberi föld című sorozat szerkesztője Magyarországon járva megismerkedett Gari Margittal, aki hozzájárult ahhoz, hogy Franciaországban még életében kiadhatják könyvét. A könyv Franciaországban szakkörökön túlmenően is nagy figyelmet keltett » több lap — köziük a L’ Humanité és a Le Figaro — hosszú cikkben méltatták jelentőségótA párizsi embertani múzeumban hétfőn esite ünnepség keretében ismertették a könyvet. Fél Edit elmondot- ■ ta a könyv létrejöttének történetét, Jean Malaurie pedig hangsúlyozta, hogy az felbecsülhetetlen kincsesbánya a néprajztudomány művelői számára s ugyanakikor széles körök érdeklődését is fölkelti, mert rendkívül megkapó módon ábrázolja a magyar szegónyparasztok hajdani életét és gondolkodásmódját. SOMOGYI NÉPLAP
