Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-02 / 52. szám
Búvárúszó Dunaújvárosban A kayosvári MHSZ búvárúszóinak újabb sikereiről számolhatunk be. Dunaújvárosban szálltak medencébe a Duna-kupa' versenyen; a résztvevő tíz csapat közül ők bizonyultak a legeredményesebbnek, s így a kupát a kaposváriak nyerték. A serdülő lányoknál Vígh Beatrix két első és két egyéni harmadik helyet, Tomsics Melinda négy második (köztük egy új megyei csúcs) helyet szerzett. A 4x100 és 4x200 méteres uszonyos váltó a legjobbnak bizonyult. Serdülő fiúknál Füzessy Tibor öt versenyszámban ért el első helyezést. Az ifjúsági lányoknál Horuáth Katalin egy egyéni bronzérmet szerzett, a 4x100 és 4x200 méteres váltó szintén harmadik lett Az ifjúsági fiúknál Szabó Csa~ ba három egyéni első (mindhárom új megyei csúcs), és egy második, Há' ga János két első (egyik új megyei csúcs) és két harmadik. K&kstedter József egy e'ső, három második és egy harmadik helyet szerzett A 4x100 és 4x200 méteres váltók új megyei csúcsokkal végezlek az élen. Ládonyiaz egyéni tekebajnok A párosok győztese: Vég, Szemes, (K. Közút) A megyei egyéni és páros tekebajnokságon a városi bajnokság első húsz helyezettje szerzett jogot az indulásra. Onnan magukkal hozták eredményüket, így a megyei bajnoki címek sorsát és a helyezéseket 200 vegyes gurítás döntötte el. Kitűnő eredmények születtek. Mint várható volt, két NB Il-es csapatunk képviselői versengtek a dobogós helyekért A verseny színvonalát mutatja, hogy több kitűnő képességű tekéző nem tudott bekerülni- az első hat közé sem. Egyéniben a nagyszerűen küzdő Ládonyi Csaba (K. Közút) szerezte meg a győzelmeit mindössze két fa előnnyel klubtársa, Lőczi előtt. Párosban az ugyancsak közutas Szemes és Vég bizonyult a legjobbnak. Az élcsoport végeredménye, egyéni: Ládonyi (K. Közút) 923, 2. Lőczi (Közút) 921, Mettner (Kaposmérő) 913, 4. Horváth L. (Kaposmérő) 896, 5. Szemes (Közút) 891; páros: 1. Szemes, Végh (Közút) 883, 2. Ládonyi, Illyés (Közút) 878, 3. Lőczi, Szilágyi (Közút) 876, 4. Székely:, Nezdai (Kaposmérő) 871, 5. Horváth L. — Hász (Kaposmérő) 869. A megyei leány és ftd ifjúsági és serdülő bajnokságot is lebonyolították. Ifiben Schleining Csilla 354 fával győzött Kövesi előtt (mindkettő a Közút versenyzője). Az ifjúsági fiúknál Székely Zoltán (Kaposmérő) 422 fával szerezte meg a győzelmet Bóka (Közút, 399) előtt. A serdülőknél Fenyvesi István (Közút) 433-as dobással lett első. Hírek Somogyból PORTsp<§rtSPORTs£ort^SPOR f SPORT, — “ ---w á ISPORTÉ >rtv !RQi A SÁÉV rendezésében tartották meg a somogyi férficsapatok részére a fel- szabadulási röplabdakupát. A jobb fölkészülés érdekében hozták későbbre a hároméves múltra visszatekintő tornát Kétszer a Tabi Videoton, legutóbb pedig a K. Dózsa volt a nyertese. Ezúttal ismét a tabiak diadalmaskodtak. A SÁÉV lett a második, a Dózsa a harmadik és a B. Hajózás a negyedik. A KASI mattéit az ország három legjobb fiú úttörő- csapata jött el a kaposvári röplabda-kupára és kitűnő játékkal szórakoztatták a kaposvári közönséget. A végeredmény: 1. Ű. Dózsa, 2. KOMÉP, 3. ZTE, 4. KASL • » • Győrben volt a Dunántúl serdülő, újonc leány egyéni és csapatbajnokság negyedik fordulója asztaliteniszben. A serdülő csb-n a Kaposplast a harmadik helyet szerezte meg. Ugyanitt végzétt egyéAz KakcRajt előtt Á BOGLARLELLE ÉS A TÁNCSICS: HEGKAPASZKODÁS Két somogyi csapat a sereghajtók táborában tanyázik a Dráva-csoport rajtjakor. Náluk miként sikerült a felkészülés, hogyan várják a nyitányt? A két edzőtől az alábbi információkat kaptuk, Boglárlette Nincsenek irigylésre méltó helyzetben az újonc gárda vezetői. A táblázaton elfoglalt hely egyébként is nehéz tavaszt ígért, hát még miután egy-két váratlan fordulat erősen felkorbácsolta a kedélyeket a településen. Néhány hete érkezett a hír, hogy a Rákóczitól kölcsönkapott Horváth kapus Hódmezővásárhelyre tart Rablással vitte el az NB I-re áhítozó klub, így a boglárlelleíeknek nem sok beleszólásuk volt. Ezzel még nincs vége. A csaknem végig alapozó, Siófokról átigazolt Gulyás a közeli napokban bejelentett«, hogy családi okok miatt nem vállalja a játékot, és többet nem is jelentkezett. Ke: kulcsposzt maradt tehát árván, ráadásul még az ősszel Kalász és Takács Béla leállt, ők az alapozást is kihagyták, bár ismét szóba került a játékuk. Takács György hosszú sérülés után ugyan elkezdte a munkát, de kérdéses, hogy mennyire bírja majd a terhelést. Bizony eléggé zilált állapotok uralkodnak most a csapat körül. Pirgel is sokáig sérüléssel bajlódott, bár rá a nyitányon már számíthatnak. A kapuba ismét Both kerül, aki végigdolgozta a* alapozást Tizenöten kezdték a felkészülést, de jelenleg alig van egy csapatra való labdarúgó. Az ifiből a saját nevelésű Becsei felkerült az első keretbe. Mit várhatnak ezután Boglárlellén ? Talán a tavasz elején sikerül még rendezni a sorokat, és elérhetik céljukat, a bentmaradást Mert ennél többre nem is gondolhatnak. A mezőny alul nagyon tömör, fogcsikorgatva kell megküzdeni minden pontért. Vajon sikerül-e a bent- maradás? Ez a kérdés foglalkoztatja most a szurkolókat. Táncsics SS Régen várták ilyen sztv- szorongva a bajnokság folytatását a Táncsics hívei, mint most. Csapatuk nagyon nehéz helyzetbe került, és csak az őszinél lényegesen jobb sorozat mentheti meg. Ennek megfelelően vágtak neki a tavaszi fölkészülésnek, bár tudták, hogy a rajt előtt néhány játékostól ismét meg kell válniuk. A kulcsemberek közül a kapus Füredi, továbbá Martin és Varga kiesése okozhat gondokat, mert nem tudni, hogy a helyükre érkezők milyen játékerőt képviselnek. Az említetteken kívül Szigeti szerelt még le. Várhatóan az ő játékosuk lesz a Rákócziból érkező Hanusz és Gyurics, és az atádi Miklós. Véglegeset azonban csak a jövő héten tudnak mondani. Mint Léber János edző elmondta, a felkészülés megfelelően átkerült, annak ellenére, hogy a cseri pálya hosszú ideig alkalmatlan volt a gyakorlásra. Az őszi csapatból — amelyben egyöntetű vélemény szerint több van a nyújtottnál — a gerinc (tizenöt játékos) együtt marad, hozzájuk csatlakoznak az'újak. A Tanács Kupa szolgálta számukra a felkészülést, ott a második helyet szerezték meg. Változatlanul a Rákó- czi-pályán játsszák a mérkőzéseiket, és céljuk nem lehet több, mint a bentma- radás. Ez a város és a megye érdekével azonos. J. R. niben Vadál Anikó is. újoncoknál első lett a posplast nyolc csapat zött. Egyéniben az első három hely is a kaposváriaké. Sorrendben: 1. Rák, 2. Alko- nyi, 3. Végh. • • • Asztalitenisz NB III: Komló—Lengyeltóti 11:5. A baj- nokieeélyes Komló ellen szoros mérkőzéseken veszített a somogyi csapat. Gy.: Márton J. I, Benkő, Marton, Varga. • * • Százhuszonöt indulója volt Szekszárdon az úttörő körzeti rangsorversenynek. Jól szerepeltek a K. Dózsa fiataljai, akik közül Szarka. Albert, Balázspiri az első, Bodor a második, Póré, Szabolcsi, Bíró és Kesztyűs a harmadik helyes szerezte meg. Kézilabda A fonyódi kézilabda terem- kupa és MNK eredményei: Balatonszárszó—Kaposgép VL X. 12:22, Boglárleile— Kaposgép VL II. 11:14, Kaposgép VL II.—Balatonszárszó 4:15, Kaposgép VL I.— Marcali 19.í, Kaposgép VL II.—Marcali 21:7, Fonyód— Boglárleile 20:18, Balatonszárszó—Fonyód 18:11, Kaposgép VL I.—Csurgó 9:11. Marcali—Fonyód 5:8, Csurgó —Kaposgép VL II. 11:10, Boglárleile—Kaposgép VL I. 0:14. — Asztalitenisz track-bajnokságot rendeztek Tábori. A legjobbnak Váczi Károly bizonyult, megelőzve Filotás Gyulát és Mázi Jánost. — Magyar sikerekkel végződött a Banco di Roma hagyományos sakikversenye. A győzelmet — holtversenyben az olasz Tataival — Sax Gyula szerezte meg. Mindketten 6 pontot szereztek. A 3—4. helyen Pintér és az olasz Tóth végzett (5,5, -5,5 pont). SPORTMŰSOR A TERVSZÖV fölvés* KISSZÖVETKEZET kőműves, m, villanyszerelő szakmunkásokat magas kereseti lehetőséggel, teljesítménybérben. Jelentkezés: Balalonfenyves, Kupa vendéglő, az építkezésen az építésvezetőnél, (7863?) PÉNTEK Röplabda NB I, női mérkőzés: Szolnoki Vegyi Művek—Kaposvári Vasas Izzó, Szolnok, 16.30 ó. Kosárlabda NB II: Siófoki AG Me- dosz—Kandó SC, Siófok, Foki-hegyi iskola, 18.30 ó. SZOMBAT Kosárlabda NB I: KSC—SAÉV SC, Kecskemét, 10.30 ó. NB II: Barcsi SC—Pét, női mérkőzés, Barcs, 15 ó. Röplabda NB II: Latinca SE—Győri KTMF, Marcali, 11 ó. Tabi Videoton—Keszthely, Tab, 12 ó. SÁÉV SC—Lenti, Kaposvár, Tóth L. iskola, 14 ó. Kézilabda Úttörő Kupa fiú kéaPlab- datoma. Kaposvár, sport- csarnok, 8.30 ó. Sakk t Megy« fiú—lány ifjúsági és serdülő egyéni bajnokság, Kaposvár, megyei sporthivatal, 9 és 15 ó. VASÁRNAP Kézilabda Teremtorna és MNK. Fonyód, sportcsarnok., 8—16.15 óráig, férfi mérkőzéséit, Röplabda Kovács Rezső Kupa, , Kaposvár, Gépészed Szakközépiskola, 8.30 ó. Sakk Megyei fiú—lány ifjúsági és serdülő egyéni bajnokság, Kaposvár, megyei sporthivatal, 9 és 15 ó. Tömegsport Téli spartakiád körzeti döntő Tabán. Asztalitenisz: általános iskola, sakk.: művelődési központ. Kezdési idő mindkét helyszínen 9 ó. A Fáklya SE városismereti versenye. Rajt Kaposvárom, a Gépészeti Szakközépiskolánál, 9.30 ó. Labdarúgás NB II: 22. sz. Volán—Siófoki Bányász, Budapest, 14.30 ó (Bognár). Területi bajnokság, a kezdési idő 14.30 ó: Nagyatád—Táncsics SE (Varga E.), K. Rákóczi—PBTC (Ősz - termayer), PVSK—Boglár- Teile (Kleiber). Kérjük tudósítóinkat, hogy valamennyi sportesemény- röl hétfőn délelőtt adják le beszámolóikat a szokott formában telefonon vagy telexmi •' 1 1 HÍREK MÁRCIUS A nap 6.23 órakor kél, s 17.31 órakor nyugszik; a hold 16.45 órakor kél, s 17.M órakor nyugszik* CM A várható időjárás: Folytatódik a túlnyomóan borait idó, eleint« délnyugaton, majd máshol is számíthatunk esőre, s Dunántúlén havas esőre, délutántól havaPÉNTEK zásra is. A szel keleti, északkeleti irányból lassanként megélénkül, sokfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken Lujza 1 és s fok között várható. — Bcnke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke csütörtökön Budapestre a Veres Pálné gimnáziumba látogatott, s kötetlen beszélgetést folytatott az intézmény vezetőivel, a tantestület ás a diákok képviselőivel. Biztonságosabb telefonvonalak A január végi nagy havazás következtében Nagyatád térségében is elszakadtak a telefonvezetékek. A posta szakemberei ideiglenes kábeleket fektettek le, mert a régi vonalakat nem állítják helyre, hanem egy későbbre tervezett beruházást valósítanak meg. A héten megkezdték a mikrohullámú rádiólánc szerelését Várhatóan május végétői már az új láncon keresztül folyhat beszélgetés Nagyatád és Kaposvár között. — Had agrárklub működik a megye termelőszövetkezeteiben a nagyüzemek támogatásával. Ezekben mintegy 230, zömmel fiatal szövetkezeti dolgozó gyarapítja szakmai és általános műveltségét. — Védelem az esszé ügyében címmel jelenik meg a közeljövőben Gyergyai Albert tanulmányainak gyűjteménye, melyet a nagybajom! születésű iró-profesz- szar egész életművéből válogatott össze Szávai János a Szépirodalmi Könyvkiadónak. Yonatszerencsétlenség az NDK-ban Szerda éjjel Halle közelében, Hohenturm helység vasúti állomásán egy mozdony belerohanit egy álló személyvonatba. A szerencsétlenségnek 11 halálos áldozata van, köztük Mohácsi Sándor, a Vegygépszer Vállalat dolgozója. Hat személy súlyos, negyven, könnyű sérülést szenvedett. Az összeütközést az okozta, hogy a mozdony vezetője nem vette figyelembe a tilos jelzést. — A pvc homlokzatburkolatok alkalmazási lehetőségeiről tartottak tegnap tájékoztatót a szakembereknek Kaposváron a Somogyterv- nél. A Borsodi Vegyi Kombinát termékeinek bemutatását az Építésügyi Tájékoztatási Központ kaposvári irodája szervezte meg. — A Kaposvári Húskombinát 45 dolgozója utazik vasárnap Mohácsra az évente megrendezett tava&zváró ünnepre, a busójárásra. Az egynapos kirándulást a húskombinát szakszervezeti bizottsága szervezi. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: * 11-S10 160 évvel ezelőtt, 1824. március 2-án született, és 60 éves korában, 1884-ben halt meg Bedrieh Smetana cseh zeneszerző, a romantikus cseh nemzeti zeneművészet első nagy képviselője. Parasztszülők gyermeke volt; már korán zenei hajlamokat árult el, de csak IS éves korától szentelhette teljes erejét a zenei stüdiu- % mokna*;. Kitűnő zongoristává képezte magát; 1848 és 1856 között — Liszt Ferenc támogatásával — önálló zeneiskolát vezetett Prágában. Néhány évig a svédországi gö- teborgi filharmonikusok elén állott, hogy 1862-ben végül Prágában telepedjen le. Legnépszerűbb müve, amelyet 1874-ig még további három színpadi mü követett, Az eladott menyasszony című remek víg operája. Az 1874-es év végzetes fordulatot jelentett életében: elveszítette hallását, ■ ezzel egyszersmind minden nyilvános szerepelés lehetetlenné vált számára. Visszavonult Jabkcnicbe, de a komponálást lankadatlan buzgalommal folytatta. A cseh zene legnagyobb kezdeményezője elborult elmével halt meg. Bemutatkozott a Retina Nagy sikerrel mubaitkoaott be tegnap Kaposváron » szigetvári Retina amatőr- , film-stúdió. A Somogy me- ^ gyei Bíróság szakszervezeti bizottságának meghívásár* látogatott ide, s bemutatta többek között az Ujkéry Csaba „Ézsdás” című írásából készített 50 perces filmet. (Ujkéry novellája lapunkban jelent meg először nyomtatásban.) Han- czik János művészeti vezeitó szerint a rendezvény jó erőpróbának bizonyult * nyíregyházi országos fesztivál előtt. — Nő a nyugdíjasok száma a megyében. Jód jelzi ezt, hogy hatszázzad több igényt nyújtottak be tavaly a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság nyugellátási osztályán, mint egy évvel korábban. — Hazánkban a fenyő és a nyárfa aránya — a teljes fakészleten beiül — az ezredfordulóra eléri a húsz százalékot, a többi nyolcvan százalékot a különféle lombos fák teszik ki. Legértékesebb fánk továbbra is a tölgy és a bükk lesz. Az erdőterület 2000-ig mintegy 200—250 ezer hektárral növekszik. — Két Verdi-oper* teijea felvételét adja közre hamarosan a Hungaroton. Az egyik lerhezalbum Az álarcosbált tartalmazza Katta Riccoiareäii, Placido Domingo és Renata Bruson főszereplésével, Claudio Abbadd vezényletével, a másik A lombardok című korai Ver- di-operát: az utóbbi főszerepeit Sass Sylvia, Giorgio Lamberti és Kovát* Kolos alakítja, a karmester Lambert» Garde Hi. ’ — A TUNGSRAM Rt. KapOSvari Elektronikai Gyár gazdasági és társadalmi vezetői tisztelettel meghívják a nyugdíjas és a gyesen levő dolgozókat március 6-án délután fél S órakor az ebédlőben tartandó nőnapi ünnepségre. (23518t) A Somogy megyei Autóközlekedési Tanintézet személygépkocsi-vezetői tanfolyamot ind»! márciusban Kaposváron. Jelentkezés: Kaposvár, Berzsenyi 9. 2. sz alatt, március 15-ig. Tetei ou; U-I4I, Ç3S3S&J