Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-14 / 62. szám
Ha a gyermek érzelmi fogyatékos Tapogatózás a ködben Tétován lép a szobába a fiúcska. A vizsgálatot végző gyógypedagógus kérdésére — „válassz egy játékot a polcról!” — a Keresd meg a párját feliratú dobozt emeli le, s döntését rögtön indokolja is: „Ilyennel már játszottam az iskolában!” A kis személygépkocsira, mentőautóra, szélmalomra, xilofonra ügyet sem vet A rövidke barátkozás után kérdések következnek. Saját nevét még hibátlanul mondja az egyik lakótelepi iskola második osztályából jött kisfiú, anyja leánykori nevéről azonban sejtelme sincs, apját így titulálja: Sanyi bácsi, az évszakokat csak segítséggel képes felso- rólni, a hét napjait azzal sem. Ügyesen hajtogat csákót a papírlapból, tökéletesen felismeri a színeket, ël- íogadhatóan rajzol, egyszóval vizuális emlékezete megfelelő, úgynevezett verbális memóriája viszont az életkorához képest fejletlen. A számsorokat helytelenül ismétli, a mondatokat ugyancsak. Ha döntés elé állítják, következetésen a rosßz megoldásra „szavaz”. A kisfiú másfél esztendeje „átcsúszott” az iskolaalkalmassági Vizsgálaton, az osztályfőnök tanítónő véleménye szerint azonban nem felel meg a legminimálisabb követelményeknek sem. A gyermek apja — szintén az írásos javaslat bizonysága szerint — rendszeresen italozik, anyja — munkahelyi elfoglaltsága miatt — elhanyagolja a kisfiút. Sohasem, vagy csak ritkán beszélgetnek vele. Feladatokat odahaza nem kap. Figyelme szétszórt, személyisége fáradékony. Földerítetten okok — Több mint ötszáz hasonló sorsú gyermek keresi föl évente — szüleivel együtt — a kaposvári áthelyező bizottságot. Döbbenetes szám, s az arány, melyet Dezső Erzsébet, a megyei tanács művelődésügyi osztályának munkatársa említ, még döbbenetesebb. Orszá~ gosan 2,1 százalék a szelle- mi fogyatékos — vagy nagyon súlyos lelki sérüIt — gyermekek aránya, Somogybán 3,V. Igaz, a 6—10 éves korosztálynak a hetvenes— nyolcvanas évek fordulóján még 4,6—4,7 százaléka volt szellemi fogyatékos szúkebb pátriánkban, e bizonytalan jövőjű apróságok száma tehát csökkent, ám — mert így is csaknem a kétszerese az országos átlagnak — a szakemberek nagy adósságot törleszthetnének a genetikai és a társadalmi okok gondos földerítésével és publikálásával. Megyénk kisegítő iskoláiban 1400 gyermek tanul, jórészt az áthelyező bizottság javaslata alapján. 130- at az úgynevezett kisegítő foglalkoztatóban helyeztek el. Sokat közülük Tölgyesi Lajosné, a komisszió vezetője vizsgált, a vendég tapasztalatai alapján lenyűgöző nyugalommal, kedvességgel, szinte szakadatlanul mosolyogva. — Azok a kicsinyek, akik a megyében dolgozó védőnők, óvónők, tanítónők jelzései alapján kerülnek hozzánk, igénylik a szeretetek a mosolyt. A legtöbben ugyanis otthon nem kapnak kedvességet Ötven-hatvan százalékuk a perifériákról vagy az apró falvakból jön, düledező házakból, nem ritkán putrikból, tehát — a hivatalos terminológia szerint — halmozottan hátrányos helyzetűek. De akadnak köztük komfortban vagy összkomfortban élő, egészséges és korszerű életmódot folytató szülőktől származó kicsinyek is. Határesetek A vizsgálat alapja az intelligenciateszt; elsősorban ennek alapjárt utalnak évenként a kisegítő iskolákba két-háromszáz kisdiákot, a vizsgáltaknak tehát csaknem a felét. Tavaly 56 százalékukról derült ki: csupán hátrányos környezetben növekedtek, gátlásosak, vagy a tanítónő mondott le róluk elhamarkodottan. A gyógypedagógusok meghatottan említik példaként egy kis cigányfiú esetét. Osztályfőnöke kisegítő iskolába javasolta, a tesztvizsgálat során azonban arra a következtetésre jutottak: a gyermek nem szellemi fogyatékos. Egyszerűen édesanyjának, majd nevelőanyjának elvesztése alakított ki benne nehezen feloldható gátlás- rendszert. Ehhez jött egy súlyos látáshiba, mely a mozgás bizonytalanságát, a viselkedés furcsaságait szülte, s a pedagógusnak alkalmat adott az áthelyezés kezdeményezésére. Javaslatát természetesen elutasították, A másik véglet: a valódi értelmi fogyatékosok, akik „normál” iskolába járnak. Dezső Erzsébet véleménye: — Előfordul — ha nem is túlságosan gyakran —, hogy az általános iskolákból negyedikes-ötödikes, hatodikos gyerekeket javasolnak kisegítő iskolai áthelyezésre. Ilyenkor kínos helyzetbe kerülnek a bizottság tagjai Lőrincz L, László Jég hátán azöknak a tanítóiknak, tanároknak a felelőtlensége következtében, akik kegyelem kettes osztályzatokkal felsőbb osztályba ajánlották a kicsinyeket. Ha egy tíz-ti- zenkét éves gyermeket alacsonyabb osztályba sorolunk, feltétlenül hátrányos helyzetbe hozzuk. Ha engedjük, hogy továbbra is az egészséges diákok közösségében, gyötrődjön, hátránya csak növekedhet. Ilyenkor általában elutasítjuk az áthelyezési javaslatot, nem tehetünk egyebet. Dönteni nehéz Harmadik határeset : a sérült lelkű, de nem szellemi fogyatékos gyermekek kategóriája. Már-már szélsőséges, érzékenységükkel, deviáns viselkedésükkel, olykor fékezhetetlen agresz- szivitásukkal — minden pedagógus jól tudja — naponta borítják fel a tanítási órák rendjét, járulnak hozzá osztályközösségek szétzilálódásához. A tananyagot azonban jól-rosszul elsajátítják. Velük kapcsolatban — amint Tölgyesi Lajosné mondja — a mérlegelés az egyetlen megoldás. Olyan iskolatípus, mely az ilyen gyermekek nevelésére, oktatására, gyógyítására lehetőséget adna, nem létezik hazánkban. A szakemberek ellenzik ezt a megoldást. Ha a sérült lelkű, zömmel indulatos, agresszív gyermekek egy közösségbe kerülnének, a pokol szabadulna el, a pedagógusok testi épségét is veszély fenyegetné — állítják. Egy ilyen intézmény- típusban nem működhetne a „fék”: az egészséges tanulói közösség visszatartó ereje. Hallatlanul nehéz hát dönteni a határesetekkel kapcsolatban; részint e nagy kockázatnak kell tulajdonítanunk, hogy a múlt tanévben tizenhárom, a bizottság által korábban kisegítőbe javasolt gyermeket helyeztek vissza az általánosba. Több szemrehányás érte ezért a vizsgálatokat végző gyógypedagógusokat, például a Kaposvári Városi Tanács legutóbbi ülésén. De , megvannak-e a feltételek a megközelíthetően hibátlan tevékenységhez? Felkészültek-e a feladatra a gyermekorvosok, genetikusok, ideggyógyászok? Milyenek a szülők jogai, mennyi a fellebbezés? S hogyan állunk az általános és a kisegítő iskola között valahol a félúton található korrekciós osztályokkal ? Lengyel András (Folytatjuk.) Chabrol pálfordulása? FILMJEGYZET Ezekben a napokban vetítik Kaposváron is Claude Chabrol új filmjét, a Kisvárosi fojtogatót. Az eddig megjelent kritikákból kicsendül a kiábrándultság hangja: a francia új hullám eiső jelese — a sorkezdö rendező — krimire fecsérli tehetségét, Paulusból vált Saulussá ... Csakugyan megtagadta önmagát a neves francia filmkészítő? Idézzük fel, melyek voltak a nouvelle vague, a hatvanas évek elején legmagasabb csúcsokba szökő új hullám jellemzői. Mindenekelőtt az őszinte hang, mely többnyire indulattal párosult, a könyörtelen társadalomrajz, a részletek kidolgozása; ami pedig a hősöket illeti, gyakran cinikusak, nihilisták, nem sokat törődnek a társadalommal, közerkölccsel stb. Mindez— egy lélektani krimi sajátosságaival elegyítve — ott van a Kisvárosi foj- togatóban. Chabrol új hullámos erényeit váltja aprópénzre? Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a francia rendező visszatért eredeti érdeklődési köréhez, amikor Georges Simenon regényének alapján filmet forgatott egy kisvárosról,, melynek tunya szellemisége melegágya a bűn csíráinak. Eredet? Igen, társszerzőként Claude Chabrol éppen a szorongást rettenetté fokozó atyamester, Hitchcock munkásságáról publikált könyvet az ötvenes évek közepén. Ez kulcs lehet a Kisvárosi fojtogató- hoz; válasz a miértre. S tagadhatatlan, Chabrol a műfaj egyik legfontosabb szerzőjének művéhez nyúlt; Simenon a toleráns kispolgárt emelte — vigaszként a szürkék elé — piedesztálra a halhatatlan felügyelővel, Maigret-vel. E regényében is a legnyárspolgáribb mikrovilágot mutatja fel, s nemcsak élő háttérként, de okokozati összefüggésben gondolkodva, Labbé kalapos elhatalmasodó elmebajának legfőbb motívumaként. Igaz, terjengőssé sikeredett Chabrol filmje; az ínyencek mégis dörzsölhetik kezüket a részletek gazdagságáért, Labbé és a szomszéd szabó egészen különös viszonyának mesteri kidolgozásáért. Kachoudas szabócs- ka ebben a látszatra lojális, idegent azonban befogadni nem hajlamos közegben belehal abba a titokba, hogy tudja, ki gyilkolja a kisváros azonos korú asszonyait. Chabrol színészvezetése a film legnagyobb erénye; a jobbára csak epizódban látott — kivétel a nemrégen játszott Örizetbevétel — Michel Serrault remek színész; a szabócska szerepében a népszerű sanzonénekes, Charles Aznavour bizonyítja színészi képességeit. Azt hiszem, a két szinkronszínész — Gelley Kornél és Kézdy György — joggal pályázhat valamilyen díjra e munkájáért. L. I„ A könyv szeretet© Egyszer egy nagysorsú valakit a tévé kamerája előtt a riporter kérdéseivel felbosszantott. A kérdezett férfiú így riposztozott: „Lehet miaga műveltebb, mint én, -de ne feledje: húszezer könyvet olvastam én is.” Ma is becsülöm a nagy- sorsú embert. De akkor, szobámban, fotelom súgólyukából legszívesebben ezt mondtam volna neki: Ne így! A könyvet szeretjük, a könyv maga sírig tartó szerelem. Nem számoljuk hányszor, mennyit. Ezt csak kamaszkorban tettük, akkor is ifjonti (buta) hencegésből. A szerelem, ez a szerelem végigkíséri életünket, amíg el nem hagy szellemi erőnk, amíg a könyv ki nem hullik a kezünkből. Húsz- ezredik, százezredik lesz-e a földreejtett kötet, ki tudja. Senkire nem tartozik. A szerelem szent magánügy. Bár az embereknek jó szemük, fülük van. Szerelmünket látják arcunkon, hallják hangunkból, beszédünkből, tapasztalják, érzik tetteinkből. Belelátnak lelkűnkbe, eszünkbe. Goethe, Puskin, Lermontov, Arany, Dickens, Tolsztoj, Faulkner és a többiek gondolatai fészket verték a fejünkbe és — hol is még? A szívünkben. A munkánkban, a barátsá- guhfcban^ a szerelmünkben. Ez a szerelem humanizált bennünket. Ez a szerelem a legszeplőtelenebb fogantatás. Ilyesmit akartam, szerettem éolna akkor súgni. Másnap, vagy ezer nap múlva, mindegy, gyakran találkoztam fontos és kevésbé 137. Erre nem tudtam J mit válaszolni. — Honnan tudtál róla? kérdeztem végül, hiszen amíg együtt voltam Teréz- zel, fel sem bukkant a közelemben.-r- Mindenki tudott róla — mondta. — Legfeljebb te nem vetted észre. És azt is tudta mindenki, hogy előbb-utóbb le fog lépni. Valami pap miatt maradt itt. Most aztán eljött érte és ... — Nem igaz — vágtam közbe. Széttárta a karját. — Kerlek, kertek — mosolygott békülékenyeti — különben is ez már a múlt. Nekünk most elsősorban a jövővel kel] törődnünk ... — Meg akarom találni, és meg is fogom — mondtam, és úgy éreztem, hogy ellentmondást nem túrón cseng a hangom. Legnagyobb meglepetésemre komolyan bólintott. — Ez a te dolgod — mondta nyugodtan. — Csak az a kérdés, hogyan akarod megtalálni. — Nekiindulok a világnak, és megtalálom. Akárhol is legyen, rátalálok. Közelebb hajolt hozzám, és az asztalon keresztül a vállamra tette a kezét. — Na, ne hülyéskedj ! Ezt te sem gondolod komolyan. Egy ilyen keresést csak céltudatosan lehet végezni , . . Mintha valami halvány reménysugár gyulladt volna beryiem. — Van valami terved talán? Űjra forgatni kezdte a poharát. — Kétféle módon biztosan nem találod meg. Az egyik, ha itthon üldögélsz a Tisza partján és lesed, hogy felbukkanjon a habokból. A legendák ideje lejárt. Teréz nem Loreley. — És a másik? — Majdnem ugyanilyen rossz. Ha, mint az előbb mondtad, nekiindulsz a vakvilágnak. Messze biztosan nem jutnál. A háborúnak vége, a határokon katonák állnak, kezükben puska, és használni is fogják, ha rá kerül a sor. Éreztem, hogy igaza van, és éppen ezért esteim kétségbe. — Akkor hát, szerinted, mit kellene tennem? Megkönnyebbülésféle suhant végig az arcán. — Figyelj csák ide — mondta, és az asztalra könyökölt. — Ha akármit is el akarsz érni, akár Terézt, akár mást, először is a saját dolgaidat kell rendbe hoznod. — Rendbe hozni? — sóhajtottam kétségkívül drámai pátosszal. — Hát lehet még az én életemet rendbehozni ? Kicsit belekortyolt a borába, aztán nagy lélegzetet vett. — Hát idefigyelj — kezdte újra. — Teljesen világos minden józanul gondolkodó ember előtt, hogy ezzel a háborúval valami végképp lezárult Európa történetében. De Magyarorsizágéban biztosan. — Mi a fene? — Az arisztokrácia, az unak hatalmának a korszaka. Akárki is vegye kezébe a gyeplőt, a feudáliz- musnak befellegzett... Éppen ezért nem is olyan nagy baj, hogy ez a Teréz ___ — majd eikomorodó a rcomra pillantva gyorsan a karomra tette a kezét. — Csak a példa miatt említettem. Manapság, ha nősülés útján akarsz karriert csinálni, vagy keress egy zsidó asszonyt, vagy egy kommunistát. Bár még túl labilis a helyzet. Nem ajánlom, hogy elkötelezd magad. Csak legyintettem. Dehogyis keli nekem akárki is Terézem kívül. — Szóvá! az arisztokráciának befellegzett. A mór megtette kötelességet, a mór mehet. S ez vonatkozik a gyárosokra, üzlettulajdonosokra s mindazokra, akik elkötelezték magukat a németek mellett. Hacsak .,, — Hacsak? / — Hacsak nem tudnak idejében színt váltani. De ez nem a mi dolgunk. Főjön az ő fejük miatta! — Hát akkor mi a mi dolgunk? Annyira elragadta a beszéd, hogy meg sem hallotta a kétségbeesést a hangomban. — Nézz csak ide .. 1 Az arisztokrácia és az uralkodó rétegek kihullásával űr keletkezik a társadalomban. És éppen a vezetőhelyen. A kérdés most az, hogy ki töltse be ezt az űrt? Fájdalmam ellenére kénytelen voltam figyelni rá, olyan szuggesztívan érvelt. — Két eset lehetséges. Az egyik az, hogy a kommunisták vezetésével a munkások, és a parasztoknak az a része kerül hatalomra, amelyiknek nemigen volt földje. Ez a lehetőség azt. sugallná, hogy villámgyorsan lépjünk be a kommunisták közé, hiszen úgyis örömmel fogadnak mindenkit, akinek nincs politikai priusza.' Csakhogy komoly érvek szólnak ellene is. (Folytatjuk.) fontos emberekkel, akik sajátságos módon hadakoztak az írók, a könyvék ellen. Ma sem felejtem el: beszélgettem egy esti egyetemen előadó tanárnővel, Írni akartam munkájáról. Amolyan kéndezz-íelelel: lett volna a társalgásunk, de hamar abbahagytuk az egészet. Bátorkodom megjegyezni, hogy a marxizmus a reneszánszát éli, beszéljen arról. Szóval menjünk visz- sza a valláshoz? — kérdezett visszia ő. Nyeltem, folytattam Lukács Györggyel. Lukácsot nem tartjuk számon! E mondatnál felálltam és köszönésképp annyit mondtam: ó, be kár. Az ajtóból még: Európa több egyetemének diszidokitara az öregúr. Azért néha jót is írt. Akaikét tiszta szívből sajnálok, azok a könyv nélküli ismerőseim, barátaim. Okos, értelmes, becsületes emberek, de fülük néha (gyakran) félrehall. Panaszkodik az egyik, hogy bajba jutott, sokan cserbenhagyták, de most igazgatóhelyettese segített. Ugye, milyen jó a kapaszkodó az életben, állapítottam meg én. Senkibe se kapaszkodom! Nem vagyok én kullancs, kiabálta a barát. De nem vesztünk össze. A szerelem, a szeretet is önző, az önzés legédesebb, legszebb formája. Nemes veretű. Igényt tartanaik rám, az időmre, a jelenlétemre, a gondolataimra, a lényemre, mert a szeretett ember jót, biztonságot sugároz, s erre az őt szerető félnek szüksége van. Ezt igyekeztem ismerősömnek magyarázni (sok időmbe került) egy buta _ vádaskodó megjegyzésem után: te önző vagy. Partnerem az anyagiakra gondolt, a pénzre. Egyszer bénultam meg szellemileg. Egy asszony volt az óka, akit nagyon tiszteltem. Talán ő is engem A thiüringiai erdő szélén sétáltunk, s vezetőnk váratlanul így szólt: „Az írók ömmagúkat idealizálják. Akkor, régen, Attilának is megmondtuk, ne járjon külön utakon ...” József Attila a munkáshatalom géniusza lett, az is volt. Elismerésünkkel nem mi teszünk neki szívességet, munkásságával ő tett nekünk. Hajtsunk fejet előtte, asszonyom. Hiszen az írók, költők felfedezték számunkra a világot, az életet. Segítettek tisztázni bennünk (bennem) én és az emberiség (kapcsolatát. Ma is szégyellem, hogy ezt akkor csak gondoltam, de nem mondtam el. Semmi bánat, essünk neki Proust Az eltűnt idő nyomában című regényének — segítem fog. S. A.
