Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-14 / 62. szám
y$NYv> VILÁG PROLETÁRJAI, E G Y E S U L J E T E K I Ara: 1,40 Fi NÉPLAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI. BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XL. évfolyam, 62. szám 1964. március 14., szerda OM nyugalmáén Meg sohasem köszöntek akkorát a harmadik emeleti mérnöknek, mint mostanában. Ahogy az egyik asszony megjegyezte a földszint 1- ből. ilyen lakóbizottsági elnökökre van szükség, aki határozottan kiáll a többiek érdekében. A hétköznapi „hőstett”, amely néhány hete a nevéhez fűződik, röviden összefoglalható. A sávház melletti kazán „ellazsái- ta” a fűtést egy ideig, s igen feikorbácso'.ódtak az indulatok: „Mi rendesen fizetünk, a meleg meg elillan". Ekkor döntött úgy a mérnök, hogy összehívja a lakógyűlést. Nem volt nehéz megszavaztatni, hogy továbbítják az IKV- hoa a panaszt, hozzátéve: ha nen fűtenek rendesen, a lakok sem fizetnek. A gyűlés után egy héttel cédulát ragasztottak ki a ház kapuira, megkérve a lakótársakat, jelezzék, ha van még panaszuk a fűtésre. Akkor már nem volt, ugyanis a döntés hatására hirtelen melegebb lett a lakótelep négyemeletes házában. Sokan azt mondják, hogy a lakóbizottságok apró ügyekkel foglalkoznak. Pedig a gyenge fűtés, vízszolgáltatás, a takarítás elmaradása, a szükséges javítások elhúzódása sok bosszúságot okoz. S akkor még szóba se kerül a családok nappali, esti és éjszakai nyugalma Ez a legtó&b vitát váltja ki, hi- vscö* mindig akad hangosan rádiózó, tévéző. magnózó. Nemegyszer riadnak fel az ■ tcafronton a túrázó motorok miatt, rezzennek össze a teljes erőbői becsapott kapu döngésétől. Aztán családi perpatvarok, részeg ricsa- jozasok is megesnek. Kit hívnak ilyenkor? Kinek ön- tik ki a lelkűket? Természetesen a lakóbizottságiaknak. Öt évvel ezelőtt hatvan lakó- es otcabizottsagot választottak a megye őt városában és három nagyközségében. Olyan emberek tevékenykednek bennük, akik képesek összefogni, irányítani. szervezni a mozgalmat, odafigyelnek lakótársaik igényeire, ismerik a helyi körülményeket, szívesen dolgoznak szűkebb környezetükért. Ez persze nem jelenti, hogy minden egyes bizottság egyformán kivívta a tekintélyt, állandóan megtalálja a feladatát Ennek az is oka lehet, hogy a házban élók nem támogatják őket, másrészt a vállalatok sem állnak melléjük, amikor a ház, az ntea panaszát intézik. A lakóterületi munka fontos részé a közéletnek. Egy- egy lakóblzottság megbeszélésen olyanok is ott vannak, akik egyébként máshova nem mennek el, s már az is eredmény, ha elmondják a véleményüket Különösen érvényes ez a gyermekgondozási segélyen lévő édesanyákra, akik am úgyis úgy érzik: amióta a picivel vannak, mindenből kimaradnak. Ma már nem lehet „általában” mozgósítani az állampolgárokat: meg kell találni aii a témát amely fölkelti az egyen érdeklődését A község- és a várospolitika nagy tartalékai a lakóbizottságok. Est sok helyen felismerték, s az idei újjáválasztásra készülve ezért keresik már most az új bizottságokba a vitatkozó, érvelő embereket ások mellé, akik eddig is helytálltak. Stockholm—párbeszéd-konferencia Felhívást tettek közzé Az európai biztonság és leszerelés kérdéseivel foglalkozó stockholmi párbeszédkonferencia résztvevői hétfőn felhívással fordultak a másik Stockholmban zajló nemzetközi fórum, az európai bizalomerősítő és biztonsági kérdésekkel, valamint a leszereléssel foglalkozó konferencia küldötteihez. A fegyverkezési hajsza fokozódása és az új nukleáris rakéták európai és Európa határain kívüli felelőtlen telepítése miatt minden eddiginél nagyobb a nukleáris háború veszélye — hangsúlyozza a felhívás A stockholmi párbeszéd-konferenciát éppen az Európát és az egész világot fenyegető nukleáris háború veszélyének fokozódása miatt hívták össze — mutat rá a dokumentum. A világ közvélemény akarata — szögezi le a felhívás — hozzájárulhat ahhoz, hogy tényleges eredményeket érjenek el a stockholmi fórumon, amelynek sikeres befejezése nagy jelentőségű lenne a ▼»- lagbéke szempontjából. A dokumentum felszólítja a konferencia résztvevőit: a katonai-hadászati kérdések mellett olyan konkrét lépésekről is folytassanak tárgyalást, amelyek valóban biztosítják a bizalom növekedését Európában. A különböző országok politikai vezetői és kormány- küldöttségei — a stockholmi párbeszéd-konferencia résztvevő* — egyúttal felszólították a világ valamennyi népét: gyakoroljanak nyomás* saját kormányukra annak érdekében, hogy az tegyen meg mindent a nukleáris háború megakadályozása, a fegyverkezési hajsza feltartóztatása, a béka erősítése érdekében. Hemesbaktérium-tenyészetet készítenek a Tejipari Vállalat kaposvári üzemében az erjesztéssel koszülő termékek — tejföl, kefir, joghurtok — gyártásához Lázár György Szabolcs-Szatmár megyébe látogatott Bemutatkozik a MUSZI Kétnapos tanácskozás és kiállítás Kaposváron Lázár György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke kedden a késő délutáni órákban Szabolcs-Szatmár megyébe érkezett. Nyíregyházán Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára és Tisza László, a megyei tanács elnöke köszöntötte a vendéget. A Minisztertanács elnöke ezt kö- veitően a pártbizottság székházának tanácstermében a megyei pártbizottság és a megyei tanács végrehajtó bizottság tagjaival találkozott. Meghallgatta Varga Gyula tájékoztatóját az országrész politikai, gazdasági és kulturális életének helyzetéről, az utóbbi évek ipari és mezőgazdasági termelési, gazdálkodási tapasztalatairól, a lakosság életkörülményeinek változásáról, továbbá a termelés korszerűsítését, a munkaerő-gazdálkodás racionalizálását, a Megkezdődött a téglagyártási idény A Tégla- és Cserépipari Tröszt 41 korszerű gyárának dolgozói az év első két hónapjában 27 millió kisméretű téglával többet szállítottak a magánlakásépítőknek, mint a múlt év azonos időszakában. Ezeknek a gyáraknak a munkáját a hideg és a fagy nem befolyásolta, mert a présekben megformált nyers téglát alagútke- mencékben szikkasztják, szárítják, s azon nyomban hozzáfognak a tégla égetéséhez is. A hagyományos gyárak szabadtéri szárító-színeibe csak akkor rakhatják ki a nedves, nyers téglát, ha a hideg már nem fenyegeti szétfagyással ezt a félkész terméket. Március második hetében, a fagyok megszűntével a hagyományos üzemek nagy részében is megkezdődött a téglagyártási szezon, e hét végére pedig már valamennyi téglagyár termek Mindenütt elvégezték a téli nagyjavításokat, 16 üzemben csaknem 120 millió forint értékű beruházással gépesítették a legnehezebb fizikai munkákat és korszerűsítették a szállítást. foglalkoztatottság javítását szolgáló tervekről. Ezután Tisza László számolt be a kormány elnökének a csaknem 800 ezres lélekszámú országrész köz- igazgatásának korszerűsítéséről, I ennek eddigi tapasztalatáéról. Lázár György látogatása ma megyei körúttal folytatódik. A Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési én Számítástechnikai Közös Vállalat tevékenységét, szolgáltatásainak körét bemutató kétnapos szakmai tanácskozás és kiállítás kezdődött tegnap Kaposváron. A rendezvény első napján Somogy megye állami és társadalmi vezetőinek részvételévei munKapolyi László hazaérkezett az NDK-ból Kapolyi László ipari miniszter március 11-13. között meglátogatta a tavaszi lipcsei vásárt. Ez alkalomból tárgyalásokat folytatott Günther Kleiber ta Gerhard Weist ram »ztereinök-helyett csekkel, továbbá az NDK kormányának ipari m iniszter eivel. A tárgyalások során megállapodtak az ipari kapcsolatok továbbfejlesztésében, s szakosítások és termelési kooperációk bővítésében, a músaald-tudotnanyos együttműködés új területekre való kiterjesztésében, egyes kiemelkedő jelentőségű ipari technológiák közös fejlesztésében, s az e területen . elért eredmények cseréjében. Az ipari miniszter a lipcsei vásáron felkereste a magyar kiállítókat is. Kapolyi László kedden hazaérkezett. kaérteéoezletet tartottak, amelyen dr. Tóth Tibor, a MÜSZI igazgatója tájékoztatta a megjelenteket a vállalat eddigi eredményeiről, szolgáltatásaik sokrétűségéről, valamint röviden ismertette a mezőgazdasági üzemek által igénybevehető gépek és programok felhasználási körét. — A mezőgazdasági üzemek szervezettségi és a termelésirányítási színvonalának emelésében egyre nagyobb szerepet töltenek be a számítógépek. Ahhoz azonban, hogy e különböző számítástechnikai berendezések széles körben elterjedjenek, meg kell ismertetnünk az érdekelt termelő- szövetkezetekkel a MÜSZI szolgáltatásait és a bennük rejlő lehetőségeket — mondta többek között tájékozta-; tójában az igazgató. Ez az első szakmai bemutató, melyet Somogy megyé-,' ben rendez a MÜSZI, de tevékenységük nem ismeretlen a megye mezőgazdasági szakembereinek körében. A Gyógyászati és sportolási lehetőségek A kaposvári termálfürdő teljes rekonstrukciója A kaposvári állomásról áttekintve a gineken, i az ei- búvó Kapóson át, szemben magasodik a termálfürdő és az uszoda. A nagykorúságba lépő épületet tizenhét esztendeje adták át. A hatvanas évek építészeti teljesítményét akkoriban a legmagasabb szakmai díjjal, az Ybl- díjjal dicsérték. A városkép részévé vált épületegyüttes napjainkban teljes rekonstrukció színhelye. Tegnap a Magyar Hidrológiai Társaság megyei szervezete által rendezett előadáson Balogh Jánosné. a fürdő üzemvezetője a múltról, tervekről, a munkálatokról beszélt. A hatvanhét tavaszán átadott épület- komplexum 34 millió forintba került, e költség mögött csaknem 34 millió beépített légköbméter volt. Már hamarosan a nyitás után kifogások merülitek föl, s a hetemet években sokasodtak a gondok. Kisebb javításokkal nem lehetett orvosolni az epület hibáit A teljes rekonstrukció gondolata 1930 után öltött testet Tanulmányterv készült, amelyet aztán kiviteli programok követtek. A terv tartalmazta az épület korrodált szerkezeteinek kiváltását, a fűtés és klimatizálás programját, az elektromos berendezések és vezetékek kicserélését, és az egyik legfontosabbat, a vízforgató és szűrőberendezések bővítését és rekonstrukcióját. A gyógyító, vegyi* a termái részlég továbbfejlesztésének jelentős pontja, hogy a jelenlegi kádas tisztasági fürdőt nappali kórházzá alakítják át, ahol is egész napos gyógykezelésben részesülnek a mozgás zavar okkal küzdők Ezenkívül bővíteni fogjak a fizikoterápiás résztelet A nagyközönséget jobban foglalkoztató fedett uszodai egység teljes korszerűsítését is megkezdik. A több évre szakaszolt építési programban az idei főmunka a fedett uszoda fűtési rendszerének kicserélésé. A fedett medencét májusban lezárják, ekkor nyit ki a szabadtéri strand. Tehát a sportolni vágyókat nem zavarja majd az átalakítás, őszre a fedett uszodában végeznek a szereléssel. Elkészült a teniszpálya is, amelyet az idényben már elfoglalhatnak a vendégek. A sokrétű rekonstrukció várhatóan 1987 végén fejeződik be, a jelenlegi költségvetés szerint 120 millió forintba kerül. Az ehhez szükséges fedezeti alapot a DRW csak vállalati pénzeszközökből tudja előteremteni. vártalak 188 alapító tagszövetkezete közül hét somogyi, de valamennyi somogyi sao- vetkezet igénybe veszi stak-í tanácsadó sgpl g altatásaikat. A PTK 1096-os programot például, amit országosan a MÜSZI terjeszt, a snmnogy- babodi termo! ószövetkezetben dolgozták ki, és sikerrel alkalmazzak. E mostani tanácskozás és bemutató elsődleges cetya újabb termelőszövetkezetek bekapcsolása a számítástech' nika alkalmazóinak körébe. A MÜSZI az elmúlt évben 720 gépet — 11 típust — hév lyezett ki a különböző mezőgazdasági üzemekben. A számítógépes szolgáltatások három formában vehetők igénybe; a gépek és a programok megvásárolhatók, bérelhetők, es egy mikrobuszba épített ki számítógép a helyszínen is felkeresi az igénylőket. A vállalat jelenleg *00 ügyvitelszervezési, általános vállalati döntéseket megalapozó és a termelésirányítást segítő programot forgalmaz, részben egységcsomagokban. Űj tevékenységük a ssaö-. vetkezetek érdekképviselete a fővárosban; anyagbeszerzésben és értékesítésben nyújtanak segítséget. A tanácskozás résztvevőinek véleménye szerint a számítástechnika nem elsősorban a könyvelési feladatok ellátását szolgálja, bár ma meg inkább ez a gyakorist Ahhoz, hogy a közveiien ter-, melésben mind nagyobb szerepet kapjon, a termelés irá-. nyitóival ka meg kell ismertetni a számítógépekéit, azokkal, akiknek munkáját segíthetik. A tájékoztatót kővető hozzászólásokban többek között Mikié Vilmos, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes vezetője igényként említette, hogy szükség lenne egy átfogó megyei helyzetelemzésre, amelynek ismeretében egy viszonylag egységes rendszert lehetne megvalósítani a mezőgazda- sági ügyvitelszervezésben és a termelésirányításban egy* aránt A szűkebb körű tanácskozás után délután a megy« szakemberei számára a számítástechnika mezőgazda- sági alkalmazásáról tartottak előadásokat, és betmrtaítáli a különböző géptípusokat. s. m