Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-04 / 29. szám

Áz elátkozott kastély Meg akarták menteni - nem engedték Szirénázással robogott be a mentőautó tavaly egy forró öszeleji napon Kercseligetre. Csikorgóit a fék a kastély előtt. Az orvos és társai eqy férfit kísértek a fehér kocsi­hoz. A késő klasszicista épület közönyt mutatott, ablak­szemei hidegen csillantak. Mi másnap vetődtünk Kercse­ligetre kastély nézőbe; akkor tudtuk meg, hogy a hátsó traktusát lakják. Csak az asszonyt találtuk otthon — in­dulófélben —, Garamszegi Gyuláné a neve. — A kastély az oka mindennek: a férjem ebbe roppant bele... Elég volna, ha csak a le­veleket, jegyzőkönyveket, határozatokat idéznénk egy­más után, hogy kirajzolód­jon egy megfeneklett vállal­kozás minden stációja Csakhogy az ügyiratok re­gény terjedelművé szaporod­tak, s azt sem tudnánk ér­zékeltetni, mit érzett a Ga­ramszegi család, amikor megpillantotta az azóta el­átkozott kastélyt Kercselige- ten: — Ez kell! Ügy indult, hogy Csaba a középiskolából hazahozta az ifjúsági lapot. Az apa és az anya is elolvasta azt a ri- /portot, amely arról szólt, hogy családok, művész kö­zösségek, vállalatok tartós használatba véve, a stílus­követelményeknek megfe­lelő állapotban felújítják az évtizedekig elhanyagolt épü­letértékeket A televízió pusztuló műemlék kasté­lyokról sugárzott sorozatot, sok-sok somogyi példával is. Más tudósítások arról szá­moltak be, hogy a bérlő se­gítséggel boldogult, a köz javára — és a maga hasz­nára — eredeti formájában igazította át a volt kúriát, abban panziót, művésztélc- pet, vendéglőt nyitott. Ga- ramszegiékben Békércsabán megfogant a gondolat, hogy felszámolják az addigi éle­tet, keresnek egy öreg kas­télyt, és beköltözve felújít­ják. Vesztükre! Minden megyei tanácstól jkaptak választ, ahol levél­en érdeklődtek. Bejárták p fél Dunántúlt, de a lábuk csak a kercseligeti, volt Maár-kúria előtt cövekelt le. Az öreg épület elég vi­harvert, a bejárat timpa­nonja alatti mennyezet félig leszakadva, de tetszett a kastély nagyon. A nagyber­ki községi közös tanácson rokonszenwel fogadták őket; világos voit, hogy Ga- ramszegiék leemelnek egy zsák gondot a tanács vállá­ról. A tartós használatba vétel mikéntjéről mintát kértek az Országos Műem­léki Felügyelőségtől. Kap­tak i* egy szerzódésmásola- fcert — a esepregl kastély Ogye lett a modelL Ügy lát- fzntt, sínen vannak ... 1982. szeptember 24-én az érdekelt felek Nagyberkiben egyezte tó tárgyalásra ültek fcasae. Egyetlen vitatott kér­dés volt: mi tesz a középü­letnek használt kúriában a párthelyiségekkel, melyekre természetesen szüksége volt la ligeti alapszervezetnek. Ha tvk az eredeti helyükön maradnak, akkor voltakép­pen a Garamszegiék szobái teééé ékelődnek. Kompro­misszumról tudósított az ok­tóber hatodikán Nagyberki- Mi keltezett expresszlevél elképzelések szerint — is történt — a könyvtár ►költözik az öregek napkö- tei otthonába, az alapszerve- *et pedig birtokba veszi azt * helyiséget. (A posta és a kultúrterem is az épületben IHMU Garamszegiék — bár ké­rik, hogy a tartács még egy­szer fontolja meg a döntést — felszámolják békéscsabai életüket: lemondanak taná­csi bérlakásukról, s mivel nem kérnek helyette álla­mit, a lakáshasználatbavéte­li díj háromszorosa járna nekik. Csakhogy mire meg­érkeznek a somogyi faluba, az előzetes megbeszélés az 50 évre tartós használatba veendő kúria már munka­köri szolgálati lakássá foko­zódik le, és az ügyiratokban — tanácsi határozatban, bér­leti szerződésben — nyomát sem lelni a tartós haszná­latba adási szándéknak. Va­lami megváltozott két hét alatt Nagyberkiben — Ga­ramszegiék kárára. Ebben közrejátszhatott a felek ta­pasztalatlansága: Somogy­bán magánszemély még nem csinált szerződést kastély fenntartásra, felújításra. Ez lett volna az első. Garamszegiékre levélben ráüzent a békéscsabai váro­si tanács: mivel állami tu­lajdonú szolgálati lakásba költöztek, vissza kell fizet­niük a ..lelépési’’ pénz Két­harmadát Azt, amelyet szin­tén n kercseiigeti kastély felújítására szerettek volna fordítani a beköltözők, akik tele voltak tervekkel a fa­lusi kulturális élet fellendí­tésére, panzió nyitására stb. S hiába a berki tanács le­vele Békéscsabára, az otta­niak nem engedhettek, hi­szen a rendeletek szellemé­ben jártak eh Garamszegiék feje fölött tornyosulnak a felhők, de még próbálkoz­nak: kitakarítják az öreg épületet — amelyben se WC. se víz —, törmelékeiket horda­nak, csatornát tisztítanak, cseréppel foltozgatják a te­tőt, szobákat festenek, par­kot tisztítanak stb. Még bíz­nak, nem tudják, hogy vol­taképpen joguk sincs ehhez a munkához. A férfi egy ideig könyvtáros, az asszony ma is gondnoka a művelő­dési otthonnak. A Patyolat Vállalatnál kaptak munkát — tehát bejárók — alacso­nyabb munkakörben, keve­sebb fizetésért, mint Békés­ben. S kezdődnek a súrlódá­sok: a KISZ-klub fiataljai — Garamszegiék szerint — lehetetlen állapotban hagy. ják a párthelyiséget, más­kor meg az alagsori klubot Néha vadidegenek tévednek be a parkba, rongálni pró­bálják. A helyzet elmérge­sedik. Garamszegi Gyula a me­gyei tanács igazgatási osztá­lyán jegyzőkönyvbe mondja, hogyan került a Maár-kas- télyba, s hogy az ígéretek nem teljesültek. 1983. május 13-án választ kap, ebből idézek: „A műemlék jellegű kúria fenntartásával és ke­zelésével kapcsolatos fel­adatokat továbbra is a he­lyi tanács végrehajtó bizott­ságának kell biztosítani.” Vagyis Garamszegiék meg sem próbálkozhatnak a fel­újítással, hiszen erre nincs jogi alapjuk. Nem furcsa? Könnyebb megtiltani an­nak, aki javítani akar va­lamin, mint annak, aki ron­tani. Mert azért ez az épü­let nemcsak az időtől ment féligmeddig tönkre ... Garamszegi Gyula tavaly nyár végén összeroppant. Aztán a fehérköpenyesek egészségileg rehabilitálták. De — azt hiszem — elátkoz, za azt a pillanatot is, ami­kor a ligeti kastélyt megpil­lantotta. A nagyberki tanácson ér­deklődtünk: mit tudnak er­ről az ügyről. Az új elnök, Schmidt Ervin akkor még nem dolgozott a tanácsán. Ö és Horváth Sándor vb-tit- k ár fogalmazta meg a véle­ményüket A szolgálati lakás bérlője már nem jelenik meg kérésükre; a viszonya megromlott a kercseligeti emberek egy részével. (Az ck nem egészen benne ke­resendő. teszem hozzá az ügyiratok ismeretében.) Nem közömbös a Maár-féle kú­ria sorsa, és az is világos előttük, hogy a Garams^e- giékkeű. kötött szerződés ..műhiba”. A kastélyt társa­dalmi hasznosításra szánnák, ha volna olyan vállalat, kö­zösség, amely vállalná a feltételeket, hiszen a tanács — bár éppen 50 ezer forintot készül most is ráfordítani — egymaga nem vállalhatja a terheket Az ám, de mi lesz Garam- szegiékkel? Akiket, s ezt Szigetvári György, a So­mogy megyei Műemlékvé­delmi Albizottság elnöke mondja ki, aki végig figye­lemmel kísérte az ügyet, és tevőlegesen segíteni is pró­bált. — Garamszegiékkel mél­tánytalanság történt; a nagyberki tanács nem volt korrekt velük 1982 októberé­ben. Azt hiszem, az történ­hetett, hogy amikor nyilvá­nosságra került a kastély tartós használatbavételi szándéka, azok az erők ke­rekedtek felül, amelyek nem értve meg a dolog lé­nyegét, új feudalistákat, új­módi földesurakat emleget­nek a régi beidegződések alapján. A szemlélettel van baj! A huszonnegyedik órá­ban vagyunk, hogy meg­mentsük műemlékeinket, s félő, hogy Kercseligeten el­késünk. L«*ó László S zínes tévém nincs. De minek is volna, hi­szen mostanában mindig színeseket álmo­dom ... Olyanokat, hogy Fe­ri bácsi vagyok, öreg favá­gó. Ködös hajnalon kopog­tatok az ablakunkon és azt mondom: „Dicsértessék, nagysága! Meggyüttem!” Ne­kilátok. Anyám visszaköszön, és azt mondja, jól van öreg. Feri bácsi fűrésszel, baltával nekiesik a rön­köknek. Pirkadatkor má­sodik énemet anyám ki­küldi az öreghez, ke­zemben gőzölgő cserépbögre, tele forralt borral. Iskolá­ból hazajövet az ebédnél együtt hörpöljük a levest, én és ö, aki szintén én vagyok. Alkonyaikor az aprított fa a kamrában stószba rakva. Vi­szem az üveg bort, a pénzt neki — magamnak. Baltával választaná el ha­junkat, ha ma nem kapná meg, rebegi anyám nekem — neki. Olyan álom is kísért, hogy szakállam őszbe csavarodott már, és újságíró vagyok, de Feri bácsi is vagyok. És fel­szólít valaki, egy szerkesztő talán: kérem, szerző úr, szük­ségem volna egy tárcára. ír­jon egy öreg kínai paraszt életéről. Három gépelt oldalt .kérek. Holnapra. Az öreg, ráncos képű, re­megő kezű figurát éjszaka el­képzeltem, hajnalban meg­rajzoltam. Szárított halat evett egy marék rizzsel. Bol­dog volt. Miután elköltötte ebédjét, inas lábát a nagy Impressziók az NSZK-bóI d»md fotókliffitás nyűt a Műcsarnokban; esen a Níme* Szövetségi Köztársaság fotóművészeinek 109 felvétele szerepel. A kiállítás három témakör*« tagolódik: az ország; a gazdaság, az emberek. (A tárlat február 26-ig látható.) Képün­kön : Andrej Reiser Birkatenyésztés Észak Németországban című felvétele. Vikár Béla-emlékülés Dicsérendő a kaposvári farsangi napok rendezőinek szándéka, hogy a vigasság mellett tudományos ülése­ken is me®emlékezaeinek a kulturális eseményekről vagy a megyénkben szüle tett, a haza javát szolgáló kiválóságokról. így szervez­tek emlékülést néhány éve Csokonai Vitéz Mihály, ta­valy pedig Babits Mihály munkásságának irodalomtör­téneti ápolására. Tegnap a megyei könyv­tár előadótermében a népze­nekutatás Somogybó! induló úttörőjéről, a 125 éve szüle­tett Vikár Béláról hallgat­tunk zene- és irodalomtör­téneti előadást. Dr. Kanyar József, a Somogy megyei Levéltár igazgatója vallott először keresetlen szavakkal a vikári örökségről. Vázolta a Hetesről induló — az iro­dalom, a zene, a népkölté­szet iránt fogékony — euró­pai látókörű férfi életútját Joggal állította Vikárröt, hogy az utolsó polihisztorok egyike volt, aki képzetlen zenészként fogott hozzá a magyar népi dallamok meg­mentéséhez. Az előadók so­rában Vikár Béla őccsének fia, Vikár László, a Zene- akadémia tanára nagybáty­ja erdélyi népdalgyűjtésé­rőit közölt ismeretlen adato­kat Vikár a századelő első négy évében több száz ma­gyar dallamot vett föl fo­nográfjával Erdélyben. Nem­csak vokális zenét, hanem táncdallamokat, hegedűszó­lókat fütyülést furulyaszót tüinkózást is őriznek a régi fonográfhengerek. Székely­udvarhelyen és környékén gyűjtött a legnagyobb szor­galommal. Érdekes volt meghallgatni és összehason­lítani a Vikár Béla által a századelőn és Vikár László gyűjtésében a hatvanas években fölvett kénesi re- gölést OUvai Imre népzenetudós Együd Árpád kéziratát a „Vikár Béla nyomában"-t ismertette. A váratlanul el­hunyt néprajztudós halála előtt nemsokkal foglalta írásba Vikár Béla somogyi tevékenységét Maga is járt dalgyűjtések helyszínén, felvételeket készített az egy­kori adatközlőkkel. Olsvai Imre meg jeleni tett párbe­szédben — remek színészi teljesítmény volt — mutatta be például a hetest Pöttendi Lufi néninek és Együd Ár­pádnak a technika tökélet­lensége miatt ma már meg- haülgathatatlan beszélgeté­sét Felhívta a figyelmet a somogyi népi élet legjobb ismerőjének, Együd Árpád­nak szavaira: a mai napig jórészt kiadatlan, hozzáfér­hetetlen nemcsak Vikár so­mogyi, de eddigi néprajzi gyűjtésének anyaga is. A fonográf hengerek többsége technikailag tönkrement. Olsvai Imre önálló előadá­sában Vikárnak a nemzeti fctrifcúiránJcra tett közvetett hatásáról szólt: Közismert: a fiatál Bartókot és Kodályt ő indította el a népdalgyűj­tés útján. Kodálynak például Érdekes összefüggésekre mutatott rá Volly István is. Témája a Kalevalát fordító Vikár volt. Példákkal bizo­nyította, hogy a népdalgyűj­tő Vikár somogyi dalritmi­kai elemeket is felhasználva fordította magyarra — hu­szonötévi szorgalmas mun­kával — a finn nemzeti eposzt Amikor m székely parasztok körében felolva­sott belőle, azok saját is­meretlen éneküknek tulaj­donították — hangzása után — az északi rokon nép nemzeti énekét Ezek után két trod álom­történeti értékelést hallot­tunk. Sebeiken Pálma Vikár irodalmi tevékenységéről, kapcsolatáról, lapszerkesz­tői munkájáról beszélt, Laczkó András, a Somogy főszerkesztője a Vikár által létrehozott La Fontaine Tár­saság tevékenységét mutatta be, felhasználva a Somogy megyei Levéltár nemrégiben beszerzett Vikár-leveieit. A program délután Hete­sen folytatódott. A résztve­vők megkoszorúzták Vikár Béla emléktábláját, majd a hagyományőrző és népi művelődési házban somogyi együttesek közreműködésé­vel emlékeztek meg a köz­ség nagy szüIöttérűL a a ÁLMOK sárga folyóba áztatta és bölcs dolgokat mondott a világ fo­lyósáról. Megbízómnak tetszett az írás. Egy nap múlva nyom­tatásban olvashattam műve­met és alatta nevemet. Is­mét eltelt egy nap, kora reg­gel a pénztáros kisasszony mosolyogva számolta elém a nekem járó pénzt. A hono­rárium mellé egy nyomtat­ványt is kaptam. Lenin le­vele volt A. M. Gorkijhoz. „ ... A napokban a Pravda pétervári szerkesztőségétől levelet kaptam, amelyben ar­ra kérnek, írjam meg ön­nek, hogy nagyon örülné­nek, ha ön állandó munka­társa lenne a lapnak. Soron­ként 27 kopejkát akarunk fölajánlani Gorkijnak, de fé­lünk, hogy megsértődik — ezt írják nekem. Biztos va­gyok benne, hogy a Pravda pétervári szerkesztőségének aggályai teljesen alaptalanok és hogy a szerkesztőség aján­latát ön elvtársi megértéssel fogja fogadni.“ A papírt elolvastam, a nő még utánamszólt, ne feledje, maga nem Gor­kij és mégis milyen sokat kapott. Én Feri bácsi vagyok, válaszoltam; csókot intettem, és elmentem az OTP pénztárosnöjéhez be­fizetni esedékes részleteimet. Ez a nő is mosolygott, az államkassza szekszepiles cer­berusra volt. Fehér blúza fe­szült; jó széllel indulhattunk az adósok börtönéből vissza, az ártatlanok szigetére. Itt egy fenyő alá pihen­tem. Napfényben fürödtem. Később, a kék alkonyban a postás ragyogó arccal ébresz­tett. Egy milliárd dollárt hoztam elvtársam. Az élet­művéért és azért, hogy éL F.zűstdolláros borravalót ad­tam a vigyorgó fiúnak, az­után fölhívtam a Nagy Bank vezért. Ráért, fogadott. Mire beértem, már sokan vártak. A minisztert megismertem. Koccintottunk. Kisvártatva egyszerre többen is kérdez­ték, mi a terve a pénzzel, kedves elvtárs. Szeretett ha­zámnak ajánlom, ha kapok még egy pohárka forralt bort, illetve konyakot, s va­laki megkínál cigarettával. Érdeklődve néztek rám, tíz kéz nyúlt felém pohárral, ci­garettával. De hát ön mit kíván, sze­mélyesen, e hazafias csele­kedetéért? Talán egy villát vagy egy jó kocsit, esetleg jobb állást? Nem akar ala­pítványt létesíteni? Életmentó-emlé!:érmet sze­retnék, elvtársak. Ne tartsa-, nak szerénytelennek, higgyék cl, megérdemelném! Égész életemben sok fuldoklót húz­tam ki a vízből. Csodálkozás morajlott. A terem páncélfa­lui különös akusztikával ver­ték vissza a hangokat. A dobhártyát szaggató disszo­nanciában az OTP-fxók mel­lettem ülő vezetője az asztal alatt bokán rúgott Maga bo­lond. Fizettesse ki velük a hátralevő részleteket! Akkor holnap újabb személyi köl­csönt vehet jet Csuromvizesen ébredtem. Kávét főztem. Nőmnek el­mondtam álmomat, egy kissé kiszínezve, hogy neki mennyi színes rongyot vásároltam • temérdek pénzből Kilenckor a pénztáros kisasszony azt kérdezte tőlem, mit akarók. Mikor jelent meg cikke? Március S-án, válaszoltam. Akkor a jövő héten várha­tó a pénz — mondta moso­lyogva. Feje fölött a Szám Endre illusztrálta falinaptár­ra bámultam, április 26-át mutatott. A fehérblúzos lány kitartóan mosolygott. Éppen olyan szép volt, mint álmom­ban. De ez a feszülő vitorla most böjti széllel az adósok börtönébe visz engem — gondol ta rn. Vitorlát bevonni, horgonyt leereszteni! — Magda, drága titkár­nőnk, adjál ötszáz forint úti­előleget Tiéd a fele király­ságom és a szivem... Ö, csak jönne már az éj­szaka, az újabb színes álom? Suha Andor SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom